https://cubik.com.tw/vpn/
rulururu

post paszta mindenek felett

November 24th, 2021

Filed under: IT,Oldies — AndrewBoy @ 2:56 am

Elviharzott több, mint húsz év ami jó is, meg hát nem is. Az elmúlt 10 évben sokat nem foglalkoztam már PC építéssel és tuningolással, sőt inkább azon voltam, hogy az alkatrészek minél tovább működjenek és, ha úgy kívánta a helyzet akkor inkább lassítottam és kíméltem az eszközt. Ahogy bővült a család úgy egyre több eszköz termett itthon, korábban (20 éve) nem volt még laptop, meg mégegy gép, most viszont van laptop, asztali gép és mindenki mindent használ ahogy akar. Egy éve adtam oda a gyerenek tokkal vonóval a régi gépem, azóta azt már bővítettük is procival és rammal, de a VGA-val annyira nem foglalkoztunk. Mióta tart az őrület eszünkbe sem jut VGA-t upgradelni, mert – valjuk be – olcsóbb megvenni egy PS5-t, mint VGA költeni ami azért a következő pár évben biztosan elavul. Viszont a gyerek gépe melegedett, semmi extra, egy rx 570 amit kettő vagy három éve vettem, 4GB rammal. Néha nyomott resetet, néha csak elment a képernyő és fagyott. Aztán átgondoltam a helyzetet és az AMD Radeon (baszki, hogy még mindig ATI-t akarok írni…) softwaren belül akartam nézelődni, na az nem indult el, ez is egy külön szép történet, valamivel akad a windowson belül, DDU, safemode és ráolvasás segített, szóval néztem, hogy azért 60-70%-s terhelésnél nem biztos, hogy a 65-70 fok az annyira normális. Szedjük szét a VGA-t, pucoljuk le és pasztázzuk újra. Ó baszki az én időmben volt 3 féle paszta, most meg van 800 féle 1200 ft-tól egészen 15000 ft-ig. Vettem egy nagyon sokat vásárolt és jónak szavazott darabot 1450 ft-ért. Alkohollal lepucoltam a GPU-t és a hűtő alját is, polírozás most elmaradt, lényeg, hogy szép tiszta lett, összeraktam és lőn világosság, 60-70%-s terhelésnél 50-55 fok körül a GPU, még picit állítgattam a ventilátor sebességen és most nem tud 60 fok fölé menni még 100% terhelésen sem, gyárilag a görbe beállítása a 100% ventilátor sebességet sem tette lehetővé. Szóval ez egy talán 4 éves VGA a paszta darabokban esett ki, ki volt száradva és semmi tapadása nem volt már, így gondolkodtam, hogy milyen 3 évnél idősebb eszközök vannak otthon. Természetesen az én VGA-m és 3 laptop is figyel amik régiek.

IMG_20211113_195200

Nosza, hát a Dellel nem lehet baj neki is ugrottam a 7440-nek. Ó kérem, hátlap le, ventilátor ki, 4 további csavar a heatpipehoz és a blokkhoz, seperc alatt megvolt a mutatvány. Viszont az 5450, 5440 az igazi szivatás. Tényleg atomra kell szedni a gépet. A Dellben az a jó, hogy viszont minden csavarhelyhez oda van írva, hogy milyen csavart kell belerakni. Emígyen extra csavar nem maradt sehol, minden a helyére ment és minden csavar normálisan meg lett húzva. Az tisztlán látszott, hogy a paszta itt is a végét járta, száradt volt, hiányos volt. Miután a gépeket így sikerült átkenni mindegyiket rendesen megjárattam, ez alatt azt kell érteni, hogy CPU terhelés és tapizni kell alul felül a CPU alatt és fölött. Korábban a billentyűzet is rohadt forró volt és a gép alja is, de most a billentyűzet minimálisan melegedett és az alja is meglepően hűvösnek tűnt. Ugyanakkor oldalt ahol kifújja a meleget jó forró volt. Tehát a hővezetés működik.

IMG_20211113_195204

Néztem még fiatalabb eszközöket is, de 1-2 éves dolgokon a paszta még teljesen jó állapotban volt, tehát nem fog gondot okozni az öregedés, viszont 3 éves eszközöknél mindenképpen javasolt az újrakenés. Aki nem ért hozzá el tudja vinni szakszervizbe a gépet, talán 5-10 ezer forintért megcsinálják, ugyan egy használt laptop 60-100e közt van (üzleti 4-5 éves, ami otthoni nem játékos felhasználásra hibátlan), de így megőrizhetjük a hűvösségét ami növeli az élettartamot. SSD és RAM bővítés amúgyis ajánlott mikor a céges leszerelt laptopot megszerezzük, ha már ott megnyitjuk akkor érdemes a kenésen is túlesni azzal a lendülettel.

post kockulás péntek délután a haverokkal

November 12th, 2021

Filed under: IT — AndrewBoy @ 5:03 pm

Milyen jó, hogy a játékot és a chat barátokat így már nem hallom, viszont, hogy ő mit beszél a haverjaival azt igen. Tehát háromból kettő megoldva, a harmadikra is vannak megoldások, de nem feltétlen kellemesek:) A headset amúgy nagyon jó minőség, nincs benne zajszűrés, de ezt a metrón nem is fogja az ember használni. USB-s stick része végett PC-vel működik gond nélkül, sőt, ha az ember a dolby és dts drivereket kifizeti a windows storeban akkor teljes értékű 7.1-nek is fog működni. A demo drivereket érdemes kipróbálni, tényleg über, de hogy ezért az ember utána adjon 5 ezer forintot, na az biztos nem működik. Tisztán és jól szól, dupla mikrofon, tehát céges meetingekhez is fel lehet használni. A PS-n hatalmas funkció, hogy a játék/chat balanszát gombbal lehet állítani, ez iszonyatosan hasznos, PC alatt nem működik, mert játék függő a dolog, játékonként kell beállítani. Nagyon könnyű és nagyon kényelmes. Anyaga, fogása rendben van, majd a fülre menő párna lesz a kérdés, hogy az mennyit bír ki. Sajnos a méregdrága polycom cuccai is foszlanak, szóval ezt majd meglátjuk. Van monitor funkció, tehát a saját hangungat is visszahalljuk, hangerő állítás és persze ki-be kapcsolásra van még lehetőség. 4 eres 3,5mm-s jack kábel is van hozzá, tehát régebbi telefonokkal jól müxik, kérdés, hogy az USB-C az csak tölteni tud -e, vagy közvetlen eszközre dugva a wireless részt bypassba rakja -e és telfeonnal, laptoppal így használható -e. Félek nem, hiszen miért lenne kétszer benne egy USB driver az egészben. Mindenesetre a 89 eurós árcédula annyira nem vészes, ha megnézi az ember az alternatívákat.

wpid-IMG_20211112_165206.jpg

post retro újrázás PS2 recalbox v0.9 alpha

November 6th, 2021

Filed under: IT,Oldies — AndrewBoy @ 9:58 pm

IMG_20211106_213908_resized_20211106_094202328Nagy megelégedésre használjuk az arcade gépet és tényleg jó érzés a régi klasszikusokkal játszani. Persze a Mortal Kombat még mindig viszi a prímet. A gyerek már egész ügyes, egyre többször kapok “lángost” a meccsek végén és “kábelt is rendelek” a meccs közben. Igen, ő Scorpionnal nyomja én pedig Sub Zeroval. Azért szoktam én is nyomni a “hát vakarást” és utána elég nagy a “fejetlenség”. Kipróbáltunk még sok régi klasszikus játékot a gép előtt, de valahogy nekem nem jött be. Contrákat próbálgattuk, de nekem az arcade irányítás nem megy, egyszerűen agyilag képteln vagyok megszokni. Én NES és SNES felhasználóként próbálkoztam mindig a Contrával (volt pici PS rész is, de azok nem fogtak meg annyira) így rendeltem két SNES USB kontrollert, hogy majd jól előjön az SNES feeling és a Contra 3-t megint csukott szemmel fogom végig játszani. No, hát ezek a kínai gagyik nem hozzák az érzést, sőt, lehet önmagában már az emulátor is késhet valamit (bár MAME alatt elég gyors és folyamatos az egész), de a feeling nincs meg, nem jön át. A Contra 3-t (Super Alien Probotector) az SNES eredetiben jobban esik játszani, biztos, hogy a vezérlés is jobb. Kipróbálva egy PS3 vezérlőt már jobb volt a helyzet, szóval a feeling hasonlít, nincs az a késleltetett érzésem (bár lehet csak én vagyok hülye) és kb. azt mondom, hogy tetszik.

Viszont nem igazán akarnék egy sima kis RP házat lerakni a TV mellé, annak nincs semmi feelingje. Rakjuk be egy SNES házba? PS házba? PS2 házba? Szóval a PS2 slim ami tetszene, a belső tápos, van benne már irda és RJ45 csatis is van rajta. Tudod, a wifit utálom. Egyelőre egy chubby/fat PS2-t kaptam szét. Lássuk mi is kell nekünk:) PS2, Raspberry (3/4), HDMI hosszabbító és egy PS twin USB controller. Gyakorlatilag a kék színű förmedményről van szó amit aliról 5 dodóért veszünk meg. HDMI kábel hosszabbító helyett majd a slimhez mindenképpen szalagkábel fog kelleni, ez túl vastag és használhatatlan, egyelőre a borítását nem akartam leszedni, de amennyit engedett hát engedett, így konkrétan nem sikerült túl gusztusosan berakni a pcbt a dobozba.

IMG_20211106_214102_resized_20211106_094202952

A dagi PS2 egy alulról szétszedős valami. Tehát a tetejébe fogunk építkezni és fejjel lefelé fogunk haladni, a legvégén az alját fogjuk felrakni. Mivel a 3d printer már nincs meg így a helykitöltést és a tapasztást sok helyen takonyragasztóval oldottam meg, nem végső verzió így tesztelésnek jó lesz. Amit szeretnék, hogy működjön: bekapcsoló gomb, bekapcsoló led, sleep led, eject gomb (játékból kilépni), eject led (gombnyomásra), PS gyári vezérlők (PS3 bt-n keresztül megy, de hol a feeling?!) PS memória kártya használata (pl SD kártyának). Szóval amit most biztos nem fogok megcsinálni az a PS memória kártya használata, ugyan 8 ér van ami elég egy SD kártyára és aliról lehet szalagkábeles SD toldót venni, de valami laposabb kell amit bele tudok rakni a memória kártyába, tehát az OS, a Recalbox az SD-n lenne rajta így mindig elérhető lenne, bár egy jó rendszernél nincs szükség szórakozni és távolról is fel lehet tölteni a játékokat és BIOSokat. Filmezni meg úgyis hálózatról fogunk. Szeretném, hogy az elől lévő USB-k működjenek. Az i-link, firewire értelmét nem látom, így azt biztosan kihagyom. A PS2 kamerát sem fogjuk használni, windows alatt is évezred mire működésre bírjuk, de itt tényleg nincs rá szükség, nem fogjuk tudni használni. Az USB azért kell, hogy működjön, mert a Wii bart majd USB verzióban beszerzem és akkor lehet majd pisztolyos játékokat is játszani a Wiimote-tal.

IMG_20211106_214027_resized_20211106_094201458

IMG_20211106_214046_resized_20211106_094201951

Szóval, a ventillátort fogjuk használni, így rögtön a kábelét meg is kell hosszabbítani, flexeljük az USB kaput nyákostul, a rögzítő lyuk mindenképpen maradjon rajta, a csavarozásnál számít, hogy minden visszakerült -e, vagy torz lesz a dobozunk. Az egyik legnagyobb szívás majd a kontroller konnektorokat összeforrasztani az alis USB átalakítóval (16 db kábel) és utána a bekapcsoló / eject gomb és ledjeinek szalagkábelének lecserélése. Balról jobbra haladva a kábeleken: poztív feszültség a ledeknek, sleepled (piros) negatív lába, power led (zöld), közös föld a gomboknak, bekapcsoló gomb, eject gomb, eject led. Az eject led trükkös, mivel nem közvetlen kap áramot, hanem megnyomáskor egy tranzisztor segítségével kap áramot. Első körben az eject gombot (reset), a zöld ledet, power gombot fogjuk használni, erre a recalbox dokumentációja is kitér, hogy mely GPIO-ra mit kell pontosan kötni. Később lesz rá mód, hogy kisebb elektronikával majd az eject led és a sleep led is működjön (nem meglepő, tranzisztort fogunk használni majd a slim ps2-nél).

IMG_20211106_214111_resized_20211106_094201684

A műveletek során a flex lesz az egyik legjobb barátunk, a kontroller slotok mögötti fém részen teliben egy lyukat érdemes vágni, hogy elférjen minden kényelmesen. Én most nem szenvedtem külön táppal, a Pi gyári töltöjéről levettem az EU-s plugot és ráforrasztottam a két csonkra a PS gyári 220as kábelét ami a táphoz menne. Erre zsugorcsövet raktam és az egészet fekte szigszalaggal betekertem, hogy ne világítson. Szóval a HDMIből valami flexibilis darab tényleg jól jönne, mert ez így szinte kezelhetetlen, a korábbi kijelző port tartó fém részt levágtam, hogy alulról a HDMI anyát megtudjam támasztani, persze itt is takonyragasztó, még jó, hogy a kábelhez jól ragad, mert ugye a fémhez kevésbé, de szépen rászorult a fém csonkra, így nem mozdul el és még a ház is fogja alulról és felülről is. A többi az már elhelyezés kérdése igazából. Az USB kapu 2×4 pöttyére két USB kábelt rá lehet forrasztani rögtön és azt mint USB toldás rögtön tudjuk használni. Használhatunk bármilyen USB kábelt ami 4 eres. Vannak olyan telefon töltő kábelek amik két eresek, így ezeket itt nem játszanak sajnos. A két szélső lábról vettem le az 5 voltot a ventillátorhoz (ami gyárilag 7 volt, így is szépen muzsikál) és a ledekhez is ami valszeg több, mint 5 volt, de így van fényereje és nem vibrál. A DVD olvasó maradt a helyén, nem mókoltam vele, sok helyet foglal és kényelmetlen, de most nem volt érkezés, hogy külön lekapjam az előlapját és felragasszam belülről.

IMG_20211106_213151_resized_20211106_094202531

IMG_20211106_213203_resized_20211106_094202761

Látszik, hogy 25 perc alatt lett az egész összedobva. Nem azt mondom, hogy ez így nem használható, de még nem teljes értékű. Várom nagyon már, hogy legyen egy slim PS2 ahol szépen és rendezetten meg tudom oldani az egészet. Ez így sajnos nagyon kókány. Főleg a hülye HDMI toldó miatt sajnos. Lehet egy 30 cm-s változat kellene belőle és/vagy lecsupaszítom az egészet, hogy flexibilis legyen, na ezt ki fogom próbálni, közben próba nyákon össze dobom az eject led és a sleep led vezérlését.

post mai szerzemény

October 22nd, 2021

Filed under: AndrewBoy Jr,IT — AndrewBoy @ 9:10 pm

Ha már sikerült a Ratchet and Clanket megvenni végre PS5-re, persze szigorúan használtan fél áron, akkor már a hozzá tartozó relikviákat kezdjük begyűjteni. Dűne (majd erről később részletesen, még fel kell dolgoznom az éréseket) megtekintés előtt a Media Marktban sikerült azért ezt kikunyizni:D

IMG_20211021_183615_resized_20211107_075959761

post vitrin #3

October 10th, 2021

Filed under: AndrewBoy Jr,IT,Oldies — AndrewBoy @ 5:25 pm

Szóval ma úgy ébredtünk, hogy vegyük meg a második vitrint fentre a gyerek szobájába, hogy a PS dolgok is elférjenek, hiszen szépen lassan gyűlnek a PS cuccok is. Világítás majd még fog bele kerülni. Egyelőre így állunk szépen gyűlünk. A 3D nyomtatott tartók nagyon jól néznek ki, várom már, hogy a PSX is bekerüljön és esetleg egy Vita vagy PSP. Andriska drága már a PS5-t is a vitrinben szertené látni, kipróbálta, pont befér! PS2 slim belső tápos gépet keresnék majd Recalbox projekthez, ezt most nincs érkezésem kibelezni, tök jól működik és az RGB kábellel nagyon szép a grafikája.

IMG_20211010_101221_resized_20211107_075958501

post hoppá mit lőttem!

September 2nd, 2021

Filed under: IT — AndrewBoy @ 2:35 pm

Azért lehet még a jófogáson jó dolgokat találni fillérekért:)

wpid-wp-1636734736666.jpg

post playstation 5

August 28th, 2021

Filed under: AndrewBoy Jr,IT — AndrewBoy @ 7:16 pm

Izgalmas napon vagyunk túl. Reggel háromnegyed hatkor keltünk és kocsiba vágtuk magunkat, 8kor már a debreceni címen voltunk. Hát ilyen az, ha valaki olcsón ad el garanciális ps5-t, érte megy az ember, nem akart nyerészkedni, nem akart mókolni, simán nem használja és eladta a hónapos gépet 10%-kal olcsóbban. Egy bibi, hogy nincs hozzá doboz, így a vitrin tetejére majd kell szerezni dobozt a későbbiekben. Elég gyorsan haza is értünk, mondanom sem kell, hogy a terep már elő volt készítve a bekötésre. PSN-ben a TFA-t beállítva már használható is volt a konzol és a PS4ről az adatokat belső hálón kb egy óra alatt át is rántotta, de úgy, hogy majdnem tele is rámolta. A gyári Astro Bot játék szenzációsan néz ki, gyönyörű és élvezetse vele játszani. Nyilván az elsődleges szempont majd a VR lesz és a platform játékok a gyerekeknek. A lego játékok mennek, még az avengers 2-t végig kell játszani vagy super heroes 2, most nem is tudom, annyira nem tetszett, de mint minden lego játékot ezt is végig fogjuk játszani.

Szóval HDR meg 120hz meg 4k ja és persze 8k. Az erősítő hiába tud HDCP 2.3-t papíron, vagy full HD HDR vagy 4k HDR nélkül. A TV is emléletileg tudja ugye a HDR-t 4k-ban, én egetverő difit a 4k és a full HD közt még 75 colon sem láttam 4 méterről, bár a gyerekeknek biztos jobb szeme van. A játék élmény az Astro Bottal zseniális, a controller gyönyörű. A rezgés, adaptív ravaszok és a hang, kopogás zseniális. Brutálisan jó! Az ajándék 20 játék (ps4 címek) annyira nem villanyoz fel, de majd ránézek, vannak azért jó címek, de első körben ami a gyerekeknek fontos lesz az a Ratchet and Clank. És persze majd a PS5 verzió és majd a Sackboy is kelleni fog. A PS4 VR átalakító ingyenes, a serial szám alapján ingyen lehet megrendelni, így a PS5-n a régi VRhoz tartozó kamera USB-n keresztül csatlakozik. Állítólag 2 hét alatt megjön postán, meglátjuk.

USB, és itt jön elő a rákfenéje a dolgoknak. A gyári bővítés valamikor elindul, gen4 pci-e nvme kell hozzá ami nem olcsó. Egy terrás verzió hűtéssel amit elfogad a gép (legalább 5500 mb/s) 60+ ezer forint jelen pillanatban. PS5 játékok csak erről indíthatóak el. PS4 címek viszont mennek külső driveról is. De itt már nem USB2 van, hanem USB3 így megfelelő superspeed USB házra is szükség van. Sata esetén ez pár ezer forint, de nvme esetén inkább 5-10e ft környékén van. Hátul csak 2 USB van és ebből közvetlen egyet elvesz a külső USB ház, hiába van USB 3.2 superspeed USB hub, csak közvetlen mennek a tárhelybővítések. A hubba viszont lehet dugni a kamerát, fejhallgató sticket és minden egyéb mást amit gondolunk. Elől van még egy USB-A és egy USB-C, de oda nem dugunk semmit mert csúnyán néz ki:)

VR tekintetében ami érdekes lesz majd a Super Hot, Squadrons, WipeOut Omega Collection és Fruit Ninja első körben. Sajnos lemezen még mindig nincs a Beat Saber. Én pedig digitális másolatot nem szeretek venni, mert utána nem tudom eladni, tudom, hogy a streamelés és a digitális másolat felé megy a világ, de nekem jobban esik a lemezt ki-be rakosgatni és ha megunom akkor el tudom adni. 25-30 ezer forintot kifizetni online egy új játék digitális másolatáért nem tartom jó ötletnek, mikor használtan majd 10-20 ezer forint közt meg lehet venni. Biztos lesznek majd nagy AAA címek digital onlyra, de én egyelőre bízom abban, hogy a jó öreg lemezezés még ezt a generációt elbírja. Amit sajnálok, hogy PSX és PS2 címek nem mennek (PS3-t még megérteném), a playstation NOW alatt van pár PSX és PS2 cím, de azt hiszem itthonról még előfizetni sem lehet rá. Bátran mondhatom, hogy az egész családnak tetszik a kütyü és tényleg szépek az új játékok. Jelen pillanatban egy PS5 olcsóbb, mint egy középkategóriás VGA és várhatóan még a következő 5-6 évben a PS5 velünk lesz. Teljesítményben papíron szerintem ez a gép most egy 2-3x ennyibe kerülő PC szintjén van. És még egy érdekesség: volt firmware frissítés a kontrollerekre, hát itt tartunk. Gép a gépben. És most mehetek 3.x USB hubot venni és külső SATA házat. És már kellene új move is, de ritka a boltokban mint a fehér holló.

post i5 vs i7 gen 4

June 15th, 2021

Filed under: AndrewBoy Jr,IT — AndrewBoy @ 8:03 pm

A fiú gépében egy i5ös proci figyel(t), mellette egy RX570 vga 4G rammal. Jó régen vettem ezt a VGA-t használtan. Pont egy éve vettem meg a saját RX580 8GB-met, mindenki készült arra, hogy jönnek az új 30. széria nvidiák és ezek szart sem fognak érni. Hát az akkori 30-40k közti árak most inkább 150 fölött vannak, ha el akarnám adni a VGA-t akkor azt mondom, hogy pont jó befektetés volt, de most inkább ima van, hogy egyik gépben se haljon el a VGA. A gyerek mondhatni tokkal-vonóval megkapta a régi gépemet, persze kapott hozzá új SSD-t és még extra 8GB ramot és a mai trendnek megfelelő RGB-s házat. Az i5 CPU minden komolyabb játék alatt 100%-t ment és a VGA 90 körül figyelt, persze nem full grafika és főleg VR alatt volt érezhető, hogy a CPU kevés. Nosza akkor ebből a generációból nézzünk egy i7 procit, 4790-t, az i5ös proci meg majd meg a NAS-ba az i3 helyére. Ja igen, i3 proci ugyanitt eladó:) A proci beszerelése a hardware oldalról problémamentes volt, viszont a BIOS nem ismerte meg, ezért BIOS-t kellett frissíteni. Sikerült találni megfelelő BIOS-t, viszont a gyári ASUS programmal nem ment fel, mondván, hogy a BIOS már friss, pedig -lófaszt- nem friss, csak valamit nem lát. Valami intel drivert kellene frissíteni írják itten az okosok SMbus és a többi szokásos chipset. Node kiderült, hogy nem frissíteni, hanem valami 5 évvel ezelőttire downgradelni. Csupán mésfél óra szenvedés után sikerült a BIOS-t frissíteni.

Megérte? Eddig a pontig biztosan nem. De maga a gép alapból alig lett valamivel gyorsabb, a nagy benchmark adatbázisok alapján 2-3% a difi, de én bíztam abban, hogy VR alatt kiemelkedően jó lesz majd az extra 2 fizikai mag és 4 virtuális mag. Nagyjából igazam is lett, a google earth szinte késleltetés nélkül tölt, ugyanúgy 100% a cpu, de érezhetően gyorsabb, játékoknál vr alatt gyorsabbak vagyunk, viszont sima nem VR játékoknál a CPU terhelés visszaesik és a VGA lesz agyonterhelve. Vegyes a kép, vegyesek az érzelmek. Normál felhasználás esetén biztosan nem éri meg ez a csere, de a VR dolgok végett még azt mondom, hogy talán okés, megmagyarázom. Mindenesetre a 8GBről 16GBre való váltás csak kevés esetben hoz komolyabb javulást, amúgy ugyanúgy swapol ez a szemét. A NAS-ban jó lett az i5? Igen, érezhetően jobban muzsikál és egyszerre 2-3 felhasználó RDP esetén sincs kimaradás, várakozás, ott majd egyszer a RAM lesz szűkös, de nem látom értelmét 32GB-re felmenni, 8GB-t ehet a qbittorrent, lehet ebből kell majd lentebb venni.

post kollekció bővítés

March 7th, 2021

Filed under: AndrewBoy Jr,IT,Vicces — AndrewBoy @ 10:37 pm

Ugyan a plakát egyszerűbb helyzetet teremt mivel kiterjedése a falon senkit nem zavar (méretéből adódóan), de ezeket a szépséges kiállítási darabokat nem tudtuk ott hagyni. Hatalmas köszönet a Pólus Playit csapatának, hogy elhozhattuk a kartonokat. Az már egy másik lapra tartozik, hogy ezzel a válóper lassan, de biztosan meg fog indulni, és nem az én részemről:D A vitrin is kezd tele lenni, a PS dolgok sem férnek már el a polcon. Valahonnan majd kiállító állványokat is kell barkácsolni a konzolok alá, hogy mutatós legyen az egész. Oh, miért is adtam el a 3d nyomtatót?..

IMG_20210307_162028

IMG_20210307_162041

post tükröm, tükröm mondd meg nékem ki a legokosabb a vidéken?

November 14th, 2020

Filed under: IT — AndrewBoy @ 9:18 pm

És igen! Az okos otthon jegyében jár az okosított tükör is. Hónapok óta új előszoba bútort keresünk és mindenképpen olyat szerettem volna amiben van tükör, konkrétan amibe egy 24 colos lapos monitor probléma nélkül befér. Ez volt a deal, ha van új bútor akkor van okostükör is. Sikerült egy kevésbé leharcolt előszoba falat találni a jófogáson és még el is hozta a mókus árában! (Press F) Mivel rögtön tükör nélkül érkezett és használatba akartuk venni az események felgyorsultak. Az okosított tükör lényege, hogy egy reflexiós tükör vagy detektív tükör kerül beépítésre. Kb ezt használják a kihallgató szobákban is ami az egyik oldalról tükör a másik oldalról pedig átlátszó. Nekünk ez így tökéletes, ha jó oldalra rakjuk a monitort akkor minden látszik. Node vannak ám problémák.

IMG_20201109_142550_resized_20211106_084624165

A monitort ki kell bontani a házából mivel teljesen rá kell feküdnie a tükörre, hogy ne legyen “visszacsillanás” vagyis ne legyen szellemkép, hanem csak egyszer lássuk a monitor képét a tükrön keresztül. A műanyagból való kibontás még azért macera mert a hely miatt a hátsó részt sem tudtam megtartani, de valami tartó azért mégis csak kell neki. Lényeg, hogy kitaláljuk, hogy kb hol lesz a monitor, értelemszerűen érdemes a tükör közepére rakni, miután a falat felraktam már be tudtam rajzolni a monitor helyét. A felrajzolást követően a panel hátulján lebegő vezérlést mérjük ki, hogy hol található. Én egy 15×15-s kötődobozt vásároltam amit a falba besüllyesztettem és egy 5 centis lyukkal a falat is átütöttem a szomszéd szobába. Mivel ott nálunk a kamra van így nem szúr szemet, hogy egy külső áram doboz kerül fel. Szükségünk van majd a túl oldalt 220 voltra mindenképpen. Mivel konnektor akadt a falon ezért csak az volt a kérdés, hogy hol legyen lyuk, nehogy átvágjam a falban futó kábeleket. Mielőtt vésünk, fúrunk és faragunk ezt mindenképpen gondoljuk át. Sajnos a pórszívó nem csak mutatóban van a képen, brutálisan porol az ytong.

IMG_20201110_142713_resized_20211106_084623562

A reflexiós üveg behelyezését követően az lcd panelt körberaktam 4mm vastag rétegelt lemezekkel melyekre fekete dekor fóliát raktam. Biztos ami biztos a panel keretére is raktam még fekete szigszalagot, nehogy fény vagy a fémes rész látszódjon a másik oldalról. Fontos, hogy a szigszalagot ne feszítsük meg, mert egy idő után a sarkoknál bizony elmászik és elég bénán tud kinézni mikor kitakarást látunk a kijelzőn. Az egész rétegelt lemez/panel felhozatalt szintén rétegelt lemezzel fogattam fel, a panelt és a kis darabokat is jól tartva két csík fut keresztbe a bútor hátulján. Mivel jól sikerült a kimérés a panel vezérlése pont becuppant a kötődobozba. Érdemes elgondolkodni, hogy L alakú HDMI toldó kell -e, ne utólag legyen probléma, hogy törik a kábel. Fontos, hogy a vezérlésről szedjük le és hosszabbítsuk meg a monitor gombjainak a kábeleit, mert fogjuk még a fényerőt és a kontrasztot majd használni, mikor kész a mű!

IMG_20201110_151145_resized_20211106_084623367

Érdemes egy mozgásérzékelőt is felrakni 8-10 perces időzítéssel ami a monitort automatikusan kapcsolja be és ki. Ezt meg lehet már oldani okos mozgásérzékelőkkel is, tehát a kábelezéssel tudunk spórolni. Mivel nálam gipszkarton a plafon így probléma nélkül kábellel bekötöttem a mozgásérzékelőt, de azt is egy okos kapcsolóba, hogy fel-le tudjam kapcsolni akár távolról is. Fontos, hogy a mozgásérzékelőhöz nem kell fény érzékelő, mert mindig akarjuk, hogy kapcsoljon a monitor, nem csak este! A Raspberry folyamatosan megy, csak a monitort kapcsolgatom ki-be.

IMG_20201113_204827_resized_20211106_084623111

IMG_20201113_204526_resized_20211106_084624541

A lelke a történetnek egy Raspberry Pi Raspian rendszerrel. Erre fogjuk a https://magicmirror.builders/ ről letölteni az okos tükör programunkat. Brutális mennyiségű modul van és a telepítések is egyszerűek. Javaslom, hogy egy vezetéknélküli egér-bill kombót szerezzünk be, mert ssh-n keresztül nem fogjuk tudni elindítani a programot sikeresen. A modulok tárháza szinte végtelen, névnap, ünnepnap, google calendar, real-time forgalom figyelés és utazás számítás, e-kréta okosságok, családi fotók, youtube, spotify, rss olvasók, árfolyam kijelzők stb. Minimális json és python ismerettel tudunk mi magunk is modulokat készíteni, rengetek free api érhető el. Ismét elmondom, csak az ugorjon neki aki tudja mit csinál, mivel itt 220 voltban turkálás is van, minden ilyen esetben a biztosíték legyen lent vagy a konnektorból húzzuk ki a dolgokat. Sok szerszámra nincs szükség, a rétegelt lemezeket bárhol levágják nekünk. Aki nem akar beépített bútorral pepecselni neki javaslom az IKEA kereteket, 4-5 cm mélyek amibel kényelmesen elfér monitor vezérlésestűl és még a Raspberry is. Szerintem ez jópofa és tényleg hasznos dolog, reggel át lehet nézni, hogy mik lesznek az adott napon, milyen a forgalom, stb. Jó barkácsolást:D

post vitrin #2

October 21st, 2020

Filed under: IT — AndrewBoy @ 10:22 pm

Régi álom volt már egy vitrin beszerzése a nagyszobába ami illik a többi bútorhoz. Ismételten a jófogás volt a segítségre és tényleg sikerült jót fogni nagyon jó áron. A gyárilag világításmentes vitrinbe került 3 db GU10 izzó egy okos switchel. Lengőkapcsolót is raktam mellé így kézzel is lehet kapcsolni, de természetesen a google ökoszisztémának köszönhetően az okay google után a living room cabinet ligh paranccsal lehet vezérelni. 60-s körvágóval seperc alatt meg volt a lyuk, 3 db lámpa tartó, 3 bekötő vezeték, kötődoboz, lengőkapcsoló és már kész is van a történet. A vitrin a nagyszoba hátsó lámpa szekciójával együtt kapcsol, ha felkapcsolom a hátsó lámpákat akkor a vitrin is kapcsol, ha lekapcsolom akkor lekapcsol. Alkonykapcsolóként is funkcionál, naplemente előtt 20 perccel felkapcsol 10 percre. Jippijé.

IMG_20201021_205603_resized_20211112_014311787

IMG_20201021_213155_resized_20211112_014312044

IMG_20201021_213209_resized_20211112_014312280

post bontószökevény #n

October 4th, 2020

Filed under: AndrewBoy Jr,IT,Oldies — AndrewBoy @ 6:39 pm

A napokban sikerült lőnöm több gépet is. Elkészült a régi gép projekt amin natív párhuzamos és soros port is van, nomeg vezérel kis és nagyfloppyt, P4 ddr/ddr2 alaplappal, így elég combos, hogy egy XP-t elfutasson és a C64 floppyt is hozzá tudjam kötni egy soros kábellal. Ja igen, forrasztottam X kábelt, így a pcről közvetlen tudom a c64 disk imageket felmásolni a c64 lemezre, rpg-ket is tudok fel-le másolgatni, meglehetősen könnyűvé teszi a történetet. Tudom, sd kártyás Juhász Jácint féle SD2iEC lenne a megoldás, de akkor hol van a feeling? Na, szóval most ezen lendüljünk is túl, p120 és 486 gépeket sikerült lőni. Poén kedvéért (mert annyira unatkoztam?) a 486ost összeraktam egy 8029 realtek isa lankártyával (bnc mellett rj45!) és húztam rá egy friss win3.11-t. A művelet sikeres volt. Sikerült megosztást létrehoznom a gépen és tudtam rá felmásolni máshonnan is. Sőt, pingelni tudtam a hálózatot és ami a legszebb az internet is ment rajta. Hiába találtam régi matáv cd-n IE-t vagy netcápát nem volt weboldal amit képes volt megnyitni, egy mezei egyszerű html oldallal elboldogult, de már egy google.com-nál is összeomlott. Azért ezt valahogy még a 90-s évek elején win 3.11ből nem gondoltam, hogy simán megy a tcp-ip (külön driver kell win alá is!). Van még egy adaptec SCSI isa kártya és jó pár SCSI eszközöm is, de úgy néz ki a kártya halott, pedig az irq jól van jumperelve, terminátor is van, de egyszerűen se a HDD, se a CD nem akar életre kelni, sajnálom, pedig jó móka lett volna. A gyerek mindenesetre a princet és a stuntsot nyomta rajta. Az XT-hez és a 386-s laptophoz nem nyúlhat.

IMG_20201004_212829_resized_20211107_051904746

IMG_20201004_215403_resized_20211107_051903411

IMG_20201004_215633_resized_20211107_051903880

IMG_20201004_215636_resized_20211107_051841600

post 64 klasszik helye

September 4th, 2020

Filed under: AndrewBoy Jr,IT,Oldies — AndrewBoy @ 6:33 pm

Mondhatnám, hogy meguntam, hogy mindig útban van. A szobát úgyis átrendezem, legyen több hely elférni kényelmesen. A home officeolásban az asztalon lévő üres hely igen hasznos tud lenni, ha egy meeting közben valamit akar az ember jegyzetelni, számolgatni papíron akkor ne a c64 billentyűzetén vagy pedig a csavarhúzók és különböző projektek kellékein tegye. Azért egy fullos c64 szet 2 joyyal, floppyval, magnóval elég sok helyet tud elfogalni. Úgyhogy most vissza a múltba és hát úgy lesz elhelyezve ahogy mindig is kellett volna. Kihúzható fiókon. Régen ez teljesen normális volt, sok helyen a billentyűzet is kihúzható fiókon volt rajta, mert akkor még nem volt minden másodpercben az ember keze a klaviatúra fölött, csak útban lett volna az asztalon, aztán most már az asztalon a fő helye van és az a fontos, hogy a billentyűzet férjen el az egérrel. Szóval polc lap, L vasak és fiók sín. Ebből volt mindenből itthon így különösebb problémát nem okozott az összerakás. Hogy én erre korábban miért nem gondoltam…. Sokkal tisztább, szárazabb érzés. Ja igen, sürgősen nagy floppy tartót keresek! Klasszik kulcsos lecsukhatót.

IMG_20200923_160808_resized_20211107_051702636

IMG_20200923_160631_resized_20211107_051702387

post barkács + vr + kormány

August 20th, 2020

Filed under: AndrewBoy Jr,Auto-motor,IT — AndrewBoy @ 7:11 pm

Pár PC-s autós program támogatja a VR-t, hát nosza rajta ki kell próbálni, de hogy teljesen legyen az élvezet a kormányt is kellene használni. Ami nekem igazából nem gond, viszont a gyerek nem éri el a pedálokat. Némi gondolkodás után régi IKEA ágyrácsból szerkesztettem egy tartót a pedálokhoz. A látvány nem a legszebb, viszont hátrafele nem tud már elmozdulni és a pedálok szöge is megfelelő, hogy az ember lába kényelmesen tudja adagolni a gázt és a féket. Nyilván az élmény sokkal jobb lenne egy friss készlettel, váltóval stb. De ez a leharcolt 15+ éves darab is tud már force feedbacket és ráolvasások és logitech program telepítés után sikerült a játékokban is bekonfigurálni. Nem azt mondom, hogy tovább tartott a softwares része, mint megépíteni a keretet a pedálhoz, de tényleg érdemes a logitechnek a gyári programját letölteni, mert ugyan a windows azonosítja az eszözt, de ezt az eszközt a játékon belül már ezzel a névvel nem találjuk meg és a gomboknak/pedáloknak más funkciójuk lesz, így újra bindelve már használható minden ami analóg és digitális úgy ahogy kell. Ebből szerintem este nem lesz tűzijáték nézés…

IMG_20200820_201107

IMG_20200820_201115

post nyaraló kockák

June 25th, 2020

Filed under: IT,Kirándulás — AndrewBoy @ 10:36 pm

Mikor nyaralnak a kockák:)

IMG_20200625_205139_resized_20211112_014707556

IMG_20200625_214740_resized_20211112_014651410

post vr the new begining

May 25th, 2020

Filed under: IT,News — AndrewBoy @ 11:58 pm

Elmékszem még a 90′ évek közepén mikor egy pc karácsonyon először láttunk játékot VR sisakban. Azt hiszem a herretic volt, de lehet a hexen, ezt már meg nem mondom, de hatalmas élmény volt, hogy a fejemet tudtam forgatni és tényleg úgy éreztem “benne vagyok” a játékban. A grafika az akkori elvárásoknak megfelelő volt, a monitoron sem nézett ki szebbnek, így csak az volt a kérdés, hogy milyen játékok lesznek és mennyibe kerül egy ilyen? Nyilván abban az időben egy ilyen ketyere milliós nagyságrendbe kerülhetett így érdekességként szép álom maradt. Évente 1-1 hír volt VR sisakokról innen, onnan, de sosem keltette fel az érdeklődésemet. Aztán persze a gyerek már ott tartott, hogy apa a VR így, a VR úgy, milyen lehet? Próbáljuk ki! A megkopott emlékeimre nem tudtam hagyatkozni, így kipróbáltuk és szerelem volt ez első használatra. ‘Tistől elkértük a Lenovo Expresst.

Mi az ami kell? Hát nem árt egy combos VGA, mi RX580 8GB-vel próbáltuk és egész szépen működött a történet. Kell USB3.0 legalább, mert a headset kéri a hdmi mellett az USB3-t és kell egy bluetooth dongle a kontrollerekhez. Önmagában most nem arról akarok papolni, hogy a Lenovo Express milyen cucc, de maga a VR mint játék lehetőség vagy mint munka lehetőség mit jelenthez. Nagyon sok a techdemo jellegű játék amelyek nincsenek kiaknázva és nincsenek túlcsicsázva. Ez még egy eléggé vékony piaci rés és nincsenek rá túl igényes játékok, ahogy a PSVR-t néztem még ott is csak limitált mennyiségű játék van és a grafika sem az a csúcsszuper a játékoknál. Segít -e az élmény kárpótolni a gyengébb grafikát (ne felejtsük el, hogy itt 2 képernyőt kell a VGA-nak hajtani)? Egyértelműen igen.

A fruit ninja, beat saber és más klasszikus mozgós/ritmus játékok nagyon jól működnek, az ember hajlamos elfelejteni, hogy valójában hol van és ugrál a szoba közepén, mint egy idióta miközben bömből a zene a hifiből és még nem is látjuk, hogy mi van körülöttünk. Tényleg mindent odébb kell rakni, helyet kell csinálni és a csuklópántokat tényleg érdemes használni. A lövöldözős játékokra is elég jó lehetőséget teremt, végülis FPS az egész, de a fejmozgással tudunk jobbra-balra nézelődni és fel-le mozogni. A Super Hot, VR Gun stb. játékok előhozzák a jó lehetőségeket, viszont a mozgásunk térben korlátozott. A helymozgás vagy nincs megoldva, tehát egy helyen kell legyünk, vagy pedig követünk egy lehetőséget ahová előrébb tudunk ugrálni.

2020-05-25 18.37.14

A kezdő készletek használtan már 80-100e fttól elérhetőek amik a windowsos mixed realityt és a steam vr-t is elfogadják. Egyre több a stand alone műszer amire saját programok vannak és nem PC-s platform, ezeket nem próbáltam. Jelenleg több száz játék érhető el, nagy címek is várhatóak, Half Life is jön ami biztosan nagyot tud ütni. Ugyan gyárilag nem kompatibilis a windows mixel reality eszközökkel a Google Earth VR, de megoldható, hogy működjön gond nélkül pici hákolással. A látvány közelről nézve nem lenyűgöző viszont azok a területek amik 3d-ben már részletesebb grafikával rendelkeznek már nagyon szépek. Végig lehet menni a svájci gleccserek völgyében, nagyobb városokban, Grand Canyont is lehet látogatni. Több órát el lehet vele szórakozni kényelmesen ülve és csak repkedünk a szép tájakon.

A következő lépcsőfok egy komolyabb és szebb felbontással rendelkező VR headset lenne, a HTCből a pro változat ami ugyan windows mixed realityt nem támogat, de a steam vr mindenféle mókolás nélkül fut vele (gyárilag ez a javasolt környezet). Sajnos az ára újonan vezeték nélkül jelenleg 500 ezer forint fölöt van. A PSVR is érdekes, csak berakom a lemezt és fut kategóriában, a PS-re használtan már 70-100 közt lehet fagyikkal találni készleteket. A játékok olcsóbbak, mint a nagy AAA játékok, jellemzően 5-8 ezer forint közt megkaphatóak a jó címek, bár nagyon sok csak digitálisan elérhető, így azokat később eladni lehetetlen sajnos. Nem egy olcsó hobbi, de egy olcsóbb készlettel az alap érzést megkapjuk ami szerintem többet számít itt, hogy a grafika mennyire szép. A jövőbeni VR/AR felhasználási lehetőségek pedig szinte korlátlanok, a grafika biztosan egyre szebb lesz és a felhasználás majd lehetőséget teremt nem csak a hobbi célokra.

post kmv – usb switch

April 27th, 2020

Filed under: IT — AndrewBoy @ 4:39 pm

Régi álom válhatott ma valóra, szerettem volna már egy USB switchet a NAS/tűzfal közé és ez most megvalósult. Na nem azért volt ez nagy álom, mert extra urihuncutság lenne, hanem mert így lehe spórolni egy egész billentyűzetnyi helyet az asztalon. Lényeg, hogy itthoni ketyerékből sikerült összeépíteni. Micro USB kábelből Dunát lehet rekeszteni, dobozka volt, kapcsoló volt és arduino, raspberry építőkészlethez 4 relés modul is volt. Bár valszeg a 4 relés modul drágább, mintha használtan vennék egy USB switchet. Az asztali géphez amúgyis kell egy négyes switch, dokkoló, gép 1, gép 2 és bármi amit az asztalra kirakok (pl raspberry, ps, stb). Itt a gyereknek az építés öröme volt a lényeg. Természetesen jó volna, ha lenne benne valami védelem, dióda, kondi, stb.. de úgy néz ki, hogy nincs baj a váltásoknál. Annyit viszont megcsináltam, hogy a két gép 5v-ja nem ér össze, arról a gépről megy az áram az USB eszközre amelyikre kapcsolódik. A gép 2ről kapja a kapcsoló áramot. Ezért kell a négy relé kettő helyett.

IMG_20200426_210122_resized_20211112_014850007

IMG_20200426_210131_resized_20211112_014849277

IMG_20200426_211857_resized_20211112_014849647

IMG_20200426_211915_resized_20211112_014850423

post 3D nyomtatás

January 9th, 2020

Filed under: IT — AndrewBoy @ 8:48 pm

Nyáron ugye vettem a 3D nyomtatót az aliról, egyszerűen nem bírtam kihagyni. Németországból postával együtt itt volt 55 ezer forintért, vettem hozzá akciósan 5 különböző színű filamentet még 18 ezer forintért. Valami szuper akciós volt, mert kapkodták mint a cukrot. Szóval a Creality Ender 3 Pro darab tetszett és jópofa volt. A fűthető lap megkönnyítette a munkát, de a lapnak a beállítása minden alkalommal már az idegeimre ment. Próbálkoztam a windows saját 3D paintjével, de túl sok értelmeset abból nem lehet kihozni, a diákoknak ingyenesen használható online CAD/fusion 360 nagyon jó volt, de nagyon időigényes és pepecselős volt vele bármit is nagyon komolyan megcsinálni. Tehát nem csak az volt, hogy hip-hop fél óra alatt összerakom a modellt, utána átszámoltatom a slicerrel (ez a program ami a 3d modelleket képes soros parancsokká alakítani és megadni a fej mozgását, hőmérsékletét). Szóval az elmúlt pár hónapban már nem nagyon foglalkoztam a dologgal. Néztem most az árát és 85-90 közt lehet kapni. No, hát nálam 90ért vihető volt az egész szet a maradék filamentekkel, és mit mondjak, szinte azonnal elvitték, bukni nem buktam rajta, csak nyertem pár modellt. A nyomtatási sebessége ennek a gépnek elég lassú, ha tényleg 0,2mm-s layerekkel megyünk, viszont a minőség pazar, ugyanakkor az állandó beállítás és a hőmérséklet ingadozásoktól az alap nyomatok elmozdulhatnak, deformálódhatnak, extra talpakat nyomtatni alá pedig igen időigényes, illetve, ha már akkor elmozdul akkor gyakorlatilag baszhatom az egészet. Profibb gépekkel óránként 2-300 ft közt lehet nyomtattatni, ha nagyobb meló kell akkor még a vállalkozó kedvű fiatalok extra kedvezményeket is adnak. És persze mindenféle szín elérhető náluk, tehát nem kell 40 gramm liláért megvenni egy kilós tekercset. Ezt a műfajt elengedem, pedig nem volt rossz, de nekem ez túl pöcsölős, türelmem pedig…khm, na az tudjuk, hogy nagyon nincs. Aki komolyan gondolja, hogy nekiugrik a történetnek az mindenképpen készüljön szabadidővel, mert hétköznapi dolgokhoz kihasználni 90-100e ftnyi gép árat sajnos elég nehéz, jobb minőségű gép ára sem fog egyik napról a másikra visszajönni. A lenti mű törzse 24 óra alatt készült el, a fej talppal együtt 14 óra volt. A minőség viszont brutális.

IMG_20190811_141744_resized_20211107_084535190

IMG_20190811_141750_resized_20211107_084537556

IMG_20190811_141753_resized_20211107_084536976

IMG_20190811_172342_resized_20211107_084536404

IMG_20190811_202627_resized_20211107_084538168

IMG_20190811_204954_resized_20211107_084535809

IMG_20190811_204958_resized_20211107_084539391

IMG_20190811_210428_resized_20211107_084540010

post retro, retro, c64

November 26th, 2019

Filed under: AndrewBoy Jr,IT,Oldies — AndrewBoy @ 11:24 pm

Hát, mit mondjak, meg van fertőzve a srác keményen. Apa mi ez, apa mi az, hogy működik? Számítógép? Játék van rajta? Milyen játék? Ez a tiéd volt? És hasonló kérdések özöne, mikor meglátta a c64-t dobozban a szekrény tetején. Tudtam, hogy el fog jönni ez az idő, de én későbbre datáltam volna, de eljött. Szóval összeraktuk a gépet és belecsaptunk a lecsóba, wor of wizard, aztec challange (mert geci vagyok), mission impossible, spy hunter, karateka. Legjobban a wow fogta meg a srácot és elég ügyesen nyomtuk egy órán keresztül mikor is az egyik joystic egy halk reccsenés során elhalálozott. Mondhatnánk, hogy ha bírta 30 éven keresztül akkor most mi a baj, hát állni sem szeret úgy tűnik, rendes mikrokapcsolós joy beszerzése folyamatban van.

IMG_20191123_094323_resized_20211107_051213728

IMG_20191124_183935_resized_20211107_051214477

Aztán felmerült a játékok után a kérdés és mivel csak egy joy maradt, hogy mégis mi mást lehet még ezzel csinálni. Elkezdtünk óvatosan programozni, és pár nap alatt sikerült egy egyszerű programot megírni. Na nem gondolnám, hogy megértette, hogy pontosan mi történik, de nekm még derengtek a dolgok és hát nagy rutin rókának látva nekiugrottam elkészíteni a matek programunkat. Semmi extra, összeadás, kivonás, szorzás és osztás random számokkal 1-100 közt (eredménnyel) és el kell találni. Majd ha érdekes lesz akkor pythonban is megírom neki, ugyanis az iskolában a scratchről és a pythonról beszél a tanár, hogy majd jön és majd lesz. Ennek én örülök, mert a kreatív alkotás öröme szerintem sokkal jobb néha, mint simán játszadozni valami játékkal. Persze a régi játékokra ez nem igaz! :D

IMG_20191126_173852_resized_20211107_051214644

post okos otthon

July 18th, 2019

Filed under: IT — AndrewBoy @ 4:00 pm

Eljött az idő, hogy upgradeljük az otthont és okossá változtassuk magunkat. Az elmúlt években egyre több wifis kapcsoló került a piacra a filléres alis cuccoktól kezdve a drágább márkásabb (bár általában csak márkásított kínain) darabokig. Ez eddigi választék nagyrészt kimerült abban, hogy kapsz egy okos relét amit fel-le tudsz kapcsolni, így elbuktad a villanykapcsolódat, ez a típus nem játszik, nem gyere be. A másik verzió mikor kapsz egy villanykapcsolót ami tud wifit is, ez már szimpi, de hülyén néz ki a házban, hogy más és más kapcsolók vannak, továbbá klasszikus lépcsőház kapcsolásra nem alkalmas. Tudod, technika óra 7. osztály, mikor elmagyarázzák, hogy, ha minden emeleten van kapcsoló akkor minden emeletről lehet ugyanazt a kört kapcsolgatni fel és le. De most! De most itt van lehetőség ami kezel külső kapcsolót is és méghozzá a lépcsőház kapcsolásnak megfelelően végtelen mennyiségű kapcsolót köthetünk rá.

IMG_20190707_192218_resized_20211106_103328723

Mielőtt azonnal rendelnénk 40 db-t gondoljuk át, hogy milyen kívánalmak vannak. A kütyü egy szabvány kapcsoló doboz hátulján elfér úgy, hogy alatta, mellette, fölötte kábelek is kényelmesen elférnek, tehát rejtve van és teszi a dolgát. De és ez egy komoly de, a mai villanyászatban a kapcsolók megszakítanak egy vezetéket, vagy a fogyasztó előtt vagy után, tökmind1, lényeg, hogy 1 db ágat szakítanak meg a kettő helyett. Tehát jön valahol a 220, az egyik kábel lemegy a kapcsolóba és utána megy tovább a másik mellett a fogyasztó felé és csatlakoznak. Tehát egy hatalmas gond, hogy vagy a fázis vagy a nulla hiányzik a dobozból. Ezzel a kezdéssel rögtön át kell gondolnunk, hogy honnan tudjuk a fázist vagy a nullát visszahúzni a kapcsolóig, méghozzá azt a fázist vagy nullát amit a fogyasztóhoz rendelt eredetileg a villanyász, tehát ugyanazt a biztosíték kört terheljük meg, nehogy valamit túl terheljünk. Ha megbizonyosdtunk róla, hogy a fázis és a nulla is rendelkezésre áll, akkor már indulhat is a buli.

IMG_20211106_223225_resized_20211106_103313957

A kapcsolók darabja 5-7 dollár közt van alin, ez már olyan összeg amiért megéri befektetni pár darabra, hogy mégis csak hanggal tudjuk kapcsolgatni a kapcsolóinkat. A bekötés roppant egyszerű, fázis és nulla, hogy életre keljen az eszköz, utána mégegy fázis amit majd kapcsolni fogunk a fogyasztó felé és utána a fázis és utána a gyári kapcsolóból a fázis kapcsolás. Ez így bonyolult lehet, de hidd el, menni fog mint a karikacsapás. Ha nekem ment akkor neked is menni fog. Szóval a kapcsolók mellé én még egy termosztátot is beszereztem, ez 220 voltról üzemel és 220 voltot tud kapcsolni a kazán felé, tehát klasszikus bekötése van, viszont nem elemes! Tehát pont jól jön, ha a villanyász legalább 3 eres kábelt húzott a kazántól a termosztátig:) Ugyan nem egy nest, de nem is annyiba kerül, 20 dodó, igaz itt extrém fűtésgörbe beállításokat és időjárás előrejelzéssel ne számoljunk, kb annyit tud, mint egy normális termosztát amit 5-10 ezer forint közt kapunk a boltban, persze egy márkásabb darab már inkább 30 ezer amiben még háttérvilágítás is van.

IMG_20190630_101417_resized_20211106_103201141

Létezik még redőnykapcsoló ami szintén felhasználja a gyári kapcsolónkat, de nekem nincsen redőnykapcsolóm és szerencsére a ház szigetelés alatt van a kötődoboz amibe kellene ezt raknom, így ez nem lesz wifin vezérelt. A keretprogramot a smarthome vagy a tuya adja, de zigbeevel is összeköthető és akkor nem interneten mennek a dolgok és nagyobb biztonságban vagyunk. A bekötés macerás volt, a felprogramozás már kevésbé, a programból mindent lehetett intézni. Lehet automatizálásokat is csinálni, x idő után kapcsoljon le, mozgás érzékelőre kapcsoljon be, naplemente, napfelkelte, stb. Minél több eszközünk van, annál komplexebb dolgokat tudunk végrehajtatni.

IMG_20190630_100945_resized_20211106_103200463

A Google Hub már régóta álom volt (a gyereknek az is maradt:D), a Google Homemal az okos eszközök nagyon nagy részét össze lehet kötni, így a hub mikronofjáról oké gúgl bemondással már irányíthatunk is mindent:) Működik róla a chromecast, audiocast, stb. HDMI CEC-n keresztül a TV-t be és kikapcsolja, ha elindul a youtube vagy bemondjuk, hogy turn off living room tv.

post arcade – retro – gaming #2

June 8th, 2019

Filed under: IT,Oldies — AndrewBoy @ 3:18 pm

Szóval az van, hogy az arcade gépen a vezérlés nem volt teljesen tiszta. Első körben veszünk rétegelt lemezt ami a könyöklést, ráncibálást és akár a püffölést is jól bírja. A gombok nagyon nagy részt 25-30mm magas menettel is rendelkeznek, így vastagságban 14-18mm is lehet a bútorlap, rétegelt lemez stb. Én rétegelt lemez fetisiszta vagyok, nem szeretem a bútorlapot, mdf lapot, nekem ez jön be, pont. Szélességben értelemszerűen a játékgépünk szélességét lőjük be. Két személy esetén ne legyen keskenyebb, mint 60 cm, mert akkor képtelenség elférni előtte. A billentyűzet kiosztást ahogy már korábban írtam a netről le lehet tölteni. A nyomtató egy pdf-t elég jól, arányosan fog kinyomtatni, de azért mérjük le a próba távolságot, hogy tényleg annyi -e, vagy a lyukak mérete és távolsága kényelmetlen lesz. Én tapétaragasztóval felragasztottam a papírokat és utána már lehetett is marrni.

IMG_20181214_163136_resized_20211107_010221678

IMG_20181214_171012_resized_20211107_010221341

A gombok nagyrésze 28 és 36 mm-s marrófejjel megoldható. Nem olcsó szerszám, kevés barkácsboltban is kapni és tényleg vigyázzunk rá, mert ha túl gyorsan nyomjuk és érezzük az égett szagot akkor gyilkoljuk az élét a szerszámnak és elég hamar tönkre fogjuk tenni. Az én kiosztásom 4 + 2 + 1 lesz. Start, select, “player” (ez a szemben lévő panelre került a coin gomb mellé) és 8 tűzgomb. Egy normál játék 4-6 gombot követel, de a dreamcast és PS játékok már 8 gombbal mennek és így is hiányunk lesz l3 és r3ból. A player gomb egy speciális gomb mely a Recalboxhoz kell, special és a select lenyomásával tudunk játékból kilépni vagy menüt előhívni, stb. Mindenképpen tegyünk a fa alá mégegy fát, nehogy betonba, csempébe marrjunk bele és tönkretegyük a szerszámot. Combunkon, ha egy mód van ne csináljuk, főleg, ha a vért nem bírjuk.

IMG_20181214_171916_resized_20211107_010221070

IMG_20181214_184003_resized_20211107_010220781

 Ha kész vagyunk a faragással akkor jöhetnek a gombok, az én vezérlőm USB-s és támogat világítást is. Igen, minden gomb mögött ott a világítás, de nem kell félni a Raspberry USB kapuja elbírja és persze a gyári tápnak nem kell, hogy ez gondot okozzon, persze két vezérlésről beszélünk, vannak arcade gépek, ahol akár 4 vezérlés is van, azért érdemes számolgatni. A világítást párhuzamosan végig kötjük és a gombokat amúgy egysével kötjük be. Egyelőre logikát különösebben nem érdemes keresni, a joystick fix helyre megy, a többit bárhová dughatjuk, a Recalbox első bekapcsolásánál úgyis rögtön a kiosztást állítjuk be, így tényleg ne tököljünk, hogy mi hová kerül, irreleváns lesz a fizikai hely. Alin több féle gomboka is lehet kapni, a vezérlő gombok nem a klasszikus nagy mikrokapcsolós gombok lettek, mert durván hangos lenne az egész. Ezek is kapcsolósak, de halkabban járnak és ugyanúgy kiszámítható a holtpontja ezeknek is. Kényelmes nyomkodni, jó a rugó, Mortal Kombatban az üllő, kő challengeknél nem okoznak problémát a gombok. Szóval alin komplett szettet lehet vásárolni 20-50 usd közt, tényleg mindenki döntse el, hogy milyet szeretne. Mindegyik vezérlésre oda van írva, hogy késleltetés nélküli, na ez tényleg így van, először azt hittem, hogy majd mindent GPIO-ra fogok kötni, de ezek a filléres USB vezérlők tényleg jól működnek. Ha nem is arcade géphez, de külön egy klasszik fight padhez össze tudunk rakni egy vezérlést amivel a klasszikusokat tudjuk játszani. PS kompatibilis és gondolom, hogy XBox is felismeri mint vezérlő.

IMG_20181214_181744_resized_20211107_010220574

A kész műre lehet grafikát és plexit rakni. Értelemszerűen a plexit is ugyanott kell kivágni. Egy tipp, plexit próbáljuk meg alacsony fordulaton erőlködés nélkül marrni, vagy repedni fog, ha már melegszik az anyag akkor kevésbé fog törni, a sorják és kis hibákat a gomboknak a perme jól elfedi.

post arcade – retro – gaming

June 6th, 2019

Filed under: IT,Oldies — AndrewBoy @ 7:26 pm

Barkácsra fel! Évek óta mozgat a gondolat, hogy készítsek egy arcade gépet itthonra. Különösebb fétis nincs az arcade gépek felé viszont szerettem eljárni a Wizardsba és volt egy feelingje annak, hogy állva nagy monitor előtt püfföltük a gépet, barátunkat. Szerintem kb. egy kezemen meg tudom számolni, hogy mivel játszottam szívesen, persze több játékot is kipróbáltam, de sebesség, látvány és élvezet tekintetében nekem a klasszikus Mortal Kombat jött be a legjobban. Hiába nyüstöltem PC-n, SNES-n a Mortalt és játszottam a többi részével is, az arcade verzió nagyon megtetszett és bármikor játszottam más platformon a valahogy nem volt az igazi. Lényegében, hogy arcade gépet építek, vagy csak rákötök valamit a TV-re nagyjából ugyan az lesz az alapja csak a ház kinézete lesz más. Persze a kezelő felület is más lesz, de a lényeg, a mag az rendszerint mindig egy Raspberry Pi.

IMG_20190416_200610_resized_20211106_065501018

Jelenleg ami elfogadható ár érték arányban az a Rasperry Pi 3b. Itt overclock nélkül tudunk dreamcast és psx játékokat játszani. A PS2 és attól fölfele dolgokat el kell felejteni, egyszerűen képtelen a Pi ezt a teljesítményt kiverni magából. Ugyan PC-n is lehet emulálni, de a méret és egyszerűbb használhatóság miatt maradtam a Pinél. Vannak még más lehetőségek, erről majd később fogok még értekezni. Platfornak rendelkezésre áll a Recalbox és a RetroPie. Tudni kell, hogy a emulációs háttér mindkettőben az Emulstation, csak a köntös más. Screenscraper támogatás is van, így játékainkhoz le tudjuk tölteni a dobozról a képet, screenshot, sőt még videót is le tudunk szedni. A Recalboxnak és a RetroPienak elég rendes támogatása van, telepítésük pofon egyszerű. Lényeg, hogy vannak platformok ahol BIOS-t mindenképpen használni kell, BIOS file nélkül hibásan vagy el sem indulnak a játékok és így nem fogunk tudni játszani. Hivatalosan a saját gépet BIOS-t mentsd ki és használd fel, egyéb esetben pedig a google lesz a barátod. Romok elérhetősége esetén szintén a google lesz a barátod. Arcade romokhoz a MAME rendszert az achive.org-ról szerezhetjük be.

IMG_20190323_124718_resized_20211106_065457109

IMG_20190301_201834_resized_20211106_065459100

A ház kialakításához terveket dögivel lehet találni az interneten. Lényeg, hogy próbáljunk olyan céget találni aki az MDF, rétegelt lemezt laserrel vágja ki, így bármilyen formát kitalálhatunk magunknak. Az élvédelemhez marrni kell majd, így azt is megpróbálhatjuk az asztalossal megdumálni, vagy, ha van marrónk akkor azzal seperc alatt letudjuk a történetet. Pántok, csavarok, kábelek, elosztó, kötődoboz, csoki, kapcsoló, stb amire szükségünk van. Aki nem tudja elképzelni, hogy pontosan mi és hogyan is zajlana az neki se kezdjen, mert a hozzá nem értés akár áramütést is okozhat. A kijelzőre én 26 colos Samsung TV-monitort vásároltam a jófogáson 18 ezer forinért. Ami fontos, hogy HDMI bemenete lítsegyen és képes legyen bekapcsolni, ha jelet kap a HDMIről.

IMG_20190415_195901_resized_20211106_065459948

A hang, két autós hangszóró bőven megteszi, nekem volt itthon két darab ovális, de természetesen bármilyen hang eszköz megteszi, van aki mélynyomót rámol a gép aljába. Erősítőből én egy kínai D-class-t vásároltam az alin 15 dollárért, tápegységem 12 voltos volt itthon hozzá, nem azt mondom, hogy erről fogok klasszikus zenét hallgatni, de a Finish him elég jól szól rajta. Én raktam görgőket, persze stoppolhatók, nehogy elguruljon az egész játék közben, az összetákolt rendszer 50 kilót is elérheti, de lehet még többet is. Élmény volt a gyerek szobájába felcipelni lépcsőfokonként. Világítás gyanánt klasszik neoncső vagy most már ledes kiszerelés ezer forint magasságában elérhető. A vezérlő gombok és joy szintén ali és a hozzá való USB vezérlő is onnan. Aki szeretné még cifrázni aprópénzért az alin találunk érme elfogadót és hozzá való ajtót is. Szekrény él is aliról jön. Büdzsét nem csináltam, apránként megvásráoltam mindent. A vezérlés layoutjára találunk sok verziót a neten, nyomtatás után felragasztottam a rétegelt lemezre és kimarrtam a lyukakat. Szóval szerszámok terén nem árt, ha fel vagyunk készülve, mert kell ám minden.

IMG_20190301_200925_resized_20211106_065500809

IMG_20190301_165811_resized_20211106_065457354

IMG_20190302_120823_resized_20211106_065459541

IMG_20190321_200957_resized_20211106_065458643

Miután kivágattuk a szekrény elemeit (én Dunakeszin oldottam meg) elkezdődhet az összeszerelés, sok sarok elem, csavarok, és pontos illesztéssel eljutunk odáig, hogy áll a szekrényünk. Végülis az egészet össze tudjuk legózni. Ha minden megvan akkor egy hétvége alatt kényelmesen életre lehet kelteni az egészet és még játék is bőven belefér. Hint: a pénz számoló berendezés gombnak felel meg, tanítsuk fel, hogy milyen érmét fogadjon el és az érmére hány impulzust adjon. A közepes impulzus sebesség bőven elég. Nálam most 100 ft 1 impulzus, 200 ft 2 impulzus, ezek a típusú gépek 6 féle érmét tudnak feldolgozni. Az elején jópofa dobálni az érméket, aztán idegesítővé válik, így érdemes egy külön coin gombot kirakni ami párhuzamosan van kötve az érme számlálóra.

IMG_20190406_203245_resized_20211106_065453924

Szóval kb így áll össze a történet:) Ha van kérdés akkor szívesen segítek! Fight! A grafika majd egyszer elkészül, ott igazából én kérnék segítséget:D

post retro strikes back

December 9th, 2018

Filed under: AndrewBoy Jr,IT — AndrewBoy @ 10:31 pm

Eljött ez az idő is. Előkerült az SNES és nem a saját részemre, hanem a gyerek kunyerálta ki, hogy játszunk vele. 7 éves, talán még korai? De sebaj, első választása a birodalom visszavág volt, live cheatre csak a sima super star warsnál emlékszem, itt nem akart működni, pedig jó lett volna 99 életet berakni:) Azért egy jó kör volt, utána jöttek szépen sorban a klasszikusok mint a donkey kong, super mario és persze a szeme megakadt a mortal kombaton. Még jó, hogy az snes verzióban nincs vér. Úgy érzem egy új korszak nyílik meg az életünkben:)

IMG_20181209_140204_resized_20211107_050040284

Igen, az a kék egy Genius egérpad. 1992-ben az első Genius egeremhez kaptam egy szürkét, de elég gyorsan kopott, így 1994-ben a compfairen vásároltam 3 db kéket. Alapvetően jól vészelték át az elmút 25 évet. Az IKEA-ban lehetett korábban kapni ilyen szivacsos, de ragasztott szövet felsővel patkány padot, de már nincs, abból két db-t sikerült venni és sajnos elég gyorsan tönkrementek. Régen még a felület is fontos volt, hogy ne csússzon a golyó:)

post repülés töltés

October 3rd, 2018

Filed under: IT,Kirándulás — AndrewBoy @ 11:11 pm

Azt tudom, hogy nem turistán a konnektor aljzatok ritkák mint a fehér holló, talán én még nem is találkoztam vele, business classon persze van, sőt már USB is van a sima konnektor mellett. Azért ez érdekes, hogy egy kiszuperált valószínűleg malévos airbust a wizz úgy használ, hogy megmaradt a konnektor az ülések alatt. Valószínű, hogy ez a rész lehetett régen a business class. Meglepetésemre a konnektor áram alatt volt, mivel a töltők ma már 110 voltot is tudnak kezelni nem okoz problémát, hogy ilyen környezetben töltsük a dolgainkat. Hasznos jószág, mert a repülőn így az időt jobban el lehet ütni, a laptopban már ilyenkorra alig van nafta a repülőtéri várakozás miatt. Mindenképpen egy pozitív pont a wizznek, hogy nem kapcsoltatta ki ezeket. Még azt is kinéztem volna belőlük, hogy 1000 ft / út lehet ezeket igénybe venni.

IMG_20181003_134618_resized_20211107_045923316

post windows xp atm

June 25th, 2017

Filed under: IT,Kirándulás,Napi fájdalom,Vicces — AndrewBoy @ 9:31 pm

Azért ez elgondolkodtató, 2014. április óta nincs biztonsági támogatás. Valószínű, hogy nincs nyilvános hálózatra kötve, vagy USB nyílás sincs rajta elérhetően, de mágneskártya olvasón keresztül talán lehetne valami kódot injektálni.

IMG_20170625_130453_resized_20211107_034503290

post speedtest

July 7th, 2015

Filed under: IT — AndrewBoy @ 11:33 pm

Gondolkodóba estem ugye, hogy érdemes -e a gyorsabb internetre váltani, el is határoztam, hogy egy 500as csomagra benevezek, ami jelenleg ugyanazon az áron érhető el 2 év hűséggel, mint amit most én fizetek, talán pár forinttal drágábban. Ugye miért is ne lennék hajlandó előfizetni jobb csomagra ugyanannyiért? Gyakorlatilag a t-homenál ez ment éveken keresztül, mindig jobb és jobb csomagra upgradeltek ugyanazért a pénzért, aztán persze elfogyott a türelem és szakítottunk. Nemrég a digi a fölfele sávot megduplázta, csináltam gyorsan egy speedtestet.

Speedtest

Az egyedüli öröm az ürömben, hogy a digi nem szeretne nekem két év hűségre ugyanannyiért gyorsabb netet adni, tud, a csomagár különbözet ráfizetésével. No annyit persze nem ér az egész, nem fogok éves szinten 10k hufot még erre kidobni, ez is bőven elég így, sőt néha egy kicsit még soknak is vagyok képes érezni. Najó, ez nem igaz….:) Lényeg, hogy a sáv a digihez az üveg miatt nagyon szépen működik. No, de mi a helyzet vajon más szerverekkel? Ott mit mérhetünk?

Telekom szerver

Úgy hiszem ezzel a jelentéktelen különbséggel még együtt tudok élni. Jó-jó, de mi van külfölddel? Nézzük meg pl Hollandiát és még pár mást…

Hollandia

Moszkva

Tokió

Sydney

Rio de Janeiro

Los Angeles

Ebből a történetből az derül ki, hogy Európán belül még élvezhető a kapcsolat. Azért a pingekkel sincs igazán baj, sőt szerintem kifejezetten kellemes csalódás mondjuk a 15-20 évvel ezelőtti állapotokhoz képest, ahol inkább másodpercben lehetett mérni a pinget és nem ezredben. Mosoly, elégedettség. Örül. Azért szeretném kipróbálni t-home és upc alól is a külföldi lehetőségeket, ez az usa cucc nekem nagyon gyengének tűnik…

post tárolni és szenvedni

July 7th, 2015

Filed under: IT,News — AndrewBoy @ 12:24 pm

Fejleszteni nem szégyen, sőt szinte kötelező, mert az elvárások folyamatosan változnak. 7 évvel ezelőtt, mikor összeraktam a NAS-t otthonra akkor még az volt az elvárás, hogy 1-2/mb sec letöltés mellet kényelmesen lehessen a fileservert elérni és még más funkciókra is rávenni. Az internetelérés sebességének rohamos növekedésével viszont az ember gyorsan akadályokba ütközött. Már 50 mbit/sec mellett is néha falakba ütköztem és meg kellet választani, hogy miként töltsön le az ember és használja a NAS-t, képzeljük el mindezt most úgy, hogy már gigabitet is élvezhetünk otthon és nem csak nominálisan, hanem tényleg képes az adat 110 MB/seccel ömleni felénk ami felveti az új kérdést, van -e eléggé gyors hálózatunk hozzá és van -e elég erős és gyors gépünk, hogy ezt a brutális adatmennyiséget képesek legyünk leírni gyorsan és biztonságban? Nem véletlen, hogy a gigabites net mellé már ssd-t javasolnak, de az még mindig nagyon drága és egy-egy egység elveszítése anyagilag igazán megterhelő egy home felhasználó számára. Persze, ha lottó ötös gazdák vagyunk, akkor itt abba is hagyhatjuk az olvasást:)

Otthonra a legfontosabb, hogy olcsó, hétköznapi egységekből tudunk a rendszert összerakni, számolva azzal, hogy nincs légkodni ami egyfolytában megy és nem szeretnénk havonta csak a villanyszámlára 100k hufot rákölteni. Hiába 7 ezer forint a gigabites net, itt már nagyon sok extra költség is felmerül. Kérdés persze, hogy mire szeretnénk használni, mit szeretnénk elérni, ha már ekkora netre előfizettünk. Teljesen jogos, 20-30 fős park kiszolgálására ez is bőven elég, viszont háztartásban egyszerre 20-30 gép nagyon ritkán megy és ritkán van egyszerre online is jelen. Egy 100 mbites net is gyakorlatilag mindenre elég. Kérdés az, hogy SD vagy HD tartalmakat kívánunk e fogyasztani, megelégszünk -e a gyérebb minőséggel és kevesebb tartalommal, vagy mindenképpen a BD50-re hajtunk? Ha már tényleg lúd, akkor legyen kövér, de nézzük meg, hogy a különböző sebességeknek mik a buktatóik.

Induljunk ki abból, hogy a rendszerünk képes tárolni és megosztani a helyi hálózaton alap SMB vagy windowsshare módon a fileokat, illetve esetleg egy DLNA szervert (Serviio-t használok) is futtatunk. No és persze valami torrent kliens is fut a háttérben, mert ám így kerek az élet. A torrent eltérően a normális file letöltéstől nem egy folyamatosan íródó adathalmaz, hanem gané módon széttöredezett az egész és minden kis darabkát máshonnan tölt le a kliensünk. Az első és legfontosabb, hogy a file letöltésekor a teljes file fizikailag kiírásra kerül, tele nullával, majd később kerülnek helyükre az aktuálisan letöltött adat darabkák. Ez azért fontos nekünk, mert amikor elkezdjük letölteni a torrentet és amíg a teljes file nem kerül kiírásra tele nullával, addig a már letöltött adatmennyiség csak a RAM-ban foglal helyet (hogy pontosan mennyit foglalhat, azt mi magunk is megadhatjuk a kliensen belül, és később párhuzamosan kerül kiírásra az aktuálisan letöltött adattal. Ez így nagyon bonyolultan hangzik elsőre, de nem kell félni tőle, egyszerűen ki tudjuk számolni, hogy mennyi adatot tudunk leírni, mennyit lehet a memóriában tárolni és mennyit lehet mellette párhuzamosan letölteni és mekkora sávszélességgel és ehhez persze milyen gépre is van szükségünk.

480mbpersec

Nemrég beszereztem egy 3ware 9650se RAID vezérlőt, ez ebayről kábelekkel már 25k ft magasságában elérhető, ami azért nem egy nagy pénz egy ilyen kártyáért szerintem. Mondhatjuk, hogy a professzionális eszközökből ez a legolcsóbb amivel dolgozhatunk. Itt már PCI-E csatoló felületünk van és SATA III kompatibilisek vagyunk és az új firmware-rel a 4TB-s winyókkal sincsen már problémája. Én 1,5/2 TB-s winyókkal hajtom meg, RAID 6 amit használok, vagyis két lemez halálozhat el a rendszerből adatvesztés nélkül. Induljunk ki ebből és nézzük, hogy mennyi RAM és milyen CPU-ra lesz szükségünk, kérdés, hogy mennyi a letöltési sebességünk. A fenti rendszer olvasási normája 250 MB/sec, magyarul egy gigabites belső hálót bőven kiszolgál. Írni szintén ezzel a sebességgel tud, ám, ha egyenesben egy torrent file-t írunk ki akkor 450 MB/sec fölé is mehet az írási sebességünk. Ez így fincsi, erre van szükségünk, de a biztonság kedvéért számoljunk csak 300 MB/sec írási sebességgel amikor a torrent file-t kiírjuk. Ne felejtsük el, hogy a raid rendszerünk teljesítménye nagyban függ a hdd-k számától is, 5-6 HDD esetén már elérhetjük ezt a teljesítményt RAID5-ben, 6-7 HDD esetén pedig RAID6-ban. Ha szeretnénk mondjuk 20 terrát magunk alá, akkor gondolkodjunk 5db+1 4 terrás winyó helyett inkább 7db+1 3 terrásban. Jelenleg árban hasonló a költség mindkét matek mellett viszont a teljesítmény a kisebb HDD-kel magasabb lesz és gyorsabb is lesz az adat visszaállítás kisebb HDD-kel. Persze aki 50 terrát szeretne, annak javaslom a 16 portos kártya verziót 4 terrás HDD-kel RAID10 vagy RAID6-ban, teljesítményben brutális lesz és tárolni is lehet.

293mb

Vegyünk alapul egy 200 mbites netet. Itt 24 MB/sec a leggyorsabb letöltésünk. Legyen a letöltendő fileunk egy 70 gigás bluray. Rövid számítás után rájövünk, hogy ez az adatmennyiség kb 50 perc alatt töltődik le. A 70 gigás filet 300 MB/sec írás mellett a gépünk kb 250 másodperc alatt fogja kiírni, eddig az ideig minden amit letöltöttünk a rambam fog pihenni. Ha a ram elfogy akkor a letöltés megáll és elkezdi párhuzamosan kiírni a RAMot a lemezre, ezzel egy gond van, hogy a rendszer elég szépen meg tudja akasztani és az egyéb szolgáltatások is akadozni kezdenek, HDD túlterhelés lesz a fő gondunk. 250 másodpercig 25MB/sec mellett 6,5 giga ramra van szükség a gépünkben. 8 giga ram mellett a torrent kliensnek nyugodtan adhatunk max 6,5 gigát, a windows alaprendszerünk nem fog többet elvenni mint másfél giga, így ezzel rendben leszünk. Mikor a ram már meg akarna telni, addigra már elkezdjük az adatokat kiírni és nincs szükségünk a rendszerünk teljes terhelésére, mert innentől kezdve már csak 20-30 MB/sec írjuk az adatokat a háttérben. A CPU terhelés egy 2 magos 2 Ghz Celeron esetében itt 50% körül van a letöltéssel és a nagy file kiírásával.

Költségeink:
20.000,- Alaplap, PCI-e foglalattal, integrált PCI-e LAN, integrált VGA és persze 4 ram slot (bővíthetőség érdekében)
15.000,- 8 GB ddr ram (2×4 Gb)
12.000,- CPU Intel Celeron 2,8 GHZ
20.000,- Táp, valami jó minőségű örök darab
30.000,- Ház, minél több winyós, ventilátoros, jól szellőző, minőségi darab.
25.000,- 3ware Raid vezérlő (9650se – 12)

132.000,- Ftnál járunk és HDD-t még nem vettünk. Tudásban én teljesítményben hasonló kész NAS-t jelenleg 200 ezer forint alatt nem nagyon találni, a komolyabb rendszerek már ennyibe kerülnek, de ezek még mindig nem professzionális darabok. A qnap hasonló teljesítményű darabja (QNAP TS-851) közel 270.000 forintba kerül HDD-k nélkül, sima mezei adatátvitelben majdnem utoléri a mi rendszerünket, egyenletes file másolással, de torrentezni hiába tud, egy 5 gigásnál nagyobb file kifekteti a történetünket.

Most ugorjunk egyet és képzeljünk el egy 500 mbites netet, minden ugyanez, hát a szomorú tény, hogy a memóriánk 100 másodperc után meg fog telni. Legalább kétszer ennyi RAM-ra van szükségünk. Ezzel a sebességgel a CPU terhelésünk a fenti konfigurációban szét lesz gyalázva, tehát eggyel erősebb egységre lesz szükségünk, mondjuk egy i3 proci már jó lesz hozzá, 16 Gb RAM. Költségeink jelen esetben 35.000 forinttal nőnek, így a gépünk értéke 167.000 forintnál jár, még mindig olcsóbb, mint egy kész megoldás és már sokkal jobbak vagyunk azoknál.

És most elérkeztünk a Mekkához, Nirvánához és még ragozhatnánk napestig, ki nem szeretne egy 70 gigás adatot 10 perc alatt a gépén tudni? Ó hát mindenki szerintem. Mi kell ide? Még erősebb CPU és kétszer ennyi RAM, magyarul i5 már nagyon ajánlott és 32 Gb RAM is gyakorlatilag minimumnak mondható. Megéri? Ki kell számolni, 50 perc vagy 20 vagy 10 perc. Ez a nagyon nagy kérdés. Még mielőtt a költségekb Pe vernénk magunkat, igen, nem kötelező erre NAS-t összerakni és az asztali gépen is elfut minden amiben mondjuk már úgyis van egy 250 Gb-s SSD, esetleg nagyobb és egy i5 vagy i7 gépünk, de azért azt mi sem gondoljuk komolyan, hogy letöltések közben játszani fogunk tudni, miközben 110 MB/seccel dől le az adat a hálózatról? Kérdés az, hogy akarunk -e dedikált gépet ami ellátja a legfelül leírt funkciókat? Egy háztartásban egy ilyen gép sok gépet tud kiszolgálni fileservernek, képekre, kisebb videókra, az esti tvnézésre is alkalmas több egységet is kiszolgálni, no persze ne akarjunk 6 db full HD filmet egyszerre nézni róla, mert azzal már gondok lesznek és elképzelhető, hogy ott már inkább a gigabites belső hálónk fog problémát okozni. Gigabitig gondolkodjunk, azokat a fenti egységek kényelmesen kiszolgálják. A költségeink további 50 ezer forinttal nőnek, elértük 200.000 forinthoz, viszont tartsuk észben, hogy a NASunk teljesítménye sokkal nagyobb, mint amennyit ennyiért boltban készen vásárolhatunk.

A lemezek méretéről nem érdemes beszélni, 2TB fölött egyenesen arányosan nő az áruk, így tényleg az a kérdés, hogy ki mekkora háttérkapacitást szeretne magának biztosítani, biztonságban. Hiszen a NASunk elsődleges funkciója az, hogy nem egy standalone harddriveon figyelnek az adataink, hanem egy redundáns, akár többszörösen redundáns rendszeren. Elárulom, nem. A belépő kategóriák még mindig softwares megoldásokat alkalmaznak ahol sokszor fogunk a belső memória vagy a CPU gyengeségébe beleütközni és egy nagy file esetén percekig, esetleg órákig fogunk ott ülni és imádkozni az adatainkért, vagy legalább nyerjük vissza a problémamentes irányítást a rendszerünk fölött. Ha nem csak 300 megás SD sorozatrészekre és 5 megás képekre akarjuk a rendszert, hanem több gigás anyagokra jó sebességgel, akkor mindenképpen el kell gondolkodni egy dedikált gép építésén.

A 70 gigás próba file persze egy véglet, mert általában azért mégiscsak SD vagy 25 gigás BD-k jönnek, esetleg agyontömörített 10-20 gigás full HD mkv-ban utazunk. De aki csak BD50-t szeretne tölteni és azt szeretné élvezni, ott nem lehet megalkuvás és várakozás. Fontos még, hogy a HDD-k árait nem veszem figyelembe, RAID5 esetén az optimális teljesítmény 5 HDD-nél kezdődik, RAID6 esetén ez 6 HDD. A kisebb kész cuccok 4 HDD-nél többet nem kezelnek és, ha nagy dolgot akarunk akkor 3-4 TB-s lemezekre lesz szükségünk ami egy szempontból hátrányos, halálozás esetén az új lemez szinkronizálása sokáig tart. Mivel tényleg most a 2-3 TB HDD a legjobb választás, szerintem induljunk ki ebből. Otthonra 8-15 teránál többre nem lesz szerintem szükségünk, már persze, ha nem akarunk egy 1000 db-s BD50 gyűjteménnyel büszkélkedni. De játsszunk el a gondolattal, szeretnénk egy BD50 gyűjteményt tartani otthon, mondjuk 14 db 4 Tb-s HDD-t akarunk venni, jelenleg ez 750.000 forintot emészt fel, a gépet is összerakva már 1 millió forintnál járunk. Ez már 48 TB kapacitás (RAID6), amin 960 bluray film fér el, 960 film a moziban két főre kb annyi, mint egy bluray film, közel 4 millió forintba kerül ennyi filmet megnézni, megvásárolni. De döntse el mindenki magában, hogy mit is szeretne pontosan:)

post windows 10

June 15th, 2015

Filed under: IT,News — AndrewBoy @ 9:28 pm

Eltelt megint pár év a legutolsó windows megjelenés óta és érezték a fiúk, hogy szükséges váltani, változtatni, mert a megelégedettség igazán alacsony. A windows xp után a vista egy ótvar bukás volt és nem azért, mert az új dizájn kiverte a biztosítékot, hanem egyszerűen használhatatlan volt, a hardware igénye az xphez képest sokkal magasabb volt, jó persze mondhatjuk, hogy eltelt 5-7 év és ennyi idő alatt azért illik combosabb gépet venni, de ne csak a gémerekre gondoljunk, hanem azokra is, akik átlag irodai kisgépen próbálnak excelezni vagy wordben írogatni dolgokat. Erre persze nyújthat megoldást, hogy telerámoljuk rammal és ssdvel a gépet és utána minden szép és jó. És valóban, a windows 7 és 8, 8.1 elterjedésével és az olcsó ssdk miatt és a rendszerkövetelmények kevéske változásával mára már nem mondhatjuk azt, hogy lassú egy rendszer. Aki hozzászokik egy ssd sebességéhez annak utána egy sima hdd-s gép maga a rémálom és ez a rémálom néha percekben mérhető. A windows 7 hozta a megváltást a vista után, letisztultabb, elfogadottabb és gyorsabb felületet biztosított, aztán jött a tablet korszak és megjelent a windows 8. Start menü nélkül, csempés rendszerekkel, majd az átlag felhasználó közölte, hogy ezt inkább nem kérjük és kérünk start menüt, vagy valami hasonlót, desktopot mindenképpen kérünk a géphez, mert máshogy nem megy. Az MS meghallgatta a kifogásokat és a 8.1-ben kaptunk desktopot és a windows 10 eljövetelére az imák meghallgatásra találtak és érezik vissza a klasszikus start menü is a repertoárba.

A windows 10 egyszerre lesz elérhető tableten, pcn és telefonon is, ezzel egyszerűsítik a felhasználói élményt, egy onedrive szolgáltatást hozzácsapva pedig az ember tényleg a felhőben érezheti magát és gond nélkül bárhol bármit tehet dokumentumaival. Erre a google is hajaz keményen, a google drive mellett már a google photo szolgáltatása is megígér fűt fát és minden szépet, viszont ki a kurva anyja kérte, hogy magától kapcsolódjon be? Én nem kértem, aztán mégis a pipa megjelent és egy unalmas délutánon elkezdte a képeimet feltölteni, node egyetlenem, ki kérte ezt? A weben a képek törlésére nyomva közölte, hogy ez az eszközről is el fog tűnni, de én nem kértem szinkronizálást, főleg nem valami webes felületre. Ez a jövő, felhőben mindenünk, hetvenezer szolgáltatás összekötve egy jelszóval. Akarjuk mi ezt? A windows megcsinálta az outlookot és a onedriveot, a gugli pedig a gmaillel (most már inbox) és google driveval hódít. Van -e ennek létjogosultsága? Én még nem hiszek ezekben, otthon a szerverre VPN-nel be tudok csatlakozni és az eszközökről tudok automatikus szinkronizálást indítani. Jobb lenne inkább felhőben? Biztonságos? Valószínű, hogy biztonságos, ha nem vagyok celeb akkor ki a rák akarná feltörni a fiókomat és a nyaralásos képeket leszedni? De mi a difi a google és az ms megoldása közt?

A windows 10 azt ígéri, hogy egyszerű lesz, de nagyszerű. Telepítés szempontjából nem több, mint egy windows 8, sőt kicsit a userlogon baromkodás is lerövidül és hiphopp a desktopon találhatjuk magunkat. Tesztelhetjük jobbra és balra is, magán a rendszeren nincs kifogásolni való, virtualizálva, vagy standalone is teljesen jól fut, windows 8.1 után picit felüdülés, hogy van újra startmenü, ezek után pedig egyéb kívánságunk már szinte nincsen, csak, hogy tudjuk használni. Egyetlen hatalmas difi van, a 7-hez vagy 8-hoz képest, az pedig a menük rendszere. Minden beállítás úgy lett kitalálva, hogy tabletről is menjen vagy telefonról és ez nagyon visszaköszön, egyértelmű és letisztult jelölések, gyorsan navigálható menük, nem pedig végeláthatatlan felsorolások, ez a része nagyon tetszett, valahogy rögtön az ember otthon érzi magát. Nem azt mondom, hogy elsőre mindent megtaláltam, de olyan érzésem volt, mint mikor először androiddal találkoztam, pár óra után már kényelmesen belaktam. A hangvezérlés, mármint az asszisztensünk egyelőre még csak angolul ért, de azt elég jól nyomja, azért asztal gépnél kíváncsi leszek mikor fog végre elterjedni a hangutasítás, elég nehezen tudom elképzelni, hogy egy irodában az emberek beszéljenek a géphez vagy rögtön szöveget diktáljanak, pedig tényleg nagyon hasznos, vezetés közben e-mailt írni tökéletes a hangfelismerés és még az ékezetekkel sem kell bajlódni a telefon kis virtuális billentyűzetén. Az os2 warp is már hozott hangfelismerést magával, pedig annak szűk 20 éve és senki nem szerette ezeket a dolgokat használni.

Nem azt mondom első körben, hogy azonnal szeretnék egy windowsos telefont, vagy tabletet, mert az android egyelőre még hibátlan, de asztali gépnek a windows még mindig jó, nyújtja azt amit az ember megszokott és szeret, ugyanakkor az alternatívák közül a desktop linux egy picit háttérbe szorult a windows 10 egyszerű grafikus konfigurálhatósága miatt szerintem, most a mac OS-t hagyjuk egy picit, anyagilag és hardwareilag nem ugyenez a kategória. Ugye majd ingyen lehet upgradelni augusztusban, mivel a gépeken nincs összeférhetetlenségi probléma én fogok váltani szerintem az összes asztali gépen és a laptopon is. Nagyrészt a startmenü jelenléte az ami meggyőzi az embert:) Downgradelni on the fly pedig nem igazán lehet egy windowst sajnos…

post tv utazás közben – low budget

June 15th, 2015

Filed under: IT,News — AndrewBoy @ 8:21 pm

Sokunknak ott figyel a régi tvtuner vagy még klasszikusan PCI eszközként (pl egy jó Miro vagy Pinnacle) vagy már egy modernebb USB. A digitális tévézés viszont a váltást követeli meg, analóg tvt, ha akarunk sem tudunk a mező közepén nézni és egyre több kábelszolgáltató jelenti be, hogy vége az analóg műsornak. A földfelszíni dvb-t illetve dvb-t2 mellé kell egy olyan egység ami képes a dvb-c vételére, azonban ne feledjük el, hogy bizonyos szolgáltatók smart cardot igényelnek a kikódoláshoz (UPC, T-home) így ott bonyolultabb a helyzet, mint azt elsőre gondolnánk. A legolcsóbb tv tunerek is alig léteznek kombóban, tehát dvb-t és dvb-c kombinációban. Nézegetve az árakat, elég horrorisztikus, 15-20 ezer forint magasságában indulnak és gyakorlatilag extra funkciót nem látnak el, így smart cardos adást nem tudnak kikódolni, oda speciális vevők kellenek, áruk pedig inkább a 20-30 ezer forint magasságát verik. Node mi van akkor, ha utazás közben, vagy akár otthon is szeretnénk ilyen tv adást rögzíteni? Kell a tuner mindenképpen, de mivel digitális adatfolyamról beszélünk ezért gyakorlatilag tökmindegy, hogy milyen márkát veszünk meg, a lényeg, hogy jó legyen a jelminőség és utána kockázás mentesen rögzíthetünk mindent 1080i-ben.

IMAG7886

Az ebayen nézegetve sok helyen fellelni dvb-c, t, t2, fm, dab tunereket, a legolcsóbbak már 5-6 ezer forint környékéről indulnak. Igazi kínai csodák ezek. Mivel a korábbit analóg tunereket nem tudom már használni, mindenképpen kellet egy digitális ami lehetőség szerint földfelszíni és kábeles adásokat is tudjon fogni. Belevágtam a vállalkozásba és rendeltem egy ilyen kütyüt. Manapság a kínai csodákban lévő elektronikáknak nem az a rákfenéje, hogy gagyik, inkább az összeszerelés minősége hagy néha kívánni valót maga után, illetve a műanyag ház amiben a kütyü létezik, no az sem az igazi bizalomgerjesztő kinézet.

Választásom az AstroMeta márkájú igazi kínai csodára esett, postával együtt kb 6000 Ftért juthatunk hozzá. Nagyon sok eladója van, de nagyon sok eladónak jók az értékelései és sokat adtak már el, tehát annyira nem lehet problémás a helyzet. Az érkezett csomagban (mindenféle doboz nélkül, csak egy zacsiban az egész összehányva) kaptunk egy eléggé hajlékony teleszkópos antennát, valami mini mágnessel az alján, saját súlyát persze elbírja, csak a szél ne legyen. Kapunk egy távirányítót és egy telepítő cd-t ami egy írható cd volt valamikor, tehát a gyárban a kis kínaiak egyesével készítették el a cdket. No, hát biztos olcsóbb, mint itthon a videotonnál 60 Ft / dbért készíttetni a CD-t. A CD az abstart kuka és mehetünk is fel a weboldalra, http://www.astrometa.com.tw/integrated_en.html. Innen a drivereket leszedhetjük. Két driver kell nekünk, egy dvb-c és egy dvb-t/t2/fm/dab driver és ugyanígy két lejátszóra is van szükségünk, ezek mind megtalálhatóak a weboldalon. A driverek telepítése után a két programot is rakjuk fel. Látszik, hogy full ótvar az egész és optimalizálásnak semmi helye, az alap háttér egy 8 megás bitmap és hasonló nyalánkságok várnak minket. Miből állt volna jobb programot írni? Jó kérdés. Ugyan mint capture device más lejátszó környezettel nem próbáltam ki, de a gyári programok normálisan működnek. Lényeg, hogy lehet felvenni, nem kunszt, az adatfolyamot csak ki kell írni és hajrá, ennyi az előnye a digitális műsorszórásnak. Minőséggel nincs probléma, szépen viszi az 1080i-t kábelen és antennán is gond nélkül.

IMAG7888

A kütyü belsejébe nézve látszik, hogy realtek és panasonic chipeket kapunk, ez valamennyire megnyugtató, viszont a kidolgozás minősége az ritka pocsék, nem igazán merném hajlítgatni a cuccot. A lényeg, hogy találjak majd hozzá univerzális programot ami képes hangolni és normálisan használni a kütyüt, viszont mióta usbre készül minden és külön mindenféle driverekre van szükség, nem elég egy sima program ami képes egy capture eszközt használni, nincsenek már standardok, de a realtek és a panasonic logo valamennyire megnyugvást ad, hátha találok valami jobb keretprogramot amiből mindkét funkciót elérhetem egyszerre.

M2 HD_2015_0615_2114_04

post bitcoin atm

May 13th, 2015

Filed under: IT — AndrewBoy @ 6:44 pm

Na ilyet is csak Budán lát az ember:) Amúgy ma 235 x 270 ft lenne a “hivatalos” árfolyam, vagyis 63.450,- ft. Kiszámolható, hogy kb 10% a kezelési költség amit mondjuk megértek, de 10%-kal oda-vissza váltogatni azért elég drága játék spekizni:)

IMAG7653

Next Page »
ruldrurd
Dadaamazon bike seat
© AndrewBoy's Blog , Desinged by Stealth Settings
Entries (RSS) and Comments (RSS)