| | |
|
| |
April 30th, 2010
Van egy QNAP 409 Turbo Pro station cumóm. Eddig 2×1 TB + 1,5 TB dolgozott benne. Viszont valahogy nyűg volt, hogy nem sikerült őket egybe rakni és külön álló megosztásokat raktam össze. Mondjuk nem véletlen a 2×1 TB stripe még az 1,5 TB single volume. Annó két winyóval kezdtem, tehát komolyabb RAID nem jöhetett volna össze és mikor bővítettem nem akartam a másolással szenvedni. Most szerváltam még 3×1,5 TB-t és így össze lehet rakni egy fincsi RAID5 rendszert ami már bírja az okosságot. Nem csak a hely volt “kevés”, hanem a sebességgel is néha gondok voltak, másodpercekig ment a gondolkozás mikor a single volumeon bármit is akartam párhuzamosan (7-10 másolás egyszerre) csinálni. De ennek vége.
Elkezdtem a lementést. Én 40 órát számoltam nettóban. Átlag 20 mega / sec 3 TBvel ez cca tényleg 41,6 óra. Kellemes meglepetésben volt viszont részem. 27-32 mega közt jött az adat. Wow. Ezzel “lényegesen” lerövidült a lementés. Szépen szétszortíroztam az adatokat. Viszont az egyik 1,5 TB-s új winyót fel kellett használnom amiről visszamásolom a megbontott 2×1 TB-s tömbre az adatot már offline gépen. Erre is azt mondtam, hogy jó lesz, ha 50-60 megával megy majd a másolás. Mit látok? 99-105 mb / sec. Öröm és boldogság. Kb ma délután elkezdem a maradék 1 TB-t átrakni a második 1 TB-s winyóra, aztán a RAID5-t összerakom, és leformázom (az viszont nagyon sokáig fog tartani) és utána visszamásolom az adatokat. Remélhetőleg hétfőre kész lesz a cucc. És akkor 4x 1,5 TB RAID5! Stabil 4,5 TB adat elfér és 1 winyó meghalhat bármikor
A 4 winyó WD Caviar Green SATA, 64MB Cache. Tehát valamit fog tudni a rendszer:) És ugye Green! Mert a két szerver és az állandóan menő gép már önmagában alig eszik áramot:)
April 26th, 2010
Weber Grills and Accessories Na itt meg is találtam álmaim grilljét. Lényegében: mozgatható, húzható, tolható. Szabályozható levegőszívás és kifújás, kb mint egy kandallónál, tehát alul felül van szelep rajta amit lehet jól tekergetni. Részben felnyitható grill tálca, ha a szénen szeretnénk igazítani menetközben. Szénes tároló határolókkal van ellátva. Az öntisztító berendezés roppant egyszerű, egy zárt edénybe üríti le a hamut amit utána normálisan koszolódásmentesen lehet kiüríteni. A fedős grillben az a jó, hogy nem lesz atomszáraz a kaja, féligmeddig párolás is történik. És, ha a végén elzárunk mindent rajta, akkor megfojtva a tüzet a maradék szén legközelebb is felhasználható, nem kell lelocsolni grillezés után. Bejövős cucc!
April 24th, 2010
Most persze nem a Dűnéről lesz szó, pedig ott is lehetne beszélni a fűszer termelésről és kereskedelemről. Már a csapból is ez folyik mostanában, hogy Kaliforniában legalizálni akarják a Marijuanat. A kalifornia kábítószer törvények talán a világ egyik (normál nyugati civilizáció) legmegengedőbb a marijuanával szemben. 1 uncia után maximum pénzbírság jár és nincs “visszaeső” kifejezés, nincs börtön, nincs semmi gond, kifizeti az ember akár a gyorshajtást és mehet tovább a dolgára. Most ott tartanak, hogy indul nemsokára a népszavazás és, ha igent mondanak, akkor lehet termelni és fogyasztani is. Jelenleg orvosi előírásra lehet fogyasztani marijuanat Kaliforniában, elég a receptet beszerezni és hajrá.
A prevencióra költött pénzek és a bűnüldözésben felfalt dollár milliók szinte mit sem érnek, mert Mexikóból dől át a fű. Földön, föld alatt, levegőben. Egyszerűbb fűhöz jutni 21 év alatt, mint alkoholhoz. A fű népszerű mindenhol. Fizikai függőség nehezebben alakul ki, mint az alkoholnál, de kábítószernek tekintik, ezzel az erővel az alkoholokat is lehetne tiltani. Lényegében ez a legalizálás normálisan is elsülhet. Magántermesztés működhet, viszont a kereskedelmi túltermelést, mint bármilyen más terméket megadóztatnák. Az olcsó termesztésbe egy tisztességes haszonnal a magasabb “jövedéki” adó is beleférhet így az állam is jól jár és a legális termesztő is, no persze a fogyasztó is. Kik nem járnak jól? A csempészek, drog kartelek, hiszen a hosszú csempészésnek vége, nem kell a feketén dolgozó csempész, biztonságiak, etc. A fű népszerűsége töretlen ahogy ezt a weeds és californication sorozatban is láthatja az ember. Mennyivel normálisabb lenne, ha zárjegyesen megveszed a zacsit 2 rongyért és nem a dealernek osztasz le 2 rugót amivel aztán tényleg támogatod a bűnözést. A kemény drog tényleg más tészta, a kóla elit drog a hernyó meg zombivá tesz. Bár zoral lenne a traffikban mondani, hogy kérek egy kék szimfit és 2 gramm kólát és akkor csapjon hozzá egy kocka csokit is
April 24th, 2010
És igen, két éve megy hibátlanul az “új” motor. A szerver persze már régebb óta. Talán ideje lenne már egy költöztetés, de most még babán fut az új táppal és ventilátorral:) Dobpergés és harsonaszó!
April 22nd, 2010
Csak a szokásos, szerencs utca, rendőr irányítás reggel, sor végigelőz motorral. Kis autós hölgy kiszól, hogy miért előzöm végig a sort, miért nem tudok várni a helyemen. Mert a kresz már jan egytől megengedi, hogy így tegyek és különben is miért zavarja, gyorsabban fogok elindulni mint ő és nem zavarom semmiben. De zavarom, mert neki jobban kell figyelnie jobbra-balra. Állóhelyzetben? Max amúgyis nézelem jobbra-balra hogy mi van, hátha jön egy mozdony és ki kell ugranom a kocsiból. Na mindegy. Rendőrök közben már előjöttek és irányították a forgalmat keresztbe, mikor nekünk zöld volt. Majd a nő folytatta, nekem könnyű, mert motorral gyorsabban beérek így. Mondtam, hogy ő is motorozhat, hát az veszélyes, paff. Kockázatot is kell vállalni az életben, ha valamit jobban akarunk, mint az átlag. Szóval a reggeli élmény már meg volt, alig várom, hogy hazafelé is legyen valami:)
April 19th, 2010
Heti sorozat függőségünket nagyjából kielégítettük. Volt how i met your mother melyben megtudtuk, hogy hazudni nőknek nem szép dolog és a TBBTből is kiderült, hogy Penny és Leonard nem egyforma érzéseket táplál a másik iránt. Smallville fronton semmi extra, a sakk-matt szövetségről derült ki egykét apróság, de még mindig nem tudni, hogy ők mit tudnak pontosan és mi a valós céljuk. Flashforwardban kb ott járunk, hogy kiderült, hogy lesz még egy blackout valamikor (2. évad boritékolva) és persze, hogy ki áll pontosan a háttérben, de hogy mi a cél és hol lehet megtalálni a papíron 1991-ben meghalt ürgét aki 1991-ben üzetetet hagyott Szomáliában a 2010-ben odalátogató FBInak, szóval itt egyre kuszábbak a szálak, viszont pörgős és tényleg nem lehet abbahagyni. Flashpointtal még nem volt haladás és a múlt heti Pacific is kimaradt. De ma elméletileg jön a következő rész, így egyben lehet nézni kettőt.
April 19th, 2010
Garázslanparty vol 1. Fogalmazhatunk így is. A legjobb, hogy egyszerű helyet csinálni és nem kell foglalkozni a ki-be járással. Nyáron pedig direkt előny lesz a hűvös lenti hely. A főpróbát heten megtartottuk, érzésre még lazán 4-5 ember elfért volna, csak aztalt kell majd szerválni, székekkel le vagyunk látva. Hálózat is jó volt, persze miután kicseréltük a kábeleket valami normálisabbra, mert Saimonsais kábele nem volt a legjobb:) Sztársiker játékunk a Battlefield 2 volt, egész sokat játszottunk vele. A CNC sajnos nem lett siker, mert két embernél nem ment, Gears of War szintén egy embernél. Tehát ezek problémákat okoztak. Érthetetlen, hogy ua rendszeren az egyiknek megy a másiknak pedig nem. Régen ennyire nem volt gubanc, ment minden mindenkinél. De mind1, legközelebb már tényleg felinstallált játékokkal kell nyomulni. A fáradtság persze már jobban előjön mint régebben, hajnal 1-re már kidőlt nagyjából mindenki. Pedig szombaton kezdtük, nem is péntek este….nade majd legközelebb….
April 19th, 2010
Múlt héten túlestünk bukaresti látogatásunkon, még pont az izlandi repülő stop incidens előtt. Szóval repcsivel mentünk, rendes kávédarálóval, érdekes, hogy utazómagasságban nem volt annyira hangos mint a turbinás nagy társak. Kraft volt benne bőven, rendesen tolt előre ahogy azt kell, nem hittem volna, hogy kb ugyanannyi idő alatt felkapja magát mint egy átlagos nagyobb gép. Bukarestben és Constantában voltunk. Nem is tudom máshogy jellemezni a városokat, mint hogy betonrengeteg. Nálunk is vannak panelek, de nem a belvárosban. Fizikailag nem létezik belváros. Van egy főtér, nagy sugárutakkal és mindenhol 9-15 emeletes panelek. Állapotuk kb a szétrohadás és az összeomlás között valahol, iszonyatosan gusztustalan. A várost a korábbi rezsim teljesen elbontotta, semmi régi bérház, semmi régi hangulat. A városiasodás program keretében hozták be az embereket a panelekbe. A város nem nagy, kb 8-10 km É-D és 10-12 km K-NY. Nincs olyan szép elrendezése, mint Budapestnek vagy Bécsnek, de itt is van egykét körútra emlékeztető foszlány. A térképre ránézve semmi ráció nem volt a város építésekor és bővítésekor. Nálunk ez legalább meg van és működik nagyjából. A forgalom hihetetlen, 3-4 km-t 1óra alatt lehet kocsival a reggeli dugóban megtenni. A villamossínen is mennek az autók, a 2-3 sávot olykor 4-5-6 sávra bővítve, a legjobb, hogy a szembejövő villamossínre is csont nélkül ráhajtanak, aztán persze megy a dudálás meg az idegesgedés. Sok helyen csak úgy alapból ki van kapcsolva a lámpa, majd megoldják az emberek maguknak. Egyetlen normális rész talán a tó és környéke. Szóval ocsmány egy város.
Az autópálya majdnem kész van Constantáig, kb 60 km hiányzik. Az autópálya elmegy, néha ugyan ki van rakva egy 30as tábla és tényleg le kell lassítani, mert van 5-10 méter ahol fos az út állapota, a tábla olcsóbb, mint a javítás, ezt ismerjük itthon is. Nagyon sok terület nincs bevonva a mezőgazdaságba, sok a szemetes és elhagyatott terület, itt általában van pár állat akik próbálnak legelni. A legocsmányabb a szeméttelep melletti putrik amikben élnek az emberek. A gáz az, hogy árakban már nem olcsóbbak, mint mi, kb ugyanott vagyunk. Lemaradásuk viszont legalább 15-20 év, ha nem több. Constantában a kikötő is atom ocsmány, mindenhol szemét ameddig a szem ellát, semmi rendezettség. Tisztaságról nem lehet beszélni. Egy-egy részt találtunk ami normálisabb volt, de az a felkapott üdülőrész, a többi az igénytelen. Voltam már az erdélyi részen. A táj ott mindenért kárpótol, de a kis falvakban több a rendezettség és a tisztaság, mint a Kárpátokon túl. Nem szoktam elkönyvelni nemzeteket koszosnak és udorítónak. Ezek szimplán igénytelenek. Sajnos a megalomán korábbi “Csau” rezsim áldozatai.
Comments Off
April 6th, 2010
Múlt héten elkezdődött a motorosszezonom. Na nem csak azért mert Saimonsais motorját kellett szerelgetni, hanem ténylegesen motorra pattanva intéztük a napi intéznivalót. De ennek gyorsan végelett a hétvégi szeles, esős idő betett. A húsvét mondhatni nyugiban telt, nagy családi zabálásokkal persze. Hétvégén a savage 4×4 monsterem belét is kihajtottam, de nagyon jól esett. Kár alig keletkezett, a spúrba beleolvadt a csúszókuplung tárcsa, inkább volt vicces a látvány mint komoly, de persze a csere további 1300 ft-t fog felemészteni. A tegnapi esős időben a füves talajon hatalmasat csapattam, jönnek elő a figurák, ideje lenne az ürömi pályát megnézni és kipróbálni, esetleg egy db versenyre benevezni és megnézni mit is kell prezentálni egy ilyen pályán. A modellezést leszámítva a matáv szopatta a népet, nem volt net sok helyen a kerületben akik kábelen vannak, fejlesztés miatt. Aztán persze szomdszédság nyöszörög, hogy valamiért nem megy a belső háló, ezt is kell orvosolni, minden összejött. Remélem kötés hiba és akkor lehet újra tűzni…éljen. És akkor még a tegnapi 4 órás utunkat Egerből nem is említeném, nagyon beszívtuk, de ez van, ezt kell szeretni. Megnéztük a Daybreakers c. remekművet, shiftdel azonnal, nagyon gáz a film, hihetetlen, hogy mennyire szar, bár nézőpont kérdése
|
| |
| | |
|
|