https://cubik.com.tw/vpn/
rulururu

post tigrisland:)

November 10th, 2013

Filed under: AndrewBoy Jr — AndrewBoy @ 10:47 pm

Az első igazi közös mű. Bob házrésze sajnos áldozatul esett a nagy kutyakergetésnek :)

IMAG4129

post windows 8.1 – na lássuk

November 10th, 2013

Filed under: IT — AndrewBoy @ 10:34 pm

Az xp-t majdnem 8 évig használtam, utána rögtön a win7 jött, a vista első ránézésre szörnyű volt, aztán a másodikra már nem akartam magamévá tenni. Utána pár előretelepített gépen találkoztam win7-tel a megjelenések után. Valahogy logikusnak és letisztultnak ígérkezett, így rögtön rávetettem magam és elkezdtem saját szájízem szerint szabdalgatni. Ami fontos és jó, hogy a szervizek kezelhetősége megmaradt a jó szinten, mint amit már a win2k-nál megszokhattunk. A 7 azért tetszett, mert tényleg ránézésre jobban bánt az erőforrásokkal, mint a kihaló félben lévő xp. Bátorkodtam a sima 8-hoz a megjelenés után még nem hozzányúlni, a sok iszony miatt inkább kivártam. Talán megint igazam lett és megérte megvárni a 8.1-t. Hogy mi a difi? Pöti gyorsabban bootol be, ha leszámoljuk a csempéket és nem kapunk agyfaszt azonnal a startmenü hiánya miatt, akkor még egy picit túr benne az ember és gondolkodik, hogy a mi ferde fasznak a csempe, ha shortcut mágus vagyok egy keyboarddal a kezemben és nem akarom a 26 colt szétmázolni az ujjbegyemmel. Szóval a csempék levakarása után az érzés már tisztább és szárazabb. Egyelőre nem akadozik semmi és minden úgy fut ahogy kell. A gyakorlatban nem éri meg a váltással járó hercehurcát, főleg aki 32bitesről akar 64bitre váltani és még ráérne váltani, csak kipróbálni és nyomogatni nem érdemes szerintem. A csempék gyakorlatilag egérrel feleslegesek, használhatatlanok. Widgetből eddig is meg tudtuk oldani amit akartunk és ugye basszameg, azért vesz az ember nagy monitort, hogy egyszerre több dolog elférjen rajta, ha kinyitom a számológépet akkor ne egy fullhd-t elfoglaló 12 gombos kalkulátor jöjjön be, hanem finoman a apróban a szokásos kis számológép. Hát én csak pislogtam az elején, aztán persze logo+r, calc.exe és jött a szokásos. Szóval vannak meglepetések. Csak a friss szagért váltani még nem érdemes, majd, ha rá leszünk kényszerítve, majd talán akkor. Az viszont mókás, hogy telepítésnél a file másolás ssdre 0%-ról fél másodperc alatt felmegy 100%-ra :) Még jó, hogy nem 101%ra telepíti magát, mint a win98 rc1;]

post tűzgyűrű – kaiju vs jäger

November 10th, 2013

Filed under: Mozi — AndrewBoy @ 10:20 pm

Csak a bemutatóját láttam egyszer, akkor úgy voltam vele, hogy hát majd egyszer otthon kényelmesen megnézzük, mert ugye a történet annyira nem nyakatekert, hogy azonnal meg akarjam nézni, hogy húúú. Sokáig fel sem tűnt, hogy már megy a mozikban, sőt már mindenhonnan elérhető, lassan papírtasakos kedvezményes újságmellékletként is. Nézelődtem és a cím adott volt, de nem ugrott be, gondoltam, hogy valami földrajzzal kapcsolatos tudományos tektonikai mozgásokat magyarázó érdekességgel állunk szemben. Aztán látom az angol címet, pacific rim, ami ugyanúgy a tűzgyűrűt jelenti, mint földrajzi kifejezés.

Adjunk egy esélyt neki, nézzük meg. Ha már szar a történet, legalább a látvány pótolja azt a közel értelmetlen 2 órát ameddig az agykapacitásom majd száz százalékát standby módba rakom. A történet a szokásos módon indul, jön egy idegen nagy szörny akit nagyon nehezen győznek le, majd jön ismételten egy nagy idegen szörny és újra és újra és egyre gyorsabban jönnek ezek a szörnyek, ezért védekezni kell. A szörnyek olyan mágikus teleport kapunk keresztül érkeznek ahová eddig nem sikerült bejutni, mindig csak kifelé jöttek a szörnyek, az embereknek nem sikerült átjutni. Mindennemű próbálkozás halott, a szörnyek pedig jönnek, így kifejlesztették a giga mecheket, amiket a történet jaegernek hív, vagyis ők a vadászok. Aztán kaiju a szörny japánul.

Gozdilla ledarálta Manhattant, itt a szörnyecskék az egész csendes óceán térségét veszélyeztetik, így kellenek a vadászok. Pilóták vezetik őket, nagy dögök, mindenféle meghajtással és speciális egyedi fegyverekkel, van itt plazma ököl, gyorsítós ököl, dobócsillagos rotációskapa, háromkezű kínai kungfu robot és minden el lehet képzelni. Itt is jön el a filmnek az a része ami érdekessé teszi a nem létező történetet. A szöveg és egyéb helyett inkább a látványra, megoldásokra próbál koncentrálni az ember, de nagyon sallangos, kevésbé értelmesen kidolgozott dolgokról van szó. Pár évvel előttünk már kész neuromancer szintű idegpálya bekapcsolásról beszélünk és egymás tudatában való turkálásról. A scifi ezen idióta része helyett inkább a mechanikai részeket mutathatták volna, persze, ha a látványtervező vette volna a fáradtságot és kidolgozza azokat a részleteket.

A remake az nem kifejezés, gyakorlatilag az új technikából adódó előnyöket nem használták ki és folyamatosan benne volt az emberben, hogy mi a retkes fasznak építettek ilyen bután mozgó nagy gépeket amikor egy egyszerű neutronbombával gyakorlatilag az összes ilyen szörnyecskét még a tengerben mindenféle egyéb járulékos emberveszteség nélkül ki lehetett volna irtani. Továbbá mi a tökömnek kéne a szörnyet beengedni a városhoz közel? Tengeralattjáró és torpedók hada is képes lett volna semlegesíteni egy ilyen dögöt, ha már a legelsőt tankokkal és levegő-föld rakétákkal döntötték meg.

A puszta kétkezi emberharcot jellemző mozdulatok, vonaglások helyett mindenféle frappáns dolgok belefértek volna a filmbe, egy gép miért akarja az ember mozgását annyira utánozni, mikor oda és úgy mozog ahová akar. Ja persze, hát a pilóta rá van kötve és azt csinálja amit a pilóta csinál. Pedig a fegyverekért is külön nyúltak, így belefért volna egykét speciálisan forduló kar, csukló és olyasmi amivel tényleg letaglózgatóvá válnának ezek a szörnyek seperc alatt. De értem én, kell a látvány, hogy a városban basszák szét egymás fejét és közben repüljenek a kocsik és az emberek. Mert ez kell a moziba, látvány. Hát, szerintem elcsépelt egy fos látvány, mert gyakorlatilag a film több mint a fele sötétben játszódik a tengerben, ahol pedig harc van, ott most kivételesen nem remegő kézzel, de közeli kamera állások vannak, hogy részletesen lássuk, ahogy repül az autó. Láttuk már több filmben, hogy miként repül az autó, miért nem lehet távoli, perspektivikus felvételeket csinálni, hogy legalább a mérete rendesen érzékelhető legyen annak a szerencsétlen idegen állatnak?

A történet vége persze mi más lehetne, mint önfeláldozás, szeretet, sírás és a szokásos össznépi nagy nyáladzás. Szóval még azt sem hozta amit vártam. Nekem ez szánalmas próbálkozásnak tűnik amibe belebasztak egy valag CGI-t, de képtelenek voltak valami újat mutatni, igazán nagyon alkotni. Részemről ez 5/10. Alább egy mérettábla, hogy ki mekkora szokott lenni a filmekben, ez is érdekes, hogy van egy sztenderd szörny méretünk…

Print

post starwars lego – bolygós gyűjtemény

November 3rd, 2013

Filed under: News — AndrewBoy @ 6:22 pm

Aki gyűjti a figura + járgány + bolygó kombós cuccot azok most örülhetnek megint. Müllerben a 3. és 4. széria darabjai most 2200 Ft-ra vannak leárazva. A régi két széria 2990 Ft körül volt mindenhol, az új egy ezressel drágábban indult. Eddig a Müller leárazott ára a legolcsóbb, máshol is csak 3100 Ft körül láttam. Szóval 2200 Ft-ért megéri, persze nem éri meg, de aki gyűjti annak biztos. Még várhatóan a tesconál idén is lesz 50% karácsonyi játék kedvezmény (50%-t tesco utalványban visszakap az ember a játékok árából), múlt évben én így vettem 1500 Ft/db áron az első két szériából hiányzó cuccokat. Persze a Müllerben ezután is megkapja az ember a 3% további kedvezményt. Mivel én 3 db-t vettem és teli áron blokkolták őket véletlen, így 360 Ft kedvezményt kaptam rájuk 200 Ft helyett. Már csak azt nem tudom, hogy ha valami nagyobb értékű cuccot visszaviszek, mert hibás és visszakérem a pénzt, akkor a kedvezmény kupont gondolom nem kérik vissza. És kártyás fizetés után kp-ban adják vissza a difit. Priceless bazdmeg:) Mondjuk ennek a témakörnek már fater a szakértője:)

ruldrurd
Dadaamazon bike seat
© AndrewBoy's Blog , Desinged by Stealth Settings
Entries (RSS) and Comments (RSS)