Na ilyet is csak Budán lát az ember:) Amúgy ma 235 x 270 ft lenne a “hivatalos” árfolyam, vagyis 63.450,- ft. Kiszámolható, hogy kb 10% a kezelési költség amit mondjuk megértek, de 10%-kal oda-vissza váltogatni azért elég drága játék spekizni:)
Bevallom nem néztem előzetest, szándékosan nem olvastam róla semmit. Azt tudom, hogy Wachowski és akkor nem egy átlagfilmet fogunk kapni. Az elmúlt időszakban rendszeresen kaptuk a scifiket, mélyebb, kevésbé mélyebb mondanivalókkal, látványokkal, humorral megfűszerezve. A felhő atlasz után már minden elképzelhető tőlük, várós film volt és őszintén mondom, hogy nagyon pozitív volt a csalódottságom.
A film nem arról szól, hogy van egy kislány aki a Jupiterre jut el. Najó, eljut, de mi célból és hogyan, az megint egy másik kérdés. Megint abból indulunk ki, hogy az emberek a Földön csak olyan időtermelő lények. A Földet benépesítették, hogy szaporodjanak az emberek, sokasodjanak. Sok faj él még az emberen kívül az univerzumban, viszont mindegyik ilyen faj halandó. A halandóságot viszont le lehet győzni (amennyiben a villamos nem üt el, vagy valaki nem gyilkol meg), méghozzá az emberekből készült kivonatokkal. Egy egység ilyen kivonat 100 emberből készül el. Gyakorlatilag a Dűne történet van átalakítva egy kicsit, fűszer amit emberekből nyernek ki és nem a mesterek termelik. Viszont a gazdaságnak szerves része a történet és több bolygó van ahol embereket termelnek. A bolygók fölött a tulajdonosa rendelkezik, mint a termőföld, csak itt a (F)földtörvény nem olyan, mint nálunk
Hatalmi harcok folynak a területekért és a Föld pont egy ilyen hatalmi harc közepén van, aratás érett túlnépesedett bolygó, egy családon belüli területi vita részeként kerül a történetbe. De mi köze ennek a Jupiterhez? A főszereplőt hívják Jupiternek, apu nagy csillagászat mániás volt, aztán a törzskönyvezett neve a lánynak így Jupiter lett. A sztoriban van még némi menekülés Amerikába státusz, orosz bevándorlás, takarítás, a kellően beállított legalja munkát vállaló szerencsétlen emigránsból hogyan lesz a Föld tulajdonosa.
A genetika a kulcsa mindennek. A tulajdonosi szerkezetben az egyik tulajdonos genetikai kódja megegyezik Jupiterével és mint jogos örökös a testvérek ki akarják fúrni saját gazdasági érdekeik miatt. Különböző gusztustalan lehetőségeket vázolnak elénk, hogy mivel lehetne a királyi vért semmibe venni semmissé tenni a tulajdonlást. A túlélés, menekülés mellett egy hatalmas üzenet, hogy az időből nagyon kevés van és az idő az ami a nagy galaktikus birodalmat, gazdaságot alakítja, akinek van pénze, tovább élhet, de milyen áron, gyakorlatilag a nagyurak és hölgyek szolgálók seregei közt tengetik napjaikat és nincs egy őszinte pillanatuk senki felé, mert mindenki fél, hogy valaki hátba fogja szúrni. Ez talán az egyetlen komoly üzenet a filmben, a balansz a hatalom és a szeretet közt talán.
Ezen felül nagyon látványos, nagyon jól megkomponált muzsikával rendelkező film a pont kellő mennyiségű képtelen humorral fűszerezve. A színészi játékra nem volt panasz, mindenki illett a neki szánt szerepre, bár lehet Mila Kunis túl naivra sikeredett. Tatum és Bean hozzák az érzelgős fenegyerekeket és Redmayne is jól alakítja az igazi mocskot Booth pedig a szépfiút. Nekem nagyon tetszett, az én értékelésem személy szerint 9 pont, de csak azért nem 10, mert lehetett volna még a háttér dolgokat jobban kidolgozni és még így 20-30 perc látványt elénk teremteni.
Csinálom ezt a napi fotót a nap helyzetéről. Első körben szép idő volt, így örültem, hogy sikerült a napot jól belőni, aztán szembesültem a cmos érzéketlenségével, mert ugye keményen beég az a fránya nap, szűrők használatával pedig fekete alapon fehér pöttyöt kapok, mindenféle viszonyítási tereptárgy látványt kizárva a képből, így egyelőre a csóró kamera verziónál maradva, csináljuk így tovább a projektet.
Eltelt az első 60 nap és értékelni kellett a munkát. Nem rossz. Az út harmadát tette meg a 180-ból, úgy nézem, hogy bele fogunk férni a képbe talán gond nélkül, meglátjuk, ez még előttünk van. Az időjárási anomáliákat elég nehéz kivédeni sajnos, de virtualdubbal összefűzve egy vállalható eredményt kapunk a végén.
Az XT-t nem mondom, mert az ugye alap. A 286 az meg nem egy was ist das, bár 3 éve dobtam ki egy 286 alaplapot fpuval, teljesen halott volt, így nem tartottam értelmét megtartani. Viszont az alábbi gyöngyszem hibátlanul funkcionál. Maruda márka, német kiosztás, a gugli sem tudta megmondani, hogy ki ő és mi ő. 386 sx 25mhz ként azonosítja magát a bootoláskor. 60 mb mobil winyó, összeszarod magad, nem elég? 8 mega ram! Befosol. Landmark szépen hozza a 286 AT összehasonlítást, mobilwinyó 13 mseccel a vseekben. Az megvan, hogy a WD540-s winyóm tudott 12-3 msecet? Másfélszer gyorsabban indult a doom2, mint az IBM 170 megás winyójáról. Lehet nyálazni és licitálni:)
Az akku teljesen halott, de bébi elem méretűből kell bele 6 darab amit akkupakknak összerak az ember. Képernyő hibátlan, még olvasható is, de egy kisablakos wolf is iszonyatosan mázolódik. Win 3.1 természetesen fut rajta. Hátul a csatik közt szerintem dokkoló nyoma fedezhető fel, az a gond, hogy semmit nem találok róla, aki felismeri, pls help:)
Nem olyan régen az archive.org elérhetővé tett több ezer klasszikus PC játékot, még a DOS hőskorából. Jó volt nézni a klasszikusokat, órányi böngészés után sem találkoztam teljesen ismeretlen címekkel. Felvetődik a kérdés, hogy tényleg fiatalon az ember lassabban érzi az idő múlását és jobbak így a reakciói, vagy pedig egyszerűen annyira egyszerűek és nagyszerűek voltak korábban a játékok, hogy szinte mindegyikkel lehetett játszani? Nem kell a kérdésre válaszolni, nyilvánvaló a válasz az időtöltésről. No, lényeg, hogy előkotortam a 20 évnél idősebb adathordozóimat és kipróbáltam mi az ami működik és mi az ami nem.
Elsőnek a CD jutott eszembe, hiszen az asztali gépemben még mindig van korongolvasó berendezés. Kis/Nagy floppy meghajtóm van, ugyanakkor a kérdés az volt, hogy van -e a mostani alaplapokon csati, amivel ezt meg lehet játszani. Jelentem nincs. A témán felbuzdulva gyorsan összeraktam egy ktx-333 configot, csak annyi elég volt, hogy valamiről tudjak bootolni, szerencsére találtam bootlemezt cd-n, kis és nagy floppyn is. Az asztali gépen a CD tartalmakat tudtam ellenőrizni, második de még meglévő legidősebb CD-m ami megmaradt ’95-ben készült. Kodak InfoGuard, hirdeti a felület, azt hiszem 3500 ft környékén járt egy ilyen akkoriban.
Emlékeimben dereng mikor a CD írás lehetőségéről először olvastam a PC worldben, aztán a barátokkal vitattuk meg ennek a lehetőségét, Atilllla szentül megvolt győződve arról, hogy a CD készítéséhez (nem írás!) csíramentes környezetre van szükség és az otthon teljesen kivitelezhetetlen, még akkor is hajthatatlan volt, mikor a Ready Computer árlistáján láttuk, hogy alig 240 ezer forintért (persze SCSI kártya nélkül) már 2x HP írót lehetett kapni. A dolog pikantériája volt, hogy a 32 Mb ram javasolt volt a rendszerhez, bár SCSI mivoltaként okosan egyéb erőforrások terhelése nélkül végezte a dolgát, ha jól rémlik ekkoriban 16 Mb ram ára valahol 20-30 ezer forint körül járhatott.
Magán a CD-n persze nagyon sok karcolás van, mert volt szegénykém használva nem keveset, viszont 100%-ban sikerült beolvasni. Egy fél évvel későbbi Philips CD-t is sikerült visszaolvasnom teljesen. A 10-15 éves verbatimokkal szintén nem volt problémám. Fénytől és párától védve tartva úgy látszik 20 évet kibírnak a CD-k gond nélkül. Én még gombás CD-vel nem találkoztam, azok valószínű, hogy teljesen tönkremennek, ahogy a lencsék felületéről is a gomba lezabálja a rétegeket.
Floppy tekintetében már nem volt ennyi sikerem, pedig úgy gondoltam, hogy por/fény/hő mentes helyen azok száz évet is kibírnak. 20 ból 4 kis floppyn badsector jelentkezett, hogy ez már korábban ott volt -e, azt nem tudom, mindenesetre a 3M lemezek jobban vizsgáztak, mint a Sony lemezek. Nagyfloppy terén a gyári PC World mellékletek fele halott volt, a Parrot, Sony lemezek viszont úgy néz ki elnyűhetetlenek ebben a kategóriában.
Még a 40 Mb-s Maxtor és 171 Mb-s IBM (made in Hungary!:) HDD-ket is kipróbáltam. Az IBM teljesen halott, bár lehet már korábban sem lehetett vele mit kezdeni, felpörög, de se particionálni, se formázni nem lehet. A Maxtor winyónak brutál hangja van, viszont legalább visszaolvasható maradt. A DVD írás varázsából én már kimaradtam, a DVD hőskorszaka után elég olcsó lett a HDD amivel úgy volt az ember, hogy megéri venni a HDD-ket DVD-vel való szenvedés helyett. Most pedig, mikor pár ezer forint egy 32 Gb-s stick, nem is kérdés, hogy mire másol az ember, kérdés ezek a memóriák meddig bírják tárolni az információt.
Nyugodtság mérésében átlagolni kell, akkor nincs probléma:) Szancsi nyugodt teremtés, megfontolt, nem kapkod, átnéz mindent aprólékosan, Andriska viszont úgy látszik rám hasonlít, nem kicsit, nagyon:)
A Voyager program keretében 2 szondát indítottak útjára 1977. augusztusában és szeptemberében. Feladatuk a külső bolygók megfigyelése és “nagy felbontású” képek hazaküldése volt. Ezek mellett számos egyéb fő feladatuk is volt, mint a töltött részecskék tanulmányozása, a napszél erejének a mérése, a gázóriások mágnesességének felderítése, felszerelték még őket plazma spektrométerrel, . A legtávolabb lévő ember alkotta tárgy jelenleg a Voyager 1 ami 2012. augusztus 25. óta már biztosan kilépett a Naprendszerből (a napszél ereje drasztikusan lecsökkent, az alacsony töltésű részecskék száma lecsökkent, a magas töltésű részecskék aránya viszont hatalmasat ugrott), a tényt 2014. júliusában újra megerősítették, így biztosan az első eszközünk ami elhagyta a mi naprendszerünket. Szegény Carl Segan ezt már nem élhette meg, pedig ő volt az egyik fő rendezője/szerzője a híres aranylemeznek.
Még 300 év és elkezdi útját az Oort felhőben amin röpke 30.000 év alatt át is repül, majd 40.000 év múlva másfél fényévre megközelíti a Gliese 445 csillagot. Rendszerei 2025. után már biztosan felmondják a szolgálatot, a plutónium készletének már csak 65%-a van meg aminek a felezési idejét hamarosan eléri, így tápellátása teljesen bizonytalan marad. Mivel a napszél már nem gyorsítja így, ha semmivel nem ütközik, 17 km/s folytatja útját a Tejúton keresztül.
A szonda jelenleg 19,5 milliárd km-re van a naptól és egyre jobban távolodik, a fénysebességgel utazó rádióhullámok 18 óra alatt teszik meg az utat a földről a szondáig. Egy bájcsevegés a szondával a válasszal együtt így több, mint 36 órát vesz igénybe. A szonda sok műszert már lekapcsolt, de kommunikációja a Földdel még működik és a navigációs egysége is hibátlan. Az utolsó portré amit készített a naprendszerről alább látható:
További érdekesség, hogy a szonda egy arany lemezt is hordoz magával, tűvel és egyszerűen készített instrukciókkal a visszajátszáshoz. Többféle zene, állathangok és egyéb természetes hangok mellett 55 nyelven köszöntik az idegeneket. Minden nemzet más köszöntést használ, van aki csak egyszerűen békét mond, de akad aki szívélyesen üdvözli az idegeneket. Angolul, japánul, latinul, magyarul, oroszul és spanyolul így hangzanak. A hanglemez mellett egy “egyszerű” leírás is helyet kapott a Föld helyzetéről (pulzárokhoz viszonyítva) és pár ábra a hidrogénatom rezgéséből átszámított másodperc alapú lejátszáshoz bináris megfogalmazásban. Aki ebből rájön, hogy miként kell lejátszani a lemezt, megkapja a helyi nagydíjat.
Következő jelöltünk majd a New Horizons lesz, aki 2015. áprilisában a Plútót közelíti meg majd 10 évnyi utazás után. A New Horizons viszont sosem fogja utolérni a Voyager 1-t. Indító sebessége bár nagyobb volt, mint a Voyager, de folyamatosan lassul és a jelenlegi 15 km/sec sebesség tovább fog 13 km/sec sebességre csökkenni a Plútóval való találkozás után. Aztán lehet lesz még küldetés (bár most a Hold és a Mars van terítéken) ami ismételten a Naprendszer elhagyását tűzi majd ki célul, hogy évezredekkel később egy jópofa idegen megtalálja őt és esetleg válaszoljon is:)
Mostanában az IMDB-ben már nem nagyon merek bízni (Reasonable Doubt), így kb. vakon vágtunk bele a filmbe, némi adjunk neki egy esélyt körítéssel. Talán a negatív hozzáállás miatt érzem azt, hogy ez egy közepesen jól sikerült film, de mindenképpen a történet az ami odaragasztja az embert a képernyő elé másfél órára. A film egyik főszereplője (negatív hős) Samuel L. Jackson akiben azért lehet bízni, hogy bármilyen szerepben kitesz magáért, itt sem volt negatív meglepetés, hozta a karaktere formáját.
A főszereplőnek titulált friss családapát alakító cimborákkal gyakran bebaszni járó kerületi ügyészt Dominic Cooper alakítja. Emlékeim szerint talán ez lesz az első komolyabb főszerepe az elmúlt 15 évből. Sok sorozatban bukkant fel mellékszereplőnek (Band of Brothers, Jericho) és nagyobb filmekben is részt vett már kisebb szerepekben (Iron Man), de sosem volt lehetősége másfél órán át bizonyítani (kivéve a csapni való Need for Speedben). Második ránézésre is kell még neki bőven bizonyítani. Színészi játéka nem volt meggyőző, nem volt meg benne a kellő helyzetekben az igazi tűz, elmaradtak a komolyabb arcok és ugyanúgy a humorosabb részeket is fapofával adta elő. Ide más embert kellett volna keresni, akkor tényleg ütős mozit lehetett volna kihozni az egészből.
Történetünk egy buli után kezdődik, mikor az ittas ügyészünk elindul szép nagy fekete terepjárójával hazafelé a havas úton és felvillannak mögötte a szirénák, ő csak a visszapillantó tükörre koncentrál és így kanyarodik be egy utcába (lehúzódás céllal) ám a rendőr nem jön utána, kis megnyugvás után viszont elüt egy embert. A környéken sehol senki, így a fülkéből hívja a mentőket, eltorzítja a hangját egy zsepivel. Ezután persze indul a paranoia és mindenkiben az őt megbilincselő rendőrt látja. Kiderül azonban, hogy az elütött elvtárs meghalt, egy rendőr találta meg Samuel L. Jackson furgonjában akinek a családját egy gyilkos a szeme láttára mészárolta le sok évvel ezelőtt. A most meghalt “áldozat” egy frissen szabadult pedofil. A tárgyaláson Samuel L. Jacksont felmentik és békésen távozik aki csak segíteni akart az emberen, bevinni a kórházba. A gyanú sehol sem terelődik rá a kerületi ügyészre aki viszont rohadtul nem képes a picsáján ülni és ki akarja deríteni, hogy kicsoda Samuel L. Jackson valójában.
Itt jön pár csavar a történetben, a vége klasszikus happy end, vannak pozitív mellékszereplők is, nagyjából logikus és jó a felépítés, lóláb annyira sehol nem lóg ki. A film közepe után már lehet sejteni, hogy mi is van valójában a háttérben, de a befejezés még valamennyire frappánsra sikerül, mondhatni sok lehetőséget mulaszt el hősünk mire a gonoszt elteszi láb alól és talán csak ez eszkalálja a feszültséget a film második felére. Egyszer mindenképpen megérte megnézni, nem a CGI, nem a zene, de nem is a színészi alakítás viszi el a filmet, inkább csak a történet. IMDB-s 5,7 pontja ellenére nekem ez most 7 pontosra érik, lehet mostanában kevés a jó krimi és mindenbe bele kapaszkodok…
Az Andrássy úton nyílt egy modellvasút fanatikusok által épített kiállítás. A méret H0, már akinek ez mond egyáltalán valamit, mindenesetre érdemes elmenni megnézni, még annak is, aki nem modell függő. Tényleg érdemes gyönyörködni az aprólékosan kidolgozott részletekben. Több magyarországi nagyvárosból merítettek ihletet a lelkes készítők így teljesen egyedi modellekkel is találkozhatunk. A méretarányos felépített hatalmas és kígyózó terepasztalokon vonat, és minden egyéb a modellvasút világában meglévő elektromos kütyüket is helyet kapnak, esetenként mi is vezérelhetjük őket.
A lenyűgöző látványt azonban nem adják relatíve olcsón, a családi jegy 4900 Ft, a sima felnőtt 1900 Ft és a gyerekjegy is 1300 Ft. Az online időpont foglalás elméletileg ad valami kedvezményt (ebben nem vagyok biztos), viszont érdemes így az ünnepek és hétvégék környékén előre foglalni helyet, mert teltház esetén csak a foglalásosok tudnak bejutni. A gyerekeknek fellépőkkel biztosítják, hogy ők is kényelmesen szemügyre vehessék a modelleket, szerencsére a korlát elég távol van, így az aprócska érdeklődők nem tudnak benyúlni és kézbe venni az alkotásokat.
Egy hete foglaltam az új Hobbitra jegyet, persze IMAX 3D, mert ugye kövér lúd nélkül nem tudunk élni. Bánatomra már csak az első 3 sorban volt hely, így kénytelenek voltunk ezzel beérni. Az IMAX amúgy az 5. sortól fentebb szerintem már nem hozza a giga élményt annyira, szeretem közelről nézni, mondjuk egy normális 20 soros teremben is elől, az 5. és 7. sor környékét szeretem megpályázni, hátulról már semmit sem látni.
Szóval 4 órára szólt a jegy, jópofa egyik barátunk nekem nem szólt, hogy ne cigöljem a dolgait és a jegyét se fizessük ki, mert ők nem jönnek. 6 jegy foglalva, 4 jegy lesz vásárolva. Gondoltam, hogy majd akkor a pénztárban megoldjuk, persze egy órával a film előtt derül ez mind ki és még nem indultunk el. No időben 35 perccel előtte odaérünk, sor brutálisan nagy, de tényleg. Nem csak a ruhákat vitték vissza a karácsonyi hívők, hanem még a mozit is megszállták. Holnap munkanap, hová ez a féktelen mulatozás?:)
Automatához odamentünk, (ott kevesen vannak és a magyar úgy látszik nem szereti használni) és bevertük a foglalási kódot, hát csak úgy jött ki a matek, hogy 6 jegyet kell venni. Mivel fél órával az előadás előtt törlik a foglalást még pár percig próbáltunk bohóckodni, hogy a törölt foglalás helyére veszünk friss jegyet. Fél négy már jócskán elmúlt és még mindig ott figyelt a foglalásunk. Leszarom érzés, vegyünk 6 jegyet, majd eladjuk vagy nem tudom. Akadt is egy vállalkozó aki pont akkor akarta átvenni a foglalását az automatánál, de úgy gondolta, hogy a két jegytől megváltana minket kicsit olcsóbban. Párjára hivatkozva elrohant, ohne kp, meg ATM, jó, hát várunk.
Kisvártatva visszaért a hölgy, még mindig sehol a férje, nem talál parkolóhelyet. Saimonsais is 20 percet szenvedett, nekünk elsőre sikerült. Röfögött az egész parkoló, hatalmas high five és selffive után már csörtettünk is fel a mozihoz. Szóval a jegy eladást úgy néz ki elmulasztottuk. Pofátlanul az üres VIP kasszához odacsörtettem és feltettem a kérdést a kedves hölgynek, hogy ugyan 2 jegyet feleslegesen vettünk meg, mert lemondták és szíveskedjenek némi lóvét a kezembe adni. A kedves pénztároslány szabadkozott, hogy ő ilyet nem tehet, mert mindjárt kezdődik a műsor és kvázi kihúztunk egy nagy IJ kártyát. Tessen a kedves főnökénél rákérdezni, vettünk 6 jegyet, kettő nem kell, nem poénkodunk, komolyak a szándékaink. Fél percen belül kpban ott figyelt a kezemben a teljes vételár. Közel a siker.
Nem mentünk el a büfébe fent, mert az IMAXnál van büfé és ezt kevesen tudják, így a szemüveget átvéve már robogtunk is lefelé. Éhesek voltunk, “sajtos háromszögre” vágytunk. Beálltunk az egyik sorba, kb 5 rendelésnyi lehetett előttünk, de ez vagy 20 percig tartott, az egész brigád elment egyesével wcre, beszélgettünk és az idő gyorsan telt, de a kiszolgáló keze lassan ment. Tényleg nem értem, hogy miért lehet egy ilyen lassított felvételt berakni a büfébe, mikor mindenki sietne a filmre. A tömeg zúgolódott, csak kp-t tudott elfogadni, a POS nem működött, egyfolytában magyarázta a bizonyítványát, de tudott volna tenni az ügy érdekében, ha nem kérdez vissza mindenre és gyorsabban mozog. Szerintem az utánunk érkezők meglincselték a faszit.
Az előzeteseket kihagyva a főcím előtt értünk be 2 perccel, én még akartam volna ezt-azt kérni, de nem volt érkezésem még további 5 percet várakozni, lényeg, hogy beértünk nagyjából időben. A Hobbit jó volt. A történetet rendesen széthúzták, de nem volt annyira gáz, mint a második rész ami gyakorlatilag arról szólt 3 órában, hogy bementek a hegybe, felkeltették a sárkányt és kirepült a sárkány. Itt a nyitó rész a sárkány tűzokádásával indult, ahogy az előző abbamaradt. A csatajelenetek rohadt jók voltak, hangok is ütöttek keményen. Gyorsan elment a két és fél óra, lassúságnak, vagy nyálasságnak csak néhol volt lehetősége megtelepedni.
Ami rohadtul zavart viszont, hogy a nagyon gyors távoli táj mozgásoknál konkrétan homállyá váltak a részletek, lehet a 3D miatt, vagy a gyors mozgást én nem tudom már lekövetni (nem hiszem), de egyszerűen élvezhetetlen volt mikor a kamera végigment balról jobbra a hadoszlopokon és több km-nyi katonát mutattak meg nekünk egy völgyben. Valszeg a 3D miatt is ocsmányabbul jött ki ez a képsor és talán még az is hiba volt, hogy nem HFR-ben néztük meg. Én nagyon meg akarom majd nézni HFR-ben is, az előző részeket sikerült úgy megnézni és iszonyatosan ütött, jobb volt, mint a 3D, de HFR nincs az IMAX-ban.
A film tényleg jóra sikeredet, a második rész csalódása után ez egy korrekt felüdülés volt, lezárásnak biztosan húzok be egy 8 pontot. A moziról pedig a véleményem fentebb.
Denzel Washington neve általában azt jelenti, hogy kapunk valami félig lelkis, félig akciós filmet. No ez idáig nagyjából így volt, de kezdünk átmenni Steven Seagal stílusba. És most nem az Úszó erődig lezajlott eseményekre gondolok, hanem az az utáni félig lelkizős és a másik felében egyszemélyes elpusztíthatatlan mindenhez értek és mindenkit kinyírok nagymester vagyok. Az utolsó A good man (Igazság védője) c. fantasztikus csak “VHS”-n (és az elmúlt tíz év filmjei is csak így jelentek meg) megjelenő pocakos mindenkit kinyíró lelkizős mester szerepe átragadt Denzel barátunkra is, természetesen némi aktuálpolitikával.
Adva vagyon egy ex CIA-s szupertitkosgigaügynök aki visszavonult és annyira új lapot kezdett, hogy már gyanús, hogy mennyire tiszta az emberünk. Neki sajnos meghalt a felesége és egyéb rokonság híján egyedül éli dolgos és tisztességes melós hétköznapjait, kezdi megérteni az életet, elolvassa azokat a klasszikus kötelező könyveket amiket a felesége szeretett még volna elolvasni, illetve természetesen segíti a gyengéket és mindenre van valami frappáns odaillő bölcselkedő jólmegmondása. Az idegenekkel eddig nem foglalkozott, nem akart mások problémáiba beavatkozni, de eljött ez az idő is.
Kedvenc nonstop lokáljában nap mint nap minden éjjel találkozik egy kurvával, aki egy import orosz lány szexuális szolgáltatások adására képezve. Természetesen a lányt az egyik kuncsaft jól megveri és másnap a lokálban a rituális tea fogyasztás közben mikor a lány nem jelenik meg, megfogalmazódik a gondolat. Segíteni kell a lánynak. Először a striciket keresi fel, némi kp-t ajánlva, hogy engedjék el a csajt, természetesen ebből az üzletből nem lesz semmi és itt csodálhatjuk meg múltjának kiemelkedő harci tudását mikor is egyedül 5 felfegyverkezett orosz maffiózó ellen sikeres bevetést eszközöl. Kinyír mindenkit. És itt nem áll meg a sor, a stricik egy nagyobb szervezet részeiként a keleti parti drog terítésért is feleltek, így a helyi irányítóközpont lefejezését a cégtulajdonosok nem nézik jó szemmel és egy szintén vérprofi volt specnazos elvtársat küldenek az ügy felgöngyölítésére.
Szegény Denzel persze nem szarik be és professzionális ügynöki megoldásokkal próbálja gyilkosait csapdába csalni, hogy aztán ő húzza meg a ravaszt, hatalmas csavar a történetben, hogy pártfogoltjaival zsarolják meg és persze a prioritás az, hogy az ártatlanokat ki kell szabadítani és utána öljük meg a galád orosz maffiózókat és specnazos elvtársainkat. A végső helyszín, a nagy összecsapás az a homedepot féle üzlet ahol dolgozott és ez megannyi praktikus gyilkossági lehetőséget rejt magában. A gépkarabéllyal felfegyverzett csúnyabácsikat szögbelövővel, kalapáccsal, mikróval (csakhogy tiszteletünket tegyük Steven Seagal előtt, lekúrt bizti mellett megrakják a mikrót és mikor felnyomják akkor berobban? ez még az Úszó erődben is benne volt, csak a mai mikrók már rohadtul nem mechanikus kapcsolóval rendelkeznek és gombot is kell nyomni rajtuk az indításhoz).
Lényeg, hogy a kedves egyszerű nép gyermekei szabadon távozhatnak, a főgecit egy szögbelövővel meglyukasztják, aztán irány Moszkva, mert saját pénzből erre is fussa és ott a főfőgengsztert megbasszuk árammal a saját fürdőszobájában. Parádés befejezés, és a nap bölcsessége is elhangzik a film végén a kurva felé: Az lehetsz amit csak elképzelsz. Ó bazdmeg Denzel, ezt miért kell erőltetni? Null komma null, facepalm. Imdb-n pedig 7 pont fölött. OMG. Na írjátok kommentben, hogy miért tetszett a film, ha igen?
Kicsit a Bruce Willis féle Loop történetére számítottam, nagyjából be is jött a történet, viszont több csavarral van ellátva a film, talán még gondolkodásra is sarkall a történet. Az elején nem annyira egyszerű a kép, nem lehet rögtön levágni, hogy pontosan miről is van szó, két főszereplőnk van, Ethan Hawke akit nemrég még pelyhes állúként is megcsodálhattunk a Boyhoodban és Sarah Snook aki eddig nagyjából sorozatokban próbált feltűnni, talán ez az első komoly szerep.
Ahogy mondom, folyamatosan kapjuk a történetet és a szálak több idősíkon is pörögnek, az első 20-30 percre még azt lehetne mondani, hogy unalmas, de mindenképpen kell, hogy a történetet megértsük és tényleg kezdjünk izgulni, hogy a férfi és a nő közt akkor mi is zajlik igazából. Többet nem is mernék írni, az időutazás az a címből kiindulva már garantált, a cselekmények viszont annyira jól keresztezik egymást, hogy a végén tényleg feltesszük a kérdést, mi volt előbb? A tyúk vagy a tojás? Hát persze, hogy a kakas volt előbb:)
A megvalósításra nem költöttek sokat, nincs tele CGI-jal a film és nem várhatunk Van Damme féle látványos Időzsarus akciókat sem. Az 1950-1970 közti évek divatjait, hajviseleteit viszont megcsodálhatjuk, illetve a háború utáni tipikus amerikai kortárs / modern lakberendezéseket amitől egyébként én falra tudnék mászni. A filmnek van egyfajta negatív hangulata, de ez kell a történethez, a filmzene egyébként felejtős, maga a színészi játék sokat segít, mert képes megragasztani a nézőt. Nekem így ezzel a kerettel tetszett a film, 8 pontnál azonban többet nem tudok jó szívvel adni, mert azért volt picurka hiányérzetem a látvány és megvalósítás terén.
Mindig is szerettem a scifit, főleg azok a scifik fogtak meg, ahol az ember önerőből épített valamit és ment el más bolygókra, csillagokra, persze részletezve, hogy pontosan miként is működnek a dolgok. Az űrhajósok felkészültsége és improvizációs tehetsége tényleg tiszteletet parancsol. Karácsonyra megkaptam az Egy űrhajós tanácsai földlakóknak c. könyvet. Chris Hadfield az író aki amúgy űrhajós, Kanadából és 9 éves kora óta arra készült, hogy űrhajós legyen. A könyv felében igazi scifi akció található meg, a küldetéseken (a földön és az űrben egyaránt) felmerült problémákat hogyan oldották meg és milyen váratlan dolgokkal találkoztak az űrhajósok. A könyv másik része pedig egy életpálya modell felépítéséről szól, némileg menedzserképző stílusban. A könyv jó, tényleg nem lehet letenni.
Másik könyv ami mostanában nagyon tetszett az pedig a Marsi. Ez egy folyamatos akció, nincsenek benne túl nagyra nyúlt lelki szálak, elég egyszálú a történet, de egy bolygón rekedt űrhajós mindennapjait követjük végig, kimerült készletekkel, távoli menekítési pont lehetőséggel és nem működő kommunikációval. A helyzetek és a megoldások néha kézenfekvőek, de a nyomás ami több, mint egy éven keresztül az emberen lehet egy ilyen környezetben az brutálisan megterhelő lehet. Ugye ez nem valódi történet, de gyakorlatilag az űrben vagy más nem lélegezhető atmoszférában túlélni próbáló ember kalandjaiból eddig keveset meríthettünk, de olyan formában, hogy az a mai napon a leírt paraméterekkel teljesen reálisan megvalósíthatónak tűnik.
A Marsiból 2015-re film is készül Matt Damon főszereplésével. A Hadfield féle életrajzi novellából én csak remélem, hogy egyszer csinálnak egy jó filmet, mert maga a történet az tényleg bámulatos és valószínű, hogy újra el fogom olvasni, a leírt problémák (akár társadalmi, akár munkahelyi vagy egyéb technikai) megoldásának analógiái nem csak űrhajós környezetben is használhatóak, ezért is gondoltam, hogy ez egy jó oktató könyv, nem lennék meglepve, ha továbbképzéseken esetleg kötelező olvasmánnyá tennék idővel ezt a művet.
Nagy “kedvelem” mindkettőnek és a filmet, esetleg filmeket szeretettel várjuk.
Eljött az első hétvége, egy olyan hétvége ahol nincs olyan érzés, hogy hétfőn munka van. Jelentem január 5. az első nap amikor dolgozni kívánok, így a következő két hétben amit lehet el kell intézni, persze a nyitva tartásokat figyelembe kell vennem.
Szombat reggeli történetünk ott kezdődik, hogy én október közepén felmondtam a t-home-nál az internet-telefon párost november 20. dátummal. Persze ők november elején valamiért kikapcsolták, majd persze visszakapcsolták és írtam nekik panaszlevelet. November 20-n leszereltem a matávos kütyüket és ahogy előírták 8 napon belül leadtam őket a postán. Tegnap reggel megérkezett egy fazon a t-hometól reggel, csak úgy, hogy ő átvenné az eszközöket, mondom leadtam, közlik, hogy ki fogják számlázni, mert az még nincs náluk. Mondtam, hogy a formanyomtatványra megjegyzést szeretnék rávezetni, hogy leadtam, dátum, hely, átvétel száma, etc. Erre a fazon közölte, hogy nem és elindult a kocsijához vissza, hiába kérdeztem, hogy mi a neve és álljon meg, elhajtott. Customer solution. Na este átnéztem a t-home számlákat, november elejéig jó vagyok, odáig befizettem mindent és azóta sem jött semmi. A t-től jött levél, hogy elnézést kérnek a kellemetlenségért amiért 3 héttel a határidő előtt lekapcsolták és természetesen az utolsó hónapot grátiszba megkapom. Éreztem, hogy lesz még fiaskó a történetben és most is érzem, hogy ezzel még nem zárult le egy szakasza az életemnek.
Vasárnap reggel a kamerát átfordítottam az oldalára, hogy 60 fok szög meg legyen fel-le. Még a kábeleken kell kicsit engedni és talán 20-30 centivel odébb rakni. A kép készítést átraktam 1 órára, így talán a 60 fokot teljesen ki tudom majd használni. Holnap már élesben kellene elkészíteni az első alsó holtpontos képet. Kell még fabrikálnom esővédőt és UV álló plexit is kell vegyek. A polarizált lapok bármilyen kombináció teljesen hatástalan, a nyílt nap konkrétan ég bele a képbe. Ezen még agyalnom kell. Kormos üvegnek nem látom értelmét egyelőre.
Az éjjel a szél feltépte a gyermek házikó egyik zsindelyét, (a fenti képen valamennyire látszik is) már alig várom, hogy ilyen szélben és hidegben kimehessek kicsit szögelni és kalapálni. Szinte repkedek a boldogságtól, de más választás nincs, különben a tető lap szétázik és tönkremegy az egész, meg kell csinálni, ez van.
A száloptika beburkolása és kavics alá helyezése részben már megtörtént. Sikerült a maradék kábelt is befedni és elkezdtem rákapirgálni a kavicsot, de annyira rohadtul hideg van, hogy lehet ez tavaszra marad, úgyis a kavicsokat át kéne pucolni, sok helyen már termőföld kezd kialakulni, ami pedig segíti a gazok burjánzását, ez a projekt várhat tavaszig.
Szóval egyelőre ennyi, nincs nagy izgalom, most pedig irány a kert és restaurálom a kis ház tetejét.
Két hetes késéssel, de idén is felállítottuk a fát. A család minden tagját izgalomban tartotta a járóka elpakolása és utána a fa felállítása. Örömünkre szolgált, hogy idén már Szancsi is kivette a részét a nagy munkából és segített a díszek (először) elhelyezésében és persze utána a levételében is. A félkész mű lentebb:
Koncepció itt. A nyalóka és hozzá a megfelelő álarc pedig lentebb részletekbe menően. Eltelt ugye két nap, első nap wowowow, lefutott a script gond nélkül és hozta a képet szépen ügyesen és okosan. Ám a nap a felhők miatt sajnos elmaradt így pixelről pixelre vizslatva sem sikerült megtalálni, hogy merre tartózkodik. Szép a kép, mi?
Na eljött a mai nap, valamikor délután rápillantottam, hogy miként állunk az irányzékkal, sikerült -e a napot megtalálni, nos, ahogy a cizellált franciául tudó török mondaná, petite surprise (pöti szürprí). Én most erre tényleg nem tudok mit mondani, játszani kell még a kontraszttal.
A kontraszton kívül pedig kell még valami védelem, egyelőre két polarizált lapot raktam elé, hát majd holnap meglátjuk, hogy mi fog belőle kisülni. A kontraszt nem fogja ezt elvinni, mert ez elég durva beégés így még felhőn keresztül is. Aztán akad még egy probléma. Számolgassunk, a Ráktérítő és a Baktérítő 24 fokon figyelnek, ez összesen 48 fok. Azért érdekes ez nekünk, mert a kamera dobozára rá vagyon írva, hogy 60 fokos látószög. 4:3 arány mellett ez azt jelenti, hogy 45 fokos fel-le a kamera látószöge, a nap sugara is van pár fok, tehát kb 55-60 fokos látószög kell legalább, hogy egész évben a nap gond nélkül beleférjen. Ötlet! A kamerát fordítsuk az oldalára és minden gondunk megoldódott. Ezt a hétvégén meg is csinálom, ha taknyom-nyálam nem fog egybefolyni.
Az irányzék már majdnem jó, 12.01-kor sült bele a nap a CMOS-ba keményen. Számításom szerint a fákig a nap nem fog már lejönni a következő 12 napban, viszont legalább az abszolút bottom így fog kiderülni. A középre rakással nem lesz gond, iránytű helyett google earthön lőttem be, hogy az erkély közepéről merre kell nézni, hogy pont dél felé legyünk. A napkorong vándorló kördiagramban a vonalak vastagsága miatt nem lehet pontosan kivenni, hogy mennyi az annyi, számolni meg, hát most annyira nincs érkezésem, kis finomhangolással ez is jó lesz.
Aztán lehet 4-5 ezerért inkább egy 2-3 megapixeles kamerát az ebayről, ugyanígy működik, csak nem mozgatható és dobozt is kell neki készíteni. Ezen még agyalok a következő napokban, a karácsonyi posta roham miatt úgysem fog előbb ideérni, mint január közepe, szóval ráérek. Most inkább az érdekel, hogy bármilyen bashben futó programmal miként vagyok képes feliratot elhelyezni a képre. Lehet lesz még egy projekt, óránként egy kép amikre a dátum felkerül és esetleg az aktuális hőmérsékletet is leszedjük valahonnét a netről. Viszont az a város felé fog nézni, úgy van értelme, ha látszik a citadella szép időben.
A nap állásának loggolása már régóta dédelgetett álmom. Minden nap kimenni és lefényképezni a napot nem téma, mert ugyanabban az időben ugyanarról a helyről és ugyanabból a szögből biztosan nem sikerül, kell egy fix hely, ahonnan fixált szögből és fix időpontból lehet lőni a képeket. Asszem két éve vettem az aldis kamerát, ha nem voltunk itthon akkor kiváló megfigyelőként működött a konyhából, e-mailes riasztás, de egyszerűen csak ránézni mókás volt a konyhára, ha itt volt a rokonság gyerekvigyázásból. Háromésfeles jacken keresztül mikrofont is lehet rá kötni, így teljes megfigyelést lehetett folytatni és a rokonságot lehetett hívni, ha észleltük, hogy nyitották a hűtőt, sőt ugye azt is láttuk, hogy mit vettek ki. A poénkodáson kívül a gyenge minőség miatt valós megfigyelésre nem alkalmas, mázolódik keményen a képe.
A terv az, hogy kikerül a legfelső teraszra és déli irányzékba állítva 20-70 fokos magasság közt figyelni fogja az égboltot. A kikerülés megtörtént, némi utp és áramellátás toldást követően már üzemel is a masina kintről. Az UV védelemről még gondoskodni kell, hiszen a napot fogja nézni, műanyag olcsó optikáját az UV úgy zabálja meg, ahogy azt bizony nem öröm nézni. És nem csak nyáron, hanem ez télen is valós veszély. Az ótvar egyszerű fekete műanyagburkolatot valamilyen fényvisszaverő alufólia jelleggel kell bevonni, elkerülve a lehető legtöbb hőfelvételt a melegebb időszakban. Az UV lencse védelemre pedig a még megmaradt (tks Wizard) polarizációs lapokat fogom használni. Ezek teljesen áttetszőek, viszont elméletileg az UV-t 99,9%-ban kiszűrik, de ennek még utána kell járni. A teljes éves futáshoz a legalacsonyabb nap pontra már működnie kell a rendszernek és onnan leállítani és elmozdítani már nem szabad. A nap december 22-én van a legalacsonyabb ponton az évben, legmagasabb pont pedig június 22. Szóval fél év is elég, aztán visszafele le lehet játszani a képeket és megkapjuk a mozgást, de ne csaljunk, menjünk végig teljesen, mert más utat fog oda és vissza is bejárni. Torz O betűt kell kapjunk, ha jól gondolom.
Minden nap délben, Budapest szerencsés helyzetben van, mert tényleg dél körül zenitel a nap, pár perc difi már tényleg nem számít, a lényeg, hogy minden nap ugyanakkor lőjük a képet, a legnagyobb vetületi különbség dél körül van, így lesz látványos a rajzunk. A dél az csillagászati dél, tehát téli időszámítás szerint írva délben, de az első tesztképen kiderül, hogy középen lesz a napocska, vagy pedig máshol, akkor állítunk majd az időponton:) Tévedni emberi dolog, számítani meg lusta vagyok, puding próbája az evés.
Miért jó ez az aldis kamera? Beállítható fixen, ha áramot kap, előre programozott helyre odamegy így a pozíció mindig fix maradhat. Elméletileg nem fogom mozgatni, tehát mikor bekapcsol akkor érzékeli, hogy megfelelő pozícióban lesz és nem lehet benne elcsúszás. Léptetni a teszt időszakban fogom, a következő napokban, hogy megtaláljam délben az ideális helyet, mert szögmérő híján ismételten a puding próbája az evés operációt fogom bevetni. Szóval a következő napok ordas hidegében más dolgom nincs, minthogy ellenőrizzem, hogy megfelelő szögben áll a kamera, a finom meleg szobából, esetleg esténként a takaró alól.
Oké, miért jó még az aldis foscam? Szó szerint, foscam, kvázi szabvány jellegűen lehet vezérelni és képet lekérni. Wgettel lekérjük a képet, http://ipcím:port/snapshot.cgi?user=XYZ&pwd=XYZ és már tolja is elénk a képet. Ezt a dátummal kombinálva elmentjük pl így:
Esetleg a script elejére egy rdate is befigyelhet, hogy lefutáskor kérjük le a pontos időt, mert ugye a fránya PC órája késik/siet, mindig utána kell állítani. Aztán még az elejére egy megfelelő control commanddal, itt /decoder_control.cgi?command=31&user=USER&pwd=PASS mindig visszaállíthatjuk az elmentet kezdőpozícióra. Ha esetleg a kép készítése előtt/után nézelődtünk volna és elfelejtettük volna visszaállítani az alapértelmezett helyre. Persze a script nem veszi figyelembe, hogy beállt volna a kamera pozícióra, így adjunk utána 20 másodpercnyi alvást is a sleep paranccsal, várjuk meg, álljon a helyére, utána mentse le a képet wgettel a kívánt helyre. A scriptet cronba berakjuk, de úgy, hogy a kimenetre megkérjük a /dev/null-t, vagy minden nap szépen ömlik e-mailben, hogy végrehajtott a feladatát, inkább akkor nyöszörgéljen, ha valamiért nem sierült.
Namost a kapott képek így mindennap a megfelelő dátummal lesznek ellátva. Ha összejött már pár száz darab, akkor érdemes elkezdeni videóba összefűzni őket, de ez már egy másik történet lesz. A kamera még tökéletesen használható bolygó, csillag, hold és egyéb követésekre. Mivel mindennek ki lehet számolni az útját, ezért lehet függvényt készíteni szinte mindenre, amit csak szeretnénk és a kamera boldogan a program szerint léptetni fogja önmagát. Remélhetőleg december 22-től élesben fog működni a rendszer, akkor készül majd egy DailySolarCam subpage.
Mák, tegnap én is véletlen belefigyeltem a play storeba, csak úgy a kíváncsiság kedvéért, ötletelve, hogy mi legyen a szombati vagy vasárnap esti menü a tv megtöltésére és lám, 2,99 HUF áron voltak filmek, mondom ezt biztos hülyeség, kattintás tovább és tovább, HD minőségben megvásárolható 12 HUF áron. Kölcsönözni SD-ben valóban 2,99 HUF, de a vásárlás HD-ban már 11,99 HUF amit autómatice 12-re kerekített a gugli. Nekem nem volt gond a vásárlással, 13 filmet gyorsan be is zsákoltam, ugye ohne szinkron, meg, ha jó látom akkor mindegyik stereo, még HD mellé sem adnak DD-t, meg sokhoz felirat sincs, de mondjuk engem ez kevésbé érdekel. Bárhol a világon, legyen csak net kapcsolat, nem kell szenvedni, el kell indítani.
Aztán az érdekesség, hogy a telefonon és a tableten le is lehet tölteni, viszont a minixre csak online adja a lehetőséget. A PC-n, laptopra nincs letöltési lehetőség, de ezeknek a dolgoknak még utánajárok. Életemben nem vásároltam még zenét, se filmet így. Lehet gyakrabban fogom nézni ezentúl a lehetőségeket, esetleg még a könyv vásárlás az ami szóba jöhet, viszont ott nagyon szegényes még a választék sajnos. Valszeg a tegnapi akció egy valutakonverzió hibája miatt jöhetett létre, a hibát mára már javították, sebaj, ennyivel többek lettünk:)
Otthon édes otthon. Ha már szakad az eső és betegség miatt a korai fekvést favorizálja a család nagy része itt az idő felcsapni a konzolt és rendet rakni a dzsuvában. A mostani tűzfal tizenéves configokkal fut és vasárnap reggelente jön a jelzés, hogy valami nincs rendben. Az egyik kihívó a fél az apache2, ez csak olyan 6-7 éves történet, a configolás félúton abbamaradt, a klasszikus jól van az úgy műsorral. Egy kettőspont hiba miatt ontotta magából a szerver minden vasárnap reggel a hibát, funkcionált gond nélkül, de most a hibát elsőre megtalálva lezárult ez a fejezet.
Mivel az mx elköltözött és csak kimenő levelezés van ezért a lokális userek leveleinek kezelésére is pontot kellett rakni. A mail név megváltozott, az új helyen viszont a userek nem voltak felvíve és az én cronból futtatott scriptjeim a /dev/null helyett e-mailben kívántak távozni, ezt a hibát is korrigáltuk, a root mailboxát 10 év után ürítettem és a scriptek kimenetét -amennyiben nincs hiba- átirányítottam a szemétbe.
A tisztítás persze itt nem ért véget, különböző funkciókat kívülről is el akar érni az ember, és mivel a dyndnst feladtam egy olcsóbb tárhelyszolgáltatás végett, így a dinamikus IP elérése manuálba kellett, hogy átmenjen, mivel minden alkalommal a DNS recordot a különböző aldomainekhez át kell írni. Node gondolkodik az ember és rájön, hogy a webes formok is csak egyszerű adatküldéssel működnek, script alapján is ki lehet biztosan tölteni őket. De bizony ám ki lehet! Ugye az összes spammelő robot is ezt csinálja, kacsa nélkül pedig szétszemetelnek mindent amit csak érnek, random módon.
A formok különböző elnevezéseit megismerve rájöhetünk, hogy mely változókhoz milyen fix tartalmat kívánunk eljuttatni a webszerver felé. Egy teljesen egyszerű bash scripttel szépen sorban meg lehet csinálni a szerver felé az autentikálást, a megfelelő linkre hivatkozva pedig a formok adatait szépen meg is lehet küldeni a szervernek aki utána ugyanúgy, mintha egy webböngészőn keresztül vernénk be az adatokat, elfogadja tőlünk. Curl és wget lesznek a barátaink akikkel ezt a scriptet meg lehet írni. A kész futtatható file-t pedig beverjük egy megfelelő interface-up könyvtárba és már csinálja is a dolgát.
Ezzel gyakorlatilag balanszolok, hogy mindent megoldottam -e, de még nem vagyok a dolgok végén. A kép galériát szeretném itthon tudni, így valahogy a képek hivatkozásait és helyét egy külső adatbázisból kellene meghívnia a wordpressnek, ami egyelőre nem tűnik annyira gyorsan megoldhatónak. Lehet ezzel megbékélek és a jólvanazúgy felkiáltással a következő 10 évet kibírom így. De most irány hentelni tovább az új COD-dal….
A filmcím magyarul ugye fecsegő poszáta lett. Miért? Jay szajkó, mockingbird meg rigóféle, van belőle nagyon sok. A poszátából maximum kerti, sokszavú akad, éjszakai énekes madarak. No, ez nekem tényleg nem jön össze, de legyen fordítói szabadság. A főszereplő leányzó logoja se nem rigó, se nem szajkó, de legfőképpen sem poszáta. Lehetne már akkor gúnyolódószajkó is a fordítás. Mockingjay nevezetű madár úgy tűnik nem létezik valójában.
Hogy minek kell a harmadik részt ketté vágni? Cliffhanger és menjél moziba, ha olvastad, ha nem, megér az még egy mozijegyet, hogy megnézzed egy év múlva is a moziban. Közben persze ne felejtsd el a teljes franchisehoz tartozó filmeket újra megnézni, tv adás vagy vásárolt korong formájában. Mert más értelmét nem láttam sajnos. A felhozott alapgondolat nagyon tetszett, hogy nem a vérrontásra, hanem egy forradalom felépítésére összpontosítanak és miként lehet egy sakkpartit média háborúvá konvertálni. Ez jól volt felépítve, de kibaszott hosszú volt ez a mozzanat. A történet ott folytatódik ahol abbamaradt, Jennifer “nem lóg a csöcsöm még Raven” Lawrence Katniss Everdeen a rebellisek támaszpontján ébred, miután a játékokról kimentették.
Van pár csavarka az elején, de utána világos és megyünk előre a szokásos módon, dupla szerelmi szál, mert ugye mindkét pasi megkerül valahogy, az originál lávcsi és az eljátszott lávcsi is befigyel Katnissnek, így nyáladzva sóvárog Peeta és Gale után is egyszerre. A fecsegő baglyunkat kinevelik igazi médiasztárrá és a stratégiában alkoholista Haymitch barátunk is segít, rávilágít olyan dolgokra amikre az igazán profi szakemberek nem is mernének gondolni.
Lényeg, hogy a 12 szektort fel akarják lázítani a főváros ellen, megbuktatni a jól élő semmirekellő felső tízezret, velük az élén Snow (drogbáró?) Elnökkel aki az ügyet már személyes hadjáratnak tekinti. Röviden ennyit lehet elmondani, a képi világ és a hangok jók, a színészek tényleg jók, bár a két fiatal románc srác semmi extrát nem képes a filmhez hozzáadni. Nem vagyok teljesen lelombozva, várom a harmadik részt!
Nem elég, hogy nagyon nem akarták megmutatni, de aztán persze már a csapból is ez folyt. Én kényelmesen szombaton néztem meg, nem elég, hogy gány idő volt, de ez a teaser nem izgatott fel nagyon. Még a múlt század végén, ha emlékszel rá, valahogy úgy gezdődött, hogy every saga has a begining, meg fear leads to anger, anger leads to hate. Szóval volt faszántos melegentartó mondandója ami nem hagyta nyugodni az embert, mert frankón arra hajazott, hogy itt bizony komoly starwars lelkizések lesznek és az univerzumot is fenekestűl felforgatja majd Anakin Skywalker. Jó, persze itt mindenki tudta, hogy mi lesz a történetek legvége, de sokkal irodalmibb volt a megközelítés. Az már más kérdés, hogy maga az első rész egy gyermeteg mesére sikeredett, ám legalább szar kezdés után lehetett hová tovább fejlődni. De ez…ezez mi volt? Zéró gondolat, pár user-t mutogatnak aztán a végén wazze a kereszteslovag ott van az erdőben. Ha nem is mutatnak semmit, csak pár jól hangzó szlogent elnyomnak a történettel kapcsolatban, már milliók sikítanak, 3 kép az öregekről, félhomályban egy zöld fénykarddal és aláírva, hogy luke öröksége vagy ilyesmi és már pörög az ember. Nem tudom, hogy ki lesz a célcsoport. A mai fiataloknak esetleg látták a 3 új részt, de a régieket nem és lövésük nincs a konzol játékokon kívül, hogy miről van szó. Expendables szagot érzek a levegőben, a célközönséget be lehet lőni 10-20 év közé, de az igazán érdekeltek szerintem 30 fölött vannak már bőven és őket nem egy klasszik akciófilm érdekli, hanem egy starwars univerzumot feltáró eseménydús, kicsit startrek szagú (na nem az utolsó pár rész) érzelmes valami. Persze minden vicc új az ifjoncoknak, de lehet, hogy egy mélyrehatóbb szlogen jobban segítene az ifjoncokat rávenni arra, hogy egy év alatt készüljenek fel a 6 részből és rohanják meg a boltokat, minthogy nulla tudással üljenek be egy primkó akciófilmet megnézni…
Reactor online, sensors online, weapons online, all systems nominal. Egy hete némi kavarodás után behúzták az üveget, vagy ahogy mondani szoktam még, összelógatták üveggel a rendszert. Szóval itt van a digi, tv-re, telefonra és persze internetre. Ami fontos, hogy végre az upstream is normális, nem pedig 10mbit ami gyakorlatilag telítődik egy intenzívebb letöltésnél, így kényelmesen filozofálhat az összes user a hálózaton. Konkrétan a QOS-sel nem kell pöcsölni, értelmetlen teljesen, 200 mbit lefelé a wifin lógó gépeknek bőven sok, a tyúkbeles user pedig ne töltsön annyit:)
A tv rész nagyon jó, végre nem kell smartcarddal bohóckodni és megy szépen az összes csatorna gond nélkül. Kevesebb gyerek adó, több HD, és persze ami a matávnál fizetős volt, mint külföldi adó, az itt is megy gond nélkül. Nincs discovery, de vannak saját gyártású műsorok, néha álmatlan éjszakákon azokat is lehet nézni, no, de ha nagyon kell a discovery, akkor online XBMC-n keresztül megnézem kényelmesen. Igazából nem tudjuk, hogy tv-re minek fizettünk elő. Telefont úgy adták, ja igen, lövésem nincs mi a telefonszámunk és azt sem tudom, hogy megy -e, mert számhordozást kértünk, az pedig időt vesz igénybe.
No, korrekt szerelők jöttek és győztek, a feladatot értették, semmihez nem nyúltak, lerakták a dobozt és bedugtuk egy 220-ba, onnét csináltam én a dolgomat. PPPOE… ez valami mágikus rémálom nálam, valahogy sosem bírtam, de egyelőre stabil, szakadás nem volt, kipp-kopp. És akkor jött a feketeleves. Hát a 25ös port biza ki-be tiltva van. Kifelé még megértem, de befelé mi a reteknek van tiltva? Kedves hölgyet a telefonos rendelésnél 5x megkérdeztem, hogy bármilyen port, szolgáltatás tiltva vagyon -e, ő kedvesen mondta, hogy semmi, minden ugyanúgy elérhető. Szóval a levelet már a felügyeleti szervekhez elkezdtem fogalmazni.
Másik ami érdekes a matávhoz képest, hogy teljesen puritán a szolgáltatás, adott 3 email cím 30 megás postafiókkal, használj gmailt köcsög, ha nem tetszik felkiáltással. Jó, ezt még túl lehet élni, mert nem használom úgysem a gyári szolgáltatós e-mailt, nincs webtárhely, jó erre sincs szükségem, ezen a sávon korlátlanul ott figyel az apache. Node az a 25ös port azért bassza a csőrömet, meglátjuk mi sül ki belőle. Egyelőre öröm és bódottá.
A dyndnstől viszont búcsút vettem, mert megint árat emelt és gyakorlatilag minden tekintetben fizetős lett, az eddigi ingyen hostok megszűntek, az újraregizés díját emelték és a dns szolgáltatás díját is emelték. Hát kérem, 2 évre 110 USDből, ezt itthon megoldom fillérekért, az otthoni műsort pedig majd no-ipvel teszem megoldhatóvá, talán így valamennyire biztonságosabb és az e-mailek is gond nélkül mennek, backup mx nélkül boldogan.
5 napi levelezés stop után átkerült itthoni szolgáltatóhoz a cucc, webhosticonnál figyelünk most minden domain esetén. Jó, fain, kipróbált, olcsó és nagyon profi ügyfélszolgálattal rendelkeznek! Csak ajánlani tudom őket. Aki egyébként tényleg szeretne náluk műsorozni, az legyen kedves előbb velem egyeztessen, mert akkor ugye a beajánlás végett azt hiszem lehet olcsósítani, vagy mi a manó:)
Ja igen, a t-s cuccokat holnap kell legkésőbb postán leadnom, eddig 5 postán voltam ahol nem vették át, de végre meg tudták mondani, hogy melyik postán tudom leadni. T-s üzletben sem voltak képesek kinyögni, hogy melyikben lehet. Vicc, dehát benne vala az ÁSZF-ben, így a könnyes búcsút holnap fogjuk megejteni. Még egy számlát fognak küldeni, érzem, lesz még elszámolási vitánk….
Háborús filmeknél talán a történet annyira nem vonzó, hacsaknem valami giga hadicseles eseményt kapunk az arcunkba, de most is csak az önfeláldozásról és a hősiességről kaptunk képet az amerikai harckocsizó alakulatok történeteiből. Ezzel nincs is baj, hiszen alapvetően a színészeknek kell mindenféle munka, ilyen is és ha jó szereplőgárdát sikerült összekovácsolni, akkor abból egy élvezetes mozit lehet kihozni. A mostani filmeket a korábbi filmekkel azért nehéz összevetni, mert gyakorlatilag a CGI segítségével olyat és úgy mutatnak, ahogy eddig azt még talán nem láthattuk.
Szóval a látvány az tényleg über, tíz pont. Nem kérdés, de tényleg. A hangulat és a zenei aláfestés is remekül sikerült, így arra is tudnék adni 10 pontot. A színészi gárdában Pitt nagyon jó volt, LaBeouf most tényleg remekelt, talán az ilyen jellegű filmek jobban is illenek hozzá, mint egyéb transformers faszságok, hozta a Lawlessből a színészi tehetségét. Lermannak ez a film lehet egy komoly ugródeszka, hogy értelmes szerepeket kapjon később, jó volt, jó volt, de még nem volt annyira meggyőző. Pena alakítása nekem tetszett, fejlődött a az End of Watch óta, más jelleggel, de szintén dráma szakon a Martianban is fog szerepelni (Giga yes!). Brenthal nem volt annyira a középpontban, mint a többiek, neki is egy jó lehetőség, hogy később tudjon még bizonyítani. A többi szereplő annyira nem volt érdekes, hogy beleszóljon ebbe a jó teljesítménybe amit gyakorlatilag szintén 10 pontra lehet értékelni. Ez így eddig talán az új Sin City leírása is lehetne a CGI és színészi teljesítménnyel kapcsolatban, de arról majd később…
A probléma a történettel van, itt nincs semmi új, harcolnak, barátok régóta, jön egy új beálló, aztán a végén feláldozás és az új beálló túléli. Nagyjából végig ki lehet számítani, hogy mi fog történni. Olykor humorosan, de néha a kőkemény valósággal adták a pofánkba a vért. Összességében a forgatókönyv miatt nekem ez nincs 10 pont. Maradjunk a 9 pontnál.
A környéken eddig a T volt az egyeduralkodó. Emlékszem mikor húzták a kábelt 98 körül akkor már nagyon vártuk, hogy kábeles internet is legyen rajta. Szegeden már ekkor elérhető volt tesztüzemmel és ámultunk és bámultunk a 16-20kb/sec letöltés láttán. Alig telt el 10 év és már rendelhető is volt a kábelinternet végre a tétől. Hatalmas ugrás volt az ADSL után, nincs nyűg, nem fagy, működik gond nélkül és tényleg, pár napot leszámítva eddig teljesen jól működik. De, hogy mibe kerül, az gyakorlatilag horror. Mikor 2000 táján ADSL-re szerződtem, azóta csomagot nagyon nem váltottam, duplázták a sebességet folyamatosan 8mbitig amit persze a csóri első generációs Siemens doboz nem bírt, de ugye el kellett osztogatni a németből megmaradt felesleget valahol, jó lesz az itthoni usernek.
Aztán jött a kábel ami először talán 40 mbit körül kínált ugyanannyiért mint az ADSL 8 mbitért. Rácsaptam mint gyöngytyúk a takonyra és azóta eljutottunk 120 mbit-ig. Azért mókás, hogy gyakorlatilag ez a 10k/hó körüli összeg az internet ára 96tól egészen mostanáig, igaz 56kbit és 120mbit közt hatalmas difi van. Csalódottan nézegettem mindig a konkurencia árait, de nem is volt konkurencia, a matávnet, axelero, t-home a területen durván monopolhelyzetben volt ennyire széles sáv tekintetében. Közben persze TV-t is akart volna az ember, de digitális kábeltévével, settopboxal (kötelezően) 2 tévére, cakkelepakkele havi 15 rugót akartak legombolni az emberről.
Digi, 200/50, olcsóbb percdíjak kapcsolás nélkül, 80-90 csatorna, van hádé is, 5600 ft 2 évig. Utána 7000 ft. Mi a faszról beszélünk?! Ha gyorsabb csomag kell, akkor +1000 ft, ha gigabit kell, akkor +2000 ft és persze a tré 10mbit feltöltése itt labdába sem rúg, össze sem lehet hasonlítani. A ténél csak a telefon és kábelnet volt 9100 ft. Szóval megrendeltem a digit és menetközben jó sokára (biztos ami biztos) felmondtam a tét. Nem tudták felvenni a nyöszörgésem, ezért ígérték később visszahívnak. Hív is a t-s néni, hogy van egy fasza ajánlata, mondtam neki, hogy már kerestek meg pár héttel ezelőtt, mert most jár le a hűségem, de a weboldalas 9100 ft-t javasolták így 15 év után is. Nő mondja, hogy tud jobbat. Nem csinálok segget a számból, de alázz meg bazdmeg, csinálj belőlem hülyét. 6500ig le tud jönni havonat a telefonnal és internettel, 9500 ért adna még hozzá 30 csatornát iptvvel, stbvel, de csak 1 darabot! Próbáltam alkudni, de talán 500 ft volt még benne neki. Pofátlanságnak érzem, hogy felmondás után idedugja magát, hogy ment volna olcsóbban is. Így jártak. Ha pár héttel ezelőtt, digi szórólapozás előtt felhívnak, hogy 9100, de mivel 15 éve nekünk fizetsz Te ostoba, de most rá kell mondani a 6500 ft-ra az áment 2 évre, lehet gondolkodás nélkül rámondtam volna. De akkor is mondtam a telefonban, hogy a digi húzza a kábelt és 9100ért inkább megvárom mit kínálnak…
Internetadó? 150 ft / gigabyte? Inkább nem számolok, de szerintem rajtam tönkremenne a té és a digi is. 20 mrd bevétel? Bixből számolj köcsög és látod, hogy ez már 200 mrd. Az nembaj, hogy az össz bevétele a telekom szolgáltatóknak nincs ennyi, de azért csengessék be. Persze nem hárítják tovább majd ránk, hiszen nekik az érdekük, hogy veszteséggel üzemeljenek, mert mi a faszért is dobtak ki most az ablakon több mrd-t azért, hogy frekvenciákat vegyenek. Magyarország! Én így szeretlek!
Verzió nulla, Viktor és csapata tényleg akar valami bevételt, hiszen kurva drágán épülnek a stadionok és 2000 ft-s jegyárból sosem jön vissza. Ha telt ház lenne mindig, minden meccsen, akkor is kb 70-100 év a megtérülése egy most épült stadionnak. De még ennyi pénzért sem mennek ki az emberek. Elgondolkodtató. Kell a pénz, elkúrták, de nem olyan Ferisen böszmén, hanem nagyon elszámolva kurták el.
Verzió egy, megy a hepajkodás az usával, az euval, az áfacsalással, meg mindenféle figyfenével foglalkozik a mocskos ellenzéki sajtó és félő, hogy sokat akar tudni a nép. Foglalkozzon mással. Az internetet kb. 3 millió előfizető érinti ma itthon. Ebből biztosan van olyan aki érti is miről szól a gigabyte és legalább azzal lesz tele a sajtó. Gyorsan kitaláltak valamit, azonban nagyobbat szólt, mint kellett volna és már mondják, hogy beszéljünk róla, átgondoljuk, lesz ez még máshogy. Oké, ezzel jól lehet időt húzni, míg addig a külföldi témákra a magyar nem figyel oda.
Verzió kettő, korábban blog regisztrációval, Sztálinista cenzúrával és kommentelői felelősségre vonással fenyegették a népet. Nyilván ezzel is túllőttek a célon ezért visszavették, viszont rájöttek, hogy a nép szereti a nyugati ópiumot és szereti fogyasztani a külföldi médiát, filmek, sorozatok, youtube, facebook, mp3 és minden olyat ami nem kis hazánkban készült. Ha valami ilyesmit akarsz nézni, keresni akkor bizony köcsög fizess. Mert az internetszolgáltató úgyis odabassza a korlátot és keményen odafogja verni rád a 150 ft gigabyteonként, és ha tömörített file-t töltesz akkor adót csalsz a kurva anyád! Szóval havi pár gigabájttal érd be, addig is hallgasd a Kossuth rádiót és nézheted a kedves vezért az M1-n élőben, amit akár előfizetés nélkül is foghatsz az államilag támogatott dvb-t beltéri egységeddel, nehogy lemaradj a szlogenekről, rezsicsökkentés, jobban teljesítünk és tisztelet a magyaroknak.
Előttem a kép, ahogy a NAV ferihegyen Liszt Ferenc reptéren túrja a csomagokat, hogy az ebayen kínából 5 dollárért rendelt wifi detektorokat lefoglalja és a címzetteket bilincsbe verve vigye el, mert adómegkerülés céljából nemzetbiztonságot fenyegető eszközöket vásároltak. Fekete ruhás emberek próbálnak a határnál a földek mellett az árokban üvegszálat és UTP-t bevezetni, hogy drága szomszédainknál 30 EURért előfizetett korlátlan internetet osszák szét a környező falvakban. Turisták kóborolnak a határoknál, hogy némi wifire leljenek, aztán a NAV lecsap rájuk, mint adócsalókra, pedig a 10 éves Petike csak a transformerst akarta nézni a youtubeon miközben szendvicsét majszolgatta a patak partján szüleivel.
Az biztos, hogy olcsóbb lesz kurvázni, mint hd pornót tölteni….
Nem, nem a gmailes címemet használom, de ez már durva. Mostanában építette ki a digi nálunk a rendszerét és bedobtak szórólapot. Tönkrement az IKEA matracunk, 25 év garancia, cserélik, nincs gond. De… pár napja dormeo, upc és digi reklámokat látok a google adsokon. Kezdek félni…
Évekkel ezelőtt a barebone pc egyenlő volt a méregdrága értelmetlen megoldásokkal. Spéci ház, spéci alkatrészek amiket persze méregdrágán mértek. Nem olyan régen eljutottunk odáig, hogy szükségünk van az efféle termékekre, hiszen CD/DVD/BD-rom hiányában is tudunk dolgozni, illetve, ha szükségünk is van ezen médiák beolvasására akkor USB-n keresztül egy pár ezer forintos kütyüvel meg tudjuk oldani. Az adatok cipelésére pedig már egyszerűbb, olcsó és sokkal gyorsabb egy pendrive, minthogy DVD-t írjunk, no és persze a mai gyors interneteléréseknek köszönhetően az összes adatunk ott lehet bármilyen cloudban amit bárhonnan elérhetünk.
A barebone pcknek igenis van már létjogosultsága. Gondoljunk csak abba, hogy ezek az egyszerűbbnek kikiáltott készülékek egyszerűbb munkafeladatokra képesek, (játszani ne akarjunk, mert sem a táp, sem a bővíthetőség nem teszi ezt lehetővé), így jogosan eljutottunk odáig, hogy mindennapi életünkben is a munkától, az otthoni egyszerűbb dolgokig alkalmazhatjuk ezeket.
A mai barebone pck zajtalanságot, kompaktságot és alacsony fogyasztást kínálnak. És bizony a fogyasztás teljesen jogos szempont, ha tényleg csak pár excelre, wordre és némi emailezésre és internetezésre szorítkozunk. A fogyasztás nem mindegy, hogy 10 watt mindennel együtt, vagy pedig 50-80 watt, amit egy asztali normális gép elfogyaszt. A különbség egy éven belül is látványos, 200 nap x 8 óra esetén 50 watt esetén már évi 4000 ft megtakarításról beszélhetünk. Persze ez otthon egy gépnél “nem nagy” összeg, viszont 200 db irodai gép esetén már jelentős összegről lehet beszélni.
Ami a mai embernek fontos, hogy windows fusson a gépen, így valamilyen x86 jellegű termékre van szükségünk. A chipgyárak ezt felismerték és a tabletek és mobil eszközök ellen egyre jobb teljesímény / fogyasztás arányos eszközöket dobtak be, az új Atom CPU-k fogyasztása egyszerűen lenyűgöző az asztali társaikhoz mérve és az áruk sem vészes. A legjobb és legszebb elérhető készülék a Zotac ZBOX, itthon már 40.000 Ft környékén megkapjuk, USB3 ebben sincs, bővíthetőség nyista, viszont asztali nem játékra teljesen jó. A minix viszont odabaszott és infra távirányítóval ugyanezt 129 USD-ért kínálja, alig valamivel 30.000 Ft fölött.
SoC – Intel Atom Z3735F “Bay Trail” quad core processor @ 1.33 GHz (Burst freq up to 1.83 GHz) and Intel HD Graphics
System Memory – 2GB DDR3L
Storage – 32GB eMMC flash + micro SD slot
Connectivity – 10/100M Ethernet, Wi-Fi 802.11n + Bluetooth 4.0
Video Output – HDMI
Audio Output – Analog Stereo output, HDMI
USB – 2x USB 2.0
Misc – Power button, IR receiver
Power Supply – 5V/3A
Aki most töri fejét egy tvnézős vagy otthoni egyszerű gép beszerzésén annak elgondolkodtató lehet elmenni ebbe az irányba. windows 8.1 és Android is telepíthető. Bővítés USB-n keresztül a végtelenségig. Szeretnék majd kezeim közé kaparintani egyet, egy másik TV nézős masinéria is lassan érik, de addig is a H8 új firmware-re várunk ami a napokban fog végre megjelenni, alapokról újra írva:) Gondolom én, hogy ez a windowsos kütyü jobban elterjedhet itthon, mint az androidos társai, mivel a windows sokkal inkább mindenkinek kézenfekvőbb, sajnos nagyon kevés helyen érhetők el ezek garanciával értelmes áron, hiába, kicsi piac vagyunk sajnos:(
A filmből ami előre kiderül, hogy adott egy mesterséges intelligencia, valami pusztítás történt a földön és máris oda jutottunk, hogy jajj bazdmeg egy terminátor filmet rohadtul nem akarok ám megnézni. Teljesen másról van szó. A mesterséges intelligencia, csak az alap, hogy a filmet felvezessük és csak a hardware részét fogják biztosítani a későbbi eseményekhez. A film első körben az emberi lét végtelenségének lehetőségét boncolgatja, hogyan tudunk tovább élni csak a tudatunkat egy gépbe zárva megtartva a testünk nélkül. Természetesen kezek és lábak nélkül szükségünk van valamilyen kapcsolatra, ami legyen webcamera, mikrofon és internet, hogy boldogulni tudjunk a későbbi létünk folyamán.
Nyílván senki nem tudja, hogy egy számítógép adattároló képessége és sebessége kb hogyan mérhető az agyhoz, vagy mi van akkor, ha mindezekre az eszközökre a kezünk/lábunk/fülünk/szemünk nélkül akár redundánsan csatlakozunk, így egyszerre nagyon sok mindent tudunk elolvasni és nagyon sok mindent tudunk írni. Ez a filmben valósággá válik és a meg nem értett zseni tudat tovább fejlődik, kutat és fejleszt viszont az értékrendje teljesen átrendeződik. Az átrendeződésben a természetes emberi halandóság és egyéb betegségek ellen próbál küzdeni elég jó sikerekkel, viszont az így az emberiségre rászabadítható teljes megoldást kínáló mód inkább egy önmagát kinevező istenre hajaz, mintsem a világot megváltó irgalmas szamaritánusra.
Alap, hogy ilyenkor az emberiség fellép még mielőtt probléma lenne és elkezd küzdeni és harcolni az érzelmek nélkül csak a matematikára hajazó gép ellen, aki már odáig eljut, hogy szintetizálni képes saját testét. Persze a vezérlés még mindig a központi hálózatról történik, hiszen, ha a testnek a saját agyába töltené vissza magát akkor két tudat egy világban megférés hülyén nézne ki. Amúgy ez tényleg érdekes, tegyük fel, hogy osztódunk és ugyanazzal a tudattal rendelkezünk felkelés után, de onnantól kezdve már két teljesen különböző emberként éljük meg a világot, kezdjük azzal, hogy közlik velünk, hogy csak egy maradhat, akkor a két addig teljesen egyforma tudat hogyan dönti el, hogy melyik maradhat? Hasonló gondolatot éreztem a 6. napon végén, mikor Rapaport az új testében röhögve félrerúgja haldokló régi testét (ő már biztos túlélőként lép elő) viszont korábbi énje aki még nem halt meg ott szenved és küzd a túlélésért tovább.
A megvalósítás inkább CGI nagyrészt és kevés szereplős a film, viszont a kevés szereplő hatalmasat alakít. Kiváló és kedvenc színészek szerepelnek a filmben, Johnny Depp, Morgan Freeman, Rebecca Hall, Paul Bettany, Kate Mara, Cillian Murphy. A film 2 óra, de a két óra pörög és nagyon jó. Nekem iszonyatosan tetszett, nem kizárt, hogy a jövőben újranézős lesz. Színészek, ötlet, megvalósítás kiváló, engem megfogott a film, van valós mondanivalója, összesen ez 8 pont.
A belváros szívében egy hamburgerező, ami távol keleti stílusra szeretne hajazni amerikai konyhájával. Nem meglepő, hiszen a japán az európai és amerikai kultúrára szokásokra úgy tekint, mint valami elérhetetlen, magasztos dolog. Legyen kajáról, divatról, de végső soron bármiről szó a japán tinik szó szerint összepisilik (igen, fosás, hányás is benne lehet, képzeld oda nyugodtan Atis…) magukat, ha az európai vagy amerikai eredetű. A japán fiatalos kultúra keverése az amerikai dögburgerrel így nem is meglepő, izgalmas egyveleget hozhat nekünk.
Mielőtt arra számítunk, hogy egy japán (modern, cyberpunk, kisvonatos, etc) étteremben fogunk steaket zabálni már felejtsük is el. A hely inkább egy modernebb, semlegesebb western kocsma némi japán beütéssel, szóval senki ne számoljon azzal, hogy a 22. századba csöppen.
Az étlap egyszerű, csak a fantázia nevek mögé kell olvasni, hogy tudjuk mit szeretnénk enni. Hús és hús amit persze el is várok. Előételnek gigacsípős szárnyak, fő ételnek pedig egy szép duplát kell kérni. Hamburgert nehéz jól készíteni, a pogácsa nem eshet szét, de nem is lehet cipőtalp, ugyanakkor az átsülés mértékére is vigyázni kell, nem lehet giga kérges és belül nyers, mert attól még harapás közben forgácsolódik és szétesik. Itt a balanszot elég jól sikerült elkapni és nagyon jól fűszerezett burgert készítettek. A hús minősége és a pogácsa elkészítése is elsőosztályú volt, le a kalappal. Az ízvilág és az ételek teljesen rendben vannak, a körítés és a hangulat lehetne kicsit japánosabb, elvégre Európában már megszoktuk a hamburgeres steakhouse jellegű éttermeket, inkább több japán dekorációra lenne szükség, és nem feltétlen a klasszikus dekorációban kell gondolkodni, hanem a mangás erősítéssel lehetne jobb hangulatot varázsolni. Beteg látogatóknak külön hentai szobával.
Összességében tetszett, de nem mondom azt, hogy gyakran vissza fogok térni, mert a belváros miatt a parkolás szívás és árban azért máshol is lehet ilyen ételt fogyasztani, az étterem hangulata az ami nekem ront a teljes összképen. Egyszer már jó volna egy olyan késdobáló, mint Ratz kocsmája.
Minden évben születnek nagyon jó Lego tervek amikre lehet szavazni online és egy kritikus mennyiségű szavazat alapján még elképzelhető, hogy a megálmodott mű kikerül a valós életbe. A the big bang theoryról is készülhet Lego csomag amiben úgy néz ki, hogy Sheldon és Leonard nagyszobáját és a szereplőket vásárolhatjuk meg. A szuperhősök mellett elképzelhető, hogy ilyen népszerű sorozatokkal folytatnák a repertoárt. Dísznek jó, mert nem hiszem, hogy a 6-10 éves célközönséget próbálják valójában ezzel megcélozni, új vitrineket kell vegyek…