gyerekkori álom duplán
March 29th, 2014
Mindig is szerettem volna egy slotcar pályát magamnak mikor gyerek voltam. A vursliban nagy ámulattal néztük, ahogy a bakeliten futkorásznak a kocsik vég nélkül és a hatalmas meccseket sokszor a bénák lelkes próbálkozásai szakították félbe. A másik nagy favorit pedig a mario kart, igen, még az Snes verzió, azóta persze már jött n64től kezdve mindenre ami él és mozog, az utolsó Wii verziót mi is nyomtuk nem keveset. A két játék ötvözetéből a Carrera gondozásában jelent meg a super mario wii nevű slotcar játék. Ami érdekes, hogy digitális, tehát két sínen három autó is mehet, sávváltás lehetséges, egy irányú viszont a forgalom. Az analóghoz képest azért jó, mert 3 ember is tud vele játszani. Méretében 1:43 hoz, vagyis a kezdő, igazán gyerek méret, de ez bőven elég, mert egy technikás pálya a fél emeletet elfoglalná és az alkatrész utánpótlás is inkább már az igazi autók költségére hajazna.
A digitális ellen szól, hogy nagyon drága, viszont akciósan 60 lepedő helyett a szett végkiárusításban csak 18 ezerbe került, ami olcsóbb, mint a két autós analóg barátja. Még persze legalább ennyit érdemes rákölteni kiegészítőknek, híd elemek, további kanyarok más és más szögekben, hogy minél technikásabb és komolyabb pályát tudjunk összerakni, a digitális rész csak az autót és a vezérlést érinti, a normál kiegészítő Carrera GO analóg cuccok működnek itt is természetesen. Aztán persze a díszítés a végén, korlátok, zászlók, kész vagyon, de nem éri meg igénytelenkedni:) Amúgy a német ebay boltok a barátaink, ha sokat rendelünk, akkor a DHL-s 7-10 EUR postaköltség már nem annyira vészes egy egész nagy doboznyi motyóért.