Pár PC-s autós program támogatja a VR-t, hát nosza rajta ki kell próbálni, de hogy teljesen legyen az élvezet a kormányt is kellene használni. Ami nekem igazából nem gond, viszont a gyerek nem éri el a pedálokat. Némi gondolkodás után régi IKEA ágyrácsból szerkesztettem egy tartót a pedálokhoz. A látvány nem a legszebb, viszont hátrafele nem tud már elmozdulni és a pedálok szöge is megfelelő, hogy az ember lába kényelmesen tudja adagolni a gázt és a féket. Nyilván az élmény sokkal jobb lenne egy friss készlettel, váltóval stb. De ez a leharcolt 15+ éves darab is tud már force feedbacket és ráolvasások és logitech program telepítés után sikerült a játékokban is bekonfigurálni. Nem azt mondom, hogy tovább tartott a softwares része, mint megépíteni a keretet a pedálhoz, de tényleg érdemes a logitechnek a gyári programját letölteni, mert ugyan a windows azonosítja az eszözt, de ezt az eszközt a játékon belül már ezzel a névvel nem találjuk meg és a gomboknak/pedáloknak más funkciójuk lesz, így újra bindelve már használható minden ami analóg és digitális úgy ahogy kell. Ebből szerintem este nem lesz tűzijáték nézés…
Az elmúlt években minden nyáron sikerült egy kis 55 fontos elektromos motorral hajtott gumicsónakkal órákat bíbelődni a Balaton nyílt vizén. Valahol hatalmas szabadságot és megnyugvást tud adni egy ilyen hajó, egy nehéz hét után hibátlan tud lenni a csend, bár ugye a víz jól viszi a hangot, de 2000 méterre mindenkitől teljes csendben mégiscsak a legjobb pihizni, némi imbolygással. A nyűg viszont mindig az akkumulátorral van. Fel kell tölteni, de normálisan kell tölteni, egy combosabb kapacitással rendelkező akku feltöltése 10 órát is igénybe vesz, aztán ezt pikk-pakk óra alatt ki lehet járatni. Hozzáteszem, hogy a 7-8 éves akkuk sincsenek már a helyzet magaslatán, a múlt évi 1 órás be és 1 órás ki út elárulta, hogy a két akkunak a kapacitása már alulról nyaldossa az 50%-t. A hétvégén lesz egy rendes teszt, de nem csodák nincsenek, egy normális akkut gondozni is kell, nem lehet télire ott hagyni érintetlenül, havonta meg kell kínozni és tölteni.
Az első és legfontosabb amit el kell dönteni, hogy milyen rendszert kívánunk kiépíteni. A Balatonon a belsőégésű motorok használata tilos, azt ugyan nem tudom, hogy a közeg mit szól, ha egy 2kw-s generátorral a fedélzeten rodeózok amire egy 100 fontos elektromos motor van kötve. A kérdés jó, de nyilván sok értelme nincs, mert egyrészt rohadt hangos, meleg és büdös. Tudom, rejtsem a víz alá, de a déli parton még ez sem megoldás egy aszályosabb évben. A normál életmódhoz 12, 24 és 48 voltos motorok adottak. A tankönyv azt mondja, hogy 55-60 font bőven elég, hogy egy 1500 kg-s hajót mozgassunk. Amit én kívánok készíteni az 4 emberrel 500-600 kg maximum, úgyhogy fentebb nem is gondolkodom. Az árak a motorok tekintetében durva szorzóval mozognak amennyiben magasabb feszültségben kezdünk el gondolkodni. Természetesen az extra szolgáltatások tárháza is gyarapodik, de a négyszeres teljesítmény nem indokol közel tízszeres árat. A motorunk már úgyis adott, 12 volt, 55 font, cca 600 watt, vagyis 50 amper kitekerve. Ez nem hangzik kevésnek. De fogadjuk el, 50 amper. Vagyis egy 100 Ah-s akkuval két órát rodeózhatunk, ami azért nem rossz, két akkuval már 4 óra ez a műsor. Én maradok a 12 voltos rendszernél egyelőre.
Az akku kérdéskör szintén nagyon fontos. Zselés, savas, lipo, li-ion és egyéb más hangzatos nevek amik mellé vastagabb és vastagabb árcetli is tartozik. Azt szögezzük le rögtön az elején, hogy nem autó akkumulátort keresünk. Nincs szükségünk egy v8 dízelt beindító 800 amperes indítóáramra. Egy folyamatos 50 amper leadására képes akkumulátort keresünk. És gondolkodik az ember, hol lehetne ilyen akkukat találni. Igen, mikor offgrid rendszereket használunk akkor kell ilyesmi, normál háztartási eszközökben gondolkodjunk, 600 watt nem a világ vége, még egy nyavalyás rezsó is többet zabál meg. Lakókocsi, túrázás, napcella, hobbi. Ezek a kulcsszavak amiket keresünk. Itt szabvány (autó) méretektől eltérő akkukat is találunk, ami teljesen normális. Van 250 Ah-s akku is, azonban a 63 kg-s súlya miatt a mozgatása elég macerás és bármi történhet elven koncentráljunk a redundanciára. Én két db 100 Ah Bannert néztem ki, solar és kemping felhasználásra, nem autóba valót. Ezek képekes 100 Ah-t folyamatosan leadni és tölteni őket 25 Ah fölött lehet őket. Igen, 4 óra alatt csittifittire lehet tölteni egy akkut, nem kell méregdrága gondozós csepptöltővel 10 órát várni, hogy tele legyünk. Normál havi egyszeri fogyasztás és töltés esetén a szakik 8 évet mondanak, ezek az elemek kifejezetten offgrid floatingra lettek teremtve. Árban 100 EUR körül vannak, a további hasonló kapacitással rendelkező elemek melyekre 80%-t írnak 3000 ciklusra, de max 10 évre kerülnek 5x ennyibe. Akkor inkább nem gondozom és 2 évente veszek új akkut. Szóval belőle lesz 2 db. Azért nem érdemes autósat venni, mert ekkora méretben kb dupla árat fizetünk és csak azért fizetünk, hogy legyen egy bika indítóáramunk. Itt erre nem lesz szükségünk.
Töltés. Hogyan töltsük őket? Töltés előtt még ki kell sütni őket persze. Nagyon fontos, hogy ezeket az akkukat nem szabad mélyen kisütni. Ez az amit valószínűleg sosem vettünk figyelembe és csak akkor cseréltünk akkut a vízen, mikor a feszültség már biztosan 10,7 volt alá csökkent. A hosszú életet az garantálja, ha nem merítjük őket durván és tölteni is csak megfelelő feszültséggel töltsük. A terv az, hogy az akkumulátort folyamatosan töltsük és használjuk is egyben, floating üzemmód. Ezek az akkumulátorok és tulajdonképpen az autó akkuja is így van kitalálva, menet közben a generátorról tölt, azonban, ha több áramra van szükség amit a generátor nem tud megadni, akkor van hová nyúlni. Valami ilyesmi is az elképzelésem, generátor helyett viszont napelemeket akarok használni. Az akkumulátorok üzemi töltése 12,5-7 volttól egészen 13,5 volt környékéig egészségesek. Folyamatosan ekkora feszültséggel el lehet látni, de kell hozzá egy töltés vezérlő. Az egyszerűbb napelemeket általában 18 voltot adnak ki magukból, a nagyobb darabok 36 volt környékén garázdálkodnak. Mivel a napsütés nem egyenletes és a feszültség, teljesítmény ide-oda ugrál, kell egy szerkezet ami stabil töltést ad az akkunak, vagy ha több áramra van szükség, mint amit a napból nyerünk akkor a hiányt az akkuból pótoljuk miközben a nap energiáját is a fogyasztóban hasznosítjuk. Ez már nem ördögtől való technika, az összes offgrid rendszer így működik, kérdés itt az, hogy mekkora áramerősségre van szükségünk. Teljesítmény osztva a feszültséggel. Ez lebegjen a szemünk előtt. A 24, 48 voltos rendszerek ezért egyszerűbbek valahol, mert alacsonyabb áramerősség mellett több teljesítményt leadni képes rendszerünk van, ezekben a rendszerekben viszont az én fogyasztom horror drága, így maradunk a 12 voltos rendszernél. A feszültség szabályozónk relatív olcsó egy komoly ház üzemeléshez képest, ahol több ezer wattra is szükségünk van adott pillanatban, bár nem számottevően sokszoros az áramerősség. Amiben gondolkodunk az 50 amper. Lehetséges csak a töltési oldalról vizsgálni a helyzetet, mert nem fogunk 600 wattnyi napcellát használni, ez esetben a fogyasztót közvetlenül az akkumulátorra kell kötni, viszont az akkumulátor védelmét így már nem tudjuk ellátni, mert a fogyasztás nem lesz monitorozva. Maradunk az 50 ampereres rendszernél, biztos ami biztos legyen 60 amper. Vagy 10-15 fajta cucc létezik, mindegyik made in china, de az amazontól a conradon át mindegyik ugyanazokat forgalmazza. Árban az egyszerűbb 10 amperesek pár ezer forintba kerülnek, ezek 100 wattos cellával gond nélkül elmennek egy hobbi kiránduláshoz ahol egy kisebb dolgokat akarunk használni. A komolyabb 60-80 amperes cuccok már 20-30 ezer forint közt mozognak. De itt a lényeg, hogy a fogyasztásunk monitorozva legyen az akkumulátorunk védelme érdekében. Az árdifi egy 25 és 50 amperes közt 40 EUR is lehet, de szerintem ennyit már megér a történet.
Szóval töltés, még mindig. Akkor kellenek napcellák. Az elmúlt években ezek a napelemek megint olcsóbbak lettek. A dollár / watt mérő már 1 dollár / wattnál jár, nemrég még 1.5-2 dollár környékén voltunk. Egy évben kb 2000 óra a napsütés, ideális szögben, full töltésben legyen 1000 óra. Ez azt jelenti, hogy egy év alatt termel meg egy wattunk egy kWh-t, ami jelenleg rezsicsökkentve 40 ft körül lehet. Tehát kb 7 év lehet a megtérülés + a fix költségek. Jó ezt minden évben kiszámolni, talán jövőre már csak 6 év lesz. Pár éve még 10 év fölött volt, mikor számolgattam. Elkanyarodtunk. Mivel a napelemnek terjedelme van, ezért van egy maximális mennyiség amit rá tudunk a hajónkra applikálni. Először is talán a súly. Egy 100 wattos mono 89,99 EUR akciós panel (25 év 85% gari) 7 kg-t nyom és 100 x 67 centi. A csónakunkra egy aluvázas merevítéssel rendelkező tető kerül fel, mely súlyban 30-40 kg-t is elbír, viszont a magasabbra kerülő súlypont miatt nem kellene ezt tovább feszegetni. A területi méret 160 x 130 centi, tehát egymás mellett kettő elem elfér és marad még 60 x 130 centink, ahol egy harmadik is kényelmesen elfér, így lesz 300 watt töltésünk. Ha okosan csináljuk, akkor egy akkuval nyélgázon 3 órát lehet szánkázni. Ha nagyon okosan csináljuk, akkor többet is, nem kell mindig csutka gázon menni, félállásban a napot is tudjuk ám hasznosítani. A fent említett rendszerbe ezek a 100 wattos 18 voltos napelemek párhuzamosra kötve bekötésre kerülnek és már indulhat is a móka. Az elmélet nagyjából készen van. Beszerzendő:
1 db akkumulátor 100 EUR
3 db napcella 300 EUR
1 db töltés vezérlő 100 EUR
2 db y kábel papa és mama közösíteni 9 EUR
2 db papa és mama kábelvég 5 EUR
2 méter UV álló napcella kábel 4 EUR
2 db akku saru 4 EUR
4 méter 25 mm^2 (50 amper!) kábel 10 EUR
1 db hajótető 110 EUR
További szerelékek a napcellák rögzítésére, valami alu sín rendszer és szegecsek és csavarok, passz. Majd, ha együtt a cucc akkor látom. Első körben az új akkumulátor a legfontosabb, szeretném pontosan feljegyezni, hogy a tervezett motorral mennyit tud elmenni biztonságosan, az akkut is biztonságban tudva természetesen.
A gépsárkány 7 fő befogadásra alkalmasan begurult a birtokra ma délután:) Fényképek majd hamarosan. Egyelőre csak ismerkedünk a flexibilitással. Az már tetszik, hogy a hátsó rész egyszintbe hajtható, ma este tudom már hol fogok aludni:)
UPDATE: a riasztó megszólalt, de ki tudtam dumálni magam, mindezt hajnal 2-kor:D
Hétvége lévén mit csináljon az ember, ha nem kell dolgozni? Irány a pláza, irány a mozi és mehet a shoppingolás. Szerintem a mai nap és talán a szombat is kivétel volt. Köszönhető a jó időnek, vagy a rohamosan csökkenő fizetőképes keresletnek, de nem lehet azt mondani, hogy vasárnap tele volt a város. Talán 10 vagy inkább 12 éve nem tapasztaltam ilyet. Gyakorlatilag üresek voltak az utak, sehol egy ember. Ilyen melegben persze biztos sokan balcsiznak, vidékeznek, de ilyet az elmúlt nyarakon sem láttam. Teljesen üres hungária, üres moszkva tér. Megdöbbentem teljesen. Pedig pont mostanság jött elő megint, hogy “olcsóbb” a benzin és megint nagyok a dugók reggelente. Szuper érzés volt a városon átsuhanni, no persze nem shoppingolás volt a cél, hanem babalátogatás:P Aztán lehet, hogy az m7-n kialakult dugó miatt nem tudtak az emberek a városba visszajutni. Mindenesetre üdítő, hogy ennyire üres a város. Ilyen dög melegben nem is kell a szmog és inkább mindenki pihikézzen okosan.
Megtörtént. Bővebben, szerda reggel indultam hajnal fél négykor és négykor érkeztem meg. Kifelé kicsit átgondolatlan volt a tervezés, csak mentem toronyiránt, nem gondoltam bele, hogy már új lehetőségek is vannak, de legalább az út szép volt. Linztől Salzburg felé vettem az irányt és utána Rosenheimtől (adócsaló paradicsom:D) Innsbruck felé indultam vissza, km-ben ez az út a legrövidebb, de sajnos a leghosszabb is, egy idő után már nincs autópálya, még bőven a svájci határ előtt, az alagút labirintusban végigcsak 80km/h a megengedett és mindenki szögre betartja. Ez alatt az idő alatt bőven ki lehetett volna autózni azt az 50-100km többletet amit a müncheni megoldás jelentett volna. Délután 4kor érkeztem meg, mondanom sem kell, jó volt aludni délután, mert másnap már a munka várt.
Egy gyors bevásárlást is ejtettünk, mert enni valamit kell. A legközelebbi coopot látogattam meg, fel voltam készülve, hogy nem olcsó a történet, de szerintem erre nem lehet eléggé felkészülni. 1kg csirkemell filé 5000 HUF és szerintem ezzel el is mondtam az árakat. A kintlét alatt nem voltam rest ellátogatni helyi kifőzdékbe, klasszik főzelékfaló feeling ahol itthon 1500ért már tényleg rendesen bezabál az ember desszerttel és üdítővel. A gyros tál itthon menüben 1500ért elérhető. Kint igaz kebabnak volt a libanoninál keresztelve, de már menüben 25 CHFért elérhető volt. Bőven 5 ezer Ft felett. Egy kis kávézóban egy saláta szintén ennyi. És nem a városközpontban, mintt itthon a Vörösmarty téren a Gerbaudban ahol szintén 2-3 ezer Ft, hanem egy városszéli egyszerű kávézóban. Ó jajj. A svájci sajtok legalább 20%-kal olcsóbbak mint itthon. De mondjuk ez sem igazán vígasztalt.
Átrágva kicsit a lokális pénzügyi helyzetet, kiderült, hogy egy alap lakást bérelni havi 3-5 ezer CHFtől indul. Egy évi kinti lakbérből itthon már lakást tud kb venni az ember. Aha, jól van gyerekek. A CHF megerősödése a svájciakat nem izgatja, nekik nem lett semmi sem drágább, talán egy kicsit olcsóbb. De azért az autószalonban alkunak helye nincs. A kiírt lista áron lehet vásárolni bármit. Hozzáteszem, hogy még a magyar áfával és regadóval terhelt magas árakhoz képest is magasabb összeget kell leszurkolni bármilyen autóért. A nekünk jólét, nekik átlagszinvonalat képviselő átlagos ember normális autóval jár, legyen a egy vw, ford vagy toyota, a kompaktokért odavannak. Csak a nagy difi, hogy nem az 1.4 fapad kazettásrádiót veszik, hanem a legmagasabb felszerelést és a legnagyobb motort. Ugye alapvetően minden rohadt drága, de nekik az normális, kvázi minden ami import az rohadt olcsó a belső árakhoz képest. Az autópálya matrica még mindig a régi, csak egy éves van és az 40 CHF. Nóóóórmális? Nem, valami jelképes összeget befizettetnek, aztán ennyi és egy bambi.
Az időjárás sajnos nem kedvezett a kirándulási lehetőségeknek, így csak Montreuxba sikerült ellátogatni. A genfi tó nem genfi oldalán lévő kis városka kifejezetten mediterrán mikroklímával büszkélkedhet. Nincs nyüzsi, nincs izgalom. Nyugodt város, pálmafákkal és télen nem befagyós tóval és kevés hóval. Ami talán feltűnt, hogy az egy főre jutó porsche, lambó és ferrari szerintem magasabb, mint itthon a bicikli vagy ha már autónál járunk, akkor suzuki. Kényelmesen és rohanás nélkül élik az életüket, mert minek rohanni, az üzletek mindenhol csak 7ig vannak nyitva maximum, szombaton kicsit korábban zárunk, de vasárnap már nem dolgozunk. Aztán mégis jól működik ez a dolog valahogy. És talán ez nem azért van mert lusták…
A hazafelé út már tervezést igényelt. Innsbruckot elkerülve Zürich után Winterthur felé vettem az irányt és Münchenig nyomtam a gázt. Münchenben a belső ringet még mindig építik, de, ha egy szer kész lesz, nagyon jó lesz, a városon tényleg gyorsan átérve nyomtam tovább neki. Egy idő után át kellett gondolni, hogy Salzburg vagy rögtön Passau legyen a cél még Németországon belül. Utólag talán hiábasan, de Salzburg mellett döntöttem, pedig Salzburgnál a hosszú százas korlátozás elég sokat lassít, továbbá a cca 200 további német km lehetővé teszi a nagyobb tempót, így hiába lett volna 10-15kmrel több Passau felé az út, valszeg gyorsabb is lett volna. Az alábbi képen jól látszik, hogy éjfélig meddig jutottam el, csöcs latitude nem tud összerakni napokat, csak egy napot tud mutatni. Hát így jöttem haza.
Hajnal kettőre itthon voltam, így az út 14 percnyi tankolással és 6 percnyi külön pisikével. 11 óra és 28 perc alatt teljesítve volt. Passau felé és a rövidebb tankolási idővel, szerintem ezt 11 óra alatt is végig lehet nyomni úgy, hogy a kreszt nem szegjük meg sehol sem. Azért ezt motorral lenyomni nagyon meredek lett volna. Nomeg svájcban oda és visszafelé is esett az eső, így serény anyázás mellett élvezhettem volna a pofámba ömlő vizet. Ehelyett üvöltött a talicska, csapda és a megadeth végig.
Hol a hó? Mert itt nincs. Nagyon beharangozták. Kezd már ez átmenni a pánik keltés szintjére. Volt lehülés, de semmi extra, láttunk már ilyet. Na mindegy. Az elöző hét melege után nem volt ez gond. Az esőt sem igazán találták el mostanában. Jön a nyár, gyorsan közeledik. Lehet a kertben pihizni, és nagyokat motorozni, mert ugye még szervizbe is kell vigyem a vasat, olajcsere, után húzás, lánc feszítés. Aztán lehet használni. Remélhetőleg többet, mint tavaly. Majd kiváncsi vagyok hogy a múlt évi ruhabeállítás hogy fog most passzolni rám:-) Nem fűzök sok helyet a dologba, de -11 kg az elég soknak hangzik, ha így folyamatában nem is érzem. Úszásban már igen, de szerintem csak állóképesség növekedés a km 60 perc után az 1.2 km 40 perc alatt. Ebből 100 méter ma már gyorson volt meg. Még azzal kell megbékélni jobban, hogy nem zabálhatom szét magamat, de ez már most megszokás kérdése.
Itt a jó idő, ennek örülni kell! Motort elő és élvezni a napsütést. Sajnos a márciusi tavasz egy részét valami fertőzésnek köszönhetően az ágyban tölltöttem. De már vége! Eljött a kertezés ideje, a gyermek kitessékelése a zöldbe:-) Most, hogy van hinta és egyéb játszó eszköz a megnyugvás helyett jön az izgalom, hogy vajon mivel fogja a gyerek megsebesíteni magát, mert futás az van félelem nélkül. A nagyszoba már szinte unalmas és a virágföld sem olyan finom, mint két hónapja, így ráálltunk a kerti növényzet fokozott vizsgálatára. Laboratóriumi kölülményeknek még poénból sem nevezhető vizsgálat sorozatunk a vegetáriánus életmód rejtelmeivel kezdődik, gyermek ül a fűben és tépkedés után falatozni próbál, persze anyu és apu ezt nem engedi, így bekapcsol a failsafe mód és 130 dB-lel adja tudtára a világnak, hogy a megkaparintott zsákmány ismeretlen hiba miatt kicsúszott a kezéből. A homokot a kocsiból ki sem merem venni, mert az is biztosan emésztési tesztelés alá lesz rendelve. De egyszer túl leszünk majd ezeken is és azon lehet majd izgulni, nehogy csben lealázzon a gyerek:-)
Azért érezhető, hogy kevesebb autó van a városban a jelenlegi üzemanyag árak mellett. A reggeli 15 perces beérés már 7 óra után is megy, alig van forgalom, este 6 után pedig lézengenek az autók az utakon, ott is működik a 15 perces hazaérés. És ma vidékre menet is látszott, hogy a város szinte üres, a rakparton mint kés a vajon lehetett menni reggel fél tízkor. Pedig egy éve ilyen időben kétszer meggondolta az ember, hogy lemenjen a rakpatra. Persze nem öröm, hogy ennyi az üzemanyag, de legalább ez a része jó, hogy kevesebben vannak az utakon, kb 10-12 éve voltak ennyien, akkor még nem lehetett nulla forintért autót venni, kevés volt az autó. Az üzemanyag árat összehasonlítani nem szabad, bár ha utánaszámol az ember az elmúlt 15 végére pont egy inflációs szint körül mozog ezzel a 400 forinttal. A dízel viszont már sokkal az infláció fölött van, a 40 ft difi sosem látott volt, ha jól rémlik akkor 3 és fél éve volt cca 10-20 fttal drágább egy ideig a dízel, pont mikor a dízel autót megvettük. De ez van, ezt kell szeretni.
Vegre meleg van! Jo ido eljott, enyhe szel, kellemes 35 fok az arnyekban:-) kifejezetten hianyzott mar a tuzo napsutes es gatyarohaszto meleg. Az elmult hetek botranyos, szinte hideg idojarasa utan megvaltas ez az ido. Persze sokat kell inni, pihenni es a kozvetlen napfenyt kerulni. A fak arnyekaban elsoosztalyu kellemes idot tolteni, kifejezetten jol esik a kikapcsolodas, babazas es a semmitteves. A kellemes esti teraszos vacsorat csak az este es a nap gyors elmullasanak tudata arnyekolja be, kozeledik a hetfo, a gonosz vagy inkabb a pihenes mumusa es a kerek forogni fog tovabb. Pedig most egy tengerpart 1 hetig igen jo tarsasag lenne, igazi kikapcsolassal es doglessel. A tengerpartra mar az uj xoom el is navigalhatna a sygickel, ami szerintem koserebb mint a tomtom es vegre szerintem megtalaltam az ultimate androidos offline utitarsat. Magyarorszag teljesen friss, mint a juniusi igo (erdekes hogy a gugli is juniusban frissitett sokat magyarorszagon). Az autos felhasznalasra kulonbozo konzolok adnak lehetoseget, ezen meg dolgozok, mrt tiz col eleg sokat kitakar a kilatasbol:-) Valahogy a radio ele kene leengedni feligmeddig, egy hosszabb muszerfalon megpihentetett karral, hogy ne remegjen. Ha kesz akkor fotozok! A zeneresz is megoldott, focvagenben is van aux, haromesfelesdzsek faszanyosan rendelkezesre all, szoval csak eleg a hangero ( egyben bekapcs gomb) szabadon hagyni. A radiot ugyis leszarom:-)
Este mentünk egy jót motorozni, mondhatom, hogy végre, mert már régen volt erre példa. Az utunk Szentendréről egyenesen Pilisszentlászlón át Visegrádig, majd Esztergomig tartott és vissza a Duna parton végig. Nem volt meleg. Kifejezettem cidris volt, ami azért rossz, mert a párásodó plexit nem lehet 70 fölött felhajtani, mert lefagy az ember pofája. A testtel nem volt gond, mert a ruha melegen tartott, azért a combommal szorosra vettem a gépet és ahol lehetett magas fordulaton húztam, hogy fűtsön a rohadék, főleg visszafelé. A bakancs viszont mielőbb kelleni fog, nem mindig éreztem a bokámnál a hideget, de azért biztosra kell menni és kell a csizma, egy félmagas bakancs sajnos nem elég. Kell egy normális, amiben járni is lehet azért:)
Az út lenyűgöző volt, bár a minőség hagyott némi kívánni valót maga után. És ez éjszaka szar, a fejidom nem fordul és az éles kanyarok belső részét megvilágítatlanul hagyja, így kibaszott gáz arra koncentrálni, hogy hol lesz a kanyar kijárat és szinte vakon rámenni az ívre. Nem azzal van a baj, hogy jönnek szembe, vagy mi van az út szélén, hanem azzal, hogy nem látszik az út minőség, ami valjuk be, egy erdei úton nem életbiztosítás. Erre még rájátszott a párásodás ami külön szopás volt, plexifel, plexile játékkal. Azért jó volt és jól éreztük magunkat, de ilyen úton ajánlatosabb nappal menni, tempót is lehet motorozni és többet lát az ember. Visszafele a fő úton már nem volt ilyen probléma, lehetett normálisan közlekedni, persze a kreszt betartva, főleg most július 1 után ugye, zéró tolerancia, nem hiányzik egy 50 helyett 60 sem. Kéne már menni egy nagyobb túrára, mert a tegnapi cca 100kmtől sem fáradtam el, csak szar volt a sötét, jobban kell figyelni az út szélét, nehogy valami bambi kinézzen elénk és akkor bazdmeg van. Visszafele a kései óra miatt elvetettük a szlovákián keresztüli visszatérést és kettes úton való közlekedést, bár belegondolva, hogy visegrád után alig lehet menni és már végig 50 a szentendrei út elejéig, lehet, hogy ugyanennyi idő lett volna, +40 km kerülővel legalább persze.
Het elejen szervizben voltam a csaladi autoval. A varakozas kozben nezegettem uj autos arlistakat. Szimpla egyszeru fordfocusrol beszelunk, az uj geprol. 1998 oktobereben a focus 1.4 egy lufival legkondi nelkul kazettas 2 hangszoros radioval 2 millio 7 szaz 99 ezer forintert lehetett elvinni. Ez persze full fapad volt. Most egy 1.6 125le focus abs, ac, esp, 6 lufi, 4 elektromos ablak, cds usbs mp3 radio kerul majd 5 millio forintba. Igen, az autok dragabbak lettek, de azert azt latni kell, hogy adott felszereltseggel mar sokkal olcsobbra jon ki, ha minden plusz dolgot a korabbi extrak aran szamolok. Anno egy abs 150 ezerbe, egy klima 300 ezerbe kerult. Az esp tovabbi 300 ezret kostalt a lufi bovites pedig 250 korul fajhatott. Es akkor a meregdraga usb, mp3 mentes cds radiorol nem beszeltunk. A szemetseg az, hogy a gyar rank eroszakolja az extrakat. De a fiesta is ilyen, 3.5 milliotol indul, de van abs, kodlampa, lufik, cd es aprosagok.
A fejlodest ez is mutatja, igazabol olcsobbak az extrak. Savelhagyas jelzo, ebersegfigyelo ez tablafelismero rendszer 290 ezer, 5 colos navi 150 ezer. Korabban ezek luxus autok tobb millios extrai voltak. Ma mar latszik, hogy a kicsi kocsikba nem kell eveket varni a draga extrakra, a valsag is megtanithatta a gyarakat, hogy agresszivan kell odarakni a tucat filleres extrakat a hulye vevo ele, talan megveszik. Egy 30 ezres pna persze olcso a 150 ezres gyari gpshez kepest, de ez korabban a focushoz iz 600 ezres tetel volt…
Egyszerusitve az autok olcsobbak es jobbak lettek, csak az alapfelszereles olyan gazdag, hogy megdragitja a kocsit. De ertheto, mert igy szamolva nem erezzuk magunkat atbaszva, de az autogyarak az olcso extrak magas alapar beepitessel probalnak jol jarni, ez egy win-win lehetoseg lenne, ha valaki persze autot akar venni, de mostansag ez nem jellemzo.
Jól telt a hétvége, elég zsufi volt a program, de jól éreztük magunkat. Szombaton reggel modellbolt látogatáson a múlt héten eldurrant kerék helyére vettem egy pár kereket. Az eladó persze meg volt róla győződve, hogy a savagehez jó az a kerék, szépen odarakta mellé, méretre stimmelt, igen ám, de a felniben a hatszög nem stimmelt, így vihetem majd vissza, guta megütött, nem tudtam játszani. Érik már a mavrick vagy a baja (használtan), mert már a nitróstól a tököm kivan! Szombati nap után jött két születésnapozás vasárnap és hétfőn, volt kertészkedés, fűnyírás, locsolgatás és még sok apróság. Voltunk babafotózáson, képek másfél hét múlva, hát remélem, hogy jól sikerültek. A jövő hét utazgatással töltődik, irány Barcelona! Érkezés valamikor péntek éjszaka. Aztán jövő héten hétfő és kedd szabi, recovery. Autó-motor kötelező éves szerviz, takarítgatás, HQ kipucolása, mert szerintem a hónapos bigmac maradék még mindig ott figyel az asztalon. Ja és persze a szervert is össze kéne már tákolni fixre, az asus lapot ki kell cseréltetnem. Augusztusig garanciális, szal van idő, de azért jó volna letudni minél előbb.
Azért valjuk be, kibaszás. Reggel tegnap nulla fok volt, ma alig 4 fok mikor elindultam. Azért ilyen időben nincs kedvem motorozni. Hányok tőle, mikor ráfagyok a gépre, taknyos is reggel az idő, fujj. Na, melegszünk fel, jön a hétvége, erre bazdmeg, szakadó eső és hétfőre hópihét is rajzolt a hátécé. Pedig már tényleg kéne normálisan gurulni egy kicsit és napi használatba is venni a gépet, mert ez így már nem állapot. A bukót persze a télen nem vettem meg, de majd talán valamikor idén megveszem, csak persze kérdés, hogy mipénzleszaz? De úgy érzem most még egy darabig biztosan kimarad. Szervizelni is kéne, olaj, szűrő, meg a kötelező dolgok, a jövőhétre, ha jó időt mondanak, be is jelentkezek a szervízbe, biztos ami biztos.
Már várom, legyen rendes hó. Sikerült felrakni a téligumikat is. Szombat hajnalban teltház volt a gumisnál, nem is volt meglepő, frissen esett nyálkás gusztustalan vizes hó nem a legjobb a közlekedésre. Aztán vasárnap már faja volt, mert időre tudtam menni (éjfél) és szépen átrakták a gumikat. Azért érezhetően más volt hazafele a kocsi, mint odafelé, biztonságosabb, szárazabb érzés volt:) De kéne azért a hó rendesen, mert kell majd csapatni a kis gépekkel is, valami hasonlót képzelek el:
Már a hétvégén jól esne egy hasonló kis program:) Bár most atom dzsuvás a gép, de a hó letisztítaná:) Szóval: szombat reggeli havas kis erdei kirándulásra fel! Hozzáteszem lövésem nincs milyen üzemanyagot kéne venni, a 16os jobban ken, kevésbé melegszik, de a 25ös jobban melegít. Fosok azért, mert ilyen hidegben a műanyag elemek törése bármikor bekövetkezhet. Persze a májerek megveszik a full alu szettet, bár annyi pénzből akkor már egy Baja 5 lenne a zsírgép, na ott nem kell sokat szarakodni:)
Más nem kell, mint egy elhagyatott földutas rész ahol van száraz homok, kis sár és sokszínű terep. Kell még hozzá két működő RC monster, és lehet játszani. Hát igen, legközelebb remélem wizard gépe is működő képes lesz:P
Jövőhéten remélem nagyobb sikerünk lesz és egyszerre legalább két autóval nyomulunk!
Csapatunk reggel 6kor autóba ült és elindult a megbeszélt találkozóra az M1/M7 kivezetőnél lévő Agip-Meki parkolóba. 7re kényelmesen egy tesco látogatás után odaértünk. A kötelező redbull vásárlások után már meglepetés nem érhetett minket. PMR rádiót bekapcsoltuk, majd egy finom kis mekis reggeli után útnak is indultunk. 5 autóval, szépen konvojban haladtunk egészen Nürnbergig. Innen a gyorshajtások miatt a konvoj szétszakadt, de még nagyjából rádió távolságon belül voltunk, egy idő után viszont lemaradozott a három utolsó autó. Lassan mi is elléptünk, majd tankolni akartunk, itt egy kis félreértés volt és elszakadtunk egymástól. A tankolás után pár km-rel voltunk lemaradva (egy másik kúthoz is bementünk ahol a másik 3 autó állt meg enni/inni/tankolni. Aztán jött a legrosszabb. Stau. Az akkor elől lévő autó tájékoztatott minket, hogy elég nagy a sor és ők már nem tudják kikerülni, pedig a TMC jelezte, hogy mi van, csak ugye szokatnal egy magyar autóban a működő TMC. Tomtomunk rögtön mutatta a kerülő utat és a sort szépen kikerülve kb pár kmmel megelőztük őket. Utána lassú szakasz következett és bevártuk a barátokat. Innen már együtt a két autó ment tovább és őrült tempót diktálva érkeztünk meg napnyugta előtt picivel Saarbrückenbe. Check-in majd felfrissülés után irány valami kajálda, a meki persze ott volt egy köpésre, de mégis valami normálisat akartunk enni. Átsétáltunk a francia oldalra, de ott sem volt semmi. A többiek megtaláltak egy pizzériát, ott eltöltöttünk pár kellemes órát, aztán egy mekis fagyival lezártuk a napot és távoztunk aludni.
Reggel kelés korán, 6 körül, negyed nyolckor már reggeli után kocsiban a banda és laza fél óra alatt Saarlouisban voltunk. A gyárat megtaláltuk, a helyi cimbora is előkerült, majd vártunk a sorunkra, mert ugye időre voltunk kiírva. A bejáratnál mindent elvettek, telefon, kamera, fényképező. Egy rövid kb fél órás filmet vetítettek egy előadóban ahol megismerhettük, hogy kik a főbb beszállítók és a gyár pontosan mit gyárt a helyszínen és, hogy minden 38. másodpercben elkészül egy autó. Saarlouisban jelenleg cmaxot, kugat, focust (3-5-kombi) gyártanak. A lemez préseléstől kezdve a teljes festés és összeszerelés ott történik. Persze ott már nagy lego van. A futómű, műszerfal, ajtókárpit, ablakok, kárpitok, tetőborítás mind beszállítós. Fél tíz környékén beültettek minket egy minivonatba, ezzel mentünk körbe. Első megálló volt a sajtoló üzem, ahol bemutatták, hogy a beérkező acéllemezeket hogy egyenesítik és darabolják, majd préselik ki végleges formára, a gyártás folyamatos, a gyár bármikor a présformát tudja cserélni. A présformák és a késztermékek minőség ellenőrzésére szerintem több ember volt, mint akik a gépeket üzemelték. Csend, rend fegyelem, mindenki dolgozott. Érdekes volt, hogy lehetett dohányozni a munkaállomásokon. 3 műszakban megy a préselés. Az összepréselt elemeket és a kivágott darabokat egy teljes robot hadsereg vette kézbe és kezdték az autókat összeheggeszteni. A kész karosszéria kb 2 perc alatt készült el, mókás volt látni, hogy a többszáz kilós szűz vasakat a robotok milyen egyszerűen mozgatják és rakják össze. A galvánfürdőt és a festést nem láthattuk. A kész kasztnik egy alsó vagy felső pályás sin rendszeren mennek tovább a következő állomásra. A festés után jöhet a további összeszerelés. Itt lép be a brutális just in time logisztika. Az ajtóknak egy órával a beszerelés előtt összerakva kell érkezniük az elosztóba. Mivel minden autó egyedi, ezért tudni kell a pontos gyártási sorrendet, hogy az adott autóba megfelelő beltér, motor, etc kerüljön, de még a felnik is csak úgy egymás után csúsztak le a futószalagról négyesével. És lám, pont az került az autóra amit rendel hozzá a tulaj. A kábelkorbácsok szintén nagyjából egyediek, ezeket is rögtön az autó érkezésekor már azonosíthatóan a munkás mellé a logisztikának el kell helyeznie. Amennyiben az általános alkatrészekből fogynak ki a csoportok, úgy jelzést kapnak és a piactérről a kis villás targonca már viszi is a “megrendelőnek” a szükséges alaktrészeket. Az utolsó állomás a kerekek felhelyezése, tankolás és két ember egésznap csak 7-8 métert megy a kocsival, hogy kipróbálja beindul -e és működnek -e a dolgok. Utána megy föl mégegy sínre és az udvarra megy ki az autó a többi közé. Relatív kevés ember dolgozik, szerintem a minőségbiztosításban többen vannak, mint a fizikai szerelők, 55 csoportra lehetett osztani az autó összeszerelésének fázisait, ez 4 emberrel számolva átlag 220 ember, 3 műszakban 660 ember. Kevésnek tűnik pedig állítólag 6 ezer ember dolgozik az üzemben. Mondjuk persze az 55 csomportban a sajtoló üzemi emberek nincsenek benne. A gyárlátogatás fantasztikus volt, a logiszta és a látvány lebilincselő. Brutális az egész. Hibázni nem lehet, mert csúszik a gyártás és az elveszett gyártási időt behozni nem lehet. Megérte kimenni, mert ilyet egyszer látni kell. A jó dolog még az volt, hogy láttunk kész 3. generációs focust. Persze csak távolról, a festetlen karosszériát többször láthattuk közelről, de a vonatból kiszállni nem lehetett, hogy megnézzük a kész autót közelről.
Hazafele benéztünk egy helyi globus szupermarketbe ahol szétvásároltuk magunkat helyi finomságokból. Hazafele az út jó volt, nem volt dugó. Magyarországon már szakadt az eső. Fél 11re hazaértem, nem volt gond az alvással:)
Holnap ismételten külföld lesz a cél. Németország, Saarlouis. Ford gyárat megyünk látogatni, jippijé. Röpke 1150 km az egész. Csoportosan, sokan megyünk, több autóval. Autó gyárban még nem voltam és elméletileg már látni fogjuk az új generációs focus összeszerelő sorát is. Odabent sajnos képeket nem lehet készíteni, de remélem valami fasza promó anyaggal megjutalmazzák a csapatunkat, ha már ilyen messzire elmentünk. Konvojban utazni élvezet lesz. Az igazi geek viszi a laptopot, a telefont, a gpst, a fényképezőt és persze PMR rádiót, hogy a társaság folyamatosan kapcsolatban legyen. A poén az, hogy ha nem lenne ilyen hideg akkor motorral próbálnám lenyomni a távot, hiába, lusta és kényelmes geci vagyok:)
Megtörtént ez is a hétvégén, szerintem nagyon sikeres volt, igaz csak 45 autó körül voltunk, de az időjárás is kegyes volt hozzánk, tíz óra után elállt az eső és száradt fel az aszfalt és kisütött a nap. Délután 5re végeztünk, el is kezdett újra esni az eső. Rohanós volt, de mindenkinek tetszett, a gyorsulásmérő műszer is jól üzemelt, alig vétett hibát. Sajnos a reggeli eső miatt a motorozás elmaradt. Pedig lemértem volna végre a gépet, hogy mit tud 200 méteren. Így járás, majd legközelebb biztosan sikerül.
Veszel egy motort, kabátot, bukót, gatyát, kesztyűt esetleg rendes motoros csizmát aztán motorozol és élvezed az életet. A sisakom egy AGV cucc, annó leértékelve volt ~25 ft. Persze 30ról volt leértékelve, de így is kedvező és jó vételnek tűnt a törés és hangtesztek alapján. Egy 60 ropis bukót nem akartam akkor venni, hiszen a motor és a többi már így is elszívta a tervezett keretet. Azóta tényleg csak tankolgattam, vettem egy testpáncélt amit nyáron alig tudtam használni, mert ugye szakadt az eső és hideg is volt. Meg pont amikor dög meleg volt akkor mentünk kocsival nyaralni, így ezt a lehetőséget nem tudtam sokszor kihasználni. Esetleg most, de 2-3 pulcsit fölé-alá kéne venni, az pedig a vízállóságot megkérdőjelezi. Szóval a mostani bukóm már kicsit koszos volt belül ezért szétszedtem a textil részt a mosáshoz. Az feltűnt, hogy a hungarocel már morzsolódik és szakad a textil. A héj lezáró műanyag ragasztása pedig elengedett sok helyen. A plexi 140 helyett már 80nál rácsapódik az alsó állásnál, lassan örülök, ha állva fent marad a plexi a helyén. Ugye annó még bedolgozásra került egy kínai bluetooth kütyü aminek a hangrésze nem volt kiemelkedően elfogadható, maga az egység persze hibátlan volt. Most néztem új bukókat. Felállítottam egy kötelező szűrőt:
- Felhajtható
– Beépített napszemüveg
– Beépíthető füles (gyári előkészítés) vagy meglévő füles
– Beépíthető bluetooth, egyéb adapter a jövőre nézve
Na ezeknek a feltételeknek a Nolan termékein kívül más nem felel meg. Elmentem, kipróbáltam mit tud ez a Nolan és mennyibe is kerül. Alap nyitható bukó napszemüveggel 90 papír. Befosol. Hangrendszer alap kit 16 papír, ebbe 3,5ös jackel lehet motyeszt beledugdosni, akár PMR rádiót is, stereo hang ki, mono mikrofon be, ennyit tud, mást nem, miért is tudna? Bluetooth adapter 50 ropi, de ezzel tudsz beszélgetni a másik motorossal, ha ilyen van neki. Az alap kitet persze összekötheted egy másik bukóval, nyilván utassal és tudtok beszélgetni, ez a kis kütyü plusszban még 10 ropi a két sisak közé. Hát ennyi. Akciósan számolt a gyerek nekem 144 pénzt. Mi van? Elhiszem, hogy a fej védelme fontos és nagyon kényelmes a cucc. De erre azt kell mondjam nagyon sok. Még a bukót megértem, hogy drága, de hozzá a kiegészítő cuccok ennyibe kerülnek? Hiába teljesen gusztusos, beépíthető, kitalált, jó minőségű, akkor is szerintem ez nagyon drága. Körbenéztem ebayen, fillérbe ugyanennyibe kerülnek a cuccok külföldön is. Itthon legalább gond nélkül adják az 5 év garit a bukóra, a többi cuccra persze csak egy év van.
Hosszú hétvége és ugye ez elméletileg azt jelenti, hogy nagyon sok jó dolog történhet velünk. Mostanában mindent próbálok gyorsított eljárásban elintézni, mert tényleg, mire van időnk? Az okosok aszondják, hogy idő arra van amire szakítunk. Ó bazdmeg, hát persze. Majd munka helyett is a tóparton sütkérezek két japó kurvával. Eltelt ez a hétvége is. Gondom nincs vele, csak megint maradt pár “unfinished business”. Konkrétan be volt táblázva ez a szerencsétlen 3 nap. Adhoc jelleggel vettem fel különböző kikapcsolódási lehetőségeket, beiktatva már meglévő két elkötelezettség közé. Így jöhetett létre, hogy motorozni szombaton este/éjjel sikerült (ó bazdmeg mennyi állat jött haza este a balcsiról) és némi emelt dialógust folytatni barátommal a balatonakarattyai kilátó (holdfényes) árnyékában. De az előtte lévő autómosás és a pénteki gokartozás is erről szólt. Filmet max a Róma sorozatból egy részt és egy felet sikerült megnézni. Az UPS akkukat holnap fogom elvinni cserére, pedig már nyaralás előtt esedékesek voltak. Ha mindent beraknék okosan emlékeztetőbe, az a szerencsétlen telefon egésznap visítana. Kéne valami időkibővítő szerkezet, mert csak rohanunk és sodródunk néha, aztán nem tudjuk, hogy melyik kötelezettséget teljesítsük előbb. Torrenten most láttam, hogy van tüzijáték, leszedem, lehet megnézem:)
Végre. Reggel és délután is faja idő volt. Kötelező volt ma motorral menni. Már 3 hete nem mentem szegénykével egy métert sem. Már ideje volt. Reggel a szokott szerencs, m3, hungária útvonal helyett egy kicsit hosszabb úton, olyan túrásan sikerült bemenni dolgozni. Kimentem az M0-sra, aztán a Váci úton mentem be. Így volt kedvem. És hazafelé is árpádhíd, szentendrei, aztán pedig megyeri híd és m0. Annyira jó volt. Hihetetlen, hogy egy kényelmes 80-90es országúti tempó mennyire jól szolgálja az ember egészségét. Azt hiszem a következő hónapban amennyire csak lehet kihasználom a motor lehetőségét, mert megérdemlem.
Indulhatna a nagy kérdéskör feltevés. Hát konkrétan semmit. A NAS-sal megy a szopás, a régi kütyüt elvitték, az új nagyon fasza, csak beszoptam egy kibaszott szar szériát. WD15EADS-00P8B0, ezt jegyezzétek meg egy életre, na ebből másfél terrásat venni nem szabad. Két winyóból kettő szar. Ezek után mit vársz? Persze, hogy ordítok. Ott áll a raid pengeélen táncolva már működtetni sem szeretném, veszélyes, bár 2 másik széria van benne, de sosem lehet tudni, az ördög eddig nem aludt. Hogy szedne altatót a mocsok geci. Aztán lehet a hírtelen monszunból előtörő sivatagi meleg az ami öli az alkatrészeket. Bár nem hiszem, mindenesetre nem a legjobb, hogy napközben megy a 30-35 fok, az irodában az ablak mellett meg lehet dögleni, de bentebb már visítanak a légkonditól. Napersze aztán a lányok jönnek majd a szandival, szoknyával, rövid gatyóval, kis blúzocskákkal és visítanak mikor 22 fok van én meg rohadjak meg az ingben és a hosszúgatyában. Persze, soha nem lesz semmi sem tökéletes senkinek. De legalább kiemelkedően jó motoros idő van, reggel és este nagyokat lehet motorozni. Tudod, mikor direkt kerülővel mész a munkába és utána haza. Faja.
Mint bizonyára már mindenki tudja, kedves barátunk Saimonsais (a.k.a. Keyser Söze, bicebóca) most otthon tesped és gyógyítja lábát vagy a Snowboard vagy a Motorozás miatt. Mindenesetre mielőbbi felépülést kívánok neki az alábbi két érdekes cikkel:
Biztosan mindkét írás nagy segítség lesz a részére. Szóval történt, hogy a darabokban lévő motorjához megjöttek a főbb alkatrészek (villa, alsó-felső villa híd) és az elektromos rendszer is összeépíthetőnek tűnt az új lámpával és műszerfallal. Szombat reggel – hiszen mi jobb dolgom is lenne? – nekiálltam összetákolni a vasat. Persze valami normális eljárás kellett és nem lehet csak úgy nekiugrani mint Tót az anyjának. Hát apránként, de elkezdett összeállni a motor kinézet és már odáig eljutott a történet, hogy működnek az elektromos rendszerek és a motor röffentésre kész. A féldifibe kell még olaj és hiányzik még pár új csavar, de jövőhéten szombaton biztosan kész lesz a járgány. Élvezet egy motort az alapjairól összerakni és megépíteni. Szóval lassan, de biztosan haladok:) Szombaton már főpróbázni szeretnék vele:)
A motorozásban egy jó dolog van, ami igazából rossz is. Nem lehet telefonálni kézből, vagyis elég meredek a bukó alá bepréselni menetközben a nyamvadt telefont. Meg ugye már 50 fölött sem kényelmes a másikkal beszélgetni. Erre találták ki a bluetooth kihangosítókat és persze az intercomokat. Az, hogy egymással tudjunk beszélgetni persze semmi extrát nem jelent, kábel, vezetéknélkül, amit csak szeretnénk, voxszal, vox nélkül és persze kérdés, egyszerre hány emberrel. Lehet PMR alapon, bluetooth alapon és persze vannak a saját frekvenciás dolgok. Mindegyiknek meg van az előnye és a hátránya.
Az intercomon felül érdemes, ha már kihangosítani is tud a bluetoothon keresztül. Na itt is persze meg vannak a finomságok, egy gombos hívás indítás, név bemondás, etc. Amit egy autós kihangosító is tud. Ezt lehet tetézni, hogy bluetooth már sztereó és persze a zene is átjön gond nélkül, vagy akár még a GPS is, amikor irányt kell változtassunk beleszól a zenébe, telefonba, hogy figyeljünk már rá is egy picit. Vannak vezérlők amikbe még más aux eszközt is lehet dugdosni, általában 3,5 mm-s jacken keresztül. A kütyük nagyrésze tölthető, akkus és a bukóra kell rászerkeszteni és akkor bal/jobb kézzel lehet vezérelni a jó nagy gombokat, könnyű megtanulni.
Aztán persze a hangminőség, mikrofon, hangszóró, fejhallgató, kis füles. A fülnél a bukókban elég nagy hely van kihagyva, tehát egy mini hangszóró is befér, nem kell fülhallgatót vagy teszem azt fejhallgatót a bukó alá bevarázsolni minden motorozás előtt. Ezeknek a minősége is persze az ótvartól a több tízezer forintos csillivilliig elterjed. Ez általában mindegyiknél egyszerűen cserélhető és mindenki saját igényeinek megfelelően tud választani. A mikrofon persze a zajszűrős fajtából legyen, vagy 50 fölött már csak a susogást hallják. Amúgy az összes kütyüre az van írva, hogy nyitott plexi 80-100, zárt plexi 100-120 km/h bármilyen sisakban. Nyilván egy 200 ezer ft-s sisak szigetelése már jó annyira, hogy akár 180 km/hnál is átmegy zavartalanul a zenei á hang.
De milyet vegyünk? A dealextreme megint előállt a tutival. A kütyü lényegében nem mást mint a kiváló AKE BT Multi-Interphone Motorcycle Bluetooth Intercom kiköpött mása. A tesztek azt mondják, hogy a 299 EUR értékű cucc konkrétan nem tud annyit amivel még akár 10 USD-vel is több legyen a kínai 110 USD cuccnál. Persze a kínai postával ennyi:) Az akku megdöglés mint minden kínai cuccnál persze itt is ott van. A hangszórók nem annyira dinamikusak. De azonkívül mindent úgy tud, ahogy a nagykönyvben meg van írva. Szépen párban lehet őket venni, így asszonypajtás is tud magának mobilt felcsatlakoztatni és függetlenül tőlem telefonálni, vagy akár velem beszélgetni, vagy galád módon akár egy harmadik motorossal is tud cseverészni, persze full kontroll alatt:)
Szóval nagyon várom a kütyüt, nemrég adták fel, 7-10 napot ígérnek rá. Hajrá!
Szóval már 80% fölött járunk a raid kialakításban. Holnap este – ha minden igaz – elkezdem feltölteni vissza az adatokat. Jó volna, mert helyem már sehol nincs, egy nyavajás sorozat részt nem tudok letölteni és kitömöríteni. Szóval lehet izgulni. Pár terra visszamásolgatása persze nem okozhat majd gondot. Konfigurálni már semmit nem kell, mehet élesben a cucc. Legalább jó idő lenne, hogy motorozni tudjon az ember, de most erre sincs lehetőség. Viszont időm nem volt a modellboltba elcaplatni egy komoly 1200 ft-s fogaskereket megvásárolni ami kellene a monster géphez. A 3 sebességes váltó nagyon zsír lett benne, csak az acél spúr az alap meghajtó kereket oda-vissza megzabálta 4-5 óra játék után.
Csak a szokásos, szerencs utca, rendőr irányítás reggel, sor végigelőz motorral. Kis autós hölgy kiszól, hogy miért előzöm végig a sort, miért nem tudok várni a helyemen. Mert a kresz már jan egytől megengedi, hogy így tegyek és különben is miért zavarja, gyorsabban fogok elindulni mint ő és nem zavarom semmiben. De zavarom, mert neki jobban kell figyelnie jobbra-balra. Állóhelyzetben? Max amúgyis nézelem jobbra-balra hogy mi van, hátha jön egy mozdony és ki kell ugranom a kocsiból. Na mindegy. Rendőrök közben már előjöttek és irányították a forgalmat keresztbe, mikor nekünk zöld volt. Majd a nő folytatta, nekem könnyű, mert motorral gyorsabban beérek így. Mondtam, hogy ő is motorozhat, hát az veszélyes, paff. Kockázatot is kell vállalni az életben, ha valamit jobban akarunk, mint az átlag. Szóval a reggeli élmény már meg volt, alig várom, hogy hazafelé is legyen valami:)
Múlt héten elkezdődött a motorosszezonom. Na nem csak azért mert Saimonsais motorját kellett szerelgetni, hanem ténylegesen motorra pattanva intéztük a napi intéznivalót. De ennek gyorsan végelett a hétvégi szeles, esős idő betett. A húsvét mondhatni nyugiban telt, nagy családi zabálásokkal persze. Hétvégén a savage 4×4 monsterem belét is kihajtottam, de nagyon jól esett. Kár alig keletkezett, a spúrba beleolvadt a csúszókuplung tárcsa, inkább volt vicces a látvány mint komoly, de persze a csere további 1300 ft-t fog felemészteni. A tegnapi esős időben a füves talajon hatalmasat csapattam, jönnek elő a figurák, ideje lenne az ürömi pályát megnézni és kipróbálni, esetleg egy db versenyre benevezni és megnézni mit is kell prezentálni egy ilyen pályán. A modellezést leszámítva a matáv szopatta a népet, nem volt net sok helyen a kerületben akik kábelen vannak, fejlesztés miatt. Aztán persze szomdszédság nyöszörög, hogy valamiért nem megy a belső háló, ezt is kell orvosolni, minden összejött. Remélem kötés hiba és akkor lehet újra tűzni…éljen. És akkor még a tegnapi 4 órás utunkat Egerből nem is említeném, nagyon beszívtuk, de ez van, ezt kell szeretni. Megnéztük a Daybreakers c. remekművet, shiftdel azonnal, nagyon gáz a film, hihetetlen, hogy mennyire szar, bár nézőpont kérdése
A motor forgalomba visszakerülése március 29. Ugye kell, hogy legyen érvényes biztosítás, így felhívtam az Allianzot mint biztosítómat, hogy legyen olyan drága és küldjön csekket a részemre, mert nemsokára itt a dátum és szeretnék már végre motorozni. Szeptember 29-én vontam ki a forgalomból és aznap elküldtem nekik e-mailben a forgalmi másolatát ami alapján felfüggesztették a biztosításomat. Már levelet is kaptam amiben tájékoztattak, hogy április elsején visszahelyeződik a forgalomba és ne felejtsem el biztosítani, mert fél év után felmondják a szerződést, ha nem fizetek és bajok lesznek. Tegnap a call centeren bejelentkeztem és elmondtam, hogy ugye küldik a csekket? Ja hát csekk az nincs, mert deaktiválták a biztosításom és amíg nincs aktiválva addig nem tudnak csekket küldeni, ja igen ez azért van mert ki van vonva a motor a forgalomból. Nagyszerű, a motorom automatikusan visszahelyeződik március 29-cel, tehát onnantól (incl) szeretnék biztosítást fizetni rá. De ők nem tudnak addig csekket küldeni amíg nincs aktiválva a biztosítás és ahhoz kell mindenképpen, hogy a motor vissza legyen helyezve a forgalomba. Zseniális. Ideiglenes kivonás automatikus visszahelyezéssel jár. Ezt az ügyintéző nem tudta, de mondta, hogy akkor a forgalmival menjek be bármelyik üfszre és majd ott aktiválják a biztosítást és adnak csekket is. Eredendően lusta vagyok, ezt a verziót kizártnak tartottam és mondtam, hogy vegye elő a forgalmim másolatát, mert bizony azt átküldtem és azon rajta van, hogy mikor lett kivonva és meddig. Ő nem látja a másolatot, sőt szerinte nem is kaptak ilyet. Elmondtam újra, hogy az alapján függesztették fel a biztosítást, de ez nem hatotta meg, megy az archivumba és körülnéz. 20 perc után felhív, hogy ja igen, megtalálták és elnézést kér. Tehát aktiválhatják a biztosításomat és küldik a csekket, 10-14 nap és megkapom. Mondtam, hogy az nem nyerő, utalok és küldjenek igazolást faxon/e-mailben ahogy jól esik nekik. Szóval a pénzt átutaltam és elméletileg holnapra fel is lesz dolgozva és megkapom az igazolást. És így, ha minden jól megy, jövőhéten hétfőn már lehet motorozni. Persze szívópálya, mert szaridőt mondanak, de majd meglátjuk. A lényeg a happy end és, hogy a reggeli 10-13 fok már elviselhető. Szóval motorozunk, okosan.
Kint voltunk és megnéztük. Ugye ez egy kiállításnak indult, de persze vásár volt a lényege. A hazai motoros cégek élmezőnye volt jelent, bő választékkal és “akciós” szezon eleji árakkal. A kiállítás igazából nem igaz, mert kiállítva klasszikus értelemben nem volt sok minden. Boltos viszont nagyon sok volt és meg lehetett mindent nézni, próbálni, etc. Végülis jó volt, mint egy börze, mert itt sok cég volt kis helyen. Általában, ha kitalálja az ember, hogy akar valami cuccot akkor ugye körbenézünk előtte. De ez nem olyan, mint annó volt a számítástechnika, hogy végignéztem 15 kisker árlistáját (gyalog begyűjtve suli után) és aztán a legolcsóbb helyen megvettem amit szerettem volna, hanem itt már tényleg a kipróbálás, megnézés, megszagolás is előtérben van. Nagyon sok termék van és nem igazán megy az almát almával összehasonlítás. Igazából lehetne ilyet rendezni 2-3 havonta, biztos, hogy sokan eljönnek. Sok volt a vásárló és ami jó, sok helyen nem csak kp, hanem ment a kártya terminál is. Sikerült végre beszereznem egy testpáncélt, már egy éve keresek, de ha méretben volt jó, akkor színben biztos nem tetszett. Teljesen feketét akartam, a shox idei választékában már volt olyan ami méretben és szíben is tetszett. Alig került 25 pénzbe. Máshol is lehet annyiért kapni, de azok általában cross páncélok és színesek, rikítóak.
Shadow cleric level 120
A nagyon sok kiegészítő közt persze a motorokat is meg lehetett tapizni, fel lehetett ülni rájuk. Érdemes volt kimenni, viszont a csak egy pavilonnyi terület elég karcsú volt. Normális kommunikátort viszont sehol sem láttunk, azt még kell vadászni.