a három testőr
October 17th, 2011
1973-ban készült egy zseniális mű, kiváló színészekkel, nagyon jó forgatókönyvvel, tele izgalmakkal, humorral és kő kemény akcióval. Ez az 1939-s filmtől teljesen eltér, a forgatókönyv sokkal komolyabb, jobban adja vissza a könyvet. 1993-ban egy újabb bőrt lenyúztak a témában, charlie sheennel és keifer sutherlanddel, ez egy pörgősebb akció volt, de a színészi teljesítmény még mindig alacsonyabb volt, mint a 73-as mű. És most jött, látott és győzőtt, az új három testőr, 3d-ben, mert ma így trendi. Valami botrány volt, biztos azt hitték, hogy az 1973-s filmet senki sem látta. Nagyon sok poén, dialógus ugyanaz volt, szinte várni lehetett, mikor mi bukkan fel. Önmagában még ezzel nem volt baj, de a bemátrixolt (lassított) jelenetek mellett a csúcsot a teljeséggel feleslegesen berakott 40 embert lemészárlunk hihetetlen erővel és ügyességgel jelenetek állították be. Nagyon erősen egy inkább vígjáték-akció kategória, mint akció-vígjáték. Komolyan venni ezt a filmet nem lehet, aki úgy szeretné most megnézni fiatalként, hogy hú, ez egy híres valami, ott egy hibás ismeretszerzés lesz a vége a dolognak. A történet nem ilyen egyszerű, az angolok hőlégballonos hajókat építenek és úgy támadnak. Na amikor ezt megláttam, akkor elsírtam magam. Persze, nem arról szól a film, mint a könyv és örülni kéne az egyedi dolgoknak, de akkor legalább, ne az legyen a címe, hogy a 3 testőr, hanem a királyné védelmében vagy nem is tudom mi. Kb a wild wild west kategória a film, de az teljesen kitalált valami és akkor nem várunk semmit sem. Volt sok muskétás film, amik nem erre az alap történetre koncentrálnak és élvezhetőek voltak, bármi is volt bennük, na ezt is más címmel kellett volna csinálni, mert ez így nagyon nagy képzavar. Maga a 3D élmény sem nyújtott semmi extrát.