Megtekintettük tegnap a filmet. Ritkán megyünk el magyar filmre moziba. Főleg, hogy mostanság volt egy-két nagyon felsűlt darab, így nem vártam sokat a filmtől, más értelmesebb nem látott film nem volt a moziban, így elhatároztuk, hogy marad a made in hungária. A film alap története fenyő miklós hazatérése és a hungária együttes kialakulása. Vagyis a hazaérkezéstől az első ki-mit-tud-ig. Mivel annyira nem ismertem a fenyőt és a hungáriának is csak pár slágerét ismerem, ezért zéró elfogultsággal sikerült a művet végignézni. A remekművet, hogy pontos legyek. A film tele van poénokkal, beszólásokkal, semmi sincs erőltetve, persze nem tudjuk, hogy valójában így történt -e. De ha visszagondolok, hogy annó mi is mennyi faszságon tudtunk röhögni, akkor tényleg hihető a történet. Hosszabban nem igazán tudnék róla írni, mert akkor a poénokat felsorolva kisregény születne, maradjon csak az, hogy tényleg jó film és érdemes megnézni.
Saimonsaisnek van egy “action cam” nevezetű csodája. Oregon scientific gyártmány, 2 AA elemmel müxik és egy SD kártyára vesz hanggal együtt. Felbontás 640 x 480. Kb 2 órát tud rögzíteni a kütyü, vannak mount cuccok hozzá, motorra, bringára fel lehet aplikálni, se sielés közben a sisakon is lehet viselni. Kitaláltam, hogy az rc kocsimra kellene rábuherálni. Hát sikerült rábuherálni, alant a két video, lehet élvezni Sajna esett az eső és az utolsó gyerta égett ki menet közben Jövőhéten remélem tudok több videót csinálni. Na azért a telemetria nem lesz fent bal oldalt mint az f1 közvetítéseknél:P
- Made in Hungária (erről később, baszott jó volt)
– Dragonball Evolution (április 9)
– Fast and Furious 4 (április 2)
– Terminator Salvation (május 22)
És most vakarom a fejem, mert más hírtelen így nem jut eszembe. Atilllla készülhet a dragonballra ;]
Érdekességre lettem figyelmes a mai napon. http://global.ebay.com. Az oldalra, ha felmész ki tudod választani, hogy milyen nyelven akarod az oldalt és hol vagy helyileg. Ki lehet választani, hogy globál e-bayt akarsz -e látni, vagy pl csak az US lokált. Ez okos, most így akkor bármit beírok, mindenhol keres! Aranyos dolog, hogy magyarul írja ki a dolgokat és forintban számol. Persze ez paypal account beállítástól függ, hogy forintban, vagy a meghírdetett default devizában akarunk -e teljesíteni. Én úgy számoltam, hogy a magyar bankok kártyahasználatra jobb váltást adnak, mint a paypal. Igen, még mindig vadászom az x-winget.
Adott egy sokszoros világbajnok pilóta aki sok helyen dolgozott már, benetton, ferrari. Fogja magát és csapatot alapít. Egy hónap alatt összerak két autót amik az ausztrál nagydíjon holnap az első sorból rajtolhatnak. És nem kicsit zúzta le a tömeget, hanem nagyon. Reggel már vártam, f1, végre. Az idióta kommentátorokra ügyet sem vetve és az eddigi híreket mellőzve letespedtem a tv elé. Valami fehér autók mennek, barrichello és button. Nyomják a köröket és közben kiderült, hogy a szabadegyzésen mindenkit aláztak. Szó volt elektromos visszatöltésről, fékezéskor és körönként 7 másodpercig fel lehet ezt az energiát használni egy főtengelyre kötött motor segítségével, állítólag 80 lovat ad a kocsinak, körönként alonso szerint akár 2-3 tized is lehet a difi. Hát ezekben a fehér autókban ilyesmi nem volt. De disznón össze voltak rakva.
Button kicsit kockásan kanyarodott, olyan raikonenes stílusban, barichello viszont szépen tolta a kanyarokat. Nagyon jól mentek a kocsik, megértemelten első hely. Végülis egy vér profi, mint ross brawn a csapatoknál csak szívhatta be az infot magába. Aztán leült és egy hónap alatt összerakta a tutit. Azért ne igyunk még a medve bőrére, mert 3 versenyt kell egy motornak kibírnia. Viszont ismét van slick gumi, jobb a tapadás, más a difúzor és állítható az első szárny. Úgy néz ki a mezőny nagyon megkavarodott, meclarenek, ferrarik hátul, red bull 3. helyről indul. Jó szezon lesz, tíz éve nem volt ilyen szezon!
Azért majd kiváncsi leszek, hogy milyen logok fognak egy idő után a frissen indult csapat gépein díszelegni. El tudnék viselni egy pingvint rajta:P (bár ezesetben visszafelé kell szponzorálni)
Voltunk kajálni pizza hutban. Visszafele játékbolt mellett vezetett az utunk. Nem bírtam ott hagyni. Ugye nagy starwars rajongó vagyok és persze lego rajongó is. Valahogy rögtön beleszerettem, classic régi starwars. Már csak egy x-winget kellene beszerezni, de úgy néz ki, hogy eléggé nehéz, mert itthon sehol nem kapni és csak a lego weboldalán van fent. Szóval most x-winget vadászok, lehet e-bay lesz belőle.
Látszik, hogy nem áll sok darabból, kb 25 perc alatt nagyon kényelmesen össze lehet rakni. Ebben a legóban még az a jó, hogy nem áll túl sok speciális alkatrészből, tehát mi építjük fel a hagyományos elemekből a gépet. Sok legóban láttam, hogy nagy méretű speciális darabok voltak, ezek szerintem elveszik az építés örömét. Viszont mekkora örömség lenne a millenium falcon, a rekorder szett, 90 centis és több mint 5000 darabból áll, most potom 500 USD-ért lehet megrendelni a lego.com oldalon. Azért brutális lenne Szóval az egyszerű összerakást követően az alábbi mű született:
Ha meglesz az x-wing, akkor jöhet majd a plafonról damillal lelógatós tie fighter üldözi az x-winget felállás. A tiehoz adtak egy vödört és az x-winghez is jár egy luke meg a többi rebellis tag. Azt hiszem a hétvégén maratoni starwars nézés lesz.
Vannak jó dolgok az életben. Sokan nevelnek kutyákat, tartanak halakat, vagy macskákat. Kis közösségeket tartanak életben. Ez bizony egy felelős pozíció. Ugye felelősek vagyunk azért akit megszelidítettünk, vagy hogy mondta annó a róka a kis hercegnek. Mókás, de lehet kapni kis hangyafarmokat. Műanyag átlátszó vékony doboz, folyékony ehető géllel kitöltve. Én is szerettem volna egy kis farmot mindig is magamnak. Bár nekem más igényeim vannak. Szívesen elnézek egy debian PDC-t pár klienssel.
VMWare/ESX vagy VirtualBox. Mint frame cuccok. VirtualBox full free cucc. Elég jól müxik, sokat nem kell konfigolni. Egyszerűen és gyorsan telepíthető minden cucc rá. Kezdésnek egy PDC debian lenny, ez gyorsan felkúszik gond nélkül. Innentől kezdve már csak a sambát kell patentre belőni és a usereket hozzáadni. Kész a tartománykezelőnk! Leiírást nagyon sok helyen lehet találni sambához. Alapvetően egy config file az egész, keressük meg a /etc/samba/smb.conf -filet (debian alatt) és az alábbiakat írjuk bele:
[global]
netbios name =
server string = Samba %v on %L
workgroup =
; domain & local master browser a winek miatt
os level = 65
prefered master = yes
domain master = yes
local master = yes
domain logons = yes
; misc options
socket options = TCP_NODELAY IPTOS_LOWDELAY SO_SNDBUF=8192 SO_RCVBUF=8192
time server = yes
; do not show files starting with dots
hide dot files = yes
; Central European code page support, így ékezetes fileokkal sem lesz gond.
client code page = 852
character set = ISO8859-2
; do not allow guest access, use only local system accounts
; csak létező userrel lehet belépni
security = user
guest ok = no
invalid users = bin deamon sys man postfix mail ftp
admin users = @adminok
; logging (max log size is in kB)
log level = 2
log file = /var/log/samba/log.%L
max log size = 1000
debug timestamp = yes
syslog = 1
; user roaming profiles path
logon path = \\%N\profiles\%u
; general logon script (in DOS format)
; ez a file fog login után belépni
logon script = logon.bat
A logon.bat a bejelentkezés után fut le a loginolt user gépén autómatikusan. Ezzel sokmindent meg lehet szabni, script kidek előnyben. Ezek után még kell, hogy honnan legyen a login és mi legyen a default profile mentő hely, személyre szabva.
; share for domain controller
[netlogon]
path = /home/samba/netlogon
public = no
writeable = no
browsable = no
valid users = root @felhasznalocsoport
; share for storing user profiles
[profiles]
path = /home/samba/profiles
writeable = yes
create mask = 0700
directory mask = 0700
browsable = no
valid users = root @felhasznalocsoport
Ha kész vagyunk a samba konfig file megírásával akkor mostmár jöhet a gépek hozzáadása a rendszerhez. Adjuk ki a smbpasswd -a -m $ parancsot, hogy az adott gépet a domainbe hozzá tudjuk adni. Usereket pedig egyszerűen, smbpasswd -a tudjuk hozzáadni a rendszerhez. Ezek után xp/win2k/nt alól gond nélkül be tudunk lépni a domainbe. Elképzelhető, hogy először rootként kell belépni, ha nincs samba jelszó szinkronizálás akkor root jelszót kell a sambahoz beállítani a smbpasswd -a root parancs kiadásával. Win98/Me alól nem szükséges a gépregisztráció.
További megosztásokat az alábbi mintával tudjuk létrehozni:
Nagyjából kész vagyunk a szerver beállításokkal. Most a gépek be tudnak lépni a domainbe. Ez még semmi extrát nem jelent, csak annyit, hogy bizonyos scriptek kötelezően lefuttathatóak a kliensgépeken és vannak közös / saját megosztások. A sambának vannak grafikus/webes kiegészítései ahol távolról kultúráltan lehet a usereket és csoportokat hozzáadni a rendszerhez. Ez is egy okos dolog.
Lassan keresni kell normális sbs exchange kiváltó cuccost, így a szerver os és alkalmazások és calok árán lehet vastagon spórolni. Szóval a virtualbox ezért jó móka, mert fizikai gépek nélkül lehet szimulálni egy teljesen normális hálózatot. Arra igaz még nem jöttem rá, hogy a windows 7-t hogyan lehetne mindenféle gond nélkül a domainbe beléptetni.
Hamarosan teljes pompában tündöklik az AndrewBoy ranch. Még a korlátokat kell felrakni és a kertet mókolni egy kicsit és kész is vagyunk. Persze a fűre várni kell, 5 fok alatt baszik nőni. És most azért a legjobb jó indulattal sincs melegebb, mint 2-4 fok átlagban. Pedig már március vége van. A korlátokat is csak normális időben lehet felrakni, tehát ez is áprilisra fog átcsúszni. Reggel, ha csak pár percig is, de havazott. Szóval jöhetne a jó idő, hogy végre tényleg készen legyen a kecó. Aztán lehet mosni a kertibútort és végre a jó időben kint ülni esténként, laptoppal a kézben. Mert nekem még az ingzsebemben is memória modul van :] Nade tényleg, legyenmárjóidővégre!!!
Gondolkodtál már el azon, hogy pimpeld a géped? Tíz éve még komolyan nyomtuk a dolgokat, krómrács az elején, fényezett oldalak, extra ledek, tekerők. Igen, nagyon baró cuccok voltak. De gondolkodtál már azon, hogy a rackszekrényed pimpeld? Legyél beteg! Ha látsz pimpelt szekrényt, fényképezd le és küldd el! Egyelőre csak az enyémben tudunk gyönyörködni, de már készülnek a tervek;]
andrewboy.com személyesen
Igen, egy fényezés és pár neon valóban ráférne, nomeg mostanság már a bézs szín sem divat, hanem a szürke és a fekete. UV reagens UTP kábelek is kellenek, alul felül pedig UV cső és akkor szépen világít minden. A szerverbe UV reagens ventilátor kell, hogy a rácsok mögött látszódjon mikor szívja a levegőt. Egyelőre csak elméletileg gondolom, hogy pimpelni akarom a cuccot, mert leállást viszont nem akarok. Ideas welcome!
Gyönyörű hangja van. Janis Joplin még ma is egy ikon.
Mercedes Benz
Oh Lord, won’t you buy me a Mercedes Benz ?
My friends all drive Porsches, I must make amends.
Worked hard all my lifetime, no help from my friends,
So Lord, won’t you buy me a Mercedes Benz ?
Oh Lord, won’t you buy me a color TV ?
Dialing For Dollars is trying to find me.
I wait for delivery each day until three,
So oh Lord, won’t you buy me a color TV ?
Oh Lord, won’t you buy me a night on the town ?
Im counting on you, Lord, please dont let me down.
Prove that you love me and buy the next round,
Oh Lord, won’t you buy me a night on the town ?
Everybody!
Oh Lord, won’t you buy me a Mercedes Benz ?
My friends all drive Porsches, I must make amends,
Worked hard all my lifetime, no help from my friends,
So oh Lord, won’t you buy me a Mercedes Benz ?
I saw him dancin there by the record machine
I knew he must a been about seventeen
The beat was goin strong
Playin my favorite song
An I could tell it wouldnt be long
Till he was with me, yeah me, singin
I love rock n roll
So put another dime in the jukebox, baby
I love rock n roll
So come an take your time an dance with me
He smiled so I got up and asked for his name
That dont matter, he said,
cause its all the same
Said can I take you home where we can be alone
An next we were movin on
He was with me, yeah me
Next we were movin on
He was with me, yeah me, singin
I love rock n roll
So put another dime in the jukebox, baby
I love rock n roll
So come an take your time an dance with me
Said can I take you home where we can be alone
An well be movin on
An singin that same old song
Yeah with me, singin
I love rock n roll
So put another dime in the jukebox, baby
I love rock n roll
So come an take your time an dance with me
Mert most olyan rock and roll kedv van. Dallamos muzsika.
Igen, itt van. Meg van a “kicsike”. (respect Flex) Kicsit megalomán érzés, de ez van, nagyon kényelmes. Nézzük az alap paramétereket:
Látható képméret : 25,5″ Wide
Maximális felbontás : 1920 x 1200 (WUXGA)
Kontrasztarány : DC 20 000:1 (1000:1) (Typ.)
Válaszidő (ms) (átlagos) : 5 ms
HDMI bemenet
DVI bemenet
VGA bemenet
1 USB be 2 USB ki
3,5″ Audio out (hdmi in esetén persze)
Optikai Audio out (hdmi in esetén persze)
0,3 watt standby fogyasztás
A régi 204B Samu monitor színei mindig is szépek voltak, nagyon tetszettek. De mikor ezt bekapcsoltam, akkor köpni nyelni nem tudtam. Színei szenzációsak, kontraszt, fényerő és a fekete, az a fekete! Tényleg mint egy lépcsőház éjszaka. Az 1920 x 1200 as felbontás nem mondtható pixelesnek egy ekkora monitoron, pont, hogy kényelmes és olvasható ebben a méretben minden. Persze a dvd és a divx az okádékul néz ki, a full HD viszont badass Rövid játék után rájöttem, hogy kényelmesen elfér 800×600 -ban 4 db oprendszer is virtualbox alatt a képen és ez mekkora móka. A lényeg viszont, hogy az operát nem kell fullra kinyitni, az oldalsó pár centit nyugodtan kihagyhatjuk, mert még a bal oldali menüvel sincsenek ennyire széles weboldalak (saimonsais talán képes ilyenre:P) és jobb oldalt kényelmesen elfér a miranda és, ha még ez sem elég, a tvtuner keret nélküli képe is csodálatosan megtalálja helyét. Akinek még ez sem elég, az ilyenkor mondja, hogy dugjuk fel a régi monitort is és akkor használjunk már kettőt. Régen 2 crtvel toltam, tudom mennyire awesome kettővel dolgozni. Költözés előtt picivel lett a 2. crt kidobva, mert szegénykém megpusztult, így lomtalanítás áldozata lett. Szóval azóta hiányolom a második monitort, de most végre megint van. Futhat ott bármi, e-mail, miranda, tv, a fő monitoron pedig lehet kényelmesen heggeszteni. Apropó, és akkor ugye már a kimeneteket is a második monitorra teszem, nehogy a kódot szemelől veszítsem, mikor másik szemmel nézem a kimenetet. A overmegalomán a 3 monitor lenne, mert akkor még mindig maradna egy monitor a kommunikációra és a szórakozásra
A moncsit mindenkinek bátran ajánlom, hatalmas vétel. A tv tuneres verzió is elérhető (analóg + digit (de nem dvb-t!) 3 hdmi bemenettel, hangkeltővel, viszont nincs pip, tehát párhuzamosan nem megy a monitor – tv történet. Mivel van tunerem így kényelmesen oda “rakom” a tv-t ahova csak szeretném. Talán kicsit a monitor tv dizájnos, lehet a méret miatt, de azért a vékony kávás ezüst vagy fekete konzervatív stílus nekem megnyerőbb lett volna. Természetesen nincs pivot, de falra lehet szerelni. Nekem bejött, a dizájnon kívül hibátlan a moncsi.
<Fyad> When I bought siemens cellphone, siemens sold its cellular section. When I bought yakumo screen, yakumo got bunkrupt. When I bought fujitsu-siemens laptop, siemens sold its share.
<Fyad> Just curious what to buy next…
<r_heart> apple
<hoobsta> Apple
<sailo> apple
Március 12 óta játszát ázsiában (japán, hong kong, kína, thaiföld, stb) a dragonball evolutionst. Eddig a foxnak 10 millio USD-t hozott. Az észak amerikai premier április 8. Szóval nem kell sokat várni, hogy megtekintsük a remekművet. Nem akarok semmit elolvasni a filmről, úgy akarom a filmet megnézni, hogy ez egy mesefilm, songoku létezik és songoku szuperharcos aki mindenkit lenyom. Gyerek fejjel akarom megnézni. Akarom a kamehamet és levegőben harcolást és mindent ami ezzel jár. Már van filmzene is, iTunesról, Amazonról jó pénzért természetesen, már le lehet szedni.
A Rózsadomb és a Várhegy közötti völgyben, a Margit körút, a Krisztina körút és a Szilágyi Erzsébet fasor találkozásánál fekszik, az I., a II. és a XII. kerület határán; a tér maga a II. kerülethez tartozik. Dél-Buda, illetve egyes budai zöldövezetek – Rózsadomb, Pasarét, Pesthidegkút, Zugliget, Hűvösvölgy –, továbbá néhány környező település – Nagykovácsi, Budakeszi – és a kedvelt budai kirándulóhelyek felé közlekedő villamos- és autóbuszjáratok átszállóhelye, végállomása. Itt van a 2-es metróvonal egyik forgalmas állomása, melyet 1972-ben adtak át a forgalomnak és 2006 nyarán teljesen felújítottak. A téren van a 4-es, a 6-os, a 41-es, és az 59A villamosok végállomása, de a téren áthalad a 18-as, az 59-es és a 61-es villamos is. 1990-ig megkerülték hurokvágányokon a villamosok a teret. Akkor alakult ki a jelenlegi elrendezés. Forrás: Wikipédia.
Régen láttam, de megint megnéztem. És tényleg, nekem tetszik, jó hangulatos film. Aki még nem látta sűrgősen pótolja! A történet egyszerű. Vannak a negyedikes gimnazisták, akik ballagás előtt állnak, a történet innen indul el. Egy hétvégi este, ahol mindenki vadászni indul. Buli címekért. Két csalamádés hamburger közt indulnak a suhancok bulizni, ingyen piára és kajára, no meg a csajokra hajtani. Főhősünk Petya egy átlagos felhasználó aki nagymamájával él együtt. Közeledik a rendszerváltás, már nincs akkora szigor, alakulnak a pártok és ő meg a hülye haverjai szarnak bele az életbe, a pillanatnyi örömöt kergetik. (Ez valahogy ismerős) Házról házra járnak bulizni, aztán hírtelen ballagás, érettségi, első autó, szerelem, ami ilyenkor lenni szokott, indul a nagybetűs élet. Egy kellemes visszaemlékezés egy olyan időszakára az embernek amit szerintem sokan újra és újra élnének, változtatások nélkül.
A film nekem nagyon bejött. Hozta rendesen a régi érzést. A színészi tehetség persze nem nyer rögtön academy awardot, de a hangulat király. Ajánlom mindenkinek, fiatalnak és kevésbé fiatalnak. Bár mindenki annyi amennyi érzi magát. Lehet megint az óra alatt kéne találkozni a haverokkal. Mondjuk akkor viszont bmv.
Tegnap volt egy kis baleset. Öröm és boldogság, hogy a speedshopból sikerült elhozni az utolsó kijelzőt. A csere 15 percet vett igénybe. Szegénykém. RIP. Viszont patent lett a telefon, csavarok megint meghúzva, karcmentes szép kijelző. No és persze az adatok elérhető közelségbe kerültek ismét.
Tegnap bent figyeltünk a victor hugoban, hogy mi történhetet Saimonsaisék szerverével. Érdkekes állat ez a dell t300. Van egy 60 pixel széles kijelző ahol max 4-5 betű fér el egymás mellett, így fényújság styleban ontja a hibaüzenetet. Kidug-bedugra a hibaüzenet megszűnik, viszont a hibát (post utáni reset) ugyanúgy produkálja. A dell pedig telefonhívásra csak egy checklistet írogat és ha már mindent tudnak a távolból és kikérdezték az embert rendesen, na csak akkor talán méltóztatnak kisétálni. De erről majd Saimonsais részletesen fog szerintem értekezni, azért furcsa az ilyen support. És meg kell vallani egy ilyen vas nem két fillér és minden kiesett óra hatalmas veszteség egy működő üzletben.
Adott egy 1Ghz-s celeron procis gép 256 mega SD Rammal és 120 Gb winyóval. Van benne valami Geforce3 nvidia cucc is. Alaphangon windows xp-vel, officszal normálisan elmegy a gép, lehet internetezni, szöveget szerkeszteni, videót nézni, zenét hallgatni. Szóval minden működik faintosan. Játszani persze csak módjával lehet, régebbi játékokkal, de irodai gépen nem játszunk.
Nézzük windows esetén milyen költséget jelent egy XP és egy Office amiben van Outlook, Excel, Word és Power Point, esetleg Publisher. XP professionalt jelenleg 32 ezer Ft + ÁFA / db áron találtam, Office 2007 Pro-t már potom 99 ezer Ft + ÁFA / db áron van, most akciósan. Szóval 130 ezer + ÁFA a két program és akkor még gépet sem vettünk alá. A fenti celeronos konfig ingyen volt, a monitort én adtam hozzá, 19 colos monitor eszmei értéke 5-10 ezer Ft között mozog. A winyó még egy értékesebb darab, az is itthon volt a fiókban.
Szóval letöltötem a Lenny-t, debian 5. Nem voltam spúr, a teljes első cd-t leszedtem, nem csak a net install-t. Berakom, boot. Wow! Grafikus felülettel telepítés. Ám legyen!
Next-next alapon végig megy, munkaállomás, samba, etc. Kb egy óra alatt fent volt minden. Kis szopás az nvidia driverrel, itt azért még kell a google. Aztán utána már megy minden felbontás beállítás és frissítés is. OpenOffice dolgok kipróbálása, megy minden. Élesben, majd meglátjuk, hogy fog teljesíteni a gép. Mivel napi használatban lesz irodai körülmények közt, ezért fontos, hogy ne legyen virus, etc probléma. Ezért is akarom ezt a linuxot, user semmit nem tud elállítani, semmit nem tud szétkúrni. Van egy munkakönyvtára aztán ennyi.
Majd még a nyomtatót és a scnannert kell behergelni rá, de már 5 éve sem volt gondom SuSe alatt a scannerrel és a nyomtatóval.
A cebiten és mostanság mindenhol ez folyik a csapból. Régebben senkit nem érdekelt, hogy a számítástechnikai eszközök mennyit fogyasztanak. Ugye induljunk ki abból, hogy annó még borda sem kellett a cpukra. 93-4ig teljes terhelés mellett is alig mentek a procik 30-35 fok fölé. Aztán megjelentek az első DX2-k és onnantól kezdve már mindenre kellett borda s ventillátor. Az áram egy része így rögtön hővé alakult ami semmi más, mint veszteség. Aztán egy idő után a szerverek már annyi hőt termeltek, hogy a szobák hőjét jelentősen felmelegítették, így légkondicionálást kellett beszerelni.
Manapság mikor a hálózati adattároláshoz több terrányi tükrözött, strippelt winyók kellenek, a raid5,10 korszakában már nem elég 1-2 winyót bekötni a rendszerbe. A mai NASokhoz 10-20-30 winyót is lehet kötni, ami iscsi 15kprm-s cuccok esetén termeli a hőt és zabálja az áramot. Egy-egy blade szerver cluster rendszer áramfogyasztása meghaladja akár a 3-4kWh-t is. Egy teljes szerver park képes akár 15-20kWh áramot is felzabálni, ami óránként akár 1000 Ft is lehet és persze erre még jön legalább egy 4-5kWh-s légkondi, összesen a 25kWh már 1200 Ft költségre is rúghat, így az éves áram költség elérheti az éves 10 millió Ft-t. Tehát a pár éves felhasználás a gépek értékén is túl mutathat.
Be Green! Nem elég a mobiltöltőt és a számítógépet áramtalanítani otthon és akkor még ott a tv, dvd, hifi ami stand byban zabálja a 10-20 wattokat. Ezekkel egy háztartás egy évben már komoly 4-5 akár 10 ezer forintos áram költséget takaríthat meg. Látszik, hogy a számítógépek teljesítményének növekedése már háztartási méretben is képes az áramszámlát jelentősen megnövelni. A régi gépek fogyasztása elenyésző volt és rendes tápkapcsoló volt rajtuk, így stand by fogyasztásuk sem volt. A mai gépeken, mikor a gyerek napi 8-9 órát játszik, hát nem kevés a fogyasztás, egy jó játék gép monitorostul képes 4-500 wattot csont nélkül benyelni, napi akár 200 Ft-s extra költséggel terhelve a háztartást. Ez a régi gépeknél akár dupla/tripla fogyasztás is lehet. Egy 14-s CRT sem fogyaszt sokkal kevesebbet mint egy 22 colos LCD panel! Sőt, szerintem a 14-s CRT kevesebbet eszik.
Én is Green lettem. A szervert rendesen lehúztam 500 Mhz-re és 1,1voltra raktam a Vcore-t. Bekapcsoltam az athcool-t. Így jelenleg a proci 32 fokos (korábban 42-45 volt). Vettem egy fogyasztásmérőt a conradban. Hazaérve az államat kapartam össze a földről. A NAS pörgő winyókkal 40 watt körül eszik. A switch 15-22 watt közt eszik, az adsl modem 15 wattot zabál meg, a UPS 15 wattot nyakal még be. A szerver a 105 wattból a maradékot, vagyis 25-30 watt körül zabál. Az asztali gépem csak, ha úgy megy monitor nélkül letöltögetni, akkor 75 wattot eszik meg, monitorostul már 110 körül eszik, játék alatt pedig 300 watt körülire megy a fogyasztás.
Ledöbenttő utánaszámolni, de a szerver üzemeltetse kb havi 4000 Ft körül van, hiszen éjszaka azért áll a NAS és álló winyóval csak 10-15 watt körül eszik. Be Green! A TV-n is vegyük le a fényerőt
Elkezdtem keresgélni a tíz évvel ezelőtti undernetes #magyar tagokat. Kérem jelentkezzetek. Szervezek szépen lassan egy irc bulit, minden arcot látni szeretnék! Terjesszétek az igét!
Korábban már írtam az elmüs ügyfélszolgálatos történetről. Ugye a lényeg az lett volna, hogy a következő hónaptól, tehát februártól, havi csak pár kwh-t számlázzanak, mert üresen áll a ház, 25 perc telefonálás után még mindig nem voltam confident abban, hogy a nő felfogja amit mondok és így lesz. A hónap elején a számlának meg kellett volna jönnie, nem jött. Sík ideg voltam, hogy valamit biztos elkúrtak. De! De ma voltam a másik kecóban nővéremmel és ott volt a számla levél. Elfelejtették áthozni. És igen! Az elmü valóban csak 5kwh-s fogyasztást számlázott ki! Szóval respect a hölgynek, hogy végülis megértette, hogy mit is akarok pontosan, igaz mondtam, hogy x óraállásig fixen ki akarom fizetni és utána legyen havi 5kwh, de ez is már haladás így.
Ez alapján nagyon fincsi lesz a filmecske. Azt hiszem a bemutató előtt majd mind a 3 részt meg kell nézni, csak a feeling miatt. Felkszülten kell megnézni. Kiváncsi vagyok a gépeknek lesz -e német akcentusuk, lol.
Sok kocka álma egyszer egy hatalmas nemzetközi kiállításra kijutni. Itthon már nincs ifabo, compfair így az ilyen irányú érdeklődést nehézkes kielégíteni. Persze a régi kiállítások a kiskerek és pár gyártó hazai képviseletén kívül mást nem jelentett és másfél pavilonon kívül több helyet nem fogott át. Gyűjtöttük az árlistákat és bambultuk a high-tech cuccokat, vittük a lyukasztott cédéket, és persze 3m-s scotch celluxékrt álltunk sorba. Ez nem cellux! Ez Magic Tape, hangzott el minden alkalommal. Régen volt. 15 éve. Az árlisták akkoriból még valahol meg vannak lefűzögetve, katalógusok és leírások. Egyszer még előszedem őket és gyönyörködni fogok a 486 DX4 100 proci 80 ezer forintos árán, ami 4 hónap alatt már csak 25 ezer volt
A játék expo londonban mindig is érdekelt akkor még E3 néven, ma már MCM. Alig vártuk, hogy kezünkben legyen a legfrissebb pc-x vagy 576, hogy megnézzük milyen újdonságok várhatóak a következő hónapokban. Akkoriban a demo verzió kincsnek számított, hiszen több tíz megákat letölteni sem lehetett, és az újsághoz akkoriban már járt néha CD, pl egy dupla nyári összevont kiadáshoz, de azóta már pc-x sincs, sajnálom. Megszünt a cool is pár szám után, pedig volt a srácokban fantázia. De a nyomtatt sajtó lagje hatalmas az online mediaval szemben. És hozzá kell tenni, drága. Havi pár ezer forintért 100 oldalnyi cikk kevés olyanról ami már talán nem is igaz, és már nem is hype többé. Persze az ifabo meg a compfair mindig jól jött, IDG standon nyertem mindig egy éves előfizetéseket sorozatban. Respect a szerencsekereket forgató lányoknak
Reményekkel tele érkeztem meg a momparkba, hogy Saimonsaist felszedjem. 5 óra. Bevásároltam a legszükségesebb élelmiszer alapanyagokat: 12 db bomba, 6 zacskó hagyományos chips, 4 zsömi, felvágott, kemping sajt, kóla és ice tea. Bábolnánál még azért vettünk pár sajtb-t. Az influenza engem is lenyomott, péntek reggel még 39 fokos lázam volt, mikor a momban voltam, már csak 38 körül mocorgott. 1220 km várt ránk, ideje volt indulni. Váltott vezetéssel mindenféle izgalom nélkül kispárnával és pokróccal megérkeztünk reggel 4-re a parkolóba. Egy lélek nem volt. Kocsi leállít és alvás 8ig.
Kb 7 körül felébredtem, izzadtam, mint kurva a templomban. Megmértem a lázam, 36,4. Oh, vagy kihültem, vagy már nem vagyok beteg merült fel a kérdés, nyomtam egy kis paracetamolt, aztán meglátogattam egy bokrot és rágyújtottam. Pár rendőr már lézengett a környéken, rakták le kordonokat. Pár perccel később egy fiatal csaj jön oda hozzánk aki elkezd németül karattyolni, felszólítottam az angol nyelvre, majd angolul elmondta, hogy álljunk át máshová, mert …. Én csak néztem ki a fejemből és az volt bennem, hogy hova menjünk. Elindultunk a nagy parkolóból, majd a rendőr lerohant minket, hogy itt nem mehetünk át, mást nem értettünk, mert angolul nem beszélt, németül meg ocsmány tájszólással nyomta.
Aztán kiderült, hogy katonás rendbe kell felsorakozni a parkolóban, 8 EUR a napi jegy, aztán mehetünk boldogan cebitelni. 8:30 kor már fáztunk, besétáltunk az előcsarnokba, előkotortuk a jegyeket, respect büki! És vártunk és vártunk, aztán a kapukat kinyitották és a 20 ezres marhacsorda lerohanta az arénát.
Magyarország! Én is így szeretlek! 9 óra 15 perc és az első pavilonban találkoztunk a holografia.com standjával, ahol real 3D tv-t lehet nézni, illetve egyéb más holografikus dolgokat mutatnak be. Magyar cucc, villog is a háttérben, hogy EU-s pénzből és állami pénzből vannak ott, de a bemutató nem működik, szakikánk 9:25re ért oda és még akkor sem tudott a gépbe életet lehelni. A nagy terület és a rohanó idő miatt úgy döntöttünk nem várjuk meg még életet lehetlnek a készülékbe, leléptünk. Legalább ilyen helyen lennénk kicsit európaiak, hogy időben és rendben kész van minden. Ok, hogy nem kaptak rá annyi pénzt, annyi lehetőséget, mint az ms standnál a 3d-s cuccok, de akkor is, próbáljuk eladni magunkat, ne pedig a sarokban ülve várni a messiást, hátha jön valaki és kirakja a nagy zsét.
Szóval 30 db pavilon megtömve mindennel, egyesével már nem is emlékszem melyikbe mi volt pontosan, de témakörökre bontva azért lehet említeni bőven érdekességeket. Microsoftos 3D cuccok, multitouch dohányzó asztal, multitouch 8 méteres bárpult! Kézmozgást érzékelő kütyük egér helyett és a többi ilyen apró nyalánkság Töménytelen mennyiségű PNA és mindenféle hordozható mini display, multitouch felülettel. Falra ragasztható touch fólia, arra lehet kivetíteni, “filcen” érzékelő, amelyik színt nyomom rá, olyan színnel rajzolja. Befosol. PDA és GPS egymás hegyén hátán. Sok számunkra ismeretlen kínai, koreai gyártó, próbálnak eladni kábeleket, egereket, klavikat, fejhallgatókat és egyéb kiegészítőket, házakat, tápokat. Ha lenne számtechboltom, ide jönnék ki ismeretlen gyártók után kutatni amiket be lehetne vezetni az itthoni piacra. Láttunk egész pavilonnyi csilli villi rackszekrényeket, beépített klímával, számzárral, lakattal és széf kategóriával. A széfes rackszekrény mókás volt, faszi fél óráig áradozott róla, hogy milyen jó és a rendőrség veszi és már alig bírják gyártani. Láttunk rackszekrényt félig bladdel tele, másik felében SAN 6 sornyi winyóval fullba rakva. De cray szerver is volt, meg egyéb kis husi darabok 15-20kwh-s fogyasztással, igen, cpuidle nem volt fent Fél pavilont szenteltek az open sourcnak. Volt itt linux hegyén hátán, bámultunk és ámultunk, de persze akik itt vannak, azok nem igazán a free kategóriát képviselik, láttunk teljesen ms exchange kompatibilis cuccot ami userenként csak 25 EUR az első évben és utána 5 EUR / év. Ki lehet számolni, mikor, hogy éri meg. De tény, hogy életképes megoldást kínáltak.
Több pavilonban csak házak és tápok és modding, cooling stuffok, több ezer darab, a pár dolláros gagyitól a többszáz dolláros késszel festett egyedi házakig minden volt ami elképzelhető. Itt volt a legnagyobb tömeg, hétvége révén a diáksereg kiözönlött és ezeket a pavilonokat ellepte. Amit nem bírtam felfogni, hogy miért jó promóciós zacskókból 25 db-t bezsákolni és még 75 db free/trial cdket összerántani? 15 éve még történet volt, de ma már gyorsabb a net, mint annó a cdrom volt..
Az étel és ital fogyasztás természetesen az elvárt áron történt, értem az alatt, hogy 3dl kóla 3 EUR, szendvics 4-5 EUR. Aztán az IBM standjánál a végén megtaláltuk a mekkát aholis ingyen adták az ücsit és a kekszet. Kár, hogy ezt nem találtuk meg rögtön az elején Szóval narancslével betankolva elindultunk 4-kor hannoverből. Darabig vezettem és megnéztünk egy kis német falucskát is, ahol a néni 4x mondta el, hogy merre van a közért, de akkor sem értettük Lényeg, megtaláltuk, vettünk bifiket:D Aztán már indultunk haza tovább. Levezettük amit le kellett, hajnal 3kor beestem az ágyba. Saimonsais reggel 6kor indult sielni vissza ausztriába…
A hétvégén felmentünk a hegyekbe. Fogtunk egy jobb fényképezőt és azt hittük, hogy mi mindent tudunk. A kékestetőre mentünk csillagot és tornyot fényképezni, persze éjszaka, -4 fokban. Ez rögtön lehetőséget nyújtott a tracking komolyabb kipróbálására. Jó ez a garmin, csak fos, mert, ha megy a tracking akkor egy idő után meglassul. Kb 15% teleírása után már 2-3 perces laget mutat a spot navigálás + a mintavételezés nagyon meglassul és csak 2-3 pontot jegyez fel 5-10 km-nként, a kanyarokat így csúnyán levágja, autópályán sem annyira használható már. Lehet a telefon a korlát, de lehet a program fos. Majd az 5.00.30-t ki kell még próbálni, aztán meglátom. A GPX export viszont faja, szépen gugliban végig lehetett az utat követni.
Atilllla és Saimonsais a fényképező guruk kattintottak pár értelmeset is a sok kretén próbálkozás mellett. Mini tripoddal és némi manuál beállítás mellett az alábbi képek nem is rosszak, sajnos, vagy mondhatjuk, hogy mázli, hogy pont egy felhő lepett el minket fél óra után, így horrorfilmbe illő képeket lehetett csinálni, ha egyszer kész lesz a galéria, majd oda is fel lesznek töltve a képek: