| | |
|
| |
August 29th, 2010
Talán a véletlenek egybeesése, de nem olyan régen láttam a Predátort és ugye, ha predátor akkor Kommandót is érdemes megnézni és persze akkor már Rambo sem maradhatna ki a sorból. De pont most, befutott elénk egy film, az expendables. Ez a műfaj már nagyon kihalt, már 20 éve várunk egy normális igazi akció filmre, olyanra mint ez vagy amiket 20 éve boldogan néztünk meg és a film után már mi is igazi szuperhősnek képzeltük magunkat. Persze nem az a pizsamás, alsógatyát kívül hordó palástos klasszik szuperhős, hanem a harcedzett szuper katona aki egyedül lenyom egy fél hadsereget.
Tehát az expendables ezt az űrt hivatott betölteni. Elég, ha megnézzük, hogy ki játszik a filmben és már szinte garantált lehet a fél siker. Stallone, Statham, Li, Lundgren, Rourke. Nem fiatalok már, de azért csak összehoztak egy egészestés kis popcorn mozit. A forgatókönyv nincs túlpörgetve, mindenhol csak annyi hangzik el amennyi kell és folyamatos akcióban van részünk. A háttértörténetről nem sok derül ki, de ez nem zavaró, nagyjából lehet sejteni, hogy mi lehetett korábban a felállás, de ezzel nem húzzák az időt, hogy a múltról bármi extrát is bemutassanak.
Akciót viszont mutatnak, nem is akárhogy, kő keményen végig, csonkolás, vér fröcskölés, szúrás, kaszabolás és robbantás minden mennyiségben. Annyit talán mindenki tudhat, hogy a szereplők zsoldosok akik kapnak egy munkát ami nem megy annyira egyszerűen, régi barátok, nő, etc. Megkavarodik a történet, persze barátaink mindenkit lekaszabolnak és dicső győzelemben távoznak.
Minden pöpecül és faján volt megcsinálva, semmi extra csillivilli, a vér sem volt túl sok pedig folyt rendesen. Egyedül a végén nagyon nem tetszett az égő ember, látszott hogy valami amatőr CGI áll a háttérben és nem egy klasszikus kaszkadőr felvételt lát az ember, nem is értem, nem fért bele a költségvetésbe? Ez tényleg nem illett bele a képbe, odáig a film szinte tökéletes volt.
A dumák, beszólások nagyrésze elég ütős és utalásos. Jókat lehet derülni rajtuk. Nekem kifejezetten tetszett a film és nem azért, mert ezt a stílust mostanában nem csinálja senki és hiánypótolt, hanem mert tényleg jól sikerült. Csak ajánlani tudom. Először 9 pontot akartam, de a CGI hiba miatt most ez csak 8 pontot tud érni a 10-ből. De nem baj, lesz majd még Rambo, Sly majd gyakorolhatja ott az égő embereket.
August 27th, 2010
9 évvel ezelőtt összeraktam szerverkémet. Már akkor sem túl új alkatrészekből, de összeállt a gép. 1000mhz Athlon proci, 256mb ram, 6,4gb winyó. Azóta csak a winyót cseréltem és több ramot adtam hozzá, mert ugye a szegény Quantum már annyira csapágyas volt, hogy 2006 környékén a hangja elviselhetetlenné vált. Az ötlet az volt, hogy alacsony vcoreral 500mhz-n üzemeltetem a procit, hogy kevésbé melegedjen és ne fogyasszon sok áramot. A rendszert két darab 3com 10/100mbit kártyával támogadtam meg. Az elmúlt hetekben a hálózati kapcsolatok eldobásai egyre gyakoribbak voltak, egyszerűen az eth1 megszűnt létezni, újra fel kellett húzni az interfacet, aztán már ment tovább, egy darabig. Először azt hittem, hogy terhelés függő a dolog, de aztán már terhelés nélkül is előadta. Cseréltem hálókártyát, nem történt javulás. Aztán elkezdtem az alaplapot mustrálni (KX-333) és láttam, hogy pár kondi elég bénán áll, szóval az gáz mikor a kondi a lábáról képes elmozdulni. Alaplap csere megtörtént, valami asus, meg celeron és 1 giga ram. Mondanom sem kell, hogy újra telepíteni nem kellett a szervert, átraktam és ment mint a karikacsapás, az ethernet interfaceket kellett rendbe rakni és ment az egész. Szóval most remélem megint következő egy évtizedig a géphez nem kell nyúlni:)
August 22nd, 2010
Hosszú hétvége és ugye ez elméletileg azt jelenti, hogy nagyon sok jó dolog történhet velünk. Mostanában mindent próbálok gyorsított eljárásban elintézni, mert tényleg, mire van időnk? Az okosok aszondják, hogy idő arra van amire szakítunk. Ó bazdmeg, hát persze. Majd munka helyett is a tóparton sütkérezek két japó kurvával. Eltelt ez a hétvége is. Gondom nincs vele, csak megint maradt pár “unfinished business”. Konkrétan be volt táblázva ez a szerencsétlen 3 nap. Adhoc jelleggel vettem fel különböző kikapcsolódási lehetőségeket, beiktatva már meglévő két elkötelezettség közé. Így jöhetett létre, hogy motorozni szombaton este/éjjel sikerült (ó bazdmeg mennyi állat jött haza este a balcsiról) és némi emelt dialógust folytatni barátommal a balatonakarattyai kilátó (holdfényes) árnyékában. De az előtte lévő autómosás és a pénteki gokartozás is erről szólt. Filmet max a Róma sorozatból egy részt és egy felet sikerült megnézni. Az UPS akkukat holnap fogom elvinni cserére, pedig már nyaralás előtt esedékesek voltak. Ha mindent beraknék okosan emlékeztetőbe, az a szerencsétlen telefon egésznap visítana. Kéne valami időkibővítő szerkezet, mert csak rohanunk és sodródunk néha, aztán nem tudjuk, hogy melyik kötelezettséget teljesítsük előbb. Torrenten most láttam, hogy van tüzijáték, leszedem, lehet megnézem:)
August 18th, 2010
Gyorshajtottam. Bevallom bűnömet. De nem is ez a lényeg. Kijött a papír értesítésben díjszabás nélkül, hogy 167km/h-val hajtottam 130km/h helyett az M3 autópályán. Mindig is furdalt a kíváncsiság, hogy ezeket a felvételeket meg lehet -e nézni. Igen, korábban szeméylesen kellett beballagni, de milyen hülyén is néz ki a kérdés, hogy bemész és nézegeted a képeket és max hümmögsz, hogy hát igen. Most anoním módon meg lehet nézni. Az értesítés alján a https://kozigbirsag.police.hu oldalra látogatva meg kell adni az eljárás számát és a rendszámot, rögtön lehet nézelődni. Jópofa lenne, ha pl rendszám és alvázszám alapján lehetne nézni, hogy van -e ellenük valami, vagy lefényképeztek -e minket pár napja. A sima rendszám már persze gondot jelentene. De az alvázszámot még a tulaj sem tudja fejből, igaz szervizekben lehet délutánonként ezen csámcsognának, hogy ez a szép imprezza a héten 2 gyorshajtást gyűjtött be.
Szóval beléptem a weboldalra és 3 db fotót is raktak fel. Teljesen igényes és átlátható tájékoztatást látunk. A képekre kattintva azok nagyban is megjelennek. A felbontás pont annyira elég, hogy a rendszámot tökéletesen el tudjuk olvasni. Azt sem mondom, hogy rohadjanak meg, teljesen korrekt. A bírság összegét is jelölik és jobb oldalt nyomonkövethetjük, hogy ügyünk hogy áll. Nekem nagyon tetszik, professzionális hozzáállás. Persze a begyűjtött bírságokból elhiszem, hogy belefér a rendőrségnek egy ilyen weboldalt megcsinálni.
Már csak a link hiányzik, Pay via PayPal és donate via PayPal:) Pedig mekkora lenne már vazze.
August 15th, 2010
Mostanában nagyon belenyúlunk ezekbe a filmekbe. Megnéztük a Salt ügynök c. akció krimi nem tudom micsodát. Az eleje egy kicsit James Bondosra sikerült, de utána leült az egész. Miért? Mert. Adott Salt ügynök aki végzi hétköznapi teendőit a CIA irodában, majd egyszercsak betoppan egy orosz tag aki sztorizni akar valami régi KGB-X, KA etc jelzőkkel ellátott programról ami lényegében oroszok kiképzése gyerekkortól fogva beépített ügynököknek. Ilyenkor egy dolgot tényleg nem értek. Mikor egy amcsi színész elkezd oroszul beszélni és oroszt játszik, mi a faszért nem tudják szinkronizálni egy orosz hangjával? Olyan akcentussal beszél oroszul, hogy az már fájdalmas. Így elég nehéz elhitetni, hogy na ő akkor most tényleg a nagy orosz hazából szökkent át feladni a nagy tervet. Na a lényeg, hogy Joliera rámondja a rosszat, mivel állítólag Jolie is egy ilyen gyerekkorában beszervezett ügynök akinek az a feladata, hogy a hamarosan USA-ba látogató orosz miriszterelnököt megölje. Alvó ügynök ugyebár. Jolie menekül, de nem akárhogy. Bruce Willis, James Bond és bárki elbújhat mögötte. Ilyenkor mindig elgondolkodok, hogy ezt most frankón gondolják, vagy valami vígjáték feelinget is bele kell érteni? A nagy rohanásoknak és gyilkolászásoknak az a vége, hogy világ égés lesz -e vagy sem. De amíg eljutunk erre a pontra már unod a filmet és nem akarod végignézni. És hát a vége is érdekes. Erre max 5 pontot lehet adni, többet nem, a Predators is értelmesebb volt.
August 9th, 2010
Végre. Reggel és délután is faja idő volt. Kötelező volt ma motorral menni. Már 3 hete nem mentem szegénykével egy métert sem. Már ideje volt. Reggel a szokott szerencs, m3, hungária útvonal helyett egy kicsit hosszabb úton, olyan túrásan sikerült bemenni dolgozni. Kimentem az M0-sra, aztán a Váci úton mentem be. Így volt kedvem. És hazafelé is árpádhíd, szentendrei, aztán pedig megyeri híd és m0. Annyira jó volt. Hihetetlen, hogy egy kényelmes 80-90es országúti tempó mennyire jól szolgálja az ember egészségét. Azt hiszem a következő hónapban amennyire csak lehet kihasználom a motor lehetőségét, mert megérdemlem.
August 2nd, 2010
Hétvégén Gery csúcsszuper legénybúcsúját tartottuk. Über feeling volt végig. Kivéve a péntek estét ami egy kicsit beárnyékolta a hétvégi nagy örömködést. Történt ugyanis, hogy kibéreltünk egy házban 3 szobát (egy egész szintet), klasszikus balatoni bérlés, házinéni, terasz, két fürdő, ágyak, közös helyiség. Megérkezésünkkor gyorsan mindenki lerakta a cuccát ahol aludni szeretett volna. Némi veszekedés és után eldöntötte a társaság, hogy megyünk vacsorázni és persze, hogy hova. Ajtó ablak bezár és elindultunk a helyi 300 méterre lévő kis étteremhez. Ettünk-ittunk, majd hazaéréskor vettük észre, hogy kirámolták a kéglit. Az egyik szobában lévő erkély ajtó felfeszítve és persze a laptopok, pénzek és gyorsan elemelhető dolgok eltűntek. Szuper kezdés, rendőrséget kihívtuk. CSI Siófok megvolt. Mindenki anyázott, hát ez van. Az érdekessége a történetnek, hogy a házirendben ki van emelve, amennyiben nincs ajtó ablak bezárva, felelősséget az értéktárgyakért nem vállalnak. Vagyis, bezártuk őket, felelősséget vállalnak. Aztán, ha jó a biztosításuk, majd a biztosító kifizeti. (Szerintem sansztalan, mert sima házbiztosítás van ami a házinéni nevére szólt és nem vendégbiztosítással van kiegészítve). Persze a házinéninek az álláspontunkat a nem fizetjük ki a szobát dologgal csak szombat este adtuk elő. De megállapodtunk, hogy a károsultak nem fizetnek, a többiek igen. Aztán persze reggel távozáskor nem akart elállni és a rendőrséggel fenyegetőzött, ezt persze nem értettük miért, aztán gondolom konzultált ügyvéddel és végre eltakarodott a 4. felszólításra és a kocsikkal elkezdtünk kiállni. Nyilván a dolgot nem hagyjuk majd annyiban. Majd meglátjuk mit hoznak össze a srácok és ügyvédeik. Én kétlem, hogy a biztosító fizetni fog, akkor pedig a tulajnak kell zsebből fizetni.
A szombati napon golfozni és agyaggalamlövészkedni voltunk. A lövészet hatalmas siker volt. Persze nem úgy kell elképzelni, hogy középre beáll az ember és egyszer csak megjelenik a galamb, mint a profiknál, hanem tudtuk honnan jön és beálltunk mellé. Tulajdonképpen maximum 10-15 fokot kellett csak mozdulni, célozni és már lehetett is lőni. És a galamb akkor jött mikor kértük. Lőttük a galambot elmenő és érkező irányból is. Az érkező sokkal könnyebb volt, bár lehet csak addigra belejöttünk. Ezt mindenképpen fogjuk ismételni a jövőben, nagyon nagy buli volt. 200 ft / lövés árban mérték a játékot, ami egy 6 fős társaság esetén 30 kör és egy kör legalább tart 2-4 percig, tehát kb másfél óra tökéletes elfoglaltságot ad. Azt nem tudjuk pontosan persze, hogy mekkora szórása volt a sörétesnek, a tulaj szerint 10 méteren kb öklömnyi volt a szórás, szerintem azért 20-30 centi is lehetett az:) Ennyire nem lehetünk profik, mert bizony már az elején elég szépen szedtük le őket. De nem is ez volt a lényeg, hanem a sikerélmény és a rablás utáni másnap az agresszió levezetése.
A lövészet után jött a golf. Szerencsére az eső is elállt. Kaptunk egy oktatót aki az ütésmozdulatokat megmutatta, kicsit foglalkozott mindenkivel, majd hagyta, hogy magunk gyakoroljunk, persze a gyakorló részen. Jó kis mozgás volt, de szerintem annyira nem jó ez a golf. Már az első alkalommal is 80 méter közelébe tudtam a 8-as ütővel elütni a labdát aztán a végefele már 100 méter fölé is ment mindenkinek. A green részt is megnéztük, volt egy kis gyakorló rész. A fű minősége hihetetlen, mint egy szőnyeg. A kicsit dimbes dombos mini gyakorlón a labdát nem volt egyszerű ütögetni. Tényleg nagyon meg kell tervezni a labda útját, hogy milyen irányba üssük el. Persze az erő is van ennyire fontos, mert sokszor nagyon túl ütöttük és sokszor csak pár métert ütöttünk a labdán. Ezt is élvezte a társaság, de engem ez a sport valahogy nem fogott meg.
Jól telt el a hétvége, a szombat esti banzáj után békésen kipihentük magunkat pár óra alatt és vasárnap már otthon is voltam délelőtt. A forma-1 megnézése után persze bealvás volt. Valszeg még kell két-három nap a teljes regeráláshoz, mert nagyon keveset aludtunk. Nekem kell a közeljövőben egy 10-12 órás alvás mindenképpen, csak nem tudom mikor tudjuk beiktatni:)
|
| |
| | |
|
|