rulururu

post szeptember!

September 20th, 2010

Filed under: Mozi,News — AndrewBoy @ 8:06 pm

Sokaknak iskola kezdés, nekünk egyelõre még a sorozat kezdéseket jelenti, hamarosan indulnak a kedvenceink az új szériákkal. TBBT, HIMYM, House M.D., SG-U, Fringe, Smallville, és a többi. Remélem californicationbõl lesz 4. évad!

post hello turist!

September 20th, 2010

Filed under: Kirándulás,Napi fájdalom — AndrewBoy @ 8:04 pm

Vasárnap fogtuk magunkat és benéztünk a belvárosba, kicsit sétálni, körülnézni. Az is bennünk volt, hogy együnk valahol, valami normálisabbat. Megálltunk az acsj utcában onnan séta volt a vörösmartyra aztán végig a vácin át a szabadsajtón le a havas utcáig majd vissza. A havas és a váci sarkán van 3 étterem is, mi a jobboldali sarki galilei étterem és pub nevezetû helyre ültünk ki. Két menü darabja 1390 ami tartalmaz egy gulyás levest és egy csirkepörit. Persze nem brutál adagra és ízre számítottunk, de úgy gondoltuk, hogy ehetõ lesz a menü. Abstart a kihozott kenyérkosárnak a széle penészes volt. Lovely. Az evõeszköz koszos volt, az egyik villába konkrétan valami kajamaradék volt beszáradva. A kihozott gulyás leves jobban hasonlított ízre egy halászléhez. Az egy dolog, hogy csirkehúsból volt, de ne legyen már frankón halászlé íze. A második fogásban a húsnak kb zéró íze volt, mintha a fél csirkecombot külön vízben megfõzték volna fûszeres nélkül és utána valami paprikás szószt öntöttek volan rá. A galuska mint a ragasztó. A pincér hiába beszélt 7 nyelven és teljesen normális volt, nem tudott segíteni a szar kaján. A körben álló kis turista vadász lányok pedig jobban tették volna, ha nem bagóznak bele az ember pofájába és tartják a cigit kb 50 centire a fejünktõl mikor eszünk. Nem magamat sajnálom, mert én röhögtem egy jót az egészen, meg asszony is, aztán a subwayben vettünk két szenyát:) Én a turistát sajnálom, gulyás, pöri, híres magyar kaják, aztán eszik egy ilyen helyen ahol se íze se bûze az egésznek és koszos az egész pereputty ahogy van. Magunkat égetjük ezzel. A másik oldalon 1890 volt a menü, elképzelhetõ, hogy ezért az árért minõségibb kaját adtak volna, de így jártunk, késõn vettük észre. A szenyákat otthon kényelmesen fogyasztottuk egy kis TBBT felfrissítés mellett.

post fordfocus, a találkozó

September 20th, 2010

Filed under: Auto-motor — AndrewBoy @ 8:03 pm

Megtörtént ez is a hétvégén, szerintem nagyon sikeres volt, igaz csak 45 autó körül voltunk, de az időjárás is kegyes volt hozzánk, tíz óra után elállt az eső és száradt fel az aszfalt és kisütött a nap. Délután 5re végeztünk, el is kezdett újra esni az eső. Rohanós volt, de mindenkinek tetszett, a gyorsulásmérő műszer is jól üzemelt, alig vétett hibát. Sajnos a reggeli eső miatt a motorozás elmaradt. Pedig lemértem volna végre a gépet, hogy mit tud 200 méteren. Így járás, majd legközelebb biztosan sikerül.

post bukósisak, te mocsok

September 9th, 2010

Filed under: Auto-motor,News — AndrewBoy @ 5:23 pm

Veszel egy motort, kabátot, bukót, gatyát, kesztyűt esetleg rendes motoros csizmát aztán motorozol és élvezed az életet. A sisakom egy AGV cucc, annó leértékelve volt ~25 ft. Persze 30ról volt leértékelve, de így is kedvező és jó vételnek tűnt a törés és hangtesztek alapján. Egy 60 ropis bukót nem akartam akkor venni, hiszen a motor és a többi már így is elszívta a tervezett keretet. Azóta tényleg csak tankolgattam, vettem egy testpáncélt amit nyáron alig tudtam használni, mert ugye szakadt az eső és hideg is volt. Meg pont amikor dög meleg volt akkor mentünk kocsival nyaralni, így ezt a lehetőséget nem tudtam sokszor kihasználni. Esetleg most, de 2-3 pulcsit fölé-alá kéne venni, az pedig a vízállóságot megkérdőjelezi. Szóval a mostani bukóm már kicsit koszos volt belül ezért szétszedtem a textil részt a mosáshoz. Az feltűnt, hogy a hungarocel már morzsolódik és szakad a textil. A héj lezáró műanyag ragasztása pedig elengedett sok helyen. A plexi 140 helyett már 80nál rácsapódik az alsó állásnál, lassan örülök, ha állva fent marad a plexi a helyén. Ugye annó még bedolgozásra került egy kínai bluetooth kütyü aminek a hangrésze nem volt kiemelkedően elfogadható, maga az egység persze hibátlan volt. Most néztem új bukókat. Felállítottam egy kötelező szűrőt:

- Felhajtható
– Beépített napszemüveg
– Beépíthető füles (gyári előkészítés) vagy meglévő füles
– Beépíthető bluetooth, egyéb adapter a jövőre nézve

Na ezeknek a feltételeknek a Nolan termékein kívül más nem felel meg. Elmentem, kipróbáltam mit tud ez a Nolan és mennyibe is kerül. Alap nyitható bukó napszemüveggel 90 papír. Befosol. Hangrendszer alap kit 16 papír, ebbe 3,5ös jackel lehet motyeszt beledugdosni, akár PMR rádiót is, stereo hang ki, mono mikrofon be, ennyit tud, mást nem, miért is tudna? Bluetooth adapter 50 ropi, de ezzel tudsz beszélgetni a másik motorossal, ha ilyen van neki. Az alap kitet persze összekötheted egy másik bukóval, nyilván utassal és tudtok beszélgetni, ez a kis kütyü plusszban még 10 ropi a két sisak közé. Hát ennyi. Akciósan számolt a gyerek nekem 144 pénzt. Mi van? Elhiszem, hogy a fej védelme fontos és nagyon kényelmes a cucc. De erre azt kell mondjam nagyon sok. Még a bukót megértem, hogy drága, de hozzá a kiegészítő cuccok ennyibe kerülnek? Hiába teljesen gusztusos, beépíthető, kitalált, jó minőségű, akkor is szerintem ez nagyon drága. Körbenéztem ebayen, fillérbe ugyanennyibe kerülnek a cuccok külföldön is. Itthon legalább gond nélkül adják az 5 év garit a bukóra, a többi cuccra persze csak egy év van.

post fejlődés

September 8th, 2010

Filed under: IT,Oldies,Sunk (in) thoughts — AndrewBoy @ 5:51 pm

13 éve még örültünk a modemnek mint majom a farkának. Elméleti sávszélesség 56K volt, de akkoriban még a 33,6os modem volt az elterjedt. Aztán jött az 56k-s modem, a májer gyerekeknek US Robotics volt ISA szigorúan, nem ám valami softwares PCI fos. És persze a külső modemek. Mókás korszak volt, izgultunk a matáv kedvezmény miatt, nehogy szakadás legyen az éjjel:) Csináltam egy kis összehasonlítást, abban sántít, hogy én csak az éjszakai kedvezményeset vettem, nem egy teljes nappalisat az elejére, pedig ugye a későbbi kábel, adsl már egésznapos volt. A lényeg, hogy kb megnéztem az előfizu díjakat az akkori időre, mostani reálértékre átszámoltam egy cirka átlagos 6%-s inflációval és megszámoltam a ft/mbit költségét. Besírsz rajta bazdmeg. 1997-8ban 1mbit így számolva 400 ezer ftba kerülne ma. Ma 100-150 ft-ból megkapjuk ezt az 1mbit sávszélességet szinte bármelyik szolgáltatónál. Érdekes azért elgondolkodni, hogy 12 év alatt 2500-3000 szeres fejlődésen / olcsósításon, etc ment át az egész piac. Szinte mint a winyók és a ramok. Nagyon dúlva vazze!

post lepjetek meg!

September 6th, 2010

Filed under: IT,Napi fájdalom,Sunk (in) thoughts — AndrewBoy @ 8:29 pm

Gondolj bele, hogy 100 éve az autó nagy szó volt. 60 éve a tv elérhetetlennek tűnt. Itthon a vonalas telefon 40 éve beszerezhetetlen volt. A mobil telefon megfizethetetlen volt a 90es évek elején. Egy számítógép ára vetekedett egy autó árával. És most mi van? Utánad dobják a lapos tvt a boltban, a mobilt már a benzinkúton is megveheted eldobhatónak egy közepes vacsora áráért. A számítógép már szinte a zsebedben is elfér és azt is utánad dobják egy boltban. Mi jön még? Szinte természetessé vált, hogy a telefonról internetezel? Azzal dolgozol, élsz, játszol? A számítógép minden asztalon ott figyel? Legyen hordozható vagy fix az már nem is számít. Egyre gyorsabb? Mindent vezérel? Már az autóban is van? A fentieket kombinálva hamarosan kimerülnek a fejlődési lehetőségek, gyorsabb lesz, nagyobb lesz a tárhely, szélesebb a sáv, de mi az ami igazán valami új dolgot tudna mutatni? Ez már 10 éve egyértelmű volt, hogy ide jutunk el, csak ugye nem volt mindegy milyen áron. Az autók már nem tudnak hova fejlődni, hiába találnak ki 9 sebességes automata váltót, hogy 1%-kal kevesebbet fogyasszon, ez már nem fejlődés, a vezérlő programok orrvérzésig lehet finomítgatni. Hiába lettünk jobbak és nagyon, számítási kapacitásban 16 szor nagyobbak, mint 8 éve. A tv mellett már ott van a wifis hálózati lejátszó média szerverről, de ez is csak a meglévő eszközök összekombinálása. Mi az ami ismét hype lehet? Mit találhatnak ki? Üzemanyag cellás akku az eszközökbe? Valóban elektromos meghajtású nem szennyező autó? Az áramot mivel állítják elő hozzá? Még több atomerőmű? Vagy hidegfúzió? Gravitációt legyőző ion meghajtó? Ballasztikus interkontinentális repülőjárat? Világbéke? :) De tényleg, mi az amit még nem találtak ki és még “hasznosabb és hosszabb életet” adhat?

ruldrurd
© AndrewBoy's Blog , Desinged by Stealth Settings
Entries (RSS) and Comments (RSS)