Szombaton arra a kényszeres elhatározásra jutottam, hogy ismételten testedzést fogok folytatni. 10 éve mikor cca 20 kg-val voltam könnyebb akkor csináltam is, 2 naponta jártam terembe és sikerült kordában tartani magamat. A cél persze nem az überbrutális izomépítés volt, hanem a lájtos kondizás, hogy azért mégiscsak legyen valamennyi ereje az embernek.
Akkoriban az osztálytársak is nyomták a sportot és ugye nem lehetett kimaradni. Hatalmas súlyokról szó sem volt, max 65-70 kg-s fekvenyomás volt, kétkezesre 50-60 kg-val bicepszezni és felrakott lábbal nyomni a fekvőtámaszt. Na ez tíz éve volt. Elballagtunk a dechatlonba és vettünk egy egyszerű fekvenyomó padot amin van bicepszező rész is. Akciósan rúd, súlyok, a csomagot békán kivitték a kocsiba, majd berámolás.
Bemelegítésnek a pincegarázs egyharmadát meg kellett szabadítani a lomoktól és a költözésből megmaradt még dobozolt cuccokat normálisan elhelyeztük. A megmaradt fa anyagokat és régi bútorokat és kerti cuccokat pedig a külső garázsba telepítettük át. A kondisarokba bekerült még egy sarokbútor és TV állvány. A sarokbútor fölé gyorsan került még két polc, a barkács cuccokat majd jó lesz ott tartani, jelenleg egy nagy zacskóba volt mind ömlesztve, de így most külön szeparált helyen van a fúró, sikító, akku-s csavarhúzó, fúrófejek, bitfejek és egyéb szerszámok.
Kezdődhet a kondi gép összerakása. Alig egy óra alatt összeraktuk a padot, majd felhelyeztük a súlyokat. Ne legyen probléma, rúd és 2x10kg került rá. Kis bemelegítés, 5kg-s kézi súlyzókkal bohóckodás, majd befekvés. 10x kinyomás, utána végbél tájékon erős szorítás. Úbazdmeg. Régen volt. Szóval finoman kell kezdeni. Vasárnap már 30 percet voltam képes edzeni, igaz fájt is reggelre mindenem. Szépen emeljük a napi adagot másfél két órára. Aztán meglátjuk mi lesz. Talán 6 hónap alatt lesz érdemi változás, ha nem, hát azt nem mondom, hogy kivágom az ablakon, mert felfelé kéne dobni és száz kilót nem dobálgatunk csak úgy kifelé a pince ablakon
A szombat este továbbiakban a megmaradt használaton kívüli dobozok légpuskával, dobókésekkel és dobócsillagokkal való dobálása maradt. Mindezt két órán keresztük sikerült Saimonsaissel elkövetni. Mókás ülni a kerti székben és a garázsban cca 8 méterre lövöldözni, csak semmi megmozdulás, még a végén megárt. Mondjuk a térdemmel most nem is kellene ugrálni.
Tehát akkor ma este is kondizás. Megpróbáljuk az egy órát. Meglátjuk, hogy mi sül ki belőle. Szereztem egy ezres cerkát, a régi 19″-s moncsit megvan, kap tv tuner kártyát és lesz entertainment system a kondizáshoz is, most már nem lehet kifogás, hogy lemaradok bármiről is, ezért nem csinálom. Igaz még kell két régi ótvar hangszóró. Valahonnan elő kéne őket bányászni, de lehet, hogy képes leszek venni egy párat max 1500ért
Öröm van és bódottá. Na nem a tegnapi póker szívó pálya a nagy öröm, egyfolytában kis lapom volt, ha meg jó lapom volt, valakinek mégjobb lapja volt, de csak pont eggyel nagyobb, hogy szívjak ahogy kell. Szóval a tegnap este így sikerült.
De történik az életben jó is néha. Elővettem az airsoft cuccokat, kipucoltam a fegyót, a tárakat és az akkukat feltöltöttem. Kicsit lövöldöztem és megállapítottam, hogy a fegyver ugyanolyan jó mint fél éve. Azóta nem voltam játszani, időm nem volt rá. Saimonsais meg is jegyezte, hogy nem voltunk Red Alert II-n kint érden, dehát ez van, felújjítás, munka és egyéb.
Turkáltam tovább és megtaláltam az IZS-61 légpuskámat is. Félve vettem elő a dobozból mert tudtam, hogy valami nem működik rajta. Valami gyűrű szerűség rémlett a dugattyú mögül ami a felhúzókart visszaengedi miután a dugó hátra jön a hüvelyben. Felhúztam, persze nem akart vissza engedni. Végre szétszedtem. 2-3 óra internetezés (és Unit nézés) után nem találtam normális robbantott ábrát a fegyverről. Ekkor jött a kezdjünk gondolkodni stílus. Ami hiányzott az pedig egy 4mm széles, kb 20 mm hosszú és 1 mm vastag acél lap végén kis bütyökkel amit a dugó hátratol és így a reteszelést a felhúzókar fogaskerekéről kiemeli. Némi töprengés után rájöttem, hogy kell egy bármilyen PC-s karesz hátlapja amiből szépen ezt ki lehet vágni, a visszahajlásnál lehetne a kis bütyök az egyenes részt pedig megoldom a hátlapból. Kutattam a fiókban és persze azonnal kezembe akadt egy 3-Com tornado II. Szívem megszakad, de ez van, találtam még régi VGA-t és gagyi hangkártyát, de azoknak a hátlapja nagyon ‘puha’ volt. Délután gyorsan flexszel le is szabdtam a darabot. Fegyót összeraktam, kiteflon zsíroztam a dugónál, be WD-40ztem az egészet. Müxik, mint a parancsolat. A dobozát is szépen össze ragasztószalagoztam, így a tárolás is csodálatosan megoldott. Már várom a jó időt, hogy mikor tudom kipróbálni.
Nem tudtam a picsámon ülni nyugodtan és a p990i-t is szétszedtem, mert a keypadje kezdett megdögleni, konkrétan néha világított, néha nem, így éjszaka vezetés közben a kis qwertyn nem nagyon tudtam sms-t írni. Mondjuk akkor vettem észre, hogy nem világít, mikor már írtam az sms-t és bizonytalan voltam, hogy elütöttem -e a betűt vagy sem és utána újra akartam ütni a betűt, hogy közben néztem, de nem láttam semmit. Szóval a telefont is kipucoltam, atomjaira szedtem. 2 éves a lelkem és tökéletesen jó, bár nem a legfejlettem darab. Kacerékodtam egy htc-vel, de a csillagos ára miatt kimarad. A touchból a HD-t venném meg, ha már vennék. De 170 ropiért inkább egy MSI WIND és megmarad a mostani teló.
Asszony viszont megkapta karira a SHG-900i-t. Féltem a windows ce phone-tól, de egyelőre neki és nekem is nagyon tetszik. Nagyon jó a wifi. A youtube meg megy rajta mint állat Mókás, hogy a youtube felhívja a figyelmet, hogy a tartalom elérése kiemelkedő adatforgalmat generál. Wifin ez nem zavaró. Jantól vodásak leszünk, majd kell nézni valami 3G csomagot hozzá és akkor mostmár no limittel lehet internetezni is a telóról.
Holnap karácsonyi céges buli, elő kell készíteni a berúgó jelmezt és utána hagyszóljon a történet.
No mi a manó. A harmadik évad a forgatókönyvírói sztrájknál abba maradt a 13. résznél. Aztán most hírtelen 4. évad első rész. Kötelezően kell nézni. No persze nem kell komolyan venni, de legalább a szerelést lehet cikizni ;D
És ha már film. Dirty Sanchez The Movie. Nem kell félni, csak az MTV-s állatság mozi változata
Ma olvastam a zindexen, hogy a legfelsőbb bíroság az USA-ban elmarasztalta washington államot, mert csóri biztonsági őr nem tarthatott otthon fegyvert. Az USA alkotmányának második cikkeje kimondja, hogy bárki tarthat fegyvert és bárki alakíthat önvédelmi gárdát, lőfegyverekkel természetesen. Tehát az USA-ban minden beszámítható embernek jár fegyver, persze nem automata. Ez a változatlan “törvény” ami a precedens és szokásjog országában leledzik bizony az alkotmány része 1791 óta. Valahogy akkoriban még nem domesztikálódtunk annyira, hogy kiépüljön a normális rendfentartás, ezért szükség volt fegyverre, vagyis szemet szemért, fogat fogért, és persze, ha ki akarsz rabolni, dögölj meg kategóriában. Igen, ez volt a régmúlt, valóban, félelmetes volt a sierra-nevadán átkelni napokon keresztül attól rettegve, hogy mikor támadják meg az embert az indiánok és egyéb útonállók. De ma? Beülök a kocsiba és fél nap alatt ott vagyok bárhol, és nagyobb a valószínűsége, hogy halálos balesetet szenvedek az autóban, minthogy leszorítanak és kirabolnak, azért, mert natív amerikaiak támadnak meg, vagy rablás áldozata leszek.
A magántulajdon szent és sérthetetlen, ezzel én is így vagyok. Ha van valamim, azt más az engedélyem nélkül ne baszogassa, de még az engedélyemmel is vigyázzon rá mint a két szemére. Van nekünk rendőrségünk, hadseregünk akik képzett emberek és remélhetőleg tudnak a fegyverrel bánni. Ha kirabolnak minket, majd ők nyomoznak, ha betőrnek hozzánk akkor értelemszerűen nem kezdünk arcoskodni, ha másiknál fegyver van, hanem tudomásul kell venni a tényt. Hiába van otthon fegyver, ha nem ébredünk fel időben. Szóval, ha a vétkes félre nem jelentünk veszélyt, sokkal nagyobb a sansz a sértetlen túlélésre, ha bármilyen fegyver kerül a kezünkbe, az már félelmet kelthet a másik félben, így nagyobb rá az esély, hogy eltesznek lábalól.
Ugye USA, van fegyver otthon, betőrnek. Előrántom a shotit, 0.50-t majd rálövök a faszira, tegyük fel nem találom el, kifogyok, etc. Mit fog a másik csinálni? Visszalő. Mi történik? Valszeg megdöglünk. Aki nem biztos fegyver kezelő, az egy ilyen helyzetben a pánik miatt hibázni fog, az pedig itt már halálos hiba. Ha nincs nálunk fegyver, nem tudunk hibázni, életben maradunk.
Mindenkinek fegyvere van? Hozzá lehet jutni? Hozzájuthat az is akinek nem való, bűnözők, de elmebetegek és gyerekek. Miért is van most ennyi iskolai gyilkolás? Apu otthon tartja a fegyverét és a gyerek lemészárolta a fél iskolát?
Ha már az alap fegyvereket be lehet szerezni, akkor az automatákat is. Automata fegyvernél pedig nincs gecibb. Egy normális gépkarabély tűzereje ellen egy rendőri pisztolynak, shotgunnak esélye nincs. Tehát alap esetben az első járőr páros halott, a másodikból az egyik hal meg, majd a mentősök közül is leszednek párat, ezután jön a SWAT akik már profik és tudják mi a dolguk, de addig 3-5 ember már meghalt és miért? Mert a fószernek az ablakban M16 volt a kezében amit jelen állás szerint a forumokat nézegetve kb 2-600 USD közt lehet megszerezni állapottól és kiviteltől függően fél-egy nap alatt. Vicces nem?
A törvény a maga idejében megállt, volt egy sheriff, a többi meg védte magát ahogy tudta. Most már azért vannak rendőrök akik meg tudnának minket védeni, de értelemszerűen akik gyilkolni akarnak, megteszik, de nem biztos, hogy egyszerűen beszerezhető lőfegyverekkel, vagy éppen a vasedényben megvett késsel? Mert kb hasonló módon lehet beszerezni, jó, egy nap az átfutás legálisan.
Persze a fegyvergyártók folyamatosan lobbyznak a kormányzat mögött, lásd a mostani háborúkat, az iraki és az afgán történet költségvetése 750 mrd USD. Kiváncsi vagyok ebből mennyi a lőszer és a fegyver?
Hétvégén volt airsoft. Tudjátok, az a játék ahol nem festékgolyóval kell ölni az ellent, hanem kis műanyag golyóbisokkal. Szal a lényeg az, hogy élethű fegyverek, súlyra, méretre, kinézetre és légpuska elven működnek nagyrészt, megspékelve azzal, hogy elektromosak és sorozatlövésre alkalmasak. Ja és persze nem leszel festékes mikor eltalálnak, de a lényeg, hogy bevallod, ha eltaláltak, ha nem vallod be, akkor meg utána nagyon fog fájni Részleteket találtok a SoftAir.hu fórumán.
Nagyon jó volt a játék a hétvégén; СССР vs США, Red Alert II. Több mint százan voltunk, vagy mégtöbben. A játék Érd mellett volt, csak javasolni tudom mindenkinek aki szereti a paintball-t, hogy ezt is próbálja ki. Fegyvert 20 ezer környékén lehet venni használtan, új fegyver 30 tól a csillagos égig. A védő szemüveg az 800 Ft-től a csillagos égig tart. Lehet jönni bármilyen ruhában, nem kell védőruha, persze ideális a terepmintás öltözet. A lőszer pedig 0,9-1,1 Ft / darab, tehát jóval olcsóbb mint a paintball.
Sütögetés jó volt tegnap, volt kis tornázás is, a kézenállásom nem sikerült és átlendültem – ferde volt a fa – és így a pihepuha hátsó felemre érkeztem. És végre tegnap este Indiana Jones III. rész a TV2-n! Láttuk az első trailerért az Indy IV.-nek a moziban. Félek, ha nagyon várom a filmet csalódás lesz, bár remélem, hogy nagyon ütős igazi adventure mozi lesz. És ezt a filmet mindenképpen moziban nézzük meg méghozzá a VIP aréna moziban szerintem.
Polus moziban az Iron Man megtekintésre került. A film nekem rövid volt, bár 126 perces filmként ez nem hangzik mostanság átlagos filmnek. A film első órája azzal telt el, hogy barátunkat elrabolják és kiszabadul az Iron Man ruha ver. 1-ben. A következő 30 percben megtervezi a ver. 2-t és kipróbálja, majd az utolsó fél órában megy a harc egy koppintott ruházat ellen. Nekem nagyon kevés volt az igazi harc, alig volt valami komoly csépelés, sokkal több figurát ki lehetett volna hozni a harcokból. A színészi alakítást persze itt nincs értelme figyelni, mert a CGI pótol minket mindenért. Vagyis nagyon jól volt megrajzolva minden. Én mindenestre azt mondom, hogy 10ből 7-t kap a film, a story nem volt a legjobb, az akciókból még többet ki lehetett volna hozni. Ezt is láttuk, pipa.