szupercella
October 27th, 2013
Sly az elmúlt években nagyon keményen belenyúlt megint a film bizniszbe, az örök mosolyú színész elérte az önmegvalósítás csúcsát és elkezdte termelni a hiányfilmeket. A VHS hős újra köztünk jár és megtalálja a mára másokhoz, fiatalabbakhoz szokott rajongókat. Érdekes, hogy az én ízlésem is változik és már nem feltételen az akció filmeket szeretem, inkább a krimi felé húzok és vígjátékból is csak limitált számút vagyok hajlandó megnézni, nem véletlenül, az ismeretlen/nameless színészek a tini horror után a tini vígjátékokat is ontják magukból, gyakorlatilag igénytelen szar poénokkal, hiába, egy újszülöttnek minden vicc új, a mai fiatalság előbb fogja ezeket megnézni és bálványozni, minthogy elővegyen egy 15-25 vagy megkockáztatom 30-40 éves klasszikust.
Sly itt jön a képbe, próbálja a fiatalabb generációt is bevonni, ha nem is VHS hősként, de mindenképpen a mindent túlélő és megoldó ember szerepében tetszeleg, de persze a modern elvárásoknak megfelelően. Ezért is tetszett a film, pontosan elég volt amennyire Arnold és Sly osztotta a gyenge odaillő poénokat és még emberi erővel megfelelően játszották el a fenegyereket. Persze a smink és a maszk legalább 15 évet segített rajtuk, így a történet még hihető is lett volna. Részletekben minimalista, de átfogóan megalománnak is tekinthetjük a történet szempontjából a film végéig csavaroktól mentes alkotást. Értem ezalatt, hogy a közeli dolgok részletes kidolgozása tényleg minimalista, de maga az elképzelés és a körítés nagyon megalománnak tűnik, itt volt egy kis cgi hiányérzetem, lehetett volna részletesebb és valami még-még-még nagyobb, de a filmben minden kiderül persze, így kár most lelőni az egyik poént.
A film végén a “csavar” gyakorlatilag már nem segít, csak egy picit, hogy jé tényleg, de, ha nincs meg az utolsó 5 perc, akkor is király kis akciófilm kerekedik ki a történetből. A börtönből való szökés végigvezetése aranyos és jópofa, kellett Slynak a giga észjárás bemutatása aztán a nagy terv végig a szemünk előtt születik meg. Arnold jól alakítja a kevésbé látványos inkább kiszolgáló társszereplőt, de nyilván egy ilyen nevet nem lehetett volna apróval szedni a főcím után 3 másodperccel, a kormányzó úr már inkább ész, mint erő. Pár helyen az arckifejezése az ovizsarus és a hull a pelyhes alapú családi vígjáték arc is jelentkezett rajta, nem volt annyira kimért és hideg végig, mint azt elvárhatnánk egy terminátortól.
Nekem kifejezetten tetszett, de elfogult is vagyok nagyok. Nálam ez a film 8 pont. Ha nem ezek a szereplők lennének benne akkor csak 5 pontot kapna a film, mert lett volna mit csiszolni a látványon bőven, megjegyzem, szerintem.