https://cubik.com.tw/vpn/
rulururu

post kmv – usb switch

April 27th, 2020

Filed under: IT — AndrewBoy @ 4:39 pm

Régi álom válhatott ma valóra, szerettem volna már egy USB switchet a NAS/tűzfal közé és ez most megvalósult. Na nem azért volt ez nagy álom, mert extra urihuncutság lenne, hanem mert így lehe spórolni egy egész billentyűzetnyi helyet az asztalon. Lényeg, hogy itthoni ketyerékből sikerült összeépíteni. Micro USB kábelből Dunát lehet rekeszteni, dobozka volt, kapcsoló volt és arduino, raspberry építőkészlethez 4 relés modul is volt. Bár valszeg a 4 relés modul drágább, mintha használtan vennék egy USB switchet. Az asztali géphez amúgyis kell egy négyes switch, dokkoló, gép 1, gép 2 és bármi amit az asztalra kirakok (pl raspberry, ps, stb). Itt a gyereknek az építés öröme volt a lényeg. Természetesen jó volna, ha lenne benne valami védelem, dióda, kondi, stb.. de úgy néz ki, hogy nincs baj a váltásoknál. Annyit viszont megcsináltam, hogy a két gép 5v-ja nem ér össze, arról a gépről megy az áram az USB eszközre amelyikre kapcsolódik. A gép 2ről kapja a kapcsoló áramot. Ezért kell a négy relé kettő helyett.

IMG_20200426_210122_resized_20211112_014850007

IMG_20200426_210131_resized_20211112_014849277

IMG_20200426_211857_resized_20211112_014849647

IMG_20200426_211915_resized_20211112_014850423

post xiaomi m365 pro – a vadállat

April 27th, 2020

Filed under: AndrewBoy Jr,Kirándulás — AndrewBoy @ 9:18 am

Mindig is szerettem volna valami egyszerűbb, de gyors járművet. A motor nagyon jó, viszont gyakorlatilag rövid távra teljesen értelmetlen használni a dolgos napokhoz pedig túl kevés, kirándulni a környékre teljes családdal esélytelen. Na a lényeg, hogy a gyerek megkapta szülinapjára még januárban a rollert. Aliról, legyen boltból rendelve, 3 nap alatt hozta a DPD. Az összeszerelés, első töltés teljesen rendben lement, hasít vele a gyerek ahogy kell. Természetesen felmerül a kérdés, hogy ki lehet -e többet hozni a rollerből? Az akku kapacitása adott, a motor adott, valószínű, hogy túl van tervezve minden, illetve kisebb súllyal jó eséllyel meghibásodás nélkül lehet túlhajtva használni. A gyerek alatt 40 km-t probléma nélkül elmegy a roller, persze 35kg az nem 80 vagy 100, így a napi iskolába járáshoz bőven ideális.

A rollert lehet firmware updatelni, gyárilag a saját Xiaomi appjában van erre lehetőség, ha jön hozzá frissítés. A programban be tudjuk állítani a tempomatot és az állandó hátsó lámpa világítást (fékezés esetén villogni fog). A tuningoláshoz elég egy androidos telefon és az m365 flasher nevű app beszerzése. Weboldalak sokasága foglalkozik custom firmwarekkel. Mindenhol van egy maximális beállítási ajánlás, elmondható, hogy kb. 30 km/h a biztonságos (elektronikai szempontból) maximális sebesség. Be tudjuk továbbá állítani, hogy milyen sebességtől induljon meg a roller, milyen áramerősség tomboljon gyorsításkor, stb. Nyilván mindent ésszel érdemes beállítani, mert a vezérlést seperc zéróra lehet égetni. Ide tartozik továbbá, hogy a megnövekedett teljesítmény a gumikat is gyilkolja, a hátsó a fékezés miatt, a kisebb súly végett farolás a vége majdnem minden nagyobb fékezésnek és az indulásnál a kisebb súly miatt a kerék kipörög, így kb 50 km után már lehet is elől és hátul is külsőt cserélni.

Az első 500 km tapasztalata azt mutatja, hogy a farolás és kipörgetés darálja a kereket, azonban, ha normálisan használjuk akkor is oda kell figyelni a nyomásra, alacsony nyomás esetén a belső és a külső közt surlódás lép fel és a belső gumi kopni kezd és valahol a levegő szokni fog. A surlódást lehet csökkenteni hintőporral, wd40-gyel, de ezek is csak ideig óráig fognak segíteni a belső gumin. A takonnyal való felfújás még egy lehetőség, de belső nélküli gumit is varázsolhatunk a kerékre, lényeg, hogy a szelep körül tömítenünk kell. Persze ezek a megoldások a normál használat mellett számítanak valamit. A keréknyomásra tényleg oda kell figyelni, mert brutálisan tud rosszul kopni a gumi és slickre tudjuk darálni a közepét elég gyorsan.

A rollerhez nagyon sok kiegészítőt lehet kapni, hátsó sárvédő merevítőt amit mindenképpen javaslok. A hátsó sárvédő rezeg, remeg, egy idő után elreped, letörik és viszi magával a féklámpa vezetékét is ami, ha tőből kiszakad akkor csak az alsó véde levételével forrasztással orvosolható. A hátsó gumi felhejezésére javaslok kábelkötelegőket amikkel a gumit össze lehet nyomni és be lehet szorítani az egyik oldalon így a másik oldalon probléma nélkül a perem alá csúszik a gumi. 2-3 felfújást követően a külső a helyére fog kerülni, ebben segít még a hintőpor vagy a WD40. Az első kerék már szívás, csak egy oldalról tudjuk felrakni a gumit, hiszen a tápkábel miatt fixen csak egy oldalról férünk hozzá. Érdemes kisebb szorítókat (igen, asztalos szorítókat) beszerezni és azzal összenyomni a külsőt és benyomni a két perem közé a gumit így a másik oldalt már relatív egyszerű lesz a perem alá nyomni.

A gyári fékbeállításhoz nem érdemes nyúlni szerintem, sokkal jobb nem lesz, ha előbb fog a kerék akkor csak farolni fog, sajnos ez a bowdenes megoldás nem a legjobb, nehezen adagolható a fék. Lehet rá olajos féket venni, de ennek most nem látom igazán értelmét. A tapasztalatok nagyon jók az első 500 km után. Az akkumulátor jól bírja, degradálódásnak még nyoma sincs, bár 2-3 ezer km-t el kellene, hogy menjen gond nélkül. Én is agyalok már, hogy veszek magamnak, bár nekem picinek érződik az m365, nyáron lehet benevezek inkább egy nagyobb darabra, már csak a nagyobb akku kapacitás miatt is, mert alattam 20km-nél többet tényleg nem megy el a roller, a Balaton körül pedig épül/szépül a bringás körút.

IMG_20200227_201852_resized_20211107_095310343

Haszons kiegészítőnek még a másodlagos kijelzőt mondhatnám, a fékkar és a gázkar segítségével lehet a menüben ugrálni, kb mint egy autó fogyasztásmérő – fedélzeti egysége mutatja a megtehető km-t, a napi számlálót, átlagsebességet, mennyi a teljes megtett távolság. Hasznos egy darab, ha statisztikát akarunk vezetni. Lányom is már nagyon érdeklődik a roller iránt, de szerintem ez pár évet még várat magára.

post 3D nyomtatás

January 9th, 2020

Filed under: IT — AndrewBoy @ 8:48 pm

Nyáron ugye vettem a 3D nyomtatót az aliról, egyszerűen nem bírtam kihagyni. Németországból postával együtt itt volt 55 ezer forintért, vettem hozzá akciósan 5 különböző színű filamentet még 18 ezer forintért. Valami szuper akciós volt, mert kapkodták mint a cukrot. Szóval a Creality Ender 3 Pro darab tetszett és jópofa volt. A fűthető lap megkönnyítette a munkát, de a lapnak a beállítása minden alkalommal már az idegeimre ment. Próbálkoztam a windows saját 3D paintjével, de túl sok értelmeset abból nem lehet kihozni, a diákoknak ingyenesen használható online CAD/fusion 360 nagyon jó volt, de nagyon időigényes és pepecselős volt vele bármit is nagyon komolyan megcsinálni. Tehát nem csak az volt, hogy hip-hop fél óra alatt összerakom a modellt, utána átszámoltatom a slicerrel (ez a program ami a 3d modelleket képes soros parancsokká alakítani és megadni a fej mozgását, hőmérsékletét). Szóval az elmúlt pár hónapban már nem nagyon foglalkoztam a dologgal. Néztem most az árát és 85-90 közt lehet kapni. No, hát nálam 90ért vihető volt az egész szet a maradék filamentekkel, és mit mondjak, szinte azonnal elvitték, bukni nem buktam rajta, csak nyertem pár modellt. A nyomtatási sebessége ennek a gépnek elég lassú, ha tényleg 0,2mm-s layerekkel megyünk, viszont a minőség pazar, ugyanakkor az állandó beállítás és a hőmérséklet ingadozásoktól az alap nyomatok elmozdulhatnak, deformálódhatnak, extra talpakat nyomtatni alá pedig igen időigényes, illetve, ha már akkor elmozdul akkor gyakorlatilag baszhatom az egészet. Profibb gépekkel óránként 2-300 ft közt lehet nyomtattatni, ha nagyobb meló kell akkor még a vállalkozó kedvű fiatalok extra kedvezményeket is adnak. És persze mindenféle szín elérhető náluk, tehát nem kell 40 gramm liláért megvenni egy kilós tekercset. Ezt a műfajt elengedem, pedig nem volt rossz, de nekem ez túl pöcsölős, türelmem pedig…khm, na az tudjuk, hogy nagyon nincs. Aki komolyan gondolja, hogy nekiugrik a történetnek az mindenképpen készüljön szabadidővel, mert hétköznapi dolgokhoz kihasználni 90-100e ftnyi gép árat sajnos elég nehéz, jobb minőségű gép ára sem fog egyik napról a másikra visszajönni. A lenti mű törzse 24 óra alatt készült el, a fej talppal együtt 14 óra volt. A minőség viszont brutális.

IMG_20190811_141744_resized_20211107_084535190

IMG_20190811_141750_resized_20211107_084537556

IMG_20190811_141753_resized_20211107_084536976

IMG_20190811_172342_resized_20211107_084536404

IMG_20190811_202627_resized_20211107_084538168

IMG_20190811_204954_resized_20211107_084535809

IMG_20190811_204958_resized_20211107_084539391

IMG_20190811_210428_resized_20211107_084540010

post hifi új köntösben

December 12th, 2019

Filed under: News,Oldies,Zene — AndrewBoy @ 6:47 pm

Ma már ritka a klasszikus hifi felépítés, de én mindenképpen szerettem volna a lemezjátszónak egy saját szekrényt és hozzá a hangszínszabályzónak és a cd/md playernek is helyet. Sok használt régebbi hifi szekrényt megnéztem, tudod, üvegajtó, görgős, klasszik, de stílusában nem felelt meg egyik sem, illetve nagyrészt mind fekete volt és hát, nem ide való volt. Nem volt mást csinálni akkor tervezzünk és csináltassunk egyet. Hogy mennyire oldschool ez a történet az már abból is látszott, hogy nem értették, hogy mi az hogy hifi szekrény. Gyakorlatilag a méreteket elmagyarázva sikerült odáig eljutni, hogy biztosan jók leszünk. A lemezeknek 35x35x44 hely van, a két eszköznek 12,5x35x44 hely van, minden cm-ben. Figyelembe lett véve mindenféle polc vastagság, ki-be ugrás. 4 hónapig tartott, de elkészült.

Rájöttem, hogy imádom a bakelitet. Aki ismer az tudja, hogy kb ugyanazt hallgatom már 25 éve, najó, talán van pár frissebb élmény a vocal jazz terén, de nagyrészt tényleg azokat szeretem így a bakelit gyűjtemény beszerzése apránként, de megindult előre. Tényleg részletesebb, mint a cd, szebben szól, tartalmas és ki lehet rakni, lehet látni, hogy van, jobban kedvet kap hozzá az ember és van egy szeánsza szombat délutánonként olvasgatás közben (néha persze sikerül bealudni). Nekem bejön az egész bakelit dolog ahogy van, a másik verzió, hogy dsd128-t gyűjtök és veszek drágább DAC-t az erősítőhöz, de inkább maradtam ennél a verziónál. A hangszínszabályzó egy 30+ éves darab, az előerősítőn sokmindent nem tudok már csak odanyúlással állítgatni, így mardatunk ennél az öregebb darabnál. A CD/MD lejátszó sem mai eszköz, kombó lévén egy heylen elfér és ha nagyon kell akkor 4x sebességgel tud másolni. Vannak még MD lemezeim, feelingje megvan, de a minőség… hát igen, az mp3ba letömörített zene visszarakva MD-re nem a legjobban szól 2019-ben, de ez van, van ami csak így van meg, ilyen verzióban máshogy letölthetetlen, így a gyűjtemény – nekem – kincset ér.

Ugyan van még egy szintén 30+ éves dupla deckem, szintén Sony, de már annyira magas lett volna a bútor, hogy inkább kimaradt mint lehetőség, pedig tényleg jól szól és még a távirányítója is megvan. Egyelőre elcsomagolva pihen és várja jobb sorsát:) A karácsonyi szarvas véletlen került oda, hangfalra semmit nem rakunk:)

IMG_20191212_154559_resized_20211112_064200049

post retro, retro, c64

November 26th, 2019

Filed under: AndrewBoy Jr,IT,Oldies — AndrewBoy @ 11:24 pm

Hát, mit mondjak, meg van fertőzve a srác keményen. Apa mi ez, apa mi az, hogy működik? Számítógép? Játék van rajta? Milyen játék? Ez a tiéd volt? És hasonló kérdések özöne, mikor meglátta a c64-t dobozban a szekrény tetején. Tudtam, hogy el fog jönni ez az idő, de én későbbre datáltam volna, de eljött. Szóval összeraktuk a gépet és belecsaptunk a lecsóba, wor of wizard, aztec challange (mert geci vagyok), mission impossible, spy hunter, karateka. Legjobban a wow fogta meg a srácot és elég ügyesen nyomtuk egy órán keresztül mikor is az egyik joystic egy halk reccsenés során elhalálozott. Mondhatnánk, hogy ha bírta 30 éven keresztül akkor most mi a baj, hát állni sem szeret úgy tűnik, rendes mikrokapcsolós joy beszerzése folyamatban van.

IMG_20191123_094323_resized_20211107_051213728

IMG_20191124_183935_resized_20211107_051214477

Aztán felmerült a játékok után a kérdés és mivel csak egy joy maradt, hogy mégis mi mást lehet még ezzel csinálni. Elkezdtünk óvatosan programozni, és pár nap alatt sikerült egy egyszerű programot megírni. Na nem gondolnám, hogy megértette, hogy pontosan mi történik, de nekm még derengtek a dolgok és hát nagy rutin rókának látva nekiugrottam elkészíteni a matek programunkat. Semmi extra, összeadás, kivonás, szorzás és osztás random számokkal 1-100 közt (eredménnyel) és el kell találni. Majd ha érdekes lesz akkor pythonban is megírom neki, ugyanis az iskolában a scratchről és a pythonról beszél a tanár, hogy majd jön és majd lesz. Ennek én örülök, mert a kreatív alkotás öröme szerintem sokkal jobb néha, mint simán játszadozni valami játékkal. Persze a régi játékokra ez nem igaz! :D

IMG_20191126_173852_resized_20211107_051214644

post okos otthon

July 18th, 2019

Filed under: IT — AndrewBoy @ 4:00 pm

Eljött az idő, hogy upgradeljük az otthont és okossá változtassuk magunkat. Az elmúlt években egyre több wifis kapcsoló került a piacra a filléres alis cuccoktól kezdve a drágább márkásabb (bár általában csak márkásított kínain) darabokig. Ez eddigi választék nagyrészt kimerült abban, hogy kapsz egy okos relét amit fel-le tudsz kapcsolni, így elbuktad a villanykapcsolódat, ez a típus nem játszik, nem gyere be. A másik verzió mikor kapsz egy villanykapcsolót ami tud wifit is, ez már szimpi, de hülyén néz ki a házban, hogy más és más kapcsolók vannak, továbbá klasszikus lépcsőház kapcsolásra nem alkalmas. Tudod, technika óra 7. osztály, mikor elmagyarázzák, hogy, ha minden emeleten van kapcsoló akkor minden emeletről lehet ugyanazt a kört kapcsolgatni fel és le. De most! De most itt van lehetőség ami kezel külső kapcsolót is és méghozzá a lépcsőház kapcsolásnak megfelelően végtelen mennyiségű kapcsolót köthetünk rá.

IMG_20190707_192218_resized_20211106_103328723

Mielőtt azonnal rendelnénk 40 db-t gondoljuk át, hogy milyen kívánalmak vannak. A kütyü egy szabvány kapcsoló doboz hátulján elfér úgy, hogy alatta, mellette, fölötte kábelek is kényelmesen elférnek, tehát rejtve van és teszi a dolgát. De és ez egy komoly de, a mai villanyászatban a kapcsolók megszakítanak egy vezetéket, vagy a fogyasztó előtt vagy után, tökmind1, lényeg, hogy 1 db ágat szakítanak meg a kettő helyett. Tehát jön valahol a 220, az egyik kábel lemegy a kapcsolóba és utána megy tovább a másik mellett a fogyasztó felé és csatlakoznak. Tehát egy hatalmas gond, hogy vagy a fázis vagy a nulla hiányzik a dobozból. Ezzel a kezdéssel rögtön át kell gondolnunk, hogy honnan tudjuk a fázist vagy a nullát visszahúzni a kapcsolóig, méghozzá azt a fázist vagy nullát amit a fogyasztóhoz rendelt eredetileg a villanyász, tehát ugyanazt a biztosíték kört terheljük meg, nehogy valamit túl terheljünk. Ha megbizonyosdtunk róla, hogy a fázis és a nulla is rendelkezésre áll, akkor már indulhat is a buli.

IMG_20211106_223225_resized_20211106_103313957

A kapcsolók darabja 5-7 dollár közt van alin, ez már olyan összeg amiért megéri befektetni pár darabra, hogy mégis csak hanggal tudjuk kapcsolgatni a kapcsolóinkat. A bekötés roppant egyszerű, fázis és nulla, hogy életre keljen az eszköz, utána mégegy fázis amit majd kapcsolni fogunk a fogyasztó felé és utána a fázis és utána a gyári kapcsolóból a fázis kapcsolás. Ez így bonyolult lehet, de hidd el, menni fog mint a karikacsapás. Ha nekem ment akkor neked is menni fog. Szóval a kapcsolók mellé én még egy termosztátot is beszereztem, ez 220 voltról üzemel és 220 voltot tud kapcsolni a kazán felé, tehát klasszikus bekötése van, viszont nem elemes! Tehát pont jól jön, ha a villanyász legalább 3 eres kábelt húzott a kazántól a termosztátig:) Ugyan nem egy nest, de nem is annyiba kerül, 20 dodó, igaz itt extrém fűtésgörbe beállításokat és időjárás előrejelzéssel ne számoljunk, kb annyit tud, mint egy normális termosztát amit 5-10 ezer forint közt kapunk a boltban, persze egy márkásabb darab már inkább 30 ezer amiben még háttérvilágítás is van.

IMG_20190630_101417_resized_20211106_103201141

Létezik még redőnykapcsoló ami szintén felhasználja a gyári kapcsolónkat, de nekem nincsen redőnykapcsolóm és szerencsére a ház szigetelés alatt van a kötődoboz amibe kellene ezt raknom, így ez nem lesz wifin vezérelt. A keretprogramot a smarthome vagy a tuya adja, de zigbeevel is összeköthető és akkor nem interneten mennek a dolgok és nagyobb biztonságban vagyunk. A bekötés macerás volt, a felprogramozás már kevésbé, a programból mindent lehetett intézni. Lehet automatizálásokat is csinálni, x idő után kapcsoljon le, mozgás érzékelőre kapcsoljon be, naplemente, napfelkelte, stb. Minél több eszközünk van, annál komplexebb dolgokat tudunk végrehajtatni.

IMG_20190630_100945_resized_20211106_103200463

A Google Hub már régóta álom volt (a gyereknek az is maradt:D), a Google Homemal az okos eszközök nagyon nagy részét össze lehet kötni, így a hub mikronofjáról oké gúgl bemondással már irányíthatunk is mindent:) Működik róla a chromecast, audiocast, stb. HDMI CEC-n keresztül a TV-t be és kikapcsolja, ha elindul a youtube vagy bemondjuk, hogy turn off living room tv.

post arcade – retro – gaming #2

June 8th, 2019

Filed under: IT,Oldies — AndrewBoy @ 3:18 pm

Szóval az van, hogy az arcade gépen a vezérlés nem volt teljesen tiszta. Első körben veszünk rétegelt lemezt ami a könyöklést, ráncibálást és akár a püffölést is jól bírja. A gombok nagyon nagy részt 25-30mm magas menettel is rendelkeznek, így vastagságban 14-18mm is lehet a bútorlap, rétegelt lemez stb. Én rétegelt lemez fetisiszta vagyok, nem szeretem a bútorlapot, mdf lapot, nekem ez jön be, pont. Szélességben értelemszerűen a játékgépünk szélességét lőjük be. Két személy esetén ne legyen keskenyebb, mint 60 cm, mert akkor képtelenség elférni előtte. A billentyűzet kiosztást ahogy már korábban írtam a netről le lehet tölteni. A nyomtató egy pdf-t elég jól, arányosan fog kinyomtatni, de azért mérjük le a próba távolságot, hogy tényleg annyi -e, vagy a lyukak mérete és távolsága kényelmetlen lesz. Én tapétaragasztóval felragasztottam a papírokat és utána már lehetett is marrni.

IMG_20181214_163136_resized_20211107_010221678

IMG_20181214_171012_resized_20211107_010221341

A gombok nagyrésze 28 és 36 mm-s marrófejjel megoldható. Nem olcsó szerszám, kevés barkácsboltban is kapni és tényleg vigyázzunk rá, mert ha túl gyorsan nyomjuk és érezzük az égett szagot akkor gyilkoljuk az élét a szerszámnak és elég hamar tönkre fogjuk tenni. Az én kiosztásom 4 + 2 + 1 lesz. Start, select, “player” (ez a szemben lévő panelre került a coin gomb mellé) és 8 tűzgomb. Egy normál játék 4-6 gombot követel, de a dreamcast és PS játékok már 8 gombbal mennek és így is hiányunk lesz l3 és r3ból. A player gomb egy speciális gomb mely a Recalboxhoz kell, special és a select lenyomásával tudunk játékból kilépni vagy menüt előhívni, stb. Mindenképpen tegyünk a fa alá mégegy fát, nehogy betonba, csempébe marrjunk bele és tönkretegyük a szerszámot. Combunkon, ha egy mód van ne csináljuk, főleg, ha a vért nem bírjuk.

IMG_20181214_171916_resized_20211107_010221070

IMG_20181214_184003_resized_20211107_010220781

 Ha kész vagyunk a faragással akkor jöhetnek a gombok, az én vezérlőm USB-s és támogat világítást is. Igen, minden gomb mögött ott a világítás, de nem kell félni a Raspberry USB kapuja elbírja és persze a gyári tápnak nem kell, hogy ez gondot okozzon, persze két vezérlésről beszélünk, vannak arcade gépek, ahol akár 4 vezérlés is van, azért érdemes számolgatni. A világítást párhuzamosan végig kötjük és a gombokat amúgy egysével kötjük be. Egyelőre logikát különösebben nem érdemes keresni, a joystick fix helyre megy, a többit bárhová dughatjuk, a Recalbox első bekapcsolásánál úgyis rögtön a kiosztást állítjuk be, így tényleg ne tököljünk, hogy mi hová kerül, irreleváns lesz a fizikai hely. Alin több féle gomboka is lehet kapni, a vezérlő gombok nem a klasszikus nagy mikrokapcsolós gombok lettek, mert durván hangos lenne az egész. Ezek is kapcsolósak, de halkabban járnak és ugyanúgy kiszámítható a holtpontja ezeknek is. Kényelmes nyomkodni, jó a rugó, Mortal Kombatban az üllő, kő challengeknél nem okoznak problémát a gombok. Szóval alin komplett szettet lehet vásárolni 20-50 usd közt, tényleg mindenki döntse el, hogy milyet szeretne. Mindegyik vezérlésre oda van írva, hogy késleltetés nélküli, na ez tényleg így van, először azt hittem, hogy majd mindent GPIO-ra fogok kötni, de ezek a filléres USB vezérlők tényleg jól működnek. Ha nem is arcade géphez, de külön egy klasszik fight padhez össze tudunk rakni egy vezérlést amivel a klasszikusokat tudjuk játszani. PS kompatibilis és gondolom, hogy XBox is felismeri mint vezérlő.

IMG_20181214_181744_resized_20211107_010220574

A kész műre lehet grafikát és plexit rakni. Értelemszerűen a plexit is ugyanott kell kivágni. Egy tipp, plexit próbáljuk meg alacsony fordulaton erőlködés nélkül marrni, vagy repedni fog, ha már melegszik az anyag akkor kevésbé fog törni, a sorják és kis hibákat a gomboknak a perme jól elfedi.

post arcade – retro – gaming

June 6th, 2019

Filed under: IT,Oldies — AndrewBoy @ 7:26 pm

Barkácsra fel! Évek óta mozgat a gondolat, hogy készítsek egy arcade gépet itthonra. Különösebb fétis nincs az arcade gépek felé viszont szerettem eljárni a Wizardsba és volt egy feelingje annak, hogy állva nagy monitor előtt püfföltük a gépet, barátunkat. Szerintem kb. egy kezemen meg tudom számolni, hogy mivel játszottam szívesen, persze több játékot is kipróbáltam, de sebesség, látvány és élvezet tekintetében nekem a klasszikus Mortal Kombat jött be a legjobban. Hiába nyüstöltem PC-n, SNES-n a Mortalt és játszottam a többi részével is, az arcade verzió nagyon megtetszett és bármikor játszottam más platformon a valahogy nem volt az igazi. Lényegében, hogy arcade gépet építek, vagy csak rákötök valamit a TV-re nagyjából ugyan az lesz az alapja csak a ház kinézete lesz más. Persze a kezelő felület is más lesz, de a lényeg, a mag az rendszerint mindig egy Raspberry Pi.

IMG_20190416_200610_resized_20211106_065501018

Jelenleg ami elfogadható ár érték arányban az a Rasperry Pi 3b. Itt overclock nélkül tudunk dreamcast és psx játékokat játszani. A PS2 és attól fölfele dolgokat el kell felejteni, egyszerűen képtelen a Pi ezt a teljesítményt kiverni magából. Ugyan PC-n is lehet emulálni, de a méret és egyszerűbb használhatóság miatt maradtam a Pinél. Vannak még más lehetőségek, erről majd később fogok még értekezni. Platfornak rendelkezésre áll a Recalbox és a RetroPie. Tudni kell, hogy a emulációs háttér mindkettőben az Emulstation, csak a köntös más. Screenscraper támogatás is van, így játékainkhoz le tudjuk tölteni a dobozról a képet, screenshot, sőt még videót is le tudunk szedni. A Recalboxnak és a RetroPienak elég rendes támogatása van, telepítésük pofon egyszerű. Lényeg, hogy vannak platformok ahol BIOS-t mindenképpen használni kell, BIOS file nélkül hibásan vagy el sem indulnak a játékok és így nem fogunk tudni játszani. Hivatalosan a saját gépet BIOS-t mentsd ki és használd fel, egyéb esetben pedig a google lesz a barátod. Romok elérhetősége esetén szintén a google lesz a barátod. Arcade romokhoz a MAME rendszert az achive.org-ról szerezhetjük be.

IMG_20190323_124718_resized_20211106_065457109

IMG_20190301_201834_resized_20211106_065459100

A ház kialakításához terveket dögivel lehet találni az interneten. Lényeg, hogy próbáljunk olyan céget találni aki az MDF, rétegelt lemezt laserrel vágja ki, így bármilyen formát kitalálhatunk magunknak. Az élvédelemhez marrni kell majd, így azt is megpróbálhatjuk az asztalossal megdumálni, vagy, ha van marrónk akkor azzal seperc alatt letudjuk a történetet. Pántok, csavarok, kábelek, elosztó, kötődoboz, csoki, kapcsoló, stb amire szükségünk van. Aki nem tudja elképzelni, hogy pontosan mi és hogyan is zajlana az neki se kezdjen, mert a hozzá nem értés akár áramütést is okozhat. A kijelzőre én 26 colos Samsung TV-monitort vásároltam a jófogáson 18 ezer forinért. Ami fontos, hogy HDMI bemenete lítsegyen és képes legyen bekapcsolni, ha jelet kap a HDMIről.

IMG_20190415_195901_resized_20211106_065459948

A hang, két autós hangszóró bőven megteszi, nekem volt itthon két darab ovális, de természetesen bármilyen hang eszköz megteszi, van aki mélynyomót rámol a gép aljába. Erősítőből én egy kínai D-class-t vásároltam az alin 15 dollárért, tápegységem 12 voltos volt itthon hozzá, nem azt mondom, hogy erről fogok klasszikus zenét hallgatni, de a Finish him elég jól szól rajta. Én raktam görgőket, persze stoppolhatók, nehogy elguruljon az egész játék közben, az összetákolt rendszer 50 kilót is elérheti, de lehet még többet is. Élmény volt a gyerek szobájába felcipelni lépcsőfokonként. Világítás gyanánt klasszik neoncső vagy most már ledes kiszerelés ezer forint magasságában elérhető. A vezérlő gombok és joy szintén ali és a hozzá való USB vezérlő is onnan. Aki szeretné még cifrázni aprópénzért az alin találunk érme elfogadót és hozzá való ajtót is. Szekrény él is aliról jön. Büdzsét nem csináltam, apránként megvásráoltam mindent. A vezérlés layoutjára találunk sok verziót a neten, nyomtatás után felragasztottam a rétegelt lemezre és kimarrtam a lyukakat. Szóval szerszámok terén nem árt, ha fel vagyunk készülve, mert kell ám minden.

IMG_20190301_200925_resized_20211106_065500809

IMG_20190301_165811_resized_20211106_065457354

IMG_20190302_120823_resized_20211106_065459541

IMG_20190321_200957_resized_20211106_065458643

Miután kivágattuk a szekrény elemeit (én Dunakeszin oldottam meg) elkezdődhet az összeszerelés, sok sarok elem, csavarok, és pontos illesztéssel eljutunk odáig, hogy áll a szekrényünk. Végülis az egészet össze tudjuk legózni. Ha minden megvan akkor egy hétvége alatt kényelmesen életre lehet kelteni az egészet és még játék is bőven belefér. Hint: a pénz számoló berendezés gombnak felel meg, tanítsuk fel, hogy milyen érmét fogadjon el és az érmére hány impulzust adjon. A közepes impulzus sebesség bőven elég. Nálam most 100 ft 1 impulzus, 200 ft 2 impulzus, ezek a típusú gépek 6 féle érmét tudnak feldolgozni. Az elején jópofa dobálni az érméket, aztán idegesítővé válik, így érdemes egy külön coin gombot kirakni ami párhuzamosan van kötve az érme számlálóra.

IMG_20190406_203245_resized_20211106_065453924

Szóval kb így áll össze a történet:) Ha van kérdés akkor szívesen segítek! Fight! A grafika majd egyszer elkészül, ott igazából én kérnék segítséget:D

post chernobyl

June 4th, 2019

Filed under: Kirándulás,Mozi — AndrewBoy @ 5:12 am

Hát van már több, mint tíz éve mikor volt egy Csernobilos felfutásunk a fiúkkal, hogy milyen lenne kimenni megnézni. Már utána is jártunk a dolgoknak, vonat, repülő, autó, kijevi szállás, túravezetés és árban sem volt vészes. Sajna az egyéb elfoglaltságok közbe szóltak és ugye ahogy lenni szokott a család akkoriban nem támogatta, na nem mintha most támogatná. A témában olvastam már sokat, játszottam már sok játékkal, így mindig is érdekelt mindenféle megvilágítása a történetnek. Mikor beharangozták az HBO sorozatát akkor az orosz műsorszolgáltatók rögtön megkontrázták egy sokkal komolyabb és igazabb film készítésével. Hát kíváncsi leszek, hogy mi lesz azzal a filmmel, de szerintem majd szépen lassan a feledés homályába fog merülni. De most koncentráljunk erre a mini-sorozatra. Nehéz lenne, most minden momentumon végig menni, hogy az igazából nem is így, de nem is úgy volt, hanem így volt. Sosem fogjuk megtudni, hogy pontosan hogyan volt, aki érti a dolgok ok okozati összefüggését és tisztában van ezekkel, na ő, ki tudja következtetni, hogy valójában hogyan történhetett. Nyilván a bécsi jelentést követő “vallomásokból” sem derülhet ki minden, ahogy valójában tényleg évekig nem ismerték el, hogy ki és hogyan is hibázott.

Egyetlen egy tárgyi, személyi tévedés van a filmben, de erre a végén magyarázatot kapunk, Ulana Khomyuk szerepe kitalált, nem létező szereplő. Ő reprezentálja azokat a tudósokat akik dolgoztak a probléma megoldásán, csak ugye a sorozatba berakni 20 egyetem 400 professzorát egészen nehéz lett volna. A szereplőgárda zseniális, mindenkinek hiteles a szerepe. Következtetést a sorozat levon, de nagyon óvatosan, de persze mindenképpen az derül ki, hogy a nagy CCCP tudott már előre a hiba lehetőségről és mégis eltusolták az egésszet, nehogy bárki azt mondja, hogy ők töketetlenek a témában. Az ott dolgozók viselkedése és hozzáállása a témához így eggyel hátrébb sorolódik és már őket is áldozatnak látjuk. A sorozat nagyon jól épül fel, szépen megyünk végig a történetben. A helyek, járművek és minden ami oda tartozik tényleg nagyjából stimmel az akkori viszonyokhoz. Most mindenféle politikai és egyéb nyilatkozatoktól mentesen a sorozat megvalósítása remekül sikerült és tényleg bárki megértheti, hogy nagyjából mi is történhetett és van -e értelme félni a jövőben egy hasonló katasztrófától (nincs). Nekem nagyon tetszett, mondhatnám, hogy várom a folytatást, de ugye a történetnek vége van. (Szerencsére).

post lego vonat reloaded

January 14th, 2019

Filed under: AndrewBoy Jr,Oldies — AndrewBoy @ 2:17 am

Épül és szépül a lego városkánk, élettel telnek me az utak és egyre mozgalmasabb a játék. Természetesen a vonat elmaradhatatlan kelléke egy ilyen városnak. Az új vonatok bluetooth távirányítóval mennek, pcről vagy appról lego boost vagy lego train programmal vezérelhetőek, de van külön távirányító is ami 8 db vonatot képes megjegyezni, de irányítani egyszerre csak kettőt tud. Sajnos nincs elektromos sorompó, szemafor, kuplungoló és váltó már a repertoárban, pedig régen ez nagyon show volt. Elektromos váltó egy álom volt, a trafó mellől lehetett irányítani a váltókat és a szemaforral a vonatokat meg lehetett állítani egy megszakítással. A sínek sem egyben voltak mint most, hanem külön volt talpfa és a sín elemek, régen még kékben, aztán a nyolcvanas években már szürkében. Ez még a 12 voltos korszak, de jó is volt. Ennek örömére elkezdtük összerakni a régi vonatjaimat amiből az express 12 voltos volt és a többi az 4,5 voltos elemtartós darab. Annyiszor raktam össze és szedtem szét őket, hogy leírásra nagyon nem volt szükség, szinte mindenre emlékeztem. Ezen kívül a régi “holiday season” speciális holland kiadását is elkezdtük összerakni, bár ott eléggé hiányos a készlet sajnos, azért haladunk, szépen lassan, de haladunk. A vonatokhoz új mágnest és új kerekeket fogok felhasználni, mert a régiek már nagyon kopottak és nyüstöltek, a vékonyabb lego “kockáknak” az állás nem tesz annyra jót sajnos.

IMG_20190108_191900_resized_20211107_050207861

IMG_20190108_191906_resized_20211107_050207551

IMG_20190113_201603_resized_20211107_050305187

post hull a hó és hózik

January 5th, 2019

Filed under: AndrewBoy Jr,Kirándulás — AndrewBoy @ 10:10 pm

Ha jól rmélik az utolsó komoly hó 2014-ben volt. De lehet még előtte. 2010 karácsonyán biztosan esett a hó és talán nem is kevés, ez úgy megvan. Szerintem a gyerekek ennyi havat még nem is láttak. És nagyon jó a hó! Tapad ahogy kell, jó vizes is, így a gördített darabok nagyon nehezek, konkrétan az egymásra emelésben a hátam recsegett, hogy mennyire jól tart a hó az látszik, hogy a hóember nem esik össze és a gyerekek is rá tudtak állni egy-egy ilyen hó görgetegre annélkül, hogy beleestek volna. Végre, ez már tényleg nagyon hiányzott. Persze lapátolni nem szeretem…

IMG_20190105_132130_resized_20211107_041534111

IMG_20190105_155913_resized_20211107_041528385

IMG_20190105_132119_resized_20211107_041533424

IMG_20190105_132129_resized_20211107_041533811

post retro strikes back

December 9th, 2018

Filed under: AndrewBoy Jr,IT — AndrewBoy @ 10:31 pm

Eljött ez az idő is. Előkerült az SNES és nem a saját részemre, hanem a gyerek kunyerálta ki, hogy játszunk vele. 7 éves, talán még korai? De sebaj, első választása a birodalom visszavág volt, live cheatre csak a sima super star warsnál emlékszem, itt nem akart működni, pedig jó lett volna 99 életet berakni:) Azért egy jó kör volt, utána jöttek szépen sorban a klasszikusok mint a donkey kong, super mario és persze a szeme megakadt a mortal kombaton. Még jó, hogy az snes verzióban nincs vér. Úgy érzem egy új korszak nyílik meg az életünkben:)

IMG_20181209_140204_resized_20211107_050040284

Igen, az a kék egy Genius egérpad. 1992-ben az első Genius egeremhez kaptam egy szürkét, de elég gyorsan kopott, így 1994-ben a compfairen vásároltam 3 db kéket. Alapvetően jól vészelték át az elmút 25 évet. Az IKEA-ban lehetett korábban kapni ilyen szivacsos, de ragasztott szövet felsővel patkány padot, de már nincs, abból két db-t sikerült venni és sajnos elég gyorsan tönkrementek. Régen még a felület is fontos volt, hogy ne csússzon a golyó:)

post erzsébet kilátó

October 23rd, 2018

Filed under: AndrewBoy Jr,Kirándulás — AndrewBoy @ 11:08 pm

Saimonsais és Atilllla család, Normafa és Erzsébet kilátó. Az idő jó volt, a játszótér pazar, visszafelé pedig nyafogás, hogy apa vigyél. Egyik a nyakban, másik pedig rajtam. Nagyon kellemes volt mondhatom, de persze a gyerekekért mindent. Mikor megláttam a kocsit az felért a megváltással…

IMG_20181023_103913_resized_20211108_070713643

IMG_20181023_114032_resized_20211108_070712179

IMG_20181023_104850_resized_20211108_070711966

IMG_20181023_114611_resized_20211108_070712688

IMG_20181023_114619_resized_20211108_070713399

IMG_20181023_114620_resized_20211108_070712890

post repülés töltés

October 3rd, 2018

Filed under: IT,Kirándulás — AndrewBoy @ 11:11 pm

Azt tudom, hogy nem turistán a konnektor aljzatok ritkák mint a fehér holló, talán én még nem is találkoztam vele, business classon persze van, sőt már USB is van a sima konnektor mellett. Azért ez érdekes, hogy egy kiszuperált valószínűleg malévos airbust a wizz úgy használ, hogy megmaradt a konnektor az ülések alatt. Valószínű, hogy ez a rész lehetett régen a business class. Meglepetésemre a konnektor áram alatt volt, mivel a töltők ma már 110 voltot is tudnak kezelni nem okoz problémát, hogy ilyen környezetben töltsük a dolgainkat. Hasznos jószág, mert a repülőn így az időt jobban el lehet ütni, a laptopban már ilyenkorra alig van nafta a repülőtéri várakozás miatt. Mindenképpen egy pozitív pont a wizznek, hogy nem kapcsoltatta ki ezeket. Még azt is kinéztem volna belőlük, hogy 1000 ft / út lehet ezeket igénybe venni.

IMG_20181003_134618_resized_20211107_045923316

post fónyódi kilátó

August 11th, 2018

Filed under: AndrewBoy Jr,Kirándulás — AndrewBoy @ 11:10 pm

Felmentünk és tetszett nekik. Nem gondoltam volna, hogy nyávogás és nyavalygás nélkül sikerül feljutni. Asszony közölte, hogy ő biztosan lent marad. Azért a testvéri szeretet most kevésbé érződik:D A kilátás nagyon jó, kevésbé párás időben nagyon távolra el lehet látni. Csak azt nem értem, hogy miért felejtem el mindig a távcsövemet elhozni ilyenkor…

IMG_20180811_153407_resized_20211108_064406333

IMG_20180811_153413_resized_20211108_064405748

IMG_20180811_153425_resized_20211108_064236253

IMG_20180811_153329_resized_20211108_064406093

IMG_20180811_153350_resized_20211108_064405399

IMG_20180811_153327_resized_20211108_064406573

post éljen november 7.! slava!

November 7th, 2017

Filed under: Oldies,Vicces — AndrewBoy @ 8:59 pm

Nem hiszek a sorsban és a hasonló dolgokban, de, hogy pont ma, pont ez. Befosás. Jó régi lehet a database amiből dolgoznak TomToméknál:) Gugli és waze jól tudja. Persze nem ez az egyetlen egy, csak ha már a dátum akkor emlékezzünk meg róla, sok településre hoz még Lenin és hasonló nevű utcákat.

IMG_20171107_151342_resized_20211107_040654535

post windows xp atm

June 25th, 2017

Filed under: IT,Kirándulás,Napi fájdalom,Vicces — AndrewBoy @ 9:31 pm

Azért ez elgondolkodtató, 2014. április óta nincs biztonsági támogatás. Valószínű, hogy nincs nyilvános hálózatra kötve, vagy USB nyílás sincs rajta elérhetően, de mágneskártya olvasón keresztül talán lehetne valami kódot injektálni.

IMG_20170625_130453_resized_20211107_034503290

post pinball wow

June 22nd, 2017

Filed under: Kirándulás,Oldies — AndrewBoy @ 10:51 pm

Hollandia, 2017… Azért ezeket a gépeket otthonra is elfogadnám. Fiatalok csak nézik és kikerülik, sajnos nincs nálam apró így nem tudtam velük játszani, ha lenne rajta kártya olvasó azért 1-1 kört lenyomtam volna mindegyikkel. Rossz nézni, hogy itt állnak kihasználatlanul. Sosem voltam egy igazi pinball fan és inkább csak a gépen játszottam az epickel és a fantasyval no és a win95 plus pinballjával, de azért el lehet tölteni velük némi időt, ha rájövünk, hogy pontosan mikor és hová kell lőni a golyókat, mert itt nem az idő, hanem pont gyűjtés számít.

IMG_20170622_200503_resized_20211107_034259419

IMG_20170622_200457_resized_20211107_034259827

IMG_20170622_200451_resized_20211107_034259643

IMG_20170622_200445_resized_20211107_034300017

post legó kiállítás

May 1st, 2017

Filed under: AndrewBoy Jr,Kirándulás — AndrewBoy @ 11:55 pm

A képeket, majd lehet leválogatom, nagyon sokat csináltam (1000+). A kiállítás egy óra alatt kényelmesen bejárható, nagyon sok a gyári kirakott modell és az extrém építés. Sajnos kevés volt a olyan megvalósítást amit az átlag ember is otthon el tud készíteni. Persze azért egy rendes városhoz a tereprendezés, akár egy kis domb vagy sziklafal is igényel pár száz db. extra kockát. Nem azt mondom, hogy csalódás volt, mert nagyon élveztük, csak nekem hiányzott, hogy valami igazi terepasztal legyen szépen kidolgozva.

2017-05-01 14.30.21

2017-05-01 14.39.39

post rogue one: a star wars story

December 20th, 2016

Filed under: Mozi — AndrewBoy @ 7:49 pm

Szkeptikus az ember mikor lát valami ótvar hányadékot és utána a marketing gépezet kicsit óvatosabban tolja elé a következő választékot. Ugyan arról volt szó, hogy karakter filmek jönnek, de ehelyett valami mást kapunk, kaptunk. Nagy várakozások nem voltak ezt őszintén megmondom, és az előzeteseket sem néztem meg, a marketing kampányt idén nem nekem találták ki a Disneynél. Üres fejjel beültem a moziba és élményekkel tele távoztam onnan, méghozzá nagyon pozitív élményekkel. És most spoileres leszek, ez van, mert ezt csak így lehet elmondani, hogy mégis miért volt jó és miért ütött nagyobbat, mint vártam.

rogue-one-home-ent-tall-B-1536x864

A film az időben a III. rész és a IV. rész közt helyezkedik el, de szervesen nem tud egyik részbe sem bekapcsolódni, a III. részhez képest sokkal később játszódik, pont a IV. rész előtt. A már meglévő filmekben erre a filmre utalások nincsenek, tehát valahogy úgy kell elképzelni a történetet, hogy ez megáll a másik két rész nélkül is, bár hozzáteszem, hogy a star wars univerzumot ismerni kell, de a filmbeli főszereplők sehová nem kapcsolódnak az előtte és utána lévő filmekben. Hatalmas öröm a színészi felhozatal, fellép Yipman és bár nem annyira látványos a kungfu amit előad, azért nagyon jól hozza a klasszik vak szerzetest aki hisz az erőben, leszögezhetjük, hogy ő nem jedi. A történet szenzációs és itt tényleg spoiler jön, adott egy család, apu birodalmi főmérnök, anyu és kislány vele vannak, apu elmenekül a birodalom elől, de visszarángatják, hogy a halálcsillagot fejezze be. A kislány elbújik és ott marad a bolygón, felkelőkhöz kerül és felnevelik, majd börtön bolygó és utána kiszabadítják, mert a felkelésnek szüksége van rá, hogy az apját találja meg és árulja el, hogy milyen fegyveren dolgoznak. Az apja persze meghal és a birodalmi adattárban megtalálják a lány beceneve alatt a halálcsillag dokumentációját, na ezt kell ellopni, itt a csúcspont, a csata. Kapunk itt klasszikus troopereket, lépegetőket x-wingeket és pár “újdonságot”. A filmben olyan szereplők is vannak a csata (x-wing) jelenetekből akik az eredeti 1977-s filmben már voltak, tehát itt még biztosan éltek ezek a pilóták. További szereplők is vannak CGI segítségével ami az élményt nekem nem rontotta, sőt emelte az egész színvonalat szerintem. Meglepetés üldözés is van a végén, meglepetés harccal és a film legvége egy hatalmas flash, mikor kérdik, hogy mi ez az adathordozó és a válasz: Egy új remény.

A megvalosítás és a történet nagyon jó. Nagyon sok olyan érzést váltott ki a film belőlem amire a VII. rész képtelen volt. Jó a történet, beilleszkedik, nincsenek hülye kérdések és a klasszikus star wars világot is megkapjuk. Nálam ez a film egyelőre magasan az Ep. VII. fölött van. Nem klasszikus star wars a zene, de így is nagyon jó.

post project m/v “малыш”

September 5th, 2016

Filed under: Auto-motor,Napi fájdalom — AndrewBoy @ 7:52 am

Az elmúlt években minden nyáron sikerült egy kis 55 fontos elektromos motorral hajtott gumicsónakkal órákat bíbelődni a Balaton nyílt vizén. Valahol hatalmas szabadságot és megnyugvást tud adni egy ilyen hajó, egy nehéz hét után hibátlan tud lenni a csend, bár ugye a víz jól viszi a hangot, de 2000 méterre mindenkitől teljes csendben mégiscsak a legjobb pihizni, némi imbolygással. A nyűg viszont mindig az akkumulátorral van. Fel kell tölteni, de normálisan kell tölteni, egy combosabb kapacitással rendelkező akku feltöltése 10 órát is igénybe vesz, aztán ezt pikk-pakk óra alatt ki lehet járatni. Hozzáteszem, hogy a 7-8 éves akkuk sincsenek már a helyzet magaslatán, a múlt évi 1 órás be és 1 órás ki út elárulta, hogy a két akkunak a kapacitása már alulról nyaldossa az 50%-t. A hétvégén lesz egy rendes teszt, de nem csodák nincsenek, egy normális akkut gondozni is kell, nem lehet télire ott hagyni érintetlenül, havonta meg kell kínozni és tölteni.

Az első és legfontosabb amit el kell dönteni, hogy milyen rendszert kívánunk kiépíteni. A Balatonon a belsőégésű motorok használata tilos, azt ugyan nem tudom, hogy a közeg mit szól, ha egy 2kw-s generátorral a fedélzeten rodeózok amire egy 100 fontos elektromos motor van kötve. A kérdés jó, de nyilván sok értelme nincs, mert egyrészt rohadt hangos, meleg és büdös. Tudom, rejtsem a víz alá, de a déli parton még ez sem megoldás egy aszályosabb évben. A normál életmódhoz 12, 24 és 48 voltos motorok adottak. A tankönyv azt mondja, hogy 55-60 font bőven elég, hogy egy 1500 kg-s hajót mozgassunk. Amit én kívánok készíteni az 4 emberrel 500-600 kg maximum, úgyhogy fentebb nem is gondolkodom. Az árak a motorok tekintetében durva szorzóval mozognak amennyiben magasabb feszültségben kezdünk el gondolkodni. Természetesen az extra szolgáltatások tárháza is gyarapodik, de a négyszeres teljesítmény nem indokol közel tízszeres árat. A motorunk már úgyis adott, 12 volt, 55 font, cca 600 watt, vagyis 50 amper kitekerve. Ez nem hangzik kevésnek. De fogadjuk el, 50 amper. Vagyis egy 100 Ah-s akkuval két órát rodeózhatunk, ami azért nem rossz, két akkuval már 4 óra ez a műsor. Én maradok a 12 voltos rendszernél egyelőre.

banner-energy-bull-munka-akkumulator-100ah

Az akku kérdéskör szintén nagyon fontos. Zselés, savas, lipo, li-ion és egyéb más hangzatos nevek amik mellé vastagabb és vastagabb árcetli is tartozik. Azt szögezzük le rögtön az elején, hogy nem autó akkumulátort keresünk. Nincs szükségünk egy v8 dízelt beindító 800 amperes indítóáramra. Egy folyamatos 50 amper leadására képes akkumulátort keresünk. És gondolkodik az ember, hol lehetne ilyen akkukat találni. Igen, mikor offgrid rendszereket használunk akkor kell ilyesmi, normál háztartási eszközökben gondolkodjunk, 600 watt nem a világ vége, még egy nyavalyás rezsó is többet zabál meg. Lakókocsi, túrázás, napcella, hobbi. Ezek a kulcsszavak amiket keresünk. Itt szabvány (autó) méretektől eltérő akkukat is találunk, ami teljesen normális. Van 250 Ah-s akku is, azonban a 63 kg-s súlya miatt a mozgatása elég macerás és bármi történhet elven koncentráljunk a redundanciára. Én két db 100 Ah Bannert néztem ki, solar és kemping felhasználásra, nem autóba valót. Ezek képekes 100 Ah-t folyamatosan leadni és tölteni őket 25 Ah fölött lehet őket. Igen, 4 óra alatt csittifittire lehet tölteni egy akkut, nem kell méregdrága gondozós csepptöltővel 10 órát várni, hogy tele legyünk. Normál havi egyszeri fogyasztás és töltés esetén a szakik 8 évet mondanak, ezek az elemek kifejezetten offgrid floatingra lettek teremtve. Árban 100 EUR körül vannak, a további hasonló kapacitással rendelkező elemek melyekre 80%-t írnak 3000 ciklusra, de max 10 évre kerülnek 5x ennyibe. Akkor inkább nem gondozom és 2 évente veszek új akkut. Szóval belőle lesz 2 db. Azért nem érdemes autósat venni, mert ekkora méretben kb dupla árat fizetünk és csak azért fizetünk, hogy legyen egy bika indítóáramunk. Itt erre nem lesz szükségünk.

mpptl60

Töltés. Hogyan töltsük őket? Töltés előtt még ki kell sütni őket persze. Nagyon fontos, hogy ezeket az akkukat nem szabad mélyen kisütni. Ez az amit valószínűleg sosem vettünk figyelembe és csak akkor cseréltünk akkut a vízen, mikor a feszültség már biztosan 10,7 volt alá csökkent. A hosszú életet az garantálja, ha nem merítjük őket durván és tölteni is csak megfelelő feszültséggel töltsük. A terv az, hogy az akkumulátort folyamatosan töltsük és használjuk is egyben, floating üzemmód. Ezek az akkumulátorok és tulajdonképpen az autó akkuja is így van kitalálva, menet közben a generátorról tölt, azonban, ha több áramra van szükség amit a generátor nem tud megadni, akkor van hová nyúlni. Valami ilyesmi is az elképzelésem, generátor helyett viszont napelemeket akarok használni. Az akkumulátorok üzemi töltése 12,5-7 volttól egészen 13,5 volt környékéig egészségesek. Folyamatosan ekkora feszültséggel el lehet látni, de kell hozzá egy töltés vezérlő. Az egyszerűbb napelemeket általában 18 voltot adnak ki magukból, a nagyobb darabok 36 volt környékén garázdálkodnak. Mivel a napsütés nem egyenletes és a feszültség, teljesítmény ide-oda ugrál, kell egy szerkezet ami stabil töltést ad az akkunak, vagy ha több áramra van szükség, mint amit a napból nyerünk akkor a hiányt az akkuból pótoljuk miközben a nap energiáját is a fogyasztóban hasznosítjuk. Ez már nem ördögtől való technika, az összes offgrid rendszer így működik, kérdés itt az, hogy mekkora áramerősségre van szükségünk. Teljesítmény osztva a feszültséggel. Ez lebegjen a szemünk előtt. A 24, 48 voltos rendszerek ezért egyszerűbbek valahol, mert alacsonyabb áramerősség mellett több teljesítményt leadni képes rendszerünk van, ezekben a rendszerekben viszont az én fogyasztom horror drága, így maradunk a 12 voltos rendszernél. A feszültség szabályozónk relatív olcsó egy komoly ház üzemeléshez képest, ahol több ezer wattra is szükségünk van adott pillanatban, bár nem számottevően sokszoros az áramerősség. Amiben gondolkodunk az 50 amper. Lehetséges csak a töltési oldalról vizsgálni a helyzetet, mert nem fogunk 600 wattnyi napcellát használni, ez esetben a fogyasztót közvetlenül az akkumulátorra kell kötni, viszont az akkumulátor védelmét így már nem tudjuk ellátni, mert a fogyasztás nem lesz monitorozva. Maradunk az 50 ampereres rendszernél, biztos ami biztos legyen 60 amper. Vagy 10-15 fajta cucc létezik, mindegyik made in china, de az amazontól a conradon át mindegyik ugyanazokat forgalmazza. Árban az egyszerűbb 10 amperesek pár ezer forintba kerülnek, ezek 100 wattos cellával gond nélkül elmennek egy hobbi kiránduláshoz ahol egy kisebb dolgokat akarunk használni. A komolyabb 60-80 amperes cuccok már 20-30 ezer forint közt mozognak. De itt a lényeg, hogy a fogyasztásunk monitorozva legyen az akkumulátorunk védelme érdekében. Az árdifi egy 25 és 50 amperes közt 40 EUR is lehet, de szerintem ennyit már megér a történet.

100wsp

Szóval töltés, még mindig. Akkor kellenek napcellák. Az elmúlt években ezek a napelemek megint olcsóbbak lettek. A dollár / watt mérő már 1 dollár / wattnál jár, nemrég még 1.5-2 dollár környékén voltunk. Egy évben kb 2000 óra a napsütés, ideális szögben, full töltésben legyen 1000 óra. Ez azt jelenti, hogy egy év alatt termel meg egy wattunk egy kWh-t, ami jelenleg rezsicsökkentve 40 ft körül lehet. Tehát kb 7 év lehet a megtérülés + a fix költségek. Jó ezt minden évben kiszámolni, talán jövőre már csak 6 év lesz. Pár éve még 10 év fölött volt, mikor számolgattam. Elkanyarodtunk. Mivel a napelemnek terjedelme van, ezért van egy maximális mennyiség amit rá tudunk a hajónkra applikálni. Először is talán a súly. Egy 100 wattos mono 89,99 EUR akciós panel (25 év 85% gari) 7 kg-t nyom és 100 x 67 centi. A csónakunkra egy aluvázas merevítéssel rendelkező tető kerül fel, mely súlyban 30-40 kg-t is elbír, viszont a magasabbra kerülő súlypont miatt nem kellene ezt tovább feszegetni. A területi méret 160 x 130 centi, tehát egymás mellett kettő elem elfér és marad még 60 x 130 centink, ahol egy harmadik is kényelmesen elfér, így lesz 300 watt töltésünk. Ha okosan csináljuk, akkor egy akkuval nyélgázon 3 órát lehet szánkázni. Ha nagyon okosan csináljuk, akkor többet is, nem kell mindig csutka gázon menni, félállásban a napot is tudjuk ám hasznosítani. A fent említett rendszerbe ezek a 100 wattos 18 voltos napelemek párhuzamosra kötve bekötésre kerülnek és már indulhat is a móka. Az elmélet nagyjából készen van. Beszerzendő:

  • 1 db akkumulátor 100 EUR
  • 3 db napcella 300 EUR
  • 1 db töltés vezérlő 100 EUR
  • 2 db y kábel papa és mama közösíteni 9 EUR
  • 2 db papa és mama kábelvég 5 EUR
  • 2 méter UV álló napcella kábel 4 EUR
  • 2 db akku saru 4 EUR
  • 4 méter 25 mm^2 (50 amper!) kábel 10 EUR
  • 1 db hajótető 110 EUR

További szerelékek a napcellák rögzítésére, valami alu sín rendszer és szegecsek és csavarok, passz. Majd, ha együtt a cucc akkor látom. Első körben az új akkumulátor a legfontosabb, szeretném pontosan feljegyezni, hogy a tervezett motorral mennyit tud elmenni biztonságosan, az akkut is biztonságban tudva természetesen.

post the revenant

March 8th, 2016

Filed under: Mozi — AndrewBoy @ 3:22 am

Érezted már azt a moziban, hogy amit látsz az téged nem érdekel és nem tudod tovább nézni, mert valami mással hasznosabban tölthetnéd az időd? Volt már párszor ilyen érzésem, mikor még a Bástya moziban zs kategóriás vasárnap délelőtti vetítéskre jártam az unokatestvéremmel. De mióta magam válogatom meg a filmeket azóta szerencsére ez az érzés alig van meg. Spilberg, AI. Nagy név, nagy cím, na, hát azóta sem néztem meg, 25 perc után feladtam a helyzetet. Most a revenantnál persze sikerült tovább nézni, azt hiszem 1 óra után jöttünk ki a moziból. Lehet rossz volt a kedvünk, de tényleg nem volt benne semmi olyan amiért vártam volna már, hogy na, mi fog történni a következő 2 percben, mert izgalmas a helyzet. Konkrétan ami megmaradt, hogy Leo vicsorít végig és szenved. Vicsorít, hogy meglegyen az Oscar, vagy vicsorít, mert szarnia kell, még ezt sem sikerült eldönteni. Leot nagyon szeretem, kurva jó filmjei vannak és baszott jó színész. Egyedül a Titanic volt még az a film amit nem néztem meg vele, az első 10 perc kurva izgalmas mikor a roncsokat mutatják, de utána valahogy a romantikus dráma nem tud megfogni. A filmet befejeztük otthon nemrég. Nem maradtunk le semmiről. Nekem tényleg nem jött át a történet, Leo szenvedése és a kivitelezés egy nagyon jó indulatú 6 pontot talán megér, de csak mert a történet az nem teljesen kiszámítható.

post starwars VII – remake

December 20th, 2015

Filed under: Mozi — AndrewBoy @ 11:19 pm

10 éve zárult le egy korszak. Réges-régen egy messzi-messzi galaxisban még nem volt hetedik része a star warsnak. De ez is megérkezett és megnéztük jól. Mindenféle előítélet nélkül kerültem be a moziba. Nem akartam megnézni előzeteseket, plakátokat, történet találgatásokat. Annyit tudtam, hogy a régi szereplőgárdából Hamil, Ford, Fisher, droidok és Chewie lesz jelen. Aztán lehet még más is, de ennyi volt a fókuszban nálam. A történetet nem írom le, mert gyakorlatilag nincs értelme elismételni a 4. részt. Óvatos marketingnek hívnám ezt a fajta történetet. Az új gyerekek kapnak egy látványt egy jó sztorival, az öregek pedig kapnak egy ismert sztorit a régi ismerősökkel nagyon szép látvánnyal megfűszerezve.

Miért jó ez? Nem tudom, nekem a történet tényleg gáz volt, tisztára mint a legelső, droid a sivatagban, főhős a sivatagban, menekülés a falconnal a sivatagból, rebel hq, halálcsillag, happyend. Ismerős a történet? Ja, igen van csúnya bácsi is, csak a maszkját ne vette volna le, nyálgép hadosztály. De úgy tűnik, hogy ez a mai nap elvárása. Szétkúr az ideg. Persze majd jól megnézem a következő részt és az utána lévő részt is. Lesznek karakter filmek is. Hát nem is tudom mit várjak.

post úti kalauz: velence

August 24th, 2015

Filed under: Kirándulás — AndrewBoy @ 11:27 am

Előfordul, hogy az ember hirtelen ötlettől vezérelve valahol kiköt és szeretné kellemesen eltölteni az időt. A tengerpartos döglés helyett döntöttünk úgy, hogy a rosszabb idő miatt megnézzük Velencét. Nekem emlékeimben egy büdös, halszagú és nyirkos város élt, nagy tömeggel és drága éttermekkel. Persze ezt nehéz elmagyarázni másnak, mikor a tévében annyi minden szépet és jót mondanak róla és persze a történelem, csak nem lehet hazugság az egész. No persze hozzátartozik, hogy teljesen józanul és nappal még nem voltam Velencében és most jött el az idő, hogy szimpla hétköznapi turistaként én is megtekintsem.

Pár évvel ezelőtt még gondban lettem volna, hogy miként közelítsük meg, autó az adott, de sziget lévén lehet -e ott parkolni és az egyéb mennyibe kerül és onnan hogy jutok be kérdések is felmerülnek. Azért most már bátrabb az ember, elég felcsapni a googlet és azonnal kiderül mindenről, hogy mi is valójában. Jó dolog az, hogy a kedves látogatók, szolgáltatást igénybe vevők leírhatják véleményüket és szerencsére le is írják a véleményüket. De beszélhetünk a tripadviseorról, vagy a booking.com-ról és még persze sorolhatnánk napestig a megfelelő programokat. Én csak annyit vertem be a googlebe, hogy parkolás Velencében és mivel már Olaszországban voltunk így a kis okos asszisztensem nem akart Agárdig visszanavigálni, hanem megmutatta, hogy milyen lehetőségek közül lehet választani. A választások bősége nem zavart össze, összesen 5 parkoló jött fel amelyek alkalmasak arra, hogy tömegével fogadják a turistákat. Lehetőség lett volna még a parton megállni és onnan vonatozni, de az akkora időkiesést okoz és pénzben a végén kb ugyanott vagyunk, hogy a szigeten lévő parkolók közt kezdtem el keresgélni. És itt nem az ár volt a lényeg, egy napra 21 vagy 28 helyi pénz, gyakorlatilag mindegy, kényelmesen akarok menni és nem szopni 2 órát a parkolással. Nézegetve a véleményeket így a Tronchetto parkoló mellett döntöttünk ahová egyszerű bejutni és egyszerű kijutni. Kis vasút megy be a Róma térre ahol meg is csodálhattuk a város közepéhez közel álló parkolóba való autósok ideges várakozását, mert csak a dudálás ment és a forgalom percekig nem mozdult, se ki, se be. A parkoló így teljesen pozitív volt.

IMAG8524

Maga a város, most mit mondjak? Szép, szép, de azért sok házra ráférne a felújítás, sok a gagyit áruló utcai árus, párban dolgoznak, nézik, hogy mikor jön a rendőr és akkor futnak. Minden üzletben made in italy, meg handmade, meg minden egyedi, aztán persze ugyanazt a gagyit minden üzletben megkapni, talán csak a made in china felirat hiányzik a dolgokról. Érdekes persze, hogy minél távolabb megyünk a központtól annál olcsóbbak ezek az üzletek, a “kijárat” közelében már 50%-s áron is vásárolhatunk csecsebecséket és filléres dolgokat. A belvárosban persze az üzletek nagy része már nem a klasszikus arab bazárról szól, hanem a méregdrága üzletekről és drágább éttermekről. A kajával is ez a helyzet, a bejárat közelében sok a szeletes pizza, gyros, kebab és egyéb streetfood, aztán megyünk át a normálisabb és persze hatványozottan drágább éttermekig. Nem mesze a San Marco tértől még 2 helyi egységért mérték a kávét a 8 pénzű pizza után, aztán a San Marco téren ez a kávé a tengerparttal szemben már 5 EUR ért indult a turisták után.

IMAG8517

A tömeg a központig elviselhető, utána jön az, hogy emberhányinger, iszonyatos mennyiségű ember, a fő teret nagyon sok helyről lehet megközelíteni és mindenki ott akar fotózni, templomba menni, gondolázni és mindent amit ott lehet csinálni, a fő téren kívül már nincs nagy tömeg, csak a vékony kis utcákban van néha kis tumultus, ahol egymás mellett csak 2-3 ember fér el. De még mindig ott tartok, hogy nagyon sok az ember, azt mondják, hogy december vagy január az a hónap mikor kevesen vannak, lehet akkor tényleg érdemes lenne visszamenni pár napra és úgy rendesen körülnézni, mert ez alatt az 5-6 óra alatt annyi mindent nem látott az ember és csak 3-4 kötelező elemet sikerült megnézni. Tetszeni tetszik, de aki nem bírja a tömeget, annak biztosan ott van a wiki, google és megannyi natgeo vagy discovery film amik Velencéről szólnak.

IMAG8521

Nem kötelező családi programként valószínűleg nem mennék újra, aztán ki tudja….

post terminator – genisys

July 21st, 2015

Filed under: Mozi — AndrewBoy @ 3:38 pm

Valamikor még a ’90-s évek közepén ment a pletykálgatás, hogy milyen lehet majd vajon az új Terminátor film, a jövőben fog -e játszódni, vagy a jelenben fog -e játszódni, milyen poénok és beszólások lesznek benne, no és persze milyen lesz a történet, hogy alakul az emberiség sorsa, elkerülhetjük -e a végzetünket? Az öntudatra ébredésből a második rész volt az überalles, az első rész ugye szenzációs lett, de a második tényleg etalon, a harmadikat megnéztük, mert azt mondtuk, hogy swarci benne lesz és biztos jópofa a történet és elértük az elmegy kategóriát. Utána jött a negyedik rész, na ez volt az ú bazdmeg, persze, technikailag, zeneileg, képvilágilag egy gagyi CGI Swarcival olyan felemás világot teremtettek amit nem nevezhetnénk igazán egy méltó folytatásnak. Jó tudjuk, Swarci kormányzó volt és nem vállalhatta a szerepet, a studió pedig kaszálni akart. Közben volt még 2 évad sorozatunk ami, hogy is mondjam, hát elment, rágcsálni jó volt, de semmi komoly.

swarc

Namost megjöttünk az új részhez, Swarci keményen nyomja az ipart. A történetről tényleg nem érdemes beszélni, játszódunk a jövőben, aztán a jelenben aztán a közeljövőben. Lényeg, hogy Swarci mindent visz, nem szabad a történet részletein lerágódni. Az emberiség győzelmet arat a jövőben, Connor visszaküldi Reeset a múltba, hogy anyját meghágja az első Terminátor elleni küzdelmek közepette. Valahol itt csatlakozunk be, megy a csihipuhi, az időkimozdítót pedig pont birtokba veszik. No persze a Skynet nem annyira gyenge fickó, hogy ezt csak úgy engedje, így Reese időutazása közben történik valami Connorral. Visszaérkezik Reese a jövőből, de előtte még Swarci jött ugye vissza akit még a Skynet küldött a Hollywood Observatoryhoz ahol az első nyitókocka, hogy a punkokat lerendezi ellenséges gép barátunk. Itt már valami bűzlött, a fiatal Swarci gépet megtámadja egy kicsit idősebb Swarci gép és a bunyóból az idősebbik kerül ki, egy olyan terminátor aki már korábban ott volt. Aztán Reese is megjelenik és Connor néni felveszi őt mikor találkozik egy T1000 típusú terminátorral a sikátorban az eredeti rendőrségi menekülős jelenet helyett.

A történet elején már van rögtön 3 terminátorunk akiket persze lerendez Reese, Connor és az öregebb Swarci barátunk. Aztán hirtelen előreugrunk egy picit az időben és Swarcink már a mostanság ismert korunk béli nagypapa akit Connor csak papinak szólít. És igen, vannak szövegek és vannak helyzetet és olyan váratlan események ami alapján az egész film egy jól nézhető, nulla állással rendelkező kemény akció vígjáték lesz. Swarci viszi ez az egész filmet és ebben nagyon nagy szerepet kap az, hogy az első két részre nagyon alaposan építkeznek, talán teljesen szándékosan nem említik a harmadik és negyedik rész eseményeit, mondjuk idővonalban azok ki sem jönnének, de ezzel így nincs hiba. Fontos, hogy látványban, hangban a film nagyon odaver, nem spóroltak a CGI-al és nem spóroltak a kaszkadőrökkel sem. Frappánsan és keményen van minden jelenet megrendezve. Ez a film tipikusan az amit a főszereplő visz el 50%-ban. Igen, a mai fiatalságnak Swarci nem mond sokat, nekik már nem ő a VHS hős, nem ő a Conan, vagy Matrix, vagy akár Dutch. Az előző filmet még, ha látták is és azt tartják etalonnak, hát ezt akkor nem fogják élvezni. Ugye nem értik a visszatekintéseket és a poénok nagy részét sem. És azt sem értik, hogy egy nagypapa korabeli pocakosodó megereszkedett bicepszű harcos miként lehetne tényleg a terminátor.

A másik oldalt pedig ott van egy teljesen új terminátor forma, valami humán – gép ötvözet meg valami nem is tudom elbaszott nanotechnikás szar, no persze őt kell legyőzni, mert ő lesz maga a Skynet. De erről többet nem, mert akkor már tényleg kiderül minden. Mondanom sem kell, hogy hőseink nagy önfeláldozások árán, de megállították a Skynetet, nekem van egy következő rész szag a történetben, remélem lesz és remélem Swarci vállalja. A film nekem nagyon tetszett, csak azért nem 10 pont, mert a mellékszereplők pocsékok voltak és nem volt benne annyi retró amennyit én elvártam volna. Legyen 8 pont. Tetszett, újra fogom nézni:)

post speedtest

July 7th, 2015

Filed under: IT — AndrewBoy @ 11:33 pm

Gondolkodóba estem ugye, hogy érdemes -e a gyorsabb internetre váltani, el is határoztam, hogy egy 500as csomagra benevezek, ami jelenleg ugyanazon az áron érhető el 2 év hűséggel, mint amit most én fizetek, talán pár forinttal drágábban. Ugye miért is ne lennék hajlandó előfizetni jobb csomagra ugyanannyiért? Gyakorlatilag a t-homenál ez ment éveken keresztül, mindig jobb és jobb csomagra upgradeltek ugyanazért a pénzért, aztán persze elfogyott a türelem és szakítottunk. Nemrég a digi a fölfele sávot megduplázta, csináltam gyorsan egy speedtestet.

Speedtest

Az egyedüli öröm az ürömben, hogy a digi nem szeretne nekem két év hűségre ugyanannyiért gyorsabb netet adni, tud, a csomagár különbözet ráfizetésével. No annyit persze nem ér az egész, nem fogok éves szinten 10k hufot még erre kidobni, ez is bőven elég így, sőt néha egy kicsit még soknak is vagyok képes érezni. Najó, ez nem igaz….:) Lényeg, hogy a sáv a digihez az üveg miatt nagyon szépen működik. No, de mi a helyzet vajon más szerverekkel? Ott mit mérhetünk?

Telekom szerver

Úgy hiszem ezzel a jelentéktelen különbséggel még együtt tudok élni. Jó-jó, de mi van külfölddel? Nézzük meg pl Hollandiát és még pár mást…

Hollandia

Moszkva

Tokió

Sydney

Rio de Janeiro

Los Angeles

Ebből a történetből az derül ki, hogy Európán belül még élvezhető a kapcsolat. Azért a pingekkel sincs igazán baj, sőt szerintem kifejezetten kellemes csalódás mondjuk a 15-20 évvel ezelőtti állapotokhoz képest, ahol inkább másodpercben lehetett mérni a pinget és nem ezredben. Mosoly, elégedettség. Örül. Azért szeretném kipróbálni t-home és upc alól is a külföldi lehetőségeket, ez az usa cucc nekem nagyon gyengének tűnik…

post tárolni és szenvedni

July 7th, 2015

Filed under: IT,News — AndrewBoy @ 12:24 pm

Fejleszteni nem szégyen, sőt szinte kötelező, mert az elvárások folyamatosan változnak. 7 évvel ezelőtt, mikor összeraktam a NAS-t otthonra akkor még az volt az elvárás, hogy 1-2/mb sec letöltés mellet kényelmesen lehessen a fileservert elérni és még más funkciókra is rávenni. Az internetelérés sebességének rohamos növekedésével viszont az ember gyorsan akadályokba ütközött. Már 50 mbit/sec mellett is néha falakba ütköztem és meg kellet választani, hogy miként töltsön le az ember és használja a NAS-t, képzeljük el mindezt most úgy, hogy már gigabitet is élvezhetünk otthon és nem csak nominálisan, hanem tényleg képes az adat 110 MB/seccel ömleni felénk ami felveti az új kérdést, van -e eléggé gyors hálózatunk hozzá és van -e elég erős és gyors gépünk, hogy ezt a brutális adatmennyiséget képesek legyünk leírni gyorsan és biztonságban? Nem véletlen, hogy a gigabites net mellé már ssd-t javasolnak, de az még mindig nagyon drága és egy-egy egység elveszítése anyagilag igazán megterhelő egy home felhasználó számára. Persze, ha lottó ötös gazdák vagyunk, akkor itt abba is hagyhatjuk az olvasást:)

Otthonra a legfontosabb, hogy olcsó, hétköznapi egységekből tudunk a rendszert összerakni, számolva azzal, hogy nincs légkodni ami egyfolytában megy és nem szeretnénk havonta csak a villanyszámlára 100k hufot rákölteni. Hiába 7 ezer forint a gigabites net, itt már nagyon sok extra költség is felmerül. Kérdés persze, hogy mire szeretnénk használni, mit szeretnénk elérni, ha már ekkora netre előfizettünk. Teljesen jogos, 20-30 fős park kiszolgálására ez is bőven elég, viszont háztartásban egyszerre 20-30 gép nagyon ritkán megy és ritkán van egyszerre online is jelen. Egy 100 mbites net is gyakorlatilag mindenre elég. Kérdés az, hogy SD vagy HD tartalmakat kívánunk e fogyasztani, megelégszünk -e a gyérebb minőséggel és kevesebb tartalommal, vagy mindenképpen a BD50-re hajtunk? Ha már tényleg lúd, akkor legyen kövér, de nézzük meg, hogy a különböző sebességeknek mik a buktatóik.

Induljunk ki abból, hogy a rendszerünk képes tárolni és megosztani a helyi hálózaton alap SMB vagy windowsshare módon a fileokat, illetve esetleg egy DLNA szervert (Serviio-t használok) is futtatunk. No és persze valami torrent kliens is fut a háttérben, mert ám így kerek az élet. A torrent eltérően a normális file letöltéstől nem egy folyamatosan íródó adathalmaz, hanem gané módon széttöredezett az egész és minden kis darabkát máshonnan tölt le a kliensünk. Az első és legfontosabb, hogy a file letöltésekor a teljes file fizikailag kiírásra kerül, tele nullával, majd később kerülnek helyükre az aktuálisan letöltött adat darabkák. Ez azért fontos nekünk, mert amikor elkezdjük letölteni a torrentet és amíg a teljes file nem kerül kiírásra tele nullával, addig a már letöltött adatmennyiség csak a RAM-ban foglal helyet (hogy pontosan mennyit foglalhat, azt mi magunk is megadhatjuk a kliensen belül, és később párhuzamosan kerül kiírásra az aktuálisan letöltött adattal. Ez így nagyon bonyolultan hangzik elsőre, de nem kell félni tőle, egyszerűen ki tudjuk számolni, hogy mennyi adatot tudunk leírni, mennyit lehet a memóriában tárolni és mennyit lehet mellette párhuzamosan letölteni és mekkora sávszélességgel és ehhez persze milyen gépre is van szükségünk.

480mbpersec

Nemrég beszereztem egy 3ware 9650se RAID vezérlőt, ez ebayről kábelekkel már 25k ft magasságában elérhető, ami azért nem egy nagy pénz egy ilyen kártyáért szerintem. Mondhatjuk, hogy a professzionális eszközökből ez a legolcsóbb amivel dolgozhatunk. Itt már PCI-E csatoló felületünk van és SATA III kompatibilisek vagyunk és az új firmware-rel a 4TB-s winyókkal sincsen már problémája. Én 1,5/2 TB-s winyókkal hajtom meg, RAID 6 amit használok, vagyis két lemez halálozhat el a rendszerből adatvesztés nélkül. Induljunk ki ebből és nézzük, hogy mennyi RAM és milyen CPU-ra lesz szükségünk, kérdés, hogy mennyi a letöltési sebességünk. A fenti rendszer olvasási normája 250 MB/sec, magyarul egy gigabites belső hálót bőven kiszolgál. Írni szintén ezzel a sebességgel tud, ám, ha egyenesben egy torrent file-t írunk ki akkor 450 MB/sec fölé is mehet az írási sebességünk. Ez így fincsi, erre van szükségünk, de a biztonság kedvéért számoljunk csak 300 MB/sec írási sebességgel amikor a torrent file-t kiírjuk. Ne felejtsük el, hogy a raid rendszerünk teljesítménye nagyban függ a hdd-k számától is, 5-6 HDD esetén már elérhetjük ezt a teljesítményt RAID5-ben, 6-7 HDD esetén pedig RAID6-ban. Ha szeretnénk mondjuk 20 terrát magunk alá, akkor gondolkodjunk 5db+1 4 terrás winyó helyett inkább 7db+1 3 terrásban. Jelenleg árban hasonló a költség mindkét matek mellett viszont a teljesítmény a kisebb HDD-kel magasabb lesz és gyorsabb is lesz az adat visszaállítás kisebb HDD-kel. Persze aki 50 terrát szeretne, annak javaslom a 16 portos kártya verziót 4 terrás HDD-kel RAID10 vagy RAID6-ban, teljesítményben brutális lesz és tárolni is lehet.

293mb

Vegyünk alapul egy 200 mbites netet. Itt 24 MB/sec a leggyorsabb letöltésünk. Legyen a letöltendő fileunk egy 70 gigás bluray. Rövid számítás után rájövünk, hogy ez az adatmennyiség kb 50 perc alatt töltődik le. A 70 gigás filet 300 MB/sec írás mellett a gépünk kb 250 másodperc alatt fogja kiírni, eddig az ideig minden amit letöltöttünk a rambam fog pihenni. Ha a ram elfogy akkor a letöltés megáll és elkezdi párhuzamosan kiírni a RAMot a lemezre, ezzel egy gond van, hogy a rendszer elég szépen meg tudja akasztani és az egyéb szolgáltatások is akadozni kezdenek, HDD túlterhelés lesz a fő gondunk. 250 másodpercig 25MB/sec mellett 6,5 giga ramra van szükség a gépünkben. 8 giga ram mellett a torrent kliensnek nyugodtan adhatunk max 6,5 gigát, a windows alaprendszerünk nem fog többet elvenni mint másfél giga, így ezzel rendben leszünk. Mikor a ram már meg akarna telni, addigra már elkezdjük az adatokat kiírni és nincs szükségünk a rendszerünk teljes terhelésére, mert innentől kezdve már csak 20-30 MB/sec írjuk az adatokat a háttérben. A CPU terhelés egy 2 magos 2 Ghz Celeron esetében itt 50% körül van a letöltéssel és a nagy file kiírásával.

Költségeink:
20.000,- Alaplap, PCI-e foglalattal, integrált PCI-e LAN, integrált VGA és persze 4 ram slot (bővíthetőség érdekében)
15.000,- 8 GB ddr ram (2×4 Gb)
12.000,- CPU Intel Celeron 2,8 GHZ
20.000,- Táp, valami jó minőségű örök darab
30.000,- Ház, minél több winyós, ventilátoros, jól szellőző, minőségi darab.
25.000,- 3ware Raid vezérlő (9650se – 12)

132.000,- Ftnál járunk és HDD-t még nem vettünk. Tudásban én teljesítményben hasonló kész NAS-t jelenleg 200 ezer forint alatt nem nagyon találni, a komolyabb rendszerek már ennyibe kerülnek, de ezek még mindig nem professzionális darabok. A qnap hasonló teljesítményű darabja (QNAP TS-851) közel 270.000 forintba kerül HDD-k nélkül, sima mezei adatátvitelben majdnem utoléri a mi rendszerünket, egyenletes file másolással, de torrentezni hiába tud, egy 5 gigásnál nagyobb file kifekteti a történetünket.

Most ugorjunk egyet és képzeljünk el egy 500 mbites netet, minden ugyanez, hát a szomorú tény, hogy a memóriánk 100 másodperc után meg fog telni. Legalább kétszer ennyi RAM-ra van szükségünk. Ezzel a sebességgel a CPU terhelésünk a fenti konfigurációban szét lesz gyalázva, tehát eggyel erősebb egységre lesz szükségünk, mondjuk egy i3 proci már jó lesz hozzá, 16 Gb RAM. Költségeink jelen esetben 35.000 forinttal nőnek, így a gépünk értéke 167.000 forintnál jár, még mindig olcsóbb, mint egy kész megoldás és már sokkal jobbak vagyunk azoknál.

És most elérkeztünk a Mekkához, Nirvánához és még ragozhatnánk napestig, ki nem szeretne egy 70 gigás adatot 10 perc alatt a gépén tudni? Ó hát mindenki szerintem. Mi kell ide? Még erősebb CPU és kétszer ennyi RAM, magyarul i5 már nagyon ajánlott és 32 Gb RAM is gyakorlatilag minimumnak mondható. Megéri? Ki kell számolni, 50 perc vagy 20 vagy 10 perc. Ez a nagyon nagy kérdés. Még mielőtt a költségekb Pe vernénk magunkat, igen, nem kötelező erre NAS-t összerakni és az asztali gépen is elfut minden amiben mondjuk már úgyis van egy 250 Gb-s SSD, esetleg nagyobb és egy i5 vagy i7 gépünk, de azért azt mi sem gondoljuk komolyan, hogy letöltések közben játszani fogunk tudni, miközben 110 MB/seccel dől le az adat a hálózatról? Kérdés az, hogy akarunk -e dedikált gépet ami ellátja a legfelül leírt funkciókat? Egy háztartásban egy ilyen gép sok gépet tud kiszolgálni fileservernek, képekre, kisebb videókra, az esti tvnézésre is alkalmas több egységet is kiszolgálni, no persze ne akarjunk 6 db full HD filmet egyszerre nézni róla, mert azzal már gondok lesznek és elképzelhető, hogy ott már inkább a gigabites belső hálónk fog problémát okozni. Gigabitig gondolkodjunk, azokat a fenti egységek kényelmesen kiszolgálják. A költségeink további 50 ezer forinttal nőnek, elértük 200.000 forinthoz, viszont tartsuk észben, hogy a NASunk teljesítménye sokkal nagyobb, mint amennyit ennyiért boltban készen vásárolhatunk.

A lemezek méretéről nem érdemes beszélni, 2TB fölött egyenesen arányosan nő az áruk, így tényleg az a kérdés, hogy ki mekkora háttérkapacitást szeretne magának biztosítani, biztonságban. Hiszen a NASunk elsődleges funkciója az, hogy nem egy standalone harddriveon figyelnek az adataink, hanem egy redundáns, akár többszörösen redundáns rendszeren. Elárulom, nem. A belépő kategóriák még mindig softwares megoldásokat alkalmaznak ahol sokszor fogunk a belső memória vagy a CPU gyengeségébe beleütközni és egy nagy file esetén percekig, esetleg órákig fogunk ott ülni és imádkozni az adatainkért, vagy legalább nyerjük vissza a problémamentes irányítást a rendszerünk fölött. Ha nem csak 300 megás SD sorozatrészekre és 5 megás képekre akarjuk a rendszert, hanem több gigás anyagokra jó sebességgel, akkor mindenképpen el kell gondolkodni egy dedikált gép építésén.

A 70 gigás próba file persze egy véglet, mert általában azért mégiscsak SD vagy 25 gigás BD-k jönnek, esetleg agyontömörített 10-20 gigás full HD mkv-ban utazunk. De aki csak BD50-t szeretne tölteni és azt szeretné élvezni, ott nem lehet megalkuvás és várakozás. Fontos még, hogy a HDD-k árait nem veszem figyelembe, RAID5 esetén az optimális teljesítmény 5 HDD-nél kezdődik, RAID6 esetén ez 6 HDD. A kisebb kész cuccok 4 HDD-nél többet nem kezelnek és, ha nagy dolgot akarunk akkor 3-4 TB-s lemezekre lesz szükségünk ami egy szempontból hátrányos, halálozás esetén az új lemez szinkronizálása sokáig tart. Mivel tényleg most a 2-3 TB HDD a legjobb választás, szerintem induljunk ki ebből. Otthonra 8-15 teránál többre nem lesz szerintem szükségünk, már persze, ha nem akarunk egy 1000 db-s BD50 gyűjteménnyel büszkélkedni. De játsszunk el a gondolattal, szeretnénk egy BD50 gyűjteményt tartani otthon, mondjuk 14 db 4 Tb-s HDD-t akarunk venni, jelenleg ez 750.000 forintot emészt fel, a gépet is összerakva már 1 millió forintnál járunk. Ez már 48 TB kapacitás (RAID6), amin 960 bluray film fér el, 960 film a moziban két főre kb annyi, mint egy bluray film, közel 4 millió forintba kerül ennyi filmet megnézni, megvásárolni. De döntse el mindenki magában, hogy mit is szeretne pontosan:)

post windows 10

June 15th, 2015

Filed under: IT,News — AndrewBoy @ 9:28 pm

Eltelt megint pár év a legutolsó windows megjelenés óta és érezték a fiúk, hogy szükséges váltani, változtatni, mert a megelégedettség igazán alacsony. A windows xp után a vista egy ótvar bukás volt és nem azért, mert az új dizájn kiverte a biztosítékot, hanem egyszerűen használhatatlan volt, a hardware igénye az xphez képest sokkal magasabb volt, jó persze mondhatjuk, hogy eltelt 5-7 év és ennyi idő alatt azért illik combosabb gépet venni, de ne csak a gémerekre gondoljunk, hanem azokra is, akik átlag irodai kisgépen próbálnak excelezni vagy wordben írogatni dolgokat. Erre persze nyújthat megoldást, hogy telerámoljuk rammal és ssdvel a gépet és utána minden szép és jó. És valóban, a windows 7 és 8, 8.1 elterjedésével és az olcsó ssdk miatt és a rendszerkövetelmények kevéske változásával mára már nem mondhatjuk azt, hogy lassú egy rendszer. Aki hozzászokik egy ssd sebességéhez annak utána egy sima hdd-s gép maga a rémálom és ez a rémálom néha percekben mérhető. A windows 7 hozta a megváltást a vista után, letisztultabb, elfogadottabb és gyorsabb felületet biztosított, aztán jött a tablet korszak és megjelent a windows 8. Start menü nélkül, csempés rendszerekkel, majd az átlag felhasználó közölte, hogy ezt inkább nem kérjük és kérünk start menüt, vagy valami hasonlót, desktopot mindenképpen kérünk a géphez, mert máshogy nem megy. Az MS meghallgatta a kifogásokat és a 8.1-ben kaptunk desktopot és a windows 10 eljövetelére az imák meghallgatásra találtak és érezik vissza a klasszikus start menü is a repertoárba.

A windows 10 egyszerre lesz elérhető tableten, pcn és telefonon is, ezzel egyszerűsítik a felhasználói élményt, egy onedrive szolgáltatást hozzácsapva pedig az ember tényleg a felhőben érezheti magát és gond nélkül bárhol bármit tehet dokumentumaival. Erre a google is hajaz keményen, a google drive mellett már a google photo szolgáltatása is megígér fűt fát és minden szépet, viszont ki a kurva anyja kérte, hogy magától kapcsolódjon be? Én nem kértem, aztán mégis a pipa megjelent és egy unalmas délutánon elkezdte a képeimet feltölteni, node egyetlenem, ki kérte ezt? A weben a képek törlésére nyomva közölte, hogy ez az eszközről is el fog tűnni, de én nem kértem szinkronizálást, főleg nem valami webes felületre. Ez a jövő, felhőben mindenünk, hetvenezer szolgáltatás összekötve egy jelszóval. Akarjuk mi ezt? A windows megcsinálta az outlookot és a onedriveot, a gugli pedig a gmaillel (most már inbox) és google driveval hódít. Van -e ennek létjogosultsága? Én még nem hiszek ezekben, otthon a szerverre VPN-nel be tudok csatlakozni és az eszközökről tudok automatikus szinkronizálást indítani. Jobb lenne inkább felhőben? Biztonságos? Valószínű, hogy biztonságos, ha nem vagyok celeb akkor ki a rák akarná feltörni a fiókomat és a nyaralásos képeket leszedni? De mi a difi a google és az ms megoldása közt?

A windows 10 azt ígéri, hogy egyszerű lesz, de nagyszerű. Telepítés szempontjából nem több, mint egy windows 8, sőt kicsit a userlogon baromkodás is lerövidül és hiphopp a desktopon találhatjuk magunkat. Tesztelhetjük jobbra és balra is, magán a rendszeren nincs kifogásolni való, virtualizálva, vagy standalone is teljesen jól fut, windows 8.1 után picit felüdülés, hogy van újra startmenü, ezek után pedig egyéb kívánságunk már szinte nincsen, csak, hogy tudjuk használni. Egyetlen hatalmas difi van, a 7-hez vagy 8-hoz képest, az pedig a menük rendszere. Minden beállítás úgy lett kitalálva, hogy tabletről is menjen vagy telefonról és ez nagyon visszaköszön, egyértelmű és letisztult jelölések, gyorsan navigálható menük, nem pedig végeláthatatlan felsorolások, ez a része nagyon tetszett, valahogy rögtön az ember otthon érzi magát. Nem azt mondom, hogy elsőre mindent megtaláltam, de olyan érzésem volt, mint mikor először androiddal találkoztam, pár óra után már kényelmesen belaktam. A hangvezérlés, mármint az asszisztensünk egyelőre még csak angolul ért, de azt elég jól nyomja, azért asztal gépnél kíváncsi leszek mikor fog végre elterjedni a hangutasítás, elég nehezen tudom elképzelni, hogy egy irodában az emberek beszéljenek a géphez vagy rögtön szöveget diktáljanak, pedig tényleg nagyon hasznos, vezetés közben e-mailt írni tökéletes a hangfelismerés és még az ékezetekkel sem kell bajlódni a telefon kis virtuális billentyűzetén. Az os2 warp is már hozott hangfelismerést magával, pedig annak szűk 20 éve és senki nem szerette ezeket a dolgokat használni.

Nem azt mondom első körben, hogy azonnal szeretnék egy windowsos telefont, vagy tabletet, mert az android egyelőre még hibátlan, de asztali gépnek a windows még mindig jó, nyújtja azt amit az ember megszokott és szeret, ugyanakkor az alternatívák közül a desktop linux egy picit háttérbe szorult a windows 10 egyszerű grafikus konfigurálhatósága miatt szerintem, most a mac OS-t hagyjuk egy picit, anyagilag és hardwareilag nem ugyenez a kategória. Ugye majd ingyen lehet upgradelni augusztusban, mivel a gépeken nincs összeférhetetlenségi probléma én fogok váltani szerintem az összes asztali gépen és a laptopon is. Nagyrészt a startmenü jelenléte az ami meggyőzi az embert:) Downgradelni on the fly pedig nem igazán lehet egy windowst sajnos…

post tv utazás közben – low budget

June 15th, 2015

Filed under: IT,News — AndrewBoy @ 8:21 pm

Sokunknak ott figyel a régi tvtuner vagy még klasszikusan PCI eszközként (pl egy jó Miro vagy Pinnacle) vagy már egy modernebb USB. A digitális tévézés viszont a váltást követeli meg, analóg tvt, ha akarunk sem tudunk a mező közepén nézni és egyre több kábelszolgáltató jelenti be, hogy vége az analóg műsornak. A földfelszíni dvb-t illetve dvb-t2 mellé kell egy olyan egység ami képes a dvb-c vételére, azonban ne feledjük el, hogy bizonyos szolgáltatók smart cardot igényelnek a kikódoláshoz (UPC, T-home) így ott bonyolultabb a helyzet, mint azt elsőre gondolnánk. A legolcsóbb tv tunerek is alig léteznek kombóban, tehát dvb-t és dvb-c kombinációban. Nézegetve az árakat, elég horrorisztikus, 15-20 ezer forint magasságában indulnak és gyakorlatilag extra funkciót nem látnak el, így smart cardos adást nem tudnak kikódolni, oda speciális vevők kellenek, áruk pedig inkább a 20-30 ezer forint magasságát verik. Node mi van akkor, ha utazás közben, vagy akár otthon is szeretnénk ilyen tv adást rögzíteni? Kell a tuner mindenképpen, de mivel digitális adatfolyamról beszélünk ezért gyakorlatilag tökmindegy, hogy milyen márkát veszünk meg, a lényeg, hogy jó legyen a jelminőség és utána kockázás mentesen rögzíthetünk mindent 1080i-ben.

IMAG7886

Az ebayen nézegetve sok helyen fellelni dvb-c, t, t2, fm, dab tunereket, a legolcsóbbak már 5-6 ezer forint környékéről indulnak. Igazi kínai csodák ezek. Mivel a korábbit analóg tunereket nem tudom már használni, mindenképpen kellet egy digitális ami lehetőség szerint földfelszíni és kábeles adásokat is tudjon fogni. Belevágtam a vállalkozásba és rendeltem egy ilyen kütyüt. Manapság a kínai csodákban lévő elektronikáknak nem az a rákfenéje, hogy gagyik, inkább az összeszerelés minősége hagy néha kívánni valót maga után, illetve a műanyag ház amiben a kütyü létezik, no az sem az igazi bizalomgerjesztő kinézet.

Választásom az AstroMeta márkájú igazi kínai csodára esett, postával együtt kb 6000 Ftért juthatunk hozzá. Nagyon sok eladója van, de nagyon sok eladónak jók az értékelései és sokat adtak már el, tehát annyira nem lehet problémás a helyzet. Az érkezett csomagban (mindenféle doboz nélkül, csak egy zacsiban az egész összehányva) kaptunk egy eléggé hajlékony teleszkópos antennát, valami mini mágnessel az alján, saját súlyát persze elbírja, csak a szél ne legyen. Kapunk egy távirányítót és egy telepítő cd-t ami egy írható cd volt valamikor, tehát a gyárban a kis kínaiak egyesével készítették el a cdket. No, hát biztos olcsóbb, mint itthon a videotonnál 60 Ft / dbért készíttetni a CD-t. A CD az abstart kuka és mehetünk is fel a weboldalra, http://www.astrometa.com.tw/integrated_en.html. Innen a drivereket leszedhetjük. Két driver kell nekünk, egy dvb-c és egy dvb-t/t2/fm/dab driver és ugyanígy két lejátszóra is van szükségünk, ezek mind megtalálhatóak a weboldalon. A driverek telepítése után a két programot is rakjuk fel. Látszik, hogy full ótvar az egész és optimalizálásnak semmi helye, az alap háttér egy 8 megás bitmap és hasonló nyalánkságok várnak minket. Miből állt volna jobb programot írni? Jó kérdés. Ugyan mint capture device más lejátszó környezettel nem próbáltam ki, de a gyári programok normálisan működnek. Lényeg, hogy lehet felvenni, nem kunszt, az adatfolyamot csak ki kell írni és hajrá, ennyi az előnye a digitális műsorszórásnak. Minőséggel nincs probléma, szépen viszi az 1080i-t kábelen és antennán is gond nélkül.

IMAG7888

A kütyü belsejébe nézve látszik, hogy realtek és panasonic chipeket kapunk, ez valamennyire megnyugtató, viszont a kidolgozás minősége az ritka pocsék, nem igazán merném hajlítgatni a cuccot. A lényeg, hogy találjak majd hozzá univerzális programot ami képes hangolni és normálisan használni a kütyüt, viszont mióta usbre készül minden és külön mindenféle driverekre van szükség, nem elég egy sima program ami képes egy capture eszközt használni, nincsenek már standardok, de a realtek és a panasonic logo valamennyire megnyugvást ad, hátha találok valami jobb keretprogramot amiből mindkét funkciót elérhetem egyszerre.

M2 HD_2015_0615_2114_04

post csepi – chappie

June 15th, 2015

Filed under: Mozi — AndrewBoy @ 7:41 am

A film amire vártunk sokan és sokan. Neill Blomkamp jegyzi ezt is, 9. kerület, csillagkapu, elysium, mindegyik szerintem nagyon jó alkotás. A csillagkaput kivéve a másik kettő klasszikusan a poszt apokaliptikus gettó életből való kitörést fogalmazza meg, no hát a chappie is közel áll a történethez. A kutyatáp miatt kicsit érdekes így a cím, mert rögtön valami robotos házi kedvencet képzelünk el, nem pedig egy fejlődő mesterséges intelligenciát. A nem túl távoli jövőben a robotok gyártása és a félig meddig mesterséges intelligencia már elérhető lesz. A robotgyártó cég harcol a rendőrséggel, hogy vegyenek minél több robotot, kétféle robot is van a repertoárban, az egyik egy humanoid alkat addig a másik inkább egy gépszörnyre emlékezteti az embert, eddig full robotzsaru feeling igaz? A tuti ott kezdődik, hogy a humanoid robotok teljesen robotok és egy előre megírt program alapján mennek előre és ölik a gengsztereket, míg a nagy darab desznyó gépet ember vezérli, a nagy darab gép persze tud mindent, rakéta, repül, meg golyószóró és a szokásos nagy monstrum fellépés. Eddig rendben is lennénk.

cseppi

A humanoid irányzat főtervezője kitalálja, hogy márpedig akkor is készít mesterséges intelligenciát. Na, egyik nap el is készül, de nincs robot a portán amibe feltöltheti a kész művét, így elbugáz egy bontásra ítélt darabot. Közben egy gengszter csapat kitalálja, hogy a robotok ellen úgy lehet küzdeni, hogy a tervezőt el kell kapni akinél biztos van egy nagy távirányító és rajta egy über shutdown gomb amit megnyomva újra lehet fosztogatni a városban. Géza barátunk (Deon Wilson – Dev Patel) rablás áldozatává válik és pont nála van a mesterkulcs és minden ami ahhoz kell, hogy a robotba feltöltse az új AI programját. A gonosz gengszterek (Amerika vezetésével, emígyen becézik a csókát) kitalálják, hogy faragnak maguknak egy igazi tökös gengszter robotot. Csepi születése után semmit nem tud a nyomorult, mert fejlődnie kell, mint egy kisgyereknek, bár 3 másodperc alatt elkezd járni és sétálni, oké egy robotnál ez normális lehet. Lényeg, hogy mami és papi foglalkoznak velük, mami babázik és könyvet olvas, míg papi a gengszter életre tanítja meg. Csepi alapjában véve nem erőszakos típus, ezért csellel veszik rá, hogy raboljon, fosztogasson és késsel gyilkoljon, azt adják be neki, hogy ha valakit lekésel, az csak elalszik és nem hal meg, mert csepi azt tudta, hogy a puska az halálos sebet ejt, de a késről lövése nem volt.

Zajlik az élet, miközben Hugh Jackman (a monstrum gép fejlesztője) ostorozza Sigourney Weavert (CEO), hogy próbálják meg a rendőrségnek eladni az ember által irányított monstrumot, mert a kis robotocskák teljesen megbízhatatlanok. Jackman persze tesz is a megbízhatatlanságról, mester kulcsot rabol és egy hibás programot feltöltve az összes robotot kiüti, aztán jön az ő ideje és a monstrummal kell rendet raknia. Persze csepi már a tv-ben van, hogy rendőr robot fosztogat, így ő lesz a nép ellensége és az első számú célpont. Csepi persze kiveri a szart is a monstrumból anyuval és apuval együtt, majd Jackmant is elpicsázza csak úgy finoman. Aztán jön a felismerés, hogy bizony ő meg fog halni, mert lemerül az akkuja és új test kell neki. Közben Géza barátunk is megsérül és ő is haldoklik. Menet közben csepi már próbálkozott egy tudatátvitellel egy emberekre tervezett agyhullám érzékelővel ami úgy látszik az ő fém agyán is hibátlanul működött. Lényeg, hogy csepi és géza új testben boldogan élnek anyuval és apuval….

A történetben vannak hibák, de elviselhetőek. A látvány, hang és egyéb dolgok a 9. kerülettel és az elysiummal megegyeznek. Igényes kidolgozás, jó hangulat, humoros jelenetek, de megint kicsit gyengécskén lovagoljuk meg a szívszorító véget, igaz most ha korlátozottan is, de minden jóra fordul és a hőseink nem pusztulnak el, hanem új testben élik tovább az életüket. Nekem tetszett, 8 pontot érdemel. A 9. kerületet és az elysiumot is újra megnéztem, itt is várható, hogy éven belül ismétlés lesz. Idén úgy látom az AI-s filmek pörögnek….

« Previous PageNext Page »
ruldrurd
Dadaamazon bike seat
© AndrewBoy's Blog , Desinged by Stealth Settings
Entries (RSS) and Comments (RSS)