dűne
November 1st, 2021
Megnéztük a filmet, Saimonsais nem tudott jönni, Atilllla eljött és Andriskát is elvittem. Hát nem volt rövid, valamiért azt gondoltam, hogy két órába bele fog férni az első rész, de nem, két és fél óra volt, de kérdés az, hogy maradhat? Igen, maradhat, sőt újra is fogjuk nézni. Persze ez nem az a pörgős akció film, inkább egy eposz amit ritkán, de újra tud nézni az ember, hogy felfedezzen új dolgokat benne. Itt ugyan nehéz lesz, mert a könyvek és a korábbi film illetve sorozatok végett a történetben új nem lesz, csak a megvalósításban. Nekem a film helyett a játék ugrik be, az első két rész, ugye egyszerre készültek és az első azért lett az első, mert előbb készült el, de a másodikban sincs hiba, csak más a megközelítés:)
A történetről nincs értelme beszélni, mert hű maradt a korábbi történet meséléshez. Nyilván az ilyen film az kicsit több dolognak kell, hogy megfeleljen. Mondhatjuk, hogy ez egy klasszikus remake és nem reboot. Nagyon várós reboot volt az SW EP VII, ami tudjuk, hogy miként sült el, értekeztem róla. Meg kell felelni az új generációnak és az idősebb generációnak is és a két megfelelés közt hatalmas a különbség, a fiatalabbak valami újdonságot, hiperszuper dolgot várnak el ameddig az idősek egy ütős történetet. Itt a történettel nem lehet mit kezdeni, vagy elmeséled normálisan vagy katyvasz lesz az egész. A színészi játék és a látvány volt itt ami szerintem mindkét kategóriát kielégítette, új történetet a remake miatt nem kellett kitalálni. Színészileg Timothée Chalamet jól adja a kezdeti finnyás ficsúrt, majd a karakterfejlődésre azért kíváncsi leszek, hogy mennyire képes majd a vezető szerepébe beleugrani, nekem a végén kicsit hiteltelennek tűnt a párbaj előtt és közben, valahogy a jó fiús hozzáállás túl volt játszva. Rebecca Ferguson-t nem tudom hová rakni. Nekem túl fiatal a szerephez, sokkal komolyabb és idősebb és misztikusabb “banyát” vártam volna, próbált mindent kihozni a szerepből, de nekem a karakter nem jött át, aztán lehet bennem van a hiba, de én többet vártam tőle, olyan mintha a level meglenne vásárolva, de a tapasztali xp hiányozna keményen. Oscar Isaac nagyon jól hozta a szerepet, jól áll neki a szakál és az őszes haj. Itt minden átjött aminek át kellett jönnie. Több filmjében is nagyon jól hozta a karaktert. Jason Momoa szerepeit már az SGA óta figyelem, hát azt kell mondjam sokat tanult azóta, de mindig a kemény és viccesebb figura maradt meg neki. Nemrég volt egy komolyabb netflixes filmje, na ott furcsa volt a szerepben, hogy neki kell a lányát megmentenie/megvédenie. A film annyira nem tetszett, hogy a címe sem ugrik most be. Lényeg, hogy Momoa jól hozta azt a kevés kis szerepét. Stellan Skarsgård-ről nincs mit mondani, profi, mindent hitelesen tud előadni.
A színészi játékon kívül a megvalósítás és a látvány tényleg letaglózó volt, nem egy félfos CGI, látszik, hogy komoly munka volt a háttérben. A történetről nincs értelme beszélni, az fix, adott, attól eltérni nem is szabadott volna. Nekem nagyon tetszett és javaslom mindenkinek, hogy nézze meg, akár úgy, hogy a korábbi filmeket nem látta, könyveket nem olvasta, vagy még a játékokkal sem játszott. A Dűne világában új csillag van születőben, nagyon várom a második részt. Talán még a Dune 2000-t sem vártam ennyire, aztán az meg tudjuk mennyire fos lett.