| | |
|
| |
October 17th, 2011
1973-ban készült egy zseniális mű, kiváló színészekkel, nagyon jó forgatókönyvvel, tele izgalmakkal, humorral és kő kemény akcióval. Ez az 1939-s filmtől teljesen eltér, a forgatókönyv sokkal komolyabb, jobban adja vissza a könyvet. 1993-ban egy újabb bőrt lenyúztak a témában, charlie sheennel és keifer sutherlanddel, ez egy pörgősebb akció volt, de a színészi teljesítmény még mindig alacsonyabb volt, mint a 73-as mű. És most jött, látott és győzőtt, az új három testőr, 3d-ben, mert ma így trendi. Valami botrány volt, biztos azt hitték, hogy az 1973-s filmet senki sem látta. Nagyon sok poén, dialógus ugyanaz volt, szinte várni lehetett, mikor mi bukkan fel. Önmagában még ezzel nem volt baj, de a bemátrixolt (lassított) jelenetek mellett a csúcsot a teljeséggel feleslegesen berakott 40 embert lemészárlunk hihetetlen erővel és ügyességgel jelenetek állították be. Nagyon erősen egy inkább vígjáték-akció kategória, mint akció-vígjáték. Komolyan venni ezt a filmet nem lehet, aki úgy szeretné most megnézni fiatalként, hogy hú, ez egy híres valami, ott egy hibás ismeretszerzés lesz a vége a dolognak. A történet nem ilyen egyszerű, az angolok hőlégballonos hajókat építenek és úgy támadnak. Na amikor ezt megláttam, akkor elsírtam magam. Persze, nem arról szól a film, mint a könyv és örülni kéne az egyedi dolgoknak, de akkor legalább, ne az legyen a címe, hogy a 3 testőr, hanem a királyné védelmében vagy nem is tudom mi. Kb a wild wild west kategória a film, de az teljesen kitalált valami és akkor nem várunk semmit sem. Volt sok muskétás film, amik nem erre az alap történetre koncentrálnak és élvezhetőek voltak, bármi is volt bennük, na ezt is más címmel kellett volna csinálni, mert ez így nagyon nagy képzavar. Maga a 3D élmény sem nyújtott semmi extrát.
October 17th, 2011
Nem mai sztory, de most volt időm erre, voltam kb egy hónapja görögben. Üzleti utunk mellett szóba kerültek a helyi miértek is, ők hogy élik meg a válságot, mik a célok, szerintük mivel lehetne javítani a dolgokon. Athénban voltunk, ez fontos, mert a görögök nagyrésze itt él. Cca 3-4 millió ember bezsúfolva egy max egy milliós városba. Az egész görög mentalitást és hozzáállást egy szóval lehetne jól jellemezni, ez pedig a káosz. Görögország bennünk úgy él, hogy meleg van, jók a borok és az oliva, van gyros és vannak tengerpartok és sok a sziget és a történelme pedig egyedülálló. Igen, így él bennünk görögország a tankönyvek és a discoverys reklámok alapján. A helyzet sokkal összetettebb és katasztrofálisabb. A görög ember alapvetően lusta – ez betudható a mediterrán hozzáállásnak – de, ha már dolgozik, akkor sem szeret legaállisan dolgozni, jó neki feketén, kpben, mindegy, csak adózni ne kelljen utána, na kb ez jött le pár órányi beszélgetés után. El tudod képzelni, hogy a dolgozó emberek fele az állami szektorban van?
A nyugdíj / minimálbér 1500 EUR / hó környékén van? Gyakorlatilag mindenből importra szorulnak, hogy ne haljanak éhen és tudjanak működni, ők pedig az emberek felét az állami szektorban alkalmazzák nagy lóvéért, ott ahol a taxis megsértődik, ha számlát kérek és bambán néznek rám, ha kártyával akarok fizetni bárhol. Gyakorlatilag mindenki azt mondja, hogy az állami szektorból harmadnyi embert ki kell rúgni azonnal és a cégadót a béka segge alá vinni. Innentől lehet várni a sült galambot, hogy jöjjön tőkésíteni és történjen valami ipari forradalom. Persze, ez szép álom vagy lehetőség, de nem megy egyik napról a másikra. Mindenesetre ezt senki nem meri megjátszani. Itt is a hatalom a lényeg, a kormány az EU és IMF felé bólogat mint Sandra Iron Rocco faszán ártatlan kerek szemekkel, az országon belül meg nem mernek semmit meglépni, mert abból lázadás, forradalom és elzavarás lesz, így a megszorításokat félig meddig hajtják csak végre, a pénzeszsák felé pedig fals adatokat adnak le. A gyengített megszorítások ellenére, az egész görög banda imád sztrájkolni. Az egyik napon a lokál BKV (AKV ) a taxisok, a metró és a vonat is sztrjákolt. Gyakorlatilag meghalt a város, mert mindenki autóval, vagy motorral próbált közlekedni – kötelező a bukósisak, de kb csak 30%-n volt – persze a privát taxisok meg nyomták tovább, közölte a sofőr, hogy a sárgából átült a saját autóba és zsebbe dupla áron boldogan elvisz minket bárhová. De ő hivatalosan nem dolgozik, mert a kollégái megvernék. Szép hozzáállás, de hát mit várunk egy olyan országban, ahol a megállni tilos táblánál már a második sorban hagyják ott az autót 4 rendőr szeme láttára akik a fáratságot sem veszik, hogy megbírságolják a parasztját.
Nehéz ügy. Valószínű, hogy a mentések itt már nem a görögökre irányulnak, hanem a hitelezőkre. Valahogy ki akarják hozni a pénzüket, utána pedig ott a programozott csőd. Az EUR zónából nem fognak kilépni, mert egyik pillanatról a másikra az összes belföldi követelésüket szarrá inflálnák, így marad a fizetésképtelenség és egy cold restart. Ja igen, az akropolisz egy átbaszás, mindig azt hittem, hogy tök magas és sokáig tart felsétálni, meg milyen szép. Inkább nem kommentálom.
October 4th, 2011
|
|
Felálltam! Igen! |
Gyorsan körbenézek! |
|
|
Nézelődök! |
Hogy ülök le??? |
October 4th, 2011
Gyakorlatilag lemákoltuk az elmúlt egy hónapot, hogy nem volt eső és napközben a hőmérséklet is 20 fok felett volt végig. Várhatóan egész héten így marad, éjjel már hideg van, de ez köszönhető annak, hogy reggel háromnegyed hétkor kel a nap és este pedig már negyed hétkor sötétedik. Gusztustalan és egyre gusztustalanabb lesz ahogy közeledik a karácsony. Engem a reggeli nap kelése annyira nem izgat, inkább az zavar, hogy este korán sötétedik, de ez igaz ám nyáron is, nem csak az ilyen téli időszakban. Gyakorlatilag szar időzónához tartozunk, hangoztatom én ezt régóta. A CET leginkább keleten lévő országaihoz tartozunk és teljesen abnormális, hogy nálunk este 9kor már sötét van nyáron, míg a hollandok vagy a nyugat franciák még másfél/két órán keresztül élvezhetik a napsütést. Hol a francba érdekel az engem, hogy nyáron nem reggel 4kor, hanem 5kor lesz világos? Sehol. Inkább zavaró, hogy már korán reggel rohadt meleg van és nem egy kellemes reggelre ébred az ember, hanem folyik az izadság az ember kőműves dekoltázsán. És az este lenne a lényeg. 10ig legalább világos lehetne, télen (el kéne felejteni az óra átállást is) pedig 5-6ig simán lehetne világos, nem pedig 4kor már korom sötét. Persze nálunk még nagyon jó a helyzet, mert nincs akkora különbség tél és nyár között, fentebb északon van a szívás, mikor csak pár órára süt ki a nap télen. Na az depi helyzet, de ott nem lehet változtatni az óra eltolásával. Mindenki monnyon le, vagy legyünk egy időzónával keletebbre és felejtsük el a téli-nyári időszámítást (default a nyári).
October 4th, 2011
Mivel a csemete már bizonyíthatóan két lábon kíván hamarosan közlekedni és a mászás / kúszás műfaját is elsajátította, ezért biztonsági óvintézkedéseket kellett bevezetni. A cél az, hogy Jr bármikor és bárhol kényelmesen és biztonságosan tudjon közlekedni, minél kevesebb lekerítéssel, levágásokkal. Végülis ő is velünk lakik és ugyanúgy van joga megtekinteni a szobákat amikor csak szeretné. A legnagyobb veszélyt viszont a lécspő rejti magában, fel-le és persze a lépcső belső részén lévő lyukak, amiken egy felnőtt, ha akarna sem tud kiesni, azonban egy gyermek egy óvatlan mozdulattal ki tud pottyanni. Az elsődleges cél így a lépcső belsejére korlát és korlátbábok felhejezése lett.
Ezt 5 helyen kell elvégezni, ebből az előző hónapban az első két rész elkészült. A fel és lejáratoknál a belső korlát és a fal között persze valamilyen trükkös babavédő ajtót kívánunk felszerelni, hogy a gyermek szabad lépcsőzését most még megakadályozzuk. A jövőben a szabad fel/lejárást tudjuk majd biztonságosan az új korláttal biztosítani. További védelemben majd az asztalok sarkánán és a fiókoknál lesz. És persze gondolom egy méteres magasság alatt nem lesz törhető/mozdítható cucc.
|
| |
| | |
|
|