rulururu

post dö leszt erbráner

July 29th, 2010

Filed under: Mozi — AndrewBoy @ 9:56 pm

Namost elmentünk, mert mi szeressük a szkifit meg ugye az ádvencsőrt. Hát mit mondjak. Nehéz szavakba önteni azt a csalódottságot amit éreztem a film végénél. És most nem arra gondolok, hogy nincs befejezve a történet, mert gondolom négy részes lesz. Az előzeteseket nézve pörgős kis filmnek ígérkezett hatalmas giga jelenetekkel. Láttam én már tigris és sárkányt és részeges karatemestert. No meg kill billt és egyebet.

Én személyszerint azt vártam, hogy a kiccsávó megy előre és gyaláz, persze néha vívódás, hogy mit is kéne pontosan csinálni, mert ugye ő speckó és nem találja helyét a világban. Az akciójelenetek közti átvezetések félelmetesen gyengék voltak. Színészi játékot nem véltem felfedezni. Lehet azért, mert túl fiatal a színész gárda, de akkor is, kritikán aluli volt a teljesítményük. A barátokköztben több beleéléssel mondják el a szerepüket. A képi mozgások amiket ugye szépen okosan kung fu szerű katás mozdulatokkal kellett volna tarkítani kifejezetten igénytelenre sikerültek. Szinkron a mozgásokban nem volt. A mozgások folytonossága csapnivaló volt. Igen én azt vártam, hogy rövid, de erőteljes mozdulatok közt szabadul el a pokol. Kifejezéstelen arccal nem lehet harcolni szerintem és minden támadás előtt fél órát riszálni a picsánkat, az ellenség meg persze 3 méterre áll és néz bután. Ezt inkább rajzfilmben kellett volna megoldani, vagy full cgi bevetésével. Azt a 15 főszereplőt simán meg lehet csinálni. Az ötlet jó, a történet jó. A rendezést M. Night Shyamalan követtel el, aki a signs-t, sixth sense-t és the village-t is jegyzi. A happeninget nem mondom, mert kb fél óra után tudtam, hogy mi az ábra és rohadt szar film volt. Túl volt az is hypeolva. Száz szónak is egy a vége, az imdbn nem véletlen az 5 alatti pontszám. Ez bizony nálam 10ből csak 3 pontot kapott. Air blendelni én is tudok:)

post addiction? no way!

July 28th, 2010

Filed under: Mozi,Napi fájdalom,Sunk (in) thoughts — AndrewBoy @ 9:30 pm

Had a chat several times with couple of my friends recently about serials. If a movie has 4-5 parts, are we talking about a serial? The difference between productions can be 1-3 years. Is it a serial? Come on, it’s not. A serial contains minimum 6 episodes per year each isn’t longer than one hour. Some of my pals claim that serial addiction is bad but of course they are watching tv or at least the tv is turned on and making some background noise. Think about, you are sitting 1 hour minimum everyday front of the tv. I think it doesn’t matter whether you watch some stupid local show (news, old movies) or serials. A serial has usually 22 episodes per year. The show starts in October and finishes in May-June. Other serials start in June-July and ends in October-November. If we follow 8 serials a year, 8 x 22 episodes, 176 episodes a year, we spend half of the year front of the tv. But only 45 minutes (or even less in case of many shows) per day. It’s not much and you are not losing time and at least you are having fun and you are excited about the next episode after a huge cliffhanger. It’s a fad or bad habit? I don’t think so. I truly believe that serial addiction is a fallacy. If there is no show you like, you simple don’t watch it. If you just sit and watch tv couple of hours per day meanwhile you could do different things, now that’s tv addiction. If you are gullible enough to believe everything in the shows, go into solitary. There are many good shows out there which bring you 45 minutes of laugh or thrill. Don’t be shy, just try one, it won’t snap you!

post back to work

July 27th, 2010

Filed under: Napi fájdalom — AndrewBoy @ 9:37 pm

És lám a szabadságnak vége. Persze a nyári pihenéseket ezzel nem kell még elfelejteni, de a késő reggeli (délutáni) kelések mostanában majd elmaradnak. Annyira nem bánt a dolog, mert most úgyis szar idő van, tehát sokmindent nem lehet csinálni. A dög melegben meg úgysem tudtam aludni, mindig okosan korán felkeltem. A napi életritmus visszaállása után a következő nagyobb pihenési szakasz majd valamikor december környékén lesz. De az még nagyon-nagyon messze van. Addig van pár üveg dr. pepper amit el kell fogyasztanom és pár könyv amit ki kell olvasnom. Igen, szülinapi ajándékok. És őszintén mondva, sok változást nem érzek magamom. A 2esnek vége. Ennyi.

post inception

July 26th, 2010

Filed under: Mozi — AndrewBoy @ 3:09 am

A filmről sokat nem tudtam, nem láttam előzetest és csak a hajlított városos plakátot láttam. DiCapriot az elmúlt pár évben lehetett látni jó filmekben. Gondoltam meg lehetne nézni. Gyanús volt a szinte teltház vasárnap kora este, de ugye szar idő van, ez is magyarázhat. A film előtt az imdbre vetettem egy pillantást (saját link), hogy mégis mit tud. Na itt már gyanús volt, hogy 3. a top 250-ben ahol csak a The Shawshank Redemption és a Keresztapa áll előtte. Persze még alig 70 ezer szavazat van, tehát ez mehet még fel vagy le bátran. De pár nap után ez nagyon jó jel, hogy tényleg nem fos filmel állunk szemben. A rendező ugyanaz aki a Sötét Lovagot is jegyzi, Christopher Nolan, ami a 12. az imdb listán. Nem lövök le poént és nem akarom elmondani miről szól. De kegyetlen jól van megcsinálva. Nincs egy fél perces unalom, szünet, végig pörög a film. A főbb szerepekben Tom Berenger, Michael Caine és persze DiCaprio. Meg kell nézni és el kell dönteni. Valóban tíz pontos alkotásról van szó.

post al final…

July 21st, 2010

Filed under: Kirándulás — AndrewBoy @ 5:05 pm

Egyszer mindennek vége szakad, hát a mostani nyaralásunknak is. Még pici pancsi a tengerben és holnap már indulás van haza. Nem azt mondom, hogy álmaink nyaralása volt és minden áron ide szeretnénk visszajönni minden évben, de azért elment. Kellemes volt. Bár a külvilágra annyit nem fordítottunk, inkább tényleg csak láblógatós tengerpartozás volt az egész. Sietünk is haza, mert a vasárnapra nagyon kell készülni :)

post this is cnn, live from croatia

July 20th, 2010

Filed under: Kirándulás — AndrewBoy @ 5:13 pm

A második és harmadik nap sem telt másként, mint az előző. Végülis nem az izgalmakért jöttünk el ide. Tegnap a partmentén mentünk Dubrovnik felé egy 20km-t és egy lokálban ebédeltünk. Nem mondom, hogy rossz volt, de azt sem, hogy istenes. Ételválaszték szempontjából az eddigi éttermek kínálata nagyon szegényes volt. Nem akarok én nagyon extrákat enni, de a sült csirke, stake és rántott húson kívül alig találtunk normálisabb tengeri ételeket. Mintha nem a tenger mellett lennénk. Sebaj. Élvezzük reggeltől estig a tengert. Már csak a holnapi nap van és utána csütörtökön indulás van.

post horvátország nap #2

July 18th, 2010

Filed under: Kirándulás — AndrewBoy @ 6:59 pm

Nyaralunk okosan Splitben. Illetve mellette egy kis városban. Semmi extra nem történt. A tegnapi kialvás után egy über mennyiségű reggelivel indítottuk a napot. Utána a parton döglés jellemezte a tevékenységünket délig. Split belvárosát megkukkantottuk egy ebéd erejéig, holnap visszamegyünk és a régi várost végigjárjuk azért rendesen. Ha már itt van az ember. Délután viszont kellemes úszkálásban volt részünk. A víz sokkal melegebb volt mint reggel. Szerintem 25-6 fok is lehetett. Az egész délutánt kint töltöttük. Jó volt. Kellemes volt. A parton a 35 fok nem érződik, fúj a szél és egy pici árnyék mindig adódik a fák vagy az ernyők alatt. Egyelőre magyar klasszik turistával nem találkoztunk. Összességében az árakon nem vagyok meglepődve, hozzák az osztrák-német árakat. Viszont az autópálya díj az kész rablás. A határtól Splitig több mint 8 ezer Ft a oneway ticket. Ez tényleg pofátlanság. Svájcban ennyiért éves matricát kapok. Zágrábtól csont nélkül 185 KN. Az üzemanyagok hangyafasznyival olcsóbbak mint otthon. Már megtaláltuk a helyi tescot, tehát majd a szükséges egyéb nyaraláskiegészítőket ott vesszük meg.










post geek vagyok?

July 18th, 2010

Filed under: IT,Napi fájdalom — AndrewBoy @ 12:18 pm

A parton van wifi, az előtérben is. A szobában viszont kábel van. Wifi routert vinni nyaralásra nagyon geek? Egyelőre bluetooth PAN networkbe vannak rakva a gépek. Asszonyé így mobillá vált a szobában és a telefononmról is megy a net gond nélkül. A VPN felállt az otthoni szerverrel, így teljesen otthon érzem magam. Orvoshoz majd otthon megyek.

post here we are, born to be princes…

July 18th, 2010

Filed under: Kirándulás — AndrewBoy @ 9:51 am

Meggyüttünk. Mondhati beestünk. Hajnal 4kor indultunk Pestről. Igazából gond nem volt a magyar részen. Viszont ugye meglepett mindkettőnket, hogy a horvátok a határon ellenőriznek. Ami persze, természetes hiszen nem eu, de akkor is, szokatlan. Elszoktunk ettől a megalázó módszertől. Kb 15 perces várakozás után már az autópályán mentünk tovább. Hamarosan kisebb dugó alakult ki, a fizetős autópálya jegyadó kapui előtt kb 500 méteres sor alakult ki. Ezt még gond nélkül vettük.

A következő gusztustalan rész a Zágráb előtti szakasz volt. Az autópálya fizető kapuknál már 1-2 km-s sor alakult ki, majd utána a Zágráb – Split autópálya felhajtónál alakult ki további 3-4 km-s sor aholis szintén a a beléptető kapuk voltak a szűk keresztmetszet. Aztán volt még sok araszolgatás és állás az autópályán. A faszunk már tele volt. Ha a szembe sávban baleset volt, a mi oldalunk persze lassított, ami láncreakció szerűen végigfutot egy 3-5 km-s soron, ahogy persze kell és a sor vége már állt is, mert ugye a féklámpa egy ragájos fasz betegség.

ÍJ és SZVN. Többet nem tudtam hozzátenni az úthoz. Split előtt 250 km-rel már nem volt gond, a nép egy része Rijeka felé távozott. Egy idő után tényleg gyorsan lehetett haladni és a szállót is gond nélkül megtaláltuk. Ami érdekes, kibaszott sok lengyel, szlovák és szlovén van errefelé, magyar is akad bőven. Megpróbáljuk a dög meleget végig a tengerparton elviselni. Splitbe maximum 2 napra akarunk bemenni, megnézzük az érdekességeket, IV. Béla királyunk gyermekeinek sírját esetleg meglátogatjuk.

post 6 óra az indulásig

July 16th, 2010

Filed under: Kirándulás — AndrewBoy @ 9:34 pm

Tényleg nem értem mit kell készülődni egy nyaraláshoz. 6 nap = 6 gatya, 6 zokni, 1 farmer, 3 rövid gatya, 6 póló. Levákuumolás nélkül az egész befér egy tescos kiszsatyorba. Ami még kell: laptop, telefon, pénztárca, útlevél, csomag cigi, pakli kártya, aspirin, reni, fényképezőgép, töltő kábelek. Ez a másik egy kis oldaltáskába simán befér. A tescos szatyorba még a tusfürdő, borotva, hab, fogkefe, fogkrém, fésű is befér. Az egészet akár egy hátizsákba is be lehet pakolni. Nem értem minek vett elő asszony két bőröndöt… De ez legyen már az ő baja. Az autó elviszi, annyival nem kér többet enni. No igen, a strandfelszerelést fent nem számoltam, nekem ez egy kis pléd, másnak lehet egy egész szoba:) Most alvás. Reggel indulás. Előre a végtelenbe! És tovább! A folyamatos dokumentálás most sem marad el. Tracking all the way!

post storm is coming

July 16th, 2010

Filed under: Napi fájdalom — AndrewBoy @ 4:52 am

The bloody storm is coming. The sky is overcast. Clouds are gray and ugly. Thunder and lightening. Even hail is expected. Good fucking morning Budapest.

post death of the ups

July 16th, 2010

Filed under: IT,Napi fájdalom — AndrewBoy @ 1:54 am

I got my junked uninterruptible power supply 4 years ago. It was rolled out because of the bad batteries. Fortunately I had 2 working batteries for alarm system which fitted well in the UPS later. Those batteries now at the age of 5 or 6. I’m still grateful they lasted until now. The recommended battery renewing is in every 2 years. So I’m happy. I haven’t done the renewing since I don’t have redundant UPS system. Once I pull out the plug all computers will stop until I’m done with the battery exchange. I’m running the “farm” without UPS now. It’s quite risky for the raid system I have. But hope we won’t have a blackout until I come back from holiday. Anyway, this will cost me another 50 bucks for the 2 new batteries. Your guess was right, I will buy them again in an alarm workshop. Hail to the brave batteries. Rest in peace guys.

post no fucking way! – The Ghost Writer

July 16th, 2010

Filed under: Links,Mozi,News — AndrewBoy @ 1:25 am

Just got another request from one of my non Hungarian pal to run this blog either in English or in dual language. Guys, again, this will not happen. I can imagine posting a few in English but certainly will not run this blog in English nor in dual language. Rise from the hood homies and learn one of the most difficult but most beautiful language of the globe! I admit I had couple of posts in Spanish. Hence you can expect English. Let’s start with this. For the drafted I tell you a secret, use http://translate.google.com. It’s not 100%, and will never be, but at least you are able to catch couple of words. Don’t be picky bitch, learn it! You can start it right away here: http://www.magyarora.com/english/index.html. I don’t give a damn whether you like it or not. :-)

Today subject is the new movie of Pierce Brosnan and Ewan McGregor directed by Roman Polanski. So you can expect some twist, temper, love, hate, anger. These will all lead us to the dark side certainly. Brosnan is acting a British ex-prime minister charged for genocide in Iraq/Afghanistan. The usual stuff. He and his staff retired to a small island off the US coasts. As a politican he hired a writer to write a memoir for him. Her wife Ruth is an attractive and purposive lady in the background. McGregor was chosen to take this job after the previous writer was killed. Police found Mike (previous writer) on the beach dead. They found out the case to be suicide instead of homicide. McGregor took the job for 250 Grands and flew immediately from publishing company to the island. During his first days he talked very little to the ex-pm. One day he went on a short trip around the island and met an old guy who told him that Mike’s death was rather a homicide than a suicide. Mike’s car was found on the ferry. Probably he was fallen out of the ferry and the see washed him up. But he was very far from the port.

Unfortunately this turn happens around the middle of the movie. Until this point nothing happens really. From here we can follow an investigation from McGregor’s point of view who will show us the truth. What happened in the past, whether the ex-pm was guilty and who was behind all of this? And the big question, why? All important part of the movie is in the last 20-25 minutes. The movie itself is very-very slow. They could have cut it into 50 minutes without losing any important moment. Only 3-4 minutes for a driving on the road and we can listen to the new BMW driving aid system. If they put a blinking mark onto a map and move it, we’d also understood the actual moving in 5 seconds. The idea of the movie is great. The point at the end is impressive. The actors are really selected well. It was quiet long but at the end it worthed to sit through. I give 7 out of 10. Definitely not the movie of the year.

post hurrá, nyaralunk!

July 13th, 2010

Filed under: Kirándulás — AndrewBoy @ 1:55 am

Itt a nyár. Először is persze viva espana! Szóval idén már volt szó mindenről, usa, franciaország, hollandia és persze amit még ember el tud mondani itt Európán belül. Repülni nincs kedvünk és azt sem akarjuk, hogy az útból két nap nettó a vezetésre menjen el. Körbeforgattuk Európa térképét és Horvátország jött ki a gépből. Miért? Nem tudom. Mindenki mondja, hogy nagyon jó, nagyon szép és nagyon igényes. Rögtön megvizsgáltam a lehetőségeket és az egyik legdélebbi pontnál megragadtam. Split. Wikin elolvastam mindent amit tudni kell. Nem azt mondom, hogy annyira izgalmas város, hogy összefosom magam, hogy végre lássam, de van látnivaló a környéken és megfelelő minőségi szállodák segítik elkölteni a dolgozó munkásosztály verejtékkel megszerzett tartalékait. Ami cél volt, hogy part mellett legyen. Köpésre a saját strandtól és legyen terasz, tengerre néző. És persze az sem baj, ha olcsó. Asszony körbenézett a neten és talált pár szállást. Hát majd meglátjuk milyen lesz. Szombaton indulás ezerrel, röpke 7-8 óra autózás és már ott is vagyunk. Aznap én már a tengerben akarom a seggemet mereszteni.

Adtunk ma a belföldi kirándulásnak és Visegrád – Esztergom – Párkány – Göd turnét nyomtuk le. Kellemesen, nem kapkodva. A táj nagyon szép. Nem kell ecsetelni, Dunakanyarból csak egy van. Na és szerencsére az is nálunk, így ezért a látványért nem kell a bunkó petinek túl messze mennie. Mondjuk ezt a mai napi kikapcsolódást előszezonozásnak a nagy hétvégi turnéhoz. Képek alant.

Kanyar jobb

Kanyar bal

Vonulnak az ukránok

Átkelés

post nem kicsit basz oda

July 10th, 2010

Filed under: Napi fájdalom — AndrewBoy @ 10:54 pm

Kicsi az asztal? Bemutatjuk az instant és egyszerű bővíthetőséget!

post első nap :)

July 10th, 2010

Filed under: IT,Napi fájdalom,News — AndrewBoy @ 10:17 pm

Reggel már korán sikerült felkelni, valahogy ilyenkor nem jön össze az alvás, de sebaj, hétköznap a 7 körüli kelés kifejezetten finom lesz:) Reggel egy gyors fodrászaton túl voltam. Már kellett, mert az elítélt frizkó nem jött már be. Még nem volt elég hosszú, hogy ne zavarjon, így inkább megszabadultam tőle. Pedig lehet növesztenem kéne, mint tíz éve. Bár akkor meg sapka alatt volt. Bukó alá pedig jobb a rövid haj. Tudja a rossebb. Viszont ma a motorra csak este ültem rá, esélyem nem volt motorozni, csak ráültem. Remélem holnap ez már változik:) Volt nagy terasztakarítás felmosással és slagolással. Az extrém foltok ellen a brigi nagyon hasznos volt:) Ecset és csiszoló papír vásárlás, mert ugye festés is volt, persze a legnagyobb déli napsütésben. A nyakam kicsit megégett, de el lehet viselni. Jó hír, hogy már a fűnyíráson is túl vagyok és már tervezzük a nyaralást. Egy hét Horvátország. Split, tengerpart, pálmák. Ja igen, Touch HD eladó, mert asszony nem akarja használni…

post tiltshift dunapart

July 9th, 2010

Filed under: IT,Napi fájdalom,News — AndrewBoy @ 8:52 am

Első próbálkozás. Szerintem annyira nem rossz. Majd valahogy a következő két hétben játszom ilyennel. Szabin leszek. Igen, mindenki elmehet majd a picsába. Photoshopra majd kell csinálni makrót okosan és utána már csak videóra össze kell rakni az elkészült 1-2 ezer képet:)

Klikk a képre!

post ilyen a világon nincs

July 8th, 2010

Filed under: Napi fájdalom — AndrewBoy @ 3:26 pm

Nem szoktam politizálni, de ettől tényleg befosol: http://kapcsolat.hu/blog/politikai_nyilatkozat_2010070. Persze, ha igaz a történet. Sosem lehet tudni, én magam nem ellenőriztem a forrást. Az ezeröcsiben (neoFM) pár napja az aranybullával hasonlították össze. Lehet mindkét nyilatkozatnak az aranybulla lenne az alapja?:)

post wp 3.0

July 5th, 2010

Filed under: IT,News — AndrewBoy @ 9:26 pm

Szép, szagos, fel kéne rakni:) De az új operát is ideje lenne. Csak ne mindig magától akarná elkezdeni felinstallálni, majd közli, hogy reboot… broaf…

post tiltshift LA

July 5th, 2010

Filed under: News,USA — AndrewBoy @ 9:18 pm

Egyszerűen imádom ezeket a videokat. Nem is kell kommentárt fűznöm hozzájuk. Kéne csinálni egy egésznapos videót Budapestről. Egy 2 perces éjféltől-éjfélig videó alig áll 2760 képből. Ez azt jelenti, hogy kb félpercenként egy kép. Persze lehet videózni is, aztán kivágni a felesleges képeket, de a fényképező jobbnak tűnik. Sebaj, jön a szabi hamarosan, majd játszom vele, írok fasza makrót psre:)

post hét képei

July 3rd, 2010

Filed under: Sunk (in) thoughts — AndrewBoy @ 11:10 pm
Duna towers 14. emelet

Volt szerencsém a héten a “dunaparty” két nagy torony egyikében járni. A 14. emeletről a fenti kilátás nyílik a városra. Azért nem rossz, valjuk be. A tetőről egy távcsővel órákig elnézegetném a várost és a környéket.

Emperor Palpetine :)

Pétnek délutáni kirándulásunk a városligetben zajlott, sikerült lencsevégre kapni az uralkodót:)

post touch hd2, élet a nagy pofával

June 26th, 2010

Filed under: IT — AndrewBoy @ 10:21 pm

Hát eljött az idő és a kezemben fogom a touch HD2-t. Érdekesség, de itthon nem adja egyik szolgáltató sem, pedig adhatná és ugyanúgy adhatnák hozzá a szolgáltatást mint az iPhonehoz. A HD alapjában véve baszott jó telefon volt. Überalles. Gyors, nagy, szép, tökéletes, méretileg ugye iPhone, de a kijelzője nagyobb volt. Sebességben nem volt lassabb és a multitask is überspeeden ment. Voltak programokkal gondok mikor kijött, a kijelző felbontás támogatottsága nem volt a legjobb a programok között. Aztán eljött az idő és kijött a HD2. Kb egy éve.

Egyelőre csak annyit, hogy gigabrutál. A hozzá adott online tartalom tudja azt amit az iPhone, program hegyek érhetők el hozzá, ingyen, fizetősen, olcsón, drágán. Aztán persze, hogy még mit tud az ember 3rd party helyről telepíteni, na az már csak tényleg azon múlik, hogy a googlebe mit üt be az ember. Első nap alatt túl vagyunk egy kb 2 percet igénybe vevő teljes változó adat migráláson, egy myphone account nyitáson ami egy live azonosítóval már működik is és persze rögtön lehet szinkronizálni mindent, automatikusan, vagy manuálisan, ránk van bízva. Ja és ha nincs meg a telefon nem kell aggódni, automata szinkron esetén a telefon helyét megadja. Nyomon lehet követni, hogy merre járt a telefonunk:) Aranyos. Mindenünket felszinkronizálhatjuk, erre van jelenleg ingyen és bérmentve 200mb helyünk. Ez persze a 8gigás SD-re kevés, hiszen már az is majdnem tele van nekem.

Első fontos program a tomtom-igo-garminxt trió volt. Kb fele annyi idő alatt indul el mindegyik program, mint a HD-n. Vagyis szakít. Játékok sokasága érhető el, szinte fel sem lehet sorolni, hogy mennyi, én 20 játék telepítése után meguntam, úgysincs időm ezeket sem majd végigjátszani a következő 2 hónapban, de néha-néha 5-10 perc unatkozást könnyen kikerülhetünk velük. Origi warcraft2 is van, hát nagyon komoly:) Töménytelen G-force játék, de ez már a HDre is volt.

Aztán persze twitter és facebook alkalmazás és footprintes fényképelés és már rögtön nyomhatom fel a google mapsra, hogy hol készült az adott fénykép, persze egy teljes nyaralást is rögzíthetünk. Az 5mp-s duplaledvakus fényképező minősége nagyon szép, bár már a HD-n sem volt rossz, de ott nem volt vaku.

BIG_HTC_Touch_HD_2

Szóval egyszerűen nagyszerű. Lesz még folytatás, de egyelőre még fel kell fedezni mindent. A menü rendszer egyszerűen kezelhető. A 4,3 colos kapacitív multitouch kijelző pedig mindent tud amit tudnia kell.

post esik eső karikára, essen inkább az anyjába

June 21st, 2010

Filed under: IT,Mozi,Napi fájdalom — AndrewBoy @ 5:59 pm

Szal azé már tényleg tele a tököm bazdmeg. Hétvégén nem volt egy perc, hogy azt mondtam volna, na most szívesen rápattanok a bringára és meghajtom, mint Zinger a varrógépet. Nem, szél volt, ha nem volt szél akkor meg esett az eső, borús fos volt az egész. És persze ma is és persze holnap is ez lesz. Már a nyaralást sem merem tervezni normálisan. Maradunk az öreg kontinensen, de lehet, hogy a jó időért távolabbra kell majd menni. Ennyi esőt nem nagyon láttam. Mikor meg vége az esőnek, 3 héttel ezelőtt, akkor meg egy hétig 35-40 fok volt végig. Május végén, normális, mi? Hát nem. Szóval jó időért kell most táncot járni és nem az esőért. Kéretik a perui indián barátainkat az Astorián, hogy hagyják abba az esőtáncot. És persze már az indoor programoknak is vége, nincs már sorozat, zéro nézhető film. VB-t néz a tököm, lehetne modell autózni, de az sem mega élvezet szakadó esőben. Egyelőre a RAID bővítés bitkukacának a figyelése váltja ki a legnagyobb izgalmat, de annak is egy nap múlva vége lesz. A héten viszont leginkább vidéken leszek és az esőnek nem fogok örülni. Szóval valaki csináljon 27 fokot és kisfelhős eget, hogy végre lehessen motorozni okosan. De lehet, hogy tényleg kéne az a lanparty amit Saimonsais kitalált.

post a megváltás

June 15th, 2010

Filed under: IT,News — AndrewBoy @ 8:52 pm

Már egy ideje tesztelgetem az új NAS-t. Miért is jó ez? Talán csak azért, mert tényleg bármti meg lehet csinálni, mert ez egy rendes file server, rendes gép funkciókkal és a piacon kapható SOHO cuccokkal felveszi a versenyt. Persze nem helytakarékosságban és egyszerű kezelésben, de amúgy sebességben biztosan. Persze a kulcs nem is a vas nagy részében van, hanem csak egy kártyában, a RAID vezérlőben. Persze, alaplapi vezérlő, windows sw raid, linux sw raid. Ez mind szép és jó, de ez mindegyik CPU időt zabál, méghozzá nem keveset és a megbízhatóság sem a legjobb, gondoljunk bele egy egyszerű system hangre fél percre, hát igen, lehet az sw raid összekuszálódik ennyi idő alatt. Annó ugye az első ATA CD írók sem arról voltak híresek, hogy írás közben bármit lehet csinálni, de ugye az SCSI már erre hibátlan volt. Egy-egy cd írás közben boldogan játszottam oszt, ha valami fagyás közeli élmény volt, csak meg kellett várni míg befejezi az írást, elalszanak a ledek, kiadja a CD-t és mehetett a reset okosan.

3ware9500

Szóval ő is olyan, hogy mindent ellát és nem kell hozzá semmilyen speciális software a gépre. Igen, ez egy ilyen állat. 12 SATA winyót kezel. Igaz csak sata 1, de 150 mega / sec nem elég? A mezei SATA winyók 90-100 megánál úgysem tudnak többet. Raptort meg fog venni a franc egy file tárolásra készült gépbe. Tehát kell még annyi winyó amennyi jól esik és mehet a műsor. RAID5 az egyik leggyorsabb és legbiztonságosabb megoldás, tehát valahol egy aranyközépútnak is nevezhetjük az eljárást. Nincs paritás lemez, egy winyó halál megengedett. Wiki barátnőnk mesél még az eljárásról, keress rá.

A konfigolás nem egy túlbonyolított folyamat. Hotswap, onfly bővítés, etc. A lényeg, írni rá most 3 winyóval 35-40 mega közt tudok folyamatosan, olvasni 60 megával. Hálón keresztül. Azt hiszem mindent elmondtam. Otthonra ez hibátlan, sőt még kis irodába is bőven elég. Ennek lényege, hogy a nagy filok mozgatásánál ne legyen gond és gyors legyen. Aki kis fileok tárolására akar használni egy ilyet, nem fog örülni neki, mert a nagy csíkozás miatt nem fog ilyen sebességeket elérni. 128kbyteos csíkokra bontás bőven elég, nem kell se kissebb, se nagyobb.

post linkeskedés

June 13th, 2010

Filed under: IT,Links,Oldies — AndrewBoy @ 3:35 pm

http://www.overclockers.com/mobile-nuclear-power-station/

Azé’ beszarás, totál véletlen akadtam rá. Szóval volt ilyen is:)

post Green Zone

June 10th, 2010

Filed under: Mozi — AndrewBoy @ 6:56 am

Matt Damontól megszokhattuk, hogy igényes és jó filmeket szoktunk kapni. Humor, akció, elgondolkoztató. De ezt most igazán nem értettem, hogy miért. Adott egy katona srác aki megkérdőjelezi az iraki háború mivoltát. Persze nem önmagától, hanem a bogarat azért a fülébe rakják. Az ő feladatuk, hogy megtalálják a tömegpusztító fegyvereket, persze bárhova mennek, sehol nincs semmi. Szóval vannak háttérben lévő szövődések és lobbista tevékenységeket sejtető események, de mivel terepen megy az egész film, ezért egy kicsit nincs kivesézve a történet. Tehát olyan nincs se füle, se farka. Nekem teljes mértékben hiányérzetem van. Persze kb annyit tudhatunk meg, mint amennyit a főhős valójában megtudott, de persze az kevés nekünk, mint nézőnek, aki az egészet szeretné átlátni. Hiányolom, hogy nem volt benne klasszikus washingtonos rész a politikai szálakkal, hiába fikció, de akkor is. Az ilyesmihez kell a fehérgalléros szemét is. Nem volt rossz, meg lehet nézni, de ez is csak egyszer nézős.

post Что я могу сказать вам?

June 10th, 2010

Filed under: Auto-motor,IT,Napi fájdalom — AndrewBoy @ 6:50 am

Indulhatna a nagy kérdéskör feltevés. Hát konkrétan semmit. A NAS-sal megy a szopás, a régi kütyüt elvitték, az új nagyon fasza, csak beszoptam egy kibaszott szar szériát. WD15EADS-00P8B0, ezt jegyezzétek meg egy életre, na ebből másfél terrásat venni nem szabad. Két winyóból kettő szar. Ezek után mit vársz? Persze, hogy ordítok. Ott áll a raid pengeélen táncolva már működtetni sem szeretném, veszélyes, bár 2 másik széria van benne, de sosem lehet tudni, az ördög eddig nem aludt. Hogy szedne altatót a mocsok geci. Aztán lehet a hírtelen monszunból előtörő sivatagi meleg az ami öli az alkatrészeket. Bár nem hiszem, mindenesetre nem a legjobb, hogy napközben megy a 30-35 fok, az irodában az ablak mellett meg lehet dögleni, de bentebb már visítanak a légkonditól. Napersze aztán a lányok jönnek majd a szandival, szoknyával, rövid gatyóval, kis blúzocskákkal és visítanak mikor 22 fok van én meg rohadjak meg az ingben és a hosszúgatyában. Persze, soha nem lesz semmi sem tökéletes senkinek. De legalább kiemelkedően jó motoros idő van, reggel és este nagyokat lehet motorozni. Tudod, mikor direkt kerülővel mész a munkába és utána haza. Faja.

post na nemááá

May 30th, 2010

Filed under: IT,Napi fájdalom,News — AndrewBoy @ 10:20 pm

Szal az új nashoz pénteken megjött a házikó. Elég gyorsan, alig 4 nap alatt ért ide és képzeld, csak úgy suhant felém a kis 20 kilós csomag. Még mindig nem értem, hogy postával együtt hogy sikerült a srácnak ezt eladni 149 USD-ért és használtan volt meghírdetve. A lényeg az, hogy zsír új, ismétlem zsír új volt a cucc, tokkal vonóval fóliázva, leragasztva, etc. Szóval az Antec 1200 vagy más néven twelve hundred már itt is van és muzsikál is rendesen. Első körben a kék ledek lábait csíptem el a ventilátorokban, utána már bekerült a fantasztikus celeron erőmű. Közben szereztem egy használt 320 gigás sata2 winyót amin már a rendszerek fent is vannak. Első körben debian, mert lehet kiváltom vagy a firewallt és akkor elég lesz egy gép , mindenre, de majd meglátom a dolgot tesztelni fogom a raid miatt, kezelhetőség és persze sebességet fogunk nézni, alapból a samba egy kicsit gyorsabb, mint a windowsos megosztás, de majd elválik. Egyelőre 70-80 megával olvasok róla és 50-60 megával írok rá hálón keresztül. Persze ez egy db winyó, nincs semmi extra így. Nem vártam rögtön gigabitet, de majd meglátjuk a raiddel mi lesz. A raid kártya most pont a vámon csücsül, péntek este érkezett be az országba. És képzeljétek, a www.posta.hu/nyomonkovetes oldalon meg lehet adni a csomag számát és rögtön írja magyarul, hogy mi is van. Jó persze ugyanazt, mint az USPS.com, de ez már nagyon szép dolog, hogy a magyar posta is halad a korral. Öröm és bódottá. Naszóval ilyennel bombáz engem a magyar posta:

posta

post tákolom, műszerrel

May 30th, 2010

Filed under: Auto-motor,Napi fájdalom — AndrewBoy @ 10:00 pm

Mint bizonyára már mindenki tudja, kedves barátunk Saimonsais (a.k.a. Keyser Söze, bicebóca) most otthon tesped és gyógyítja lábát vagy a Snowboard vagy a Motorozás miatt. Mindenesetre mielőbbi felépülést kívánok neki az alábbi két érdekes cikkel:

- Hogyan síeljünk kultúráltan?
- Hogyan motorozzunk biztonságban?

Biztosan mindkét írás nagy segítség lesz a részére. Szóval történt, hogy a darabokban lévő motorjához megjöttek a főbb alkatrészek (villa, alsó-felső villa híd) és az elektromos rendszer is összeépíthetőnek tűnt az új lámpával és műszerfallal. Szombat reggel – hiszen mi jobb dolgom is lenne? – nekiálltam összetákolni a vasat. Persze valami normális eljárás kellett és nem lehet csak úgy nekiugrani mint Tót az anyjának. Hát apránként, de elkezdett összeállni a motor kinézet és már odáig eljutott a történet, hogy működnek az elektromos rendszerek és a motor röffentésre kész. A féldifibe kell még olaj és hiányzik még pár új csavar, de jövőhéten szombaton biztosan kész lesz a járgány. Élvezet egy motort az alapjairól összerakni és megépíteni. Szóval lassan, de biztosan haladok:) Szombaton már főpróbázni szeretnék vele:)

IMAGE_025

IMAGE_024

IMAGE_023

IMAGE_022

post prince of persia

May 25th, 2010

Filed under: IT,Mozi,Oldies — AndrewBoy @ 7:20 pm

Finoman duruzsol az xt. Bejön a klasszikus loading screen és már kezdjük is a játékot a börtönben. Valahogy így indult a prince of persia története és folytatódott a hatalmas sikerű második résszel valamikor 93-94 körül. Aztán jött az első háromdés jellegű Prince of Persia 3D, összesen 11 kiadást élt meg a játék, számomra már szinte követhetetlen:) Szóval a filmen túl vagyunk, mert az is megjelent. Hát szinkronnal ne nézd meg, nagyon belenyúltunk. Botrány volt a fordítás. A film klasszik kaland, nézhető, látványos akciók, lehetetlennek tűnő ugrások, már a film elején is a játék karakterét mutatják be az ugrálásokkal, lógásokkal és falon mászásokkal. A sztori az übergagyi, nem a játék szerinti Sands of Timeról van szó, hanem egy újrakitalált meséről, itt a tőrt nem szabad, hogy az üvegbe belevágják és nem lesznek homokszörnyek. A sztori teljesen egyvonalú, még véletlenül sem kell gondolkodni. Egynek elment, és persze a végén a hercegnőt ismételten “feltámasztja” és utána jól megtöcskölheti hősünk….

Next Page »
ruldrurd
© AndrewBoy's Blog , Desinged by Stealth Settings
Entries (RSS) and Comments (RSS)