Két hetes késéssel, de idén is felállítottuk a fát. A család minden tagját izgalomban tartotta a járóka elpakolása és utána a fa felállítása. Örömünkre szolgált, hogy idén már Szancsi is kivette a részét a nagy munkából és segített a díszek (először) elhelyezésében és persze utána a levételében is. A félkész mű lentebb:
Rohan az idő, már egy éve, hogy ezt írtam. Jó, ennyire kocka fasz nem lehetek, szóval igen, Szancsika már egy éves. Tiszteletére hatalmas bulit csaptunk, érezte, hogy az élet nem habos torta:)
~<#>~<#>~<#>|ˇ^˘°B O L D O G S Z Ü L I N A P O T !°˘^ˇ|<#>~<#>~<#>~
Idén a prágai turné kimaradt a cebitből és brnoi turné lett helyette. Nade úgy néz ki, nincs év mikor prágát nem úszom meg, már hosszú ideje. Ismételten a svejkben ettünk, de már számolni nem tudom, hogy ez hányadik volt már, a mostani kiszemelt a Husova utcában volt, első kerület. Íz, ár, mint mindig, minden rendben volt. Jövőre már akarni akarom, hogy mehessek ismételten Prágába:)
Mindig is szerettem volna egy slotcar pályát magamnak mikor gyerek voltam. A vursliban nagy ámulattal néztük, ahogy a bakeliten futkorásznak a kocsik vég nélkül és a hatalmas meccseket sokszor a bénák lelkes próbálkozásai szakították félbe. A másik nagy favorit pedig a mario kart, igen, még az Snes verzió, azóta persze már jött n64től kezdve mindenre ami él és mozog, az utolsó Wii verziót mi is nyomtuk nem keveset. A két játék ötvözetéből a Carrera gondozásában jelent meg a super mario wii nevű slotcar játék. Ami érdekes, hogy digitális, tehát két sínen három autó is mehet, sávváltás lehetséges, egy irányú viszont a forgalom. Az analóghoz képest azért jó, mert 3 ember is tud vele játszani. Méretében 1:43 hoz, vagyis a kezdő, igazán gyerek méret, de ez bőven elég, mert egy technikás pálya a fél emeletet elfoglalná és az alkatrész utánpótlás is inkább már az igazi autók költségére hajazna.
A digitális ellen szól, hogy nagyon drága, viszont akciósan 60 lepedő helyett a szett végkiárusításban csak 18 ezerbe került, ami olcsóbb, mint a két autós analóg barátja. Még persze legalább ennyit érdemes rákölteni kiegészítőknek, híd elemek, további kanyarok más és más szögekben, hogy minél technikásabb és komolyabb pályát tudjunk összerakni, a digitális rész csak az autót és a vezérlést érinti, a normál kiegészítő Carrera GO analóg cuccok működnek itt is természetesen. Aztán persze a díszítés a végén, korlátok, zászlók, kész vagyon, de nem éri meg igénytelenkedni:) Amúgy a német ebay boltok a barátaink, ha sokat rendelünk, akkor a DHL-s 7-10 EUR postaköltség már nem annyira vészes egy egész nagy doboznyi motyóért.
Hihetetlen. Ket ilyen jatek egyszerre. Nekem nincs vallasom ezen a teren, mindket jatek osszes reszevel jatszottam es mindegyik tetszett. A cod inkabb rusholos megyek elore es daralok, a bf pedig az atgondolom es kihasznalom az eszkozparkot es a szabadsagot jelenti nekem. Grafikailag ma mar mindketto nagyon komoly, az elso reszek rajzolt cuccaihoz kepest a digitalizalt kinezet nagyon utos. Az uj codoc mar szinte akciofilm szeruek, de sajnos egyszeru forgatokonyvvel. A bft vartam nagyon, a bcket vegignyomtam jol. A bo utan a cod kicsit feledesbe merult, el is felejtettem, hogy az mw2 csak a harcok elejet jelentik es fog tovabb porogni az elet. Hangulatban egy-egy ora jatek utan mindketto nagyon ott van. Az mw gepigenye patent, kozel 4 eves gepen 1980*1200 ban megy gond nelkul, a bf mar huzos falat, itt vissza kellett venni az arcbol. Regen mindig hc gamer voltam, de sosem ertettem, hogy jatek kozben miert fasza mindent felkapcsolni egy szaz rongyos kartyan, nem a pixeleket vadaszom konyorgom, ha jatszom, majd odakepzelem a szepet, mint a wolfban, milyen jo is volt, persze mihez kepest. Kivancsi leszek a jatekidore, mostanaban ez rovid az spkben, hardon remelem lesz 4-5 ora jatek, hogy azert ne unatkozzunk, regen volt mar tiz ora feletti jatek, de ma ez nem divat, ott a multi, jatszal okosan a tobbiekkel, azonban nekem az uncsi, ua palyak egyfolytaban, kuzdesz, es tolod, ebbol kinottem, pedig a mohaat es codot orverzesig nyomtuk, no meg az et-t, modemmel baszod:-)
Kene a hosszu single. Lanpartyn jo okorkodni, vagy akkor egy jo coop mod, ahol egymasert lehet kuzdeni, a bfben ez adott, 64 foig:-) Mar akarom is szervezni a lanpartyrt:-)
Péntek este a szaletlit az első póker csapat igénybe vette és fel is avatta. Hét ember nagyon kényelmesen elfért benne, csodálták, imádták az építményt, májam hízott a büszkeségtől (sajnos nem a töménytől), a jó idő mellett kifogtuk, hogy alig volt szúnyog, légy, etc, bár egy szúnyogriasztó be volt dugva és nem is volt szél, de azért kétlem, hogy az írtónak volt köszönhető a rovar/bogár mentes éjszaka. Az asztal simasága és használhatósága alkalmas a kártyára, ez külön öröm volt, így egyéb más ráépítmény nélkül hibátlanul lehetett használni.
A szombati 8+1 fős parti alkalmával hibátlan volt és vasárnap is a szaletli. Jó idő volt, jó volt a sütögetés is, jó volt a kaja. A kukorica és a krumpli kegyetlen jó a sütő oldalában hagyva, ropogós édes a kukorica a krumpli pedig kenhető lesz. A husokat nem közvetlenül a parázs fölött, levédve fentebb, de a fedő alatt grilleztük, puha maradt a hús, nem égett meg és nem volt száraz. Érezni lehetett a pác ízét. Szóval patentul ki van tapasztalva a sütés, jövőre minden hétvégén kötelező kellék lesz nyáron, ez már biztos, délben már nincs brtuális nap a szaletlinél, így árnyékban lehet sütni és enni, nem zavaró a 40 fok sem, ha árnyékban van az ember:)
A hétvége egyetlen negatív része a darázscsípés volt amit a talpamon szenvedtem el. A korai fájdalom, majd zsibbadás lüktetéssé vált, 3-4 órával később pedig elmúlt, másnap pedig kis viszketés jellemezte a szúrás körüli részt. Összességében a kurva anyját az agresszív darázsnak, legközelebb csak papucs, most is csak véletlen hagytam fent a teraszon, mert pakolgattam lefelé a dolgokat. Jó, hogy a szenvedés közepette a hús nem égett oda:) Volt idő / lélekjelenlét a darazsat a talpamból kitépni és utána felrohanni a fullánkját kihúzni csipesszel.
Hát úgy néz ki ez volt a nyár utolsó hétvégéje, innentől jön a szar idő és a hideg. Nem baj, ez is kell, jönnek a sorozatok hamarosan, lesz mit nézni dögivel, csak időt találjunk rá, mert az egyelőre a utód miatt elég nehéz napi extra 1-1 órát találni magunknak emberi időben:)
Tegnap volt az utolsó hobo koncert. 33 év után hobo leáll a zenéléssel és arra gondoltunk, hogy talán érdekes lenne egy ilyen koncert. A koncert eleje lassan indult majd a közepén kicsit elfáradtak az urak, de a végére már kegyetlen pörgésbe kezdtek ismét. Deák Bill is jól bírta, de a műsor közepe – vége felé beiktatott széken ülve éneklésnél látszott, hogy pihennek az arcok. Kéz a kézben énekeltek. Akkora sírás-rívás nem lett a vége, biztos, hogy lesz még néhány lokál kis fellépés, vagy zárt rendezvényeken még fognak játszani. 3 órás koncertet 66 éves lenyomni, respect az uraknak. Fent ültünk és a hangosítás fent annyira nem volt jó, inkább erős zaj volt néha a koncert, mint érthető ének és zene. A hangulat viszont jó volt, mindenki tapsolt, tombolt, persze életkorának megfelelő vérmérséklettel. A tömeg teljesen normális volt, kiemelkedő esemény nem történt:)
Tegnap két és fél év után újra egy jó snapszer partyt nyomtunk Saimonsaisnél. Nagyjából kiegyenlített küzdelem volt, bár ritka szar volt néha a lapjárás, de azért 3x sikerült 5 adut kapni, klasszikus 6ért megmutatom a lapjaimat eljárás:) Nincs valami jó snapszer program androidra?
Hétvégén Gery csúcsszuper legénybúcsúját tartottuk. Über feeling volt végig. Kivéve a péntek estét ami egy kicsit beárnyékolta a hétvégi nagy örömködést. Történt ugyanis, hogy kibéreltünk egy házban 3 szobát (egy egész szintet), klasszikus balatoni bérlés, házinéni, terasz, két fürdő, ágyak, közös helyiség. Megérkezésünkkor gyorsan mindenki lerakta a cuccát ahol aludni szeretett volna. Némi veszekedés és után eldöntötte a társaság, hogy megyünk vacsorázni és persze, hogy hova. Ajtó ablak bezár és elindultunk a helyi 300 méterre lévő kis étteremhez. Ettünk-ittunk, majd hazaéréskor vettük észre, hogy kirámolták a kéglit. Az egyik szobában lévő erkély ajtó felfeszítve és persze a laptopok, pénzek és gyorsan elemelhető dolgok eltűntek. Szuper kezdés, rendőrséget kihívtuk. CSI Siófok megvolt. Mindenki anyázott, hát ez van. Az érdekessége a történetnek, hogy a házirendben ki van emelve, amennyiben nincs ajtó ablak bezárva, felelősséget az értéktárgyakért nem vállalnak. Vagyis, bezártuk őket, felelősséget vállalnak. Aztán, ha jó a biztosításuk, majd a biztosító kifizeti. (Szerintem sansztalan, mert sima házbiztosítás van ami a házinéni nevére szólt és nem vendégbiztosítással van kiegészítve). Persze a házinéninek az álláspontunkat a nem fizetjük ki a szobát dologgal csak szombat este adtuk elő. De megállapodtunk, hogy a károsultak nem fizetnek, a többiek igen. Aztán persze reggel távozáskor nem akart elállni és a rendőrséggel fenyegetőzött, ezt persze nem értettük miért, aztán gondolom konzultált ügyvéddel és végre eltakarodott a 4. felszólításra és a kocsikkal elkezdtünk kiállni. Nyilván a dolgot nem hagyjuk majd annyiban. Majd meglátjuk mit hoznak össze a srácok és ügyvédeik. Én kétlem, hogy a biztosító fizetni fog, akkor pedig a tulajnak kell zsebből fizetni.
A szombati napon golfozni és agyaggalamlövészkedni voltunk. A lövészet hatalmas siker volt. Persze nem úgy kell elképzelni, hogy középre beáll az ember és egyszer csak megjelenik a galamb, mint a profiknál, hanem tudtuk honnan jön és beálltunk mellé. Tulajdonképpen maximum 10-15 fokot kellett csak mozdulni, célozni és már lehetett is lőni. És a galamb akkor jött mikor kértük. Lőttük a galambot elmenő és érkező irányból is. Az érkező sokkal könnyebb volt, bár lehet csak addigra belejöttünk. Ezt mindenképpen fogjuk ismételni a jövőben, nagyon nagy buli volt. 200 ft / lövés árban mérték a játékot, ami egy 6 fős társaság esetén 30 kör és egy kör legalább tart 2-4 percig, tehát kb másfél óra tökéletes elfoglaltságot ad. Azt nem tudjuk pontosan persze, hogy mekkora szórása volt a sörétesnek, a tulaj szerint 10 méteren kb öklömnyi volt a szórás, szerintem azért 20-30 centi is lehetett az:) Ennyire nem lehetünk profik, mert bizony már az elején elég szépen szedtük le őket. De nem is ez volt a lényeg, hanem a sikerélmény és a rablás utáni másnap az agresszió levezetése.
A lövészet után jött a golf. Szerencsére az eső is elállt. Kaptunk egy oktatót aki az ütésmozdulatokat megmutatta, kicsit foglalkozott mindenkivel, majd hagyta, hogy magunk gyakoroljunk, persze a gyakorló részen. Jó kis mozgás volt, de szerintem annyira nem jó ez a golf. Már az első alkalommal is 80 méter közelébe tudtam a 8-as ütővel elütni a labdát aztán a végefele már 100 méter fölé is ment mindenkinek. A green részt is megnéztük, volt egy kis gyakorló rész. A fű minősége hihetetlen, mint egy szőnyeg. A kicsit dimbes dombos mini gyakorlón a labdát nem volt egyszerű ütögetni. Tényleg nagyon meg kell tervezni a labda útját, hogy milyen irányba üssük el. Persze az erő is van ennyire fontos, mert sokszor nagyon túl ütöttük és sokszor csak pár métert ütöttünk a labdán. Ezt is élvezte a társaság, de engem ez a sport valahogy nem fogott meg.
Jól telt el a hétvége, a szombat esti banzáj után békésen kipihentük magunkat pár óra alatt és vasárnap már otthon is voltam délelőtt. A forma-1 megnézése után persze bealvás volt. Valszeg még kell két-három nap a teljes regeráláshoz, mert nagyon keveset aludtunk. Nekem kell a közeljövőben egy 10-12 órás alvás mindenképpen, csak nem tudom mikor tudjuk beiktatni:)
Tegnap meg volt a Metallica koncert. Nem tudok mit mondani, vegyes érzelmekkel távoztam a helyszínről, nagyon vártam, nagyon akartam. Ülőhely, kocsival, limitált italfogyasztás, csak hogy biztosan át tudjam élni és ott legyek 100%-ban. De mit tudok elmondani? Ami nagyon gáz volt, hogy hátulról úgy nézett ki a kibaszott stadion mint egy karácsonyfa. Hogy miért? A sok állat a mobillal rögzített mindent, mellettem és előttem is videóztak folyamatosan, a fószer arca végig fagyottan figyelte a kamerát és néha anyázott mikor kiírta a gép, hogy error. Ki az a fasz aki eljön egy koncertre 20 ezer ft-ért és videokamerázik? A hanghatást úgy sem tudja vissza adni. Menjen be a media marktba és vegyen egy profin elkészíett koncert dvd-t 5-6 ezer ft-ért. Megérdemelné a csapat, nem?
Hát nem. Kibaszott igénytelen volt a hangtechnika, a szöveget néha nem lehetett hallani, néha a basszusgitár elnyomott mindent, aztán a dob túl erős volt, ami viszont problémát okozott, nem kellett műértőnek lenni, nagyon és nagyon sok elütés volt, nem volt szám amit hibátlanul dobolt volna el Lars. Szóval nagyon vegyes az egész. A party hangulatot a végén talán sikerült visszahozni kb a felétől, 18 számot játszottak. A klasszikus For Whom The Bell Tolls c. szám szinte érthetetlen és élvezhetetlen volt a hangtechnika miatt. Az unott teltház (tényleg, hány fő?) kb csak Sad but True és a Master of Puppetsre kezdett el tombolni rendesen. A végére még hagyták a klasszik Enter Sandmant és a Nothing Else Matterst és a záró akkordot a Seek and Destroy követte el. Na itt lehetett volna szerintem újra kezdeni a koncertet. Nem lett volna rossz, csak sok számról az első 5 másodpercben nem derült ki, hogy mi a faszom az. Hát így jártunk. SZVN kategória és a közepes között volt valahol a teljesítmény. Majd a szigeten lesz Iron Maiden, legalább be is leszek baszva és akkor nem érdekel az egész. De ez így nagyon gáz volt, a 2 évvel ezelőtti bécsi koncert sokkal jobb volt. Ott 2 óra 30 perc volt a játékidő és többször végignyomtak régebbieket is, itt alig 2 óra. Utólag is csókoltatom Rikát és Balikát:)
Garázslanparty vol 1. Fogalmazhatunk így is. A legjobb, hogy egyszerű helyet csinálni és nem kell foglalkozni a ki-be járással. Nyáron pedig direkt előny lesz a hűvös lenti hely. A főpróbát heten megtartottuk, érzésre még lazán 4-5 ember elfért volna, csak aztalt kell majd szerválni, székekkel le vagyunk látva. Hálózat is jó volt, persze miután kicseréltük a kábeleket valami normálisabbra, mert Saimonsais kábele nem volt a legjobb:) Sztársiker játékunk a Battlefield 2 volt, egész sokat játszottunk vele. A CNC sajnos nem lett siker, mert két embernél nem ment, Gears of War szintén egy embernél. Tehát ezek problémákat okoztak. Érthetetlen, hogy ua rendszeren az egyiknek megy a másiknak pedig nem. Régen ennyire nem volt gubanc, ment minden mindenkinél. De mind1, legközelebb már tényleg felinstallált játékokkal kell nyomulni. A fáradtság persze már jobban előjön mint régebben, hajnal 1-re már kidőlt nagyjából mindenki. Pedig szombaton kezdtük, nem is péntek este….nade majd legközelebb….
Bár a showtime gondozásában később jelnet meg a californication azt kezdtük el nézni. Aztán láttam, hogy a weedset is a showtime adja ki és elkzedtem. A 25 perces részekből megismerhetünk egy Agrestic nevű kisváros családjainak mindennapjait. Senki ne kezdje el a térképen Agresticet keresni, mert ez egy kitalált város, bár San Jose mellé kapunk egy pipát a 101-s autópálya közelébe, de az is csak egy üzlet elnvezése. A film szerint Los Angeles egyik negyedében játszódik, ahol persze igazából nincs ilyen kisváros.
A főszereplő Nancy Botwin, kinek a férje Judah szívinfarktusban halt meg futás közben a kisfia mellett. Nancy mindkét gyereke a helyi iskolába jár. Az idősebbik srác Silas persze már csajozik, próbálgatja a könnyű drogokat, a kis Shane pedig minden hülyeséget művel amit csak el lehet képzelni. Nancy mint tisztes családanya a megélhetésnek a drog dílerkedést választja. A beszerzési forrás is egy egyszerű csonka családtól származik aholis mindenki fűvel foglalkozik. A bonyodalmak ott kezdődnek, mikor Nancy sógora Andy megjelenik és felrúgja a szétszórt, megbízhatatlan életstílusával az addig kialakult békés egyensúlyt. Persze Nancy terjeszkedni szeretne, diverzifikált termékpalettát bevezetni.
Az illegalitásban néhány kiemelt vevője, Doug és Dean a könyvelő és a jogász segítenek neki megfelelő álcát teremteni és anyagi segítséget keresni. A hírtelen növekedés persze magával hozza a rosszat is, helyi dealerek nem szeretik a konkurenciát és megfenyegetik Nancyt. Nancy persze ellenáll és frappánsan oldja meg a helyzetet. Pörgős dráma és vígjáték, valahogy így lehetne a sorozatot jellemezni. Szerintem kötelező darab.
Ma este némi Mexikói kaja került az asztalra. Mexikó teljes elnevezése: Estados Unidos Mexicanos. De nem ez a lényeg. Készült rendes chilis bab ami igazából a chili con carne, igazi jelentése chili hússal. Az egyszerűség miatt mindenhez csirkét használtam. Javaslom a Lidl látogatását majd tavasszal, nagyon jó alapanyagok lesznek megint. Minden évben van egy mexikói hét, az a baj, hogy már első nap lerabolják a boltot. Jalapeñot kb fél nap alatt elkapkodják, a fajita tésztát két nap alatt, a taco shellek sem bírják tovább és a taco szósz is elpárolog pillanatok alatt. Pedig a taco szószt sima paradicsomból és mezei vöröshagymából elő lehet állítani. Tehát fajita, chili con carne és némi taco és mártás került az asztalra. Szerintem jól sikerült a kaja. A zöldségek feldarabolása tart sokáig, utána már minden gyorsan meg van:)
Lanparty szervezés előtt vagyunk. Tíz éve ez még egyszerű volt. Mindenki ráért. 12-15 embert is össze lehetett rántani 2-3 napra. Játékokat mindenki ismerte, mindenki játszott mindegyikkel, így nagy gond nem volt, hogy mivel játszunk. A hálózat felállítása bnc-s időkben gondokat okozott, de utp esetén már ez sem gond, mindenkinek van hálókártyája, vagy az alaplapra integrálva. Hely is kevesebb kell, mindenkinek már LCD-van és nem CRT. Akkoriban a lanparty eleje arról szólt, hogy megosztott mindenki mindent és 5-6 órán keresztül csak másoltuk egymástól a cuccokat. Most meg? Másolni nem másolunk mert a netről mindenki mindent beszerez.
Játszani nem tudjuk mivel játszunk, mert alig játszik már valaki, évente 3-4 játék végigjátszása köszönő viszonyban nincsa a korábbi éves 20 db fölött + ezek jelentős részét, ha lehetett akkor többször végignyomtuk és online is játszottunk. Na és persze soha senki nem ér rá ilyenre. Lehetne ezt egy vpn szerveren keresztül otthonról is megoldani, de az nem ugyanolyan, mintha egymás mellett játszanánk. Lényeg, hogy a garázsban elférünk sokan. Csak ugye ki ér rá és mivel játszunk???
Aki szeretne jönni írhat és felmegy a levlistre, március 20 v 27 lesz a nagy hétvége. Lehet jelentkezni!
Hogy mi köze van a La Bambahoz Don McLeannek? Emlékszünk még Ritchie Valensra aki a La Bambat játszotta, Buddy Hollyra és J.P. “The Big Bopper” Richardsonra? Az ő haláluk jelentette a zene halálát is, “The Day the Music Died”, énekelte Don McLean az American Pieban. Szörnyű tény, hogy Valens csak 17 éves volt, mikor egy kukorica mezőbe csapódott gépük a hóviharban a felszállás után néhány perccel, a gépen mindenki meghalt. A baleset helyszínén mai napig emlék van, Clear Laketől, (Iowa) nem messze.
Tehát akkor először is a La Bamba, Valenstől:
Para bailar la bamba,
Para bailar la bamba,
Se necesita una poca de gracia.
Una poca de gracia para mi para ti.
Arriba y arriba
Y arriba y arriba, por ti sere,
Por ti sere.
Por ti sere.
Yo no soy marinero
Yo no soy marinero, soy capitan
Soy capitan, soy capitan
Bamba, bamba, bamba, bamba
Bamba, bamba
Bamba
Para bailar la bamba,
Para bailar la bamba,
Se necesita una poca de gracia.
Una poca de gracia para mi para ti.
Arriba, arriba.
(guitar solo)
Para bailar la bamba,
Para bailar la bamba,
Se necesita una poca de gracia.
Una poca de gracia para mi para ti.
Arriba y arriba
Y arriba y arriba, por ti sere,
Por ti sere.
Por ti sere.
A long, long time ago, I can still remember
How that music used to make me smile
And I knew if I had my chance
That I could make those people dance
And maybe they’d be happy for a while
But February made me shiver, with every paper I’d deliver
Bad news on the doorstep, I couldn’t take one more step
I can’t remember if I cried, when I read about his widowed bride
But something touched me deep inside the day the music died
So bye, bye Miss American Pie
Drove my Chevy to the levee but the levee was dry
And them good old boys were drinking whiskey and rye
Singing this’ll be the day that I die
This’ll be the day that I die
Did you write the book of love
And do you have faith in God above
If the Bible tells you so?
Now do you believe in rock and roll?
Can music save your mortal soul?
And can you teach me how to dance real slow?
Well, I know that you’re in love with him
‘Cause I saw you dancing in the gym
You both kicked off your shoes
Man, I dig those rhythm and blues
I was a lonely teenage broncin’ buck
With a pink carnation and a pickup truck
But I knew I was out of luck
The day the music died
I started singing bye, bye Miss American Pie
Drove my Chevy to the levee but the levee was dry
Them good old boys were drinking whiskey and rye
And singing this’ll be the day that I die
This’ll be the day that I die
Now, for ten years we’ve been on our own
And moss grows fat on a rolling stone
But that’s not how it used to be
When the jester sang for the king and queen
In a coat he borrowed from James Dean
And a voice that came from you and me
Oh, and while the king was looking down
The jester stole his thorny crown
The courtroom was adjourned
No verdict was returned
And while Lenin read a book on Marx
The quartet practiced in the park
And we sang ‘Dirges In The Dark’
The day the music died
We were singing bye, bye Miss American Pie
Drove my Chevy to the levee but the levee was dry
Them good old boys were drinking whiskey and rye
And singing this’ll be the day that I die
This’ll be the day that I die
Helter skelter in a summer swelter
The birds flew off with a fallout shelter
Eight miles high and falling fast
Landed foul on the grass
The players tried for a forward pass
With the jester on the sidelines in a cast
[ Don Mclean Lyrics are found on www.songlyrics.com ]
Now the half time air was sweet perfume
While sergeants played a marching tune
We all got up to dance
Oh, but we never got the chance
‘Cause the players tried to take the field
The marching band refused to yield
Do you recall what was revealed
The day the music died?
We started singing bye, bye Miss American Pie
Drove my Chevy to the levee but the levee was dry
Them good old boys were drinking whiskey and rye
And singing this’ll be the day that I die
This’ll be the day that I die
Oh, and there we were all in one place
A generation lost in space
With no time left to start again
So come on Jack be nimble, Jack be quick
Jack Flash sat on a candlestick
‘Cause fire is the devil’s only friend
Oh, and as I watched him on the stage
My hands were clenched in fists of rage
No angel born in hell
Could break that Satan’s spell
And as the flames climbed high into the night
To light the sacrificial rite
I saw Satan laughing with delight
The day the music died
He was singing bye, bye Miss American Pie
Drove my Chevy to the levee but the levee was dry
Them good old boys were drinking whiskey and rye
And singing this’ll be the day that I die
This’ll be the day that I die
I met a girl who sang the blues
And I asked her for some happy news
But she just smiled and turned away
I went down to the sacred store
Where I’d heard the music years before
But the man there said the music wouldn’t play
And in the streets the children screamed
The lovers cried and the poets dreamed
But not a word was spoken
The church bells all were broken
And the three men I admire most
The Father, Son and the Holy Ghost
They caught the last train for the coast
The day the music died
And they were singing bye, bye Miss American Pie
Drove my Chevy to the levee but the levee was dry
Them good old boys were drinking whiskey and rye
Singing this’ll be the day that I die
This’ll be the day that I die
They were singing, bye, bye Miss American Pie
Drove my Chevy to the levee but the levee was dry
Them good old boys were drinking whiskey and rye
Singing this’ll be the day that I die.
A héten ünnepeltük Saimonsais születésnapját. Meglepi buli volt, köszönöm mindenkinek a részvételt, jól éreztük magunkat, jó volt a szervezés, azért nem véletlen, egyszer 30 éves az ember. A buli lájtos volt, kis evés ivás, igazából a hétköznap volt a korlát, sebaj, éjfél után valamivel már otthon is voltam. Szerdán céges buli, irodában már deivel mértük a vodkát, aztán busz, Eger, kulacs, evés-ivás. Buszon vissza mulatozás. Este morisons, karaoke, koktél hegyek, sör hegyek, valamikor hazaértem. Csütörtökön szétesés, szarul lét, fáradás, 3 után már hazaérkeztem, este mozi, Avatar, kötelező. Hazaérés valamikor fél 2 után, szétesés, alvás. Péntek reggel kelés, elalvással, pár óra, ki kell bírni és vége a heti megpróbáltatásoknak. Szóval jól telt a hét. Karaoke est ismétlős, nagyon jó volt. Képek nem publikusak:)
Asszony szülinapja pénteken volt. Estére kis bulit szerveztünk, hugica, Rita, Gergő, Saimonsais és Atilllla. Semmi extra, kis sütés főzés, thx Gergő, és beszélgetés. Azért érdekes, hogy péntek este alig volt ökörködés, vagdalkozás. A társaság este 11kor már félig fetrengős alvásban nyomta, hiába, dolgozó emberek vagyunk:) Azért pár éve még lazán pörögtünk volna hajnalig. Evvan.
Nemsokára sziget. Lehetne szigetelni. A sziget nagy őse, elődje a woodstocki fesztivál. Az elsőt 1969. augusztus 15-n rendezték meg. Akárhogy számolom barátaim, ez 40 év. 40 év telt el azóta és 10 év az utolsó woodstocki fesztivál óta. Viszont 50 év után is ezeket a zenéket hallgatjuk (már aki) szeretettel, odaadással. Ezek a zenék amik mindig megfognak és a szerzőik/előadóik a halhatatlanok csarnokában landolnak. Az első fesztiválról talán csak maga John Lenon hiányzott, mivel a Beatles akkoriban oszlott fel, ezért a Beatleszel nem akart közösen fellépni, viszont Ono Banddel meg elzavarták a picsába. Kár. Az első fesztiválon az alábbi nagy nevek játszottak:
- Jimi Hendrix
– Janis Joplin
– The Who
– Jefferson Airplane
– Santana
– Joe Cocker
És még természetesen számos más nagy név (akiket én annyira nem kedvelek, hogy kiemeljek). Érdemes megnézni Michael Wadleigh filmjét ami Oscard díjat érdemelt a woodstocki “dokumentum filmje” miatt. Szóval lehet, hogy kéne menni szigetre. Csak talán már nem lesz olyan a hangulat mint 10 éve, akkor még más voltam, most biztos aggódnék, hogy nem fogok normálisan aludni és meg kell állni, hogy ne igyak túl sokat. Aztán nem tudom, majd meglátjuk.
Na, addig is magamévá teszem a sziget koncertjeinek időpontját.
Péntek este még baszott az ideg a motor miatt. Mire hazaértünk nagyjából sikerült lenyugodni. Elkezdtük tervezni a másnapot, szombaton 2kor kell nyíregyházán lenni. Előtte átöltözés, meg illene is előbb ott lenni a templomnál, tehát legyünk 1 óra körül már nyíregyházán. Ez azt jelenti, hogy legkésőbb fél 11kor el kell indulni. Reggel rohamtempóban kelés, készülődés, persze asszony előbb kelt egy órával, dehát mivel nőből van, ezért neki tovább tart elkészülni. Nekem max fél óra kell és akkor már full szervíznél járunk.
Gergőék kicsit késtek, khm.. kicsit. Szóval az m3ason volt a randi a megbeszélt nálunk helyett. Leértünk. Templomi esküvő jó volt. Aranyosak voltak a Grabowskiék. Fél órás műsor, pár könyörgés, meg maga az esketés, ja és persze összeházasodás. Sima mezei katolikus esküvő. Én ugyan eltekintettem a fel-le jobbra-balrától, de úgy láttam, nem csak én vagyok az egyetlen. Kérdés, hogy csak lusták voltak keresztet vetni, vagy tényleg már ekkora a nem keresztény hívők sora? Én ateista vagyok. Remélem egyre többen leszünk
A polgári rész valami zeneiskolában volt a koncerteremben. Szép, egyszerű díszítés. A szövegben több volt az aranyos kívánság, mint a hivatalos szöveg. Pl nem volt a magyar köztársaság által rámruházott jogomnál fogva c. szöveg. Szóval szép volt, utána rízs dobálás, csokor dobálás, harisnyakötő dobálás, majd távozás. A vacsorán sokan voltunk, jól éreztük magunkat. Ment a buli és a tánc hajnal 1-2ig. Mi kettőkor mentünk aludni, hulla fáradtak voltunk. Táncolás nem volt sok, én nem tudok, asszony meg egyedül nem akart Jó buli volt, csak egy gond volt, vidékre kellett lemenni, de megérte.
Vasárnap már kicsit szenvedős volt, alig akartunk felkelni, de csak sikerült. 1 körül már otthon voltunk. Keresztapa és így jártam anyátokkal pihenés volt. Szóval a hétvége elrohant, gyorsan, túl gyorsan… Szóval sok boldogságot az ifjú párnak!
Tegnap este 10 óra után picivel bekanyarodtunk a fogarasi úti tescoba. Némi szesz vásárlásra adtuk a fejünket. Bemenetel után már 5 perccel a kasszához fáradtunk. Nő üvölt a kasszában, hogy zár a kassza, álljunk máshova, mivan? előttünk még 20 ember. Ballagunk lefelé a többi kasszához, egyiken sem ég a lámpa. Mindegyik zár. Beálltunk egyhez, ment a kummantás, egy idő után a nő odajött, hogy rendben, de tényleg mindenkit küldjünk el. Várakozás közben több a sorokba beállni vágyó embertársunk fejtette ki véleményét a tesco pénztárnyitás kezeléséről. Cizellált finom káromkodások hada hagyta el az emberek arcát. De tényleg nonszensz. Kb 15 kasszánál van sor, mindenhol a pultokig állnak az emberek (10-15 vásárló), a 15 kasszából csak kettőn égett a zöld lámpa, hogy az még fogad embereket. Mire mi végeztünk ebben a két kasszában már a tesco következő pultsoráig állt a sor. Vagy 30-40 ember.
Nem bántom a tescot, ok, persze, 10 óra, nyilván lejárt a műszak, túlórát senki nem akar fizetni. de miért nem vesznek fel még egy embert, vagy kettőt aki tud váltást adni az éjszakai műszakra? Abnormálisnak tartom, hogy éjszaka csak 2 kassza van. A polus tesconál sokszor volt, hogy hajnal 3 kor konkrétan sor volt, két kassza volt nyitva, a két pénztáros csaj okosan beszélgetett egymással, közben 10-10 ember várakozott megtömött kocsikkal. Mondjuk nem is értem mit lázongunk, még a tesco előtt, a helyi kis abckben, ahol manuálisan ütik a pénztárgépet, ott, ha 10 ember áll előttünk az olyan mint a tescoban 20-25 ember. Régen meg csak ilyen volt. Ennyire rohan a világ?
Hétvége, legénybúcsú Grabowskinak. Pénteken este lementünk anyuékhoz balcsira. Este kis pancsi, lóhugy meleg víz, relax, pihizés. Másnap Atilllla és Saimonsais felvettek és már mentünk is a társasággal találkozni. Első élményünk egy kis gokartozás volt. Biztonsági öv nem kellett, mert sikerült beleszorulnom rendesen a gokartba. Első 8 kör alatt én még csak ismerkedtem a pályával és csak úgy nyomogattam neki. Persze rohadt dühítő, mikor kanyarban utoléred az embert és utána kigyorsításnál a +25kg miatt esélyed nincs befogni az előtted haladót. Az utolsó futamra stratégiát váltottam és szépen autóztam. Így már sikerült értelmes köröket menni, csak 0,5re voltam lemaradva a legjobbtól Szóval nagyon jót ökörködtünk. Az idő szép volt, csak a két futam közt kezdett picit esni az eső, meg dörgött az ég, meg elkezdődött a lehülés. Pár megpörgés, ütközés, dulakodás, hadakozás, élvezte nagyon a banda, lehetne mindig menni ilyenre, csak árban 2×8 perc 5 ropi.
A gokart után a szállás elfoglalását irányoztuk elő. Kis kavarodás után odataláltunk. Ez a római ház vagy mi volt. Egyszerű szálló, kolesz feeling. Na innen szakadt az eső. De úgy rendesen, a partig nem lehetett ellátni. Mikor picit elállt mentünk kajálni a pizzériába. Persze az meg fedett teraszos volt. Rövidgatyában nagyon élveztük, hideg volt és hideg volt és a kaja is gyosan kihült a szél miatt. És persze végig esett az eső, ahogy kell. 16 embert két taxival is haza lehet fuvarozni 1-1 körben. Szóval ilyet is láttunk/túléltünk. Este finoman kezdődött az ivás, vedelés, játék, ittunk, ettünk, ittunk, de szerintem inkább sokat ittunk:) Megfelelően tomboltunk, majd az est fénypontja a táncoslányok, na szóval az is meg volt, aztán már aludni kezdett a társaság, Saimonsais engem még elvitt hajnal 3kor haza, mert pont ráért, respect érte!
Másnapi eredmény, epe és víz, az üveg jager és pár sör megtette hatását azzal a nem tudom milyen borral, boaf…. Valamikor dél körül már indítható állapotba kerültem, teljes regenerálás vasárnap este csütörtökre. Jó party volt
Emlékszel még a nyárra? Azokra a jó nyarakra? Igen, 9-10 éve. Akkor még pepsi szigetként futott a show. Valahogy mindig sikerült VIP/Press jegyet szerezni akár még parkolóval is. Emlékszem kerestük a BIC tollakat, mert azoknak a betét tartójával lehetett roncsolás nélkül nyitni/zárni a csuklószalagokat. Csak pár koncert érdekelt minket minden este, de jó volt a hangulat, végigbuliztuk az éjszakákat, hajnalban másnaposan mentünk a hév felé. Szegény Norbi és az arcpakolás ugye. Hatalmas tombolás és éneklés Cooliora. Most már úgy néz ki a dolog, hogy idő nincs rá és napi tízezerért van jobb program is. Persze a német punk csajok első nap támadhatók szabály gondolom még működik. Nézegettem a programot és igazán a prodigyn, sex-actionön, pufon kívül mást nagyon nem találtam. Persze ezek is más-más napokon. Erre egy hét szabadságot ki sem vennék, hogy végig partyzzuk. Aztán lehet egy napra kinéznénk. Meglátjuk. Kérdés a társaság mennyire mutat érdeklődést.
Rohannak a napok szokás szerint, már csütörök van, pedig alig múlt el a jó kis mászkálós hétvége érzése a lábamból. Felvetődött az ötlet, hogy kéne nyaralni. Valami pihenés. Tegnerparton rohadni én nem tudok, napozni nem szeretek, pancsiból egy nap után elegem lesz és a másik a semmittevés. Persze állítólag könyvet kell vinni és olvasgatni kell, meg kikapcsolódni és pihikézni. Nekem ez nem gyere be. Járni a várost, menni ide-oda, fényképezgetni, ismerkedni a helyi érdekességekkel, na ez már inkább. Első terv, kocsival irány a spanyol földközi rész. Kitaláltuk, hogy legyen Barcelona, mert az olyan szép és látni kell és van homokos tengerpart is és lehet olcsó szállodát is találni, meg különben is.
Menjünk kocsival!!! A turbó persze eszembe sem jutott, 12-3 literes fogyasztása egy ilyen útra teljesen alkalmatlanná teszi. Menjünk asszony kocsijával, tempomat, kényelem, minden meg van, hogy jól utazzunk. Számoljunk picit. 70 EUR-ért teljesen normális szobát lehet kapni reggelivel a parttól pár utcányira. Ez rendben van, ez ennyi, nyilván kintebb, távolabb feleződik ez a költség, de az oda-vissza utazgatás ilyenkor elviszi az ember életkedvét, jobb rögtön a belváros szívében lakni, minden gyalog egy köpésre. Ugye ez pont azt mondja, hogy nincs értelme autózni, de azért számoljunk, az autó itt Európán belül meg szokta érni. Tehát a táv cca 2000 km oda és 2000 vissza. Számoljunk kb 7 liter körüli fogyasztással, átlagosan autópálya mellett cca. 1,3 EUR lehet a dízel. 280 liter dízel így kerül kb 100 ezer magyar szép forintba. A szlovén autópályát kerüljük el, menjünk osztrákkal. Kell hetes matrica, hogy visszafele is meg legyen a lehetőség, ez cca 2500 Ft lehet ma. Olaszországban oda-vissza 120 EUR alatt nincs meg az autópálya díj triestől monacóig. Ez 33 ezer Ft, a francia díj kb lehet még odavissza 60 EUR, további 16500 Ft. Tehát 150 ezer Ft és kb 38 óra vezetés.
Swissair, két jegy, odavissza, átszállással, 134 ezer Ft és az egész utazás összesen 8 óra. A 10-10 ezer Ft difit fogjuk rá még a Barcelonai taxira a reptérről. Tehát kb ugyan annyi. Kérdés, vagyok -e annyira fasza gyerek, hogy végig autózok tizen órákat és utána azon fogok izgulni, hogy mikor és hogyan indulunk el. Annyi még hozzájön, hogy így biztosan egy nappal kevesebb szálloda kell. Vagy megyünk kocsival és megállunk mindenhol egy kicsit. Egy-egy napra adhoc jelleggel. Nekem ez így tetszik.
Már csütörtökön elindult a szervezése annak a garden partynak amit Grabowski szombatra hírdetett meg. BBQ címen. Az e-mail váltásokban a jelentkezők közös akaratának megfelelően a gyülekezést és az étkezés megkezdését 3 órára írták ki. Az idő jól nézett ki, esőnek nyoma sem volt, így motorral vágtunk neki egy egyszerű szombat délutánnak. Saimonsaisznél még pár mondat trécselés és már dübörögtek a vasak Grabowski felé.
Unalmas szombat délután, mérsékelt forgalommal. Saimonsais már szokja a motort, tudja tartani a lépést, nagy vason ül, nem is olyan nehéz dolog ez. A terv egyszerű volt, ki az m0-ra és onnan bekerekezünk Grabowski lakba, persze előtte a lidlben veszünk ezt azt, ne legyünk annyira pofátlanok. Móka és kacagás volt a motorozás. Felértem az m0-ra és mentem 70-80 körül, néztem a tükröt, hogy hol a francban lehet Saimon barátunk. Elmentem az 51-s leágazásig, majd ott vártam 10 percet. Csak nem csapták el, telefon elő, felhívom. Lerobbant. Nincs szikra, nincs köszörülés. Várjon meg, visszamegyek. Visszaérek, sehol senki. Megyek két lejárattal tovább a mekiig, megint felhívom. Hát ő halászteleknél van és ott vár, mert sikerült a mocit beindítani. Még egy vissza-oda kör, aztán meeting egy felhajtó lepke csücskében és trécselés. Patentul röfög a gép, induljunk el, aztán majd meglátjuk.
Fél 4 után begurultunk Grabowski birodalmába, persze lidl kimaradt, mert motort leállítani nem mertük. Megcsodáltuk az új kertet és az új sütőt. A konyhában nagy volt a sürgés forgás, főkönyvelő úr és Grabowski gyártották a saslikokat. Kitaláltuk, hogy csináljuk meg mi a tüzet, pár darab fa van a sütő alatt, azokat lehet használni. Kb fél órája lobogott a tűz, a kaja még sehol, a tűz már kihalóban van, fából elég kevés van. Grabowskit negyedjére kérdezzük, hogy van -e faszén. Mire végre elárulta, hogy ja igen, az van. Közben Atilllla is befutott aki az afterparty után alig aludt valamit és valjuk be, nem nézett ki túl frissnek.
A sütés a szokásos stílusban zajlott, fél óra után előkerült a kontakt grill, mert az egyik része a husoknak szarrá égett, a másik oldala nyers maradt. Lájtos party volt, a vendékeg kezdek szétszéledni, pár kör a mocival, aztán úgy leült a buli. Persze jöttek a szokásos stand up poénkodások, sérült, vietnámi és egyéb nyalánkságok. És persze bazdmeg, Atilllla te állat, hot-dog sütő, csak úgy, “carradine-módszerféleségként”. Már-már a vegyületek és az e-bay rejtelmeiben vesztünk el, mikor megismerkedtünk a tecsőn fellelhető igazi zenei moslékkal. Nem részletezem, nekem konkrétan fájt.
Aki megnézi, megérdemli. Szóba került a nagy Grabowski & Kinga féle lagzi is. Előre is gratulálunk nekik! Atilllla alkohol gőzbe mártotta világ-ultra-liberális-szexualitását, aztán már ballagott is mindenki hazafelé. Kétszóval jó party volt, bővebben mondva mérsékelt magasröptű igényes szórakozást biztosított szombat estére! Köszönjük!
Reggel Saimonsaiszel motort néztünk. Lefoglalózta a gépet. És igen, mondtad már bazdmeg Szerintem is baba motor és majd jó lesz rajta játszania, végre megérti, hogy hogyan működik a négyütemű csoda. Majd lassan megtanulja a szakmát és már egyedül is szét fogja tudni szedni. Reméljük lesz hozzá türelme. Délután asszonynak néztünk ruhát és bukót. Szóval 4-5 órányi boltról boltra járás és válogatás után sikerült kiválasztani a legjobb darabokat. Gatyát persze így sem találtunk. Az egész estét megfejeltük Atillllával együtt a kis borostyán kajáldában a 11. kerben. Jó volt nagyon a kaja. Bejött a hely.
Vasárnap rohanás volt szülinapozni családiasan a balcsira. Valamikor 5 körül értünk haza, már nem esett az eső így másfél órácskára el tudtunk menni motorozni. Aztán eltelt a nap, elég rohanósan.
Tegnap reggel valami botrányosan későn keltem fel, Saimonsais ébresztett, hogy mikor megyek, mert menni kell motoros ruhát venni. Zabszem nagyon benne van a picsájában, pedig ő papolt nagyokat, hogy majd ősszel lesz moccanás. Végülis én örülök, mert legalább tudunk menni kirándulni okosan. Elmentünk két helyre, ő bukót nagyon nem talált magának, hajlékony száras szemüveg sehogy nem akar belemenni a bukóba, illetve amibe bement volna annak az ára elég borsos volt, annyiból már egy bukó és egy patent szemüveg is kijön. Viszont meg van a dzseki. Bélelt, bélés kivehető. Nem bőr. Cordurából van és protektorokkal is fel van szerelve. Valamennyire vízálló. Szellőztető is van rajta. Szóval ezeket megvettük, én még kesztyűt is vettem, szép fekete bőrkesztyű. Csütörtökön pedig remélem jó idő lesz, mert a mocit át kell venni.
Délután már Thunder izgult, hogy hol vagyunk, mert a lanyparty 3-ra volt kiírva és mi még sehol nem voltunk. Na ilyen sem volt még, hogy lanról elkésünk:) De vannak már fontosabb dolgok. Szóval Atilllla is jött. Swat4-ben persze megint nyomta a friendlyt ahogy kell, de jót mókáztunk. Aztán rep coopot nyomtunk a HAWX-szel, kb így multiban oké, amúgy arcade fos az egész. Láttuk a terminátor salvation játékot is, na az sem nyűgözött le. Viszont lehet next time crimson skiesozni kellene, az hentelős mindent használós durr bele game volt. Nem tartott sokáig a lan, ebből is látszik, hogy öregszünk, valamikor éjfél után már csomagoltunk.