https://cubik.com.tw/vpn/
rulururu

post paszta mindenek felett

November 24th, 2021

Filed under: IT,Oldies — AndrewBoy @ 2:56 am

Elviharzott több, mint húsz év ami jó is, meg hát nem is. Az elmúlt 10 évben sokat nem foglalkoztam már PC építéssel és tuningolással, sőt inkább azon voltam, hogy az alkatrészek minél tovább működjenek és, ha úgy kívánta a helyzet akkor inkább lassítottam és kíméltem az eszközt. Ahogy bővült a család úgy egyre több eszköz termett itthon, korábban (20 éve) nem volt még laptop, meg mégegy gép, most viszont van laptop, asztali gép és mindenki mindent használ ahogy akar. Egy éve adtam oda a gyerenek tokkal vonóval a régi gépem, azóta azt már bővítettük is procival és rammal, de a VGA-val annyira nem foglalkoztunk. Mióta tart az őrület eszünkbe sem jut VGA-t upgradelni, mert – valjuk be – olcsóbb megvenni egy PS5-t, mint VGA költeni ami azért a következő pár évben biztosan elavul. Viszont a gyerek gépe melegedett, semmi extra, egy rx 570 amit kettő vagy három éve vettem, 4GB rammal. Néha nyomott resetet, néha csak elment a képernyő és fagyott. Aztán átgondoltam a helyzetet és az AMD Radeon (baszki, hogy még mindig ATI-t akarok írni…) softwaren belül akartam nézelődni, na az nem indult el, ez is egy külön szép történet, valamivel akad a windowson belül, DDU, safemode és ráolvasás segített, szóval néztem, hogy azért 60-70%-s terhelésnél nem biztos, hogy a 65-70 fok az annyira normális. Szedjük szét a VGA-t, pucoljuk le és pasztázzuk újra. Ó baszki az én időmben volt 3 féle paszta, most meg van 800 féle 1200 ft-tól egészen 15000 ft-ig. Vettem egy nagyon sokat vásárolt és jónak szavazott darabot 1450 ft-ért. Alkohollal lepucoltam a GPU-t és a hűtő alját is, polírozás most elmaradt, lényeg, hogy szép tiszta lett, összeraktam és lőn világosság, 60-70%-s terhelésnél 50-55 fok körül a GPU, még picit állítgattam a ventilátor sebességen és most nem tud 60 fok fölé menni még 100% terhelésen sem, gyárilag a görbe beállítása a 100% ventilátor sebességet sem tette lehetővé. Szóval ez egy talán 4 éves VGA a paszta darabokban esett ki, ki volt száradva és semmi tapadása nem volt már, így gondolkodtam, hogy milyen 3 évnél idősebb eszközök vannak otthon. Természetesen az én VGA-m és 3 laptop is figyel amik régiek.

IMG_20211113_195200

Nosza, hát a Dellel nem lehet baj neki is ugrottam a 7440-nek. Ó kérem, hátlap le, ventilátor ki, 4 további csavar a heatpipehoz és a blokkhoz, seperc alatt megvolt a mutatvány. Viszont az 5450, 5440 az igazi szivatás. Tényleg atomra kell szedni a gépet. A Dellben az a jó, hogy viszont minden csavarhelyhez oda van írva, hogy milyen csavart kell belerakni. Emígyen extra csavar nem maradt sehol, minden a helyére ment és minden csavar normálisan meg lett húzva. Az tisztlán látszott, hogy a paszta itt is a végét járta, száradt volt, hiányos volt. Miután a gépeket így sikerült átkenni mindegyiket rendesen megjárattam, ez alatt azt kell érteni, hogy CPU terhelés és tapizni kell alul felül a CPU alatt és fölött. Korábban a billentyűzet is rohadt forró volt és a gép alja is, de most a billentyűzet minimálisan melegedett és az alja is meglepően hűvösnek tűnt. Ugyanakkor oldalt ahol kifújja a meleget jó forró volt. Tehát a hővezetés működik.

IMG_20211113_195204

Néztem még fiatalabb eszközöket is, de 1-2 éves dolgokon a paszta még teljesen jó állapotban volt, tehát nem fog gondot okozni az öregedés, viszont 3 éves eszközöknél mindenképpen javasolt az újrakenés. Aki nem ért hozzá el tudja vinni szakszervizbe a gépet, talán 5-10 ezer forintért megcsinálják, ugyan egy használt laptop 60-100e közt van (üzleti 4-5 éves, ami otthoni nem játékos felhasználásra hibátlan), de így megőrizhetjük a hűvösségét ami növeli az élettartamot. SSD és RAM bővítés amúgyis ajánlott mikor a céges leszerelt laptopot megszerezzük, ha már ott megnyitjuk akkor érdemes a kenésen is túlesni azzal a lendülettel.

post kockulás péntek délután a haverokkal

November 12th, 2021

Filed under: IT — AndrewBoy @ 5:03 pm

Milyen jó, hogy a játékot és a chat barátokat így már nem hallom, viszont, hogy ő mit beszél a haverjaival azt igen. Tehát háromból kettő megoldva, a harmadikra is vannak megoldások, de nem feltétlen kellemesek:) A headset amúgy nagyon jó minőség, nincs benne zajszűrés, de ezt a metrón nem is fogja az ember használni. USB-s stick része végett PC-vel működik gond nélkül, sőt, ha az ember a dolby és dts drivereket kifizeti a windows storeban akkor teljes értékű 7.1-nek is fog működni. A demo drivereket érdemes kipróbálni, tényleg über, de hogy ezért az ember utána adjon 5 ezer forintot, na az biztos nem működik. Tisztán és jól szól, dupla mikrofon, tehát céges meetingekhez is fel lehet használni. A PS-n hatalmas funkció, hogy a játék/chat balanszát gombbal lehet állítani, ez iszonyatosan hasznos, PC alatt nem működik, mert játék függő a dolog, játékonként kell beállítani. Nagyon könnyű és nagyon kényelmes. Anyaga, fogása rendben van, majd a fülre menő párna lesz a kérdés, hogy az mennyit bír ki. Sajnos a méregdrága polycom cuccai is foszlanak, szóval ezt majd meglátjuk. Van monitor funkció, tehát a saját hangungat is visszahalljuk, hangerő állítás és persze ki-be kapcsolásra van még lehetőség. 4 eres 3,5mm-s jack kábel is van hozzá, tehát régebbi telefonokkal jól müxik, kérdés, hogy az USB-C az csak tölteni tud -e, vagy közvetlen eszközre dugva a wireless részt bypassba rakja -e és telfeonnal, laptoppal így használható -e. Félek nem, hiszen miért lenne kétszer benne egy USB driver az egészben. Mindenesetre a 89 eurós árcédula annyira nem vészes, ha megnézi az ember az alternatívákat.

wpid-IMG_20211112_165206.jpg

post retro újrázás PS2 recalbox v0.9 alpha

November 6th, 2021

Filed under: IT,Oldies — AndrewBoy @ 9:58 pm

IMG_20211106_213908_resized_20211106_094202328Nagy megelégedésre használjuk az arcade gépet és tényleg jó érzés a régi klasszikusokkal játszani. Persze a Mortal Kombat még mindig viszi a prímet. A gyerek már egész ügyes, egyre többször kapok “lángost” a meccsek végén és “kábelt is rendelek” a meccs közben. Igen, ő Scorpionnal nyomja én pedig Sub Zeroval. Azért szoktam én is nyomni a “hát vakarást” és utána elég nagy a “fejetlenség”. Kipróbáltunk még sok régi klasszikus játékot a gép előtt, de valahogy nekem nem jött be. Contrákat próbálgattuk, de nekem az arcade irányítás nem megy, egyszerűen agyilag képteln vagyok megszokni. Én NES és SNES felhasználóként próbálkoztam mindig a Contrával (volt pici PS rész is, de azok nem fogtak meg annyira) így rendeltem két SNES USB kontrollert, hogy majd jól előjön az SNES feeling és a Contra 3-t megint csukott szemmel fogom végig játszani. No, hát ezek a kínai gagyik nem hozzák az érzést, sőt, lehet önmagában már az emulátor is késhet valamit (bár MAME alatt elég gyors és folyamatos az egész), de a feeling nincs meg, nem jön át. A Contra 3-t (Super Alien Probotector) az SNES eredetiben jobban esik játszani, biztos, hogy a vezérlés is jobb. Kipróbálva egy PS3 vezérlőt már jobb volt a helyzet, szóval a feeling hasonlít, nincs az a késleltetett érzésem (bár lehet csak én vagyok hülye) és kb. azt mondom, hogy tetszik.

Viszont nem igazán akarnék egy sima kis RP házat lerakni a TV mellé, annak nincs semmi feelingje. Rakjuk be egy SNES házba? PS házba? PS2 házba? Szóval a PS2 slim ami tetszene, a belső tápos, van benne már irda és RJ45 csatis is van rajta. Tudod, a wifit utálom. Egyelőre egy chubby/fat PS2-t kaptam szét. Lássuk mi is kell nekünk:) PS2, Raspberry (3/4), HDMI hosszabbító és egy PS twin USB controller. Gyakorlatilag a kék színű förmedményről van szó amit aliról 5 dodóért veszünk meg. HDMI kábel hosszabbító helyett majd a slimhez mindenképpen szalagkábel fog kelleni, ez túl vastag és használhatatlan, egyelőre a borítását nem akartam leszedni, de amennyit engedett hát engedett, így konkrétan nem sikerült túl gusztusosan berakni a pcbt a dobozba.

IMG_20211106_214102_resized_20211106_094202952

A dagi PS2 egy alulról szétszedős valami. Tehát a tetejébe fogunk építkezni és fejjel lefelé fogunk haladni, a legvégén az alját fogjuk felrakni. Mivel a 3d printer már nincs meg így a helykitöltést és a tapasztást sok helyen takonyragasztóval oldottam meg, nem végső verzió így tesztelésnek jó lesz. Amit szeretnék, hogy működjön: bekapcsoló gomb, bekapcsoló led, sleep led, eject gomb (játékból kilépni), eject led (gombnyomásra), PS gyári vezérlők (PS3 bt-n keresztül megy, de hol a feeling?!) PS memória kártya használata (pl SD kártyának). Szóval amit most biztos nem fogok megcsinálni az a PS memória kártya használata, ugyan 8 ér van ami elég egy SD kártyára és aliról lehet szalagkábeles SD toldót venni, de valami laposabb kell amit bele tudok rakni a memória kártyába, tehát az OS, a Recalbox az SD-n lenne rajta így mindig elérhető lenne, bár egy jó rendszernél nincs szükség szórakozni és távolról is fel lehet tölteni a játékokat és BIOSokat. Filmezni meg úgyis hálózatról fogunk. Szeretném, hogy az elől lévő USB-k működjenek. Az i-link, firewire értelmét nem látom, így azt biztosan kihagyom. A PS2 kamerát sem fogjuk használni, windows alatt is évezred mire működésre bírjuk, de itt tényleg nincs rá szükség, nem fogjuk tudni használni. Az USB azért kell, hogy működjön, mert a Wii bart majd USB verzióban beszerzem és akkor lehet majd pisztolyos játékokat is játszani a Wiimote-tal.

IMG_20211106_214027_resized_20211106_094201458

IMG_20211106_214046_resized_20211106_094201951

Szóval, a ventillátort fogjuk használni, így rögtön a kábelét meg is kell hosszabbítani, flexeljük az USB kaput nyákostul, a rögzítő lyuk mindenképpen maradjon rajta, a csavarozásnál számít, hogy minden visszakerült -e, vagy torz lesz a dobozunk. Az egyik legnagyobb szívás majd a kontroller konnektorokat összeforrasztani az alis USB átalakítóval (16 db kábel) és utána a bekapcsoló / eject gomb és ledjeinek szalagkábelének lecserélése. Balról jobbra haladva a kábeleken: poztív feszültség a ledeknek, sleepled (piros) negatív lába, power led (zöld), közös föld a gomboknak, bekapcsoló gomb, eject gomb, eject led. Az eject led trükkös, mivel nem közvetlen kap áramot, hanem megnyomáskor egy tranzisztor segítségével kap áramot. Első körben az eject gombot (reset), a zöld ledet, power gombot fogjuk használni, erre a recalbox dokumentációja is kitér, hogy mely GPIO-ra mit kell pontosan kötni. Később lesz rá mód, hogy kisebb elektronikával majd az eject led és a sleep led is működjön (nem meglepő, tranzisztort fogunk használni majd a slim ps2-nél).

IMG_20211106_214111_resized_20211106_094201684

A műveletek során a flex lesz az egyik legjobb barátunk, a kontroller slotok mögötti fém részen teliben egy lyukat érdemes vágni, hogy elférjen minden kényelmesen. Én most nem szenvedtem külön táppal, a Pi gyári töltöjéről levettem az EU-s plugot és ráforrasztottam a két csonkra a PS gyári 220as kábelét ami a táphoz menne. Erre zsugorcsövet raktam és az egészet fekte szigszalaggal betekertem, hogy ne világítson. Szóval a HDMIből valami flexibilis darab tényleg jól jönne, mert ez így szinte kezelhetetlen, a korábbi kijelző port tartó fém részt levágtam, hogy alulról a HDMI anyát megtudjam támasztani, persze itt is takonyragasztó, még jó, hogy a kábelhez jól ragad, mert ugye a fémhez kevésbé, de szépen rászorult a fém csonkra, így nem mozdul el és még a ház is fogja alulról és felülről is. A többi az már elhelyezés kérdése igazából. Az USB kapu 2×4 pöttyére két USB kábelt rá lehet forrasztani rögtön és azt mint USB toldás rögtön tudjuk használni. Használhatunk bármilyen USB kábelt ami 4 eres. Vannak olyan telefon töltő kábelek amik két eresek, így ezeket itt nem játszanak sajnos. A két szélső lábról vettem le az 5 voltot a ventillátorhoz (ami gyárilag 7 volt, így is szépen muzsikál) és a ledekhez is ami valszeg több, mint 5 volt, de így van fényereje és nem vibrál. A DVD olvasó maradt a helyén, nem mókoltam vele, sok helyet foglal és kényelmetlen, de most nem volt érkezés, hogy külön lekapjam az előlapját és felragasszam belülről.

IMG_20211106_213151_resized_20211106_094202531

IMG_20211106_213203_resized_20211106_094202761

Látszik, hogy 25 perc alatt lett az egész összedobva. Nem azt mondom, hogy ez így nem használható, de még nem teljes értékű. Várom nagyon már, hogy legyen egy slim PS2 ahol szépen és rendezetten meg tudom oldani az egészet. Ez így sajnos nagyon kókány. Főleg a hülye HDMI toldó miatt sajnos. Lehet egy 30 cm-s változat kellene belőle és/vagy lecsupaszítom az egészet, hogy flexibilis legyen, na ezt ki fogom próbálni, közben próba nyákon össze dobom az eject led és a sleep led vezérlését.

post dűne

November 1st, 2021

Filed under: AndrewBoy Jr,Mozi,Oldies — AndrewBoy @ 9:01 pm

Megnéztük a filmet, Saimonsais nem tudott jönni, Atilllla eljött és Andriskát is elvittem. Hát nem volt rövid, valamiért azt gondoltam, hogy két órába bele fog férni az első rész, de nem, két és fél óra volt, de kérdés az, hogy maradhat? Igen, maradhat, sőt újra is fogjuk nézni. Persze ez nem az a pörgős akció film, inkább egy eposz amit ritkán, de újra tud nézni az ember, hogy felfedezzen új dolgokat benne. Itt ugyan nehéz lesz, mert a könyvek és a korábbi film illetve sorozatok végett a történetben új nem lesz, csak a megvalósításban. Nekem a film helyett a játék ugrik be, az első két rész, ugye egyszerre készültek és az első azért lett az első, mert előbb készült el, de a másodikban sincs hiba, csak más a megközelítés:)

dune-2021

A történetről nincs értelme beszélni, mert hű maradt a korábbi történet meséléshez. Nyilván az ilyen film az kicsit több dolognak kell, hogy megfeleljen. Mondhatjuk, hogy ez egy klasszikus remake és nem reboot. Nagyon várós reboot volt az SW EP VII, ami tudjuk, hogy miként sült el, értekeztem róla. Meg kell felelni az új generációnak és az idősebb generációnak is és a két megfelelés közt hatalmas a különbség, a fiatalabbak valami újdonságot, hiperszuper dolgot várnak el ameddig az idősek egy ütős történetet. Itt a történettel nem lehet mit kezdeni, vagy elmeséled normálisan vagy katyvasz lesz az egész. A színészi játék és a látvány volt itt ami szerintem mindkét kategóriát kielégítette, új történetet a remake miatt nem kellett kitalálni. Színészileg Timothée Chalamet jól adja a kezdeti finnyás ficsúrt, majd a karakterfejlődésre azért kíváncsi leszek, hogy mennyire képes majd a vezető szerepébe beleugrani, nekem a végén kicsit hiteltelennek tűnt a párbaj előtt és közben, valahogy a jó fiús hozzáállás túl volt játszva. Rebecca Ferguson-t nem tudom hová rakni. Nekem túl fiatal a szerephez, sokkal komolyabb és idősebb és misztikusabb “banyát” vártam volna, próbált mindent kihozni a szerepből, de nekem a karakter nem jött át, aztán lehet bennem van a hiba, de én többet vártam tőle, olyan mintha a level meglenne vásárolva, de a tapasztali xp hiányozna keményen. Oscar Isaac nagyon jól hozta a szerepet, jól áll neki a szakál és az őszes haj. Itt minden átjött aminek át kellett jönnie. Több filmjében is nagyon jól hozta a karaktert. Jason Momoa szerepeit már az SGA óta figyelem, hát azt kell mondjam sokat tanult azóta, de mindig a kemény és viccesebb figura maradt meg neki. Nemrég volt egy komolyabb netflixes filmje, na ott furcsa volt a szerepben, hogy neki kell a lányát megmentenie/megvédenie. A film annyira nem tetszett, hogy a címe sem ugrik most be. Lényeg, hogy Momoa jól hozta azt a kevés kis szerepét. Stellan Skarsgård-ről nincs mit mondani, profi, mindent hitelesen tud előadni.

A színészi játékon kívül a megvalósítás és a látvány tényleg letaglózó volt, nem egy félfos CGI, látszik, hogy komoly munka volt a háttérben. A történetről nincs értelme beszélni, az fix, adott, attól eltérni nem is szabadott volna. Nekem nagyon tetszett és javaslom mindenkinek, hogy nézze meg, akár úgy, hogy a korábbi filmeket nem látta, könyveket nem olvasta, vagy még a játékokkal sem játszott. A Dűne világában új csillag van születőben, nagyon várom a második részt. Talán még a Dune 2000-t sem vártam ennyire, aztán az meg tudjuk mennyire fos lett.

ruldrurd
Dadaamazon bike seat
© AndrewBoy's Blog , Desinged by Stealth Settings
Entries (RSS) and Comments (RSS)