https://cubik.com.tw/vpn/
rulururu

post úti kalauz: velence

August 24th, 2015

Filed under: Kirándulás — AndrewBoy @ 11:27 am

Előfordul, hogy az ember hirtelen ötlettől vezérelve valahol kiköt és szeretné kellemesen eltölteni az időt. A tengerpartos döglés helyett döntöttünk úgy, hogy a rosszabb idő miatt megnézzük Velencét. Nekem emlékeimben egy büdös, halszagú és nyirkos város élt, nagy tömeggel és drága éttermekkel. Persze ezt nehéz elmagyarázni másnak, mikor a tévében annyi minden szépet és jót mondanak róla és persze a történelem, csak nem lehet hazugság az egész. No persze hozzátartozik, hogy teljesen józanul és nappal még nem voltam Velencében és most jött el az idő, hogy szimpla hétköznapi turistaként én is megtekintsem.

Pár évvel ezelőtt még gondban lettem volna, hogy miként közelítsük meg, autó az adott, de sziget lévén lehet -e ott parkolni és az egyéb mennyibe kerül és onnan hogy jutok be kérdések is felmerülnek. Azért most már bátrabb az ember, elég felcsapni a googlet és azonnal kiderül mindenről, hogy mi is valójában. Jó dolog az, hogy a kedves látogatók, szolgáltatást igénybe vevők leírhatják véleményüket és szerencsére le is írják a véleményüket. De beszélhetünk a tripadviseorról, vagy a booking.com-ról és még persze sorolhatnánk napestig a megfelelő programokat. Én csak annyit vertem be a googlebe, hogy parkolás Velencében és mivel már Olaszországban voltunk így a kis okos asszisztensem nem akart Agárdig visszanavigálni, hanem megmutatta, hogy milyen lehetőségek közül lehet választani. A választások bősége nem zavart össze, összesen 5 parkoló jött fel amelyek alkalmasak arra, hogy tömegével fogadják a turistákat. Lehetőség lett volna még a parton megállni és onnan vonatozni, de az akkora időkiesést okoz és pénzben a végén kb ugyanott vagyunk, hogy a szigeten lévő parkolók közt kezdtem el keresgélni. És itt nem az ár volt a lényeg, egy napra 21 vagy 28 helyi pénz, gyakorlatilag mindegy, kényelmesen akarok menni és nem szopni 2 órát a parkolással. Nézegetve a véleményeket így a Tronchetto parkoló mellett döntöttünk ahová egyszerű bejutni és egyszerű kijutni. Kis vasút megy be a Róma térre ahol meg is csodálhattuk a város közepéhez közel álló parkolóba való autósok ideges várakozását, mert csak a dudálás ment és a forgalom percekig nem mozdult, se ki, se be. A parkoló így teljesen pozitív volt.

IMAG8524

Maga a város, most mit mondjak? Szép, szép, de azért sok házra ráférne a felújítás, sok a gagyit áruló utcai árus, párban dolgoznak, nézik, hogy mikor jön a rendőr és akkor futnak. Minden üzletben made in italy, meg handmade, meg minden egyedi, aztán persze ugyanazt a gagyit minden üzletben megkapni, talán csak a made in china felirat hiányzik a dolgokról. Érdekes persze, hogy minél távolabb megyünk a központtól annál olcsóbbak ezek az üzletek, a “kijárat” közelében már 50%-s áron is vásárolhatunk csecsebecséket és filléres dolgokat. A belvárosban persze az üzletek nagy része már nem a klasszikus arab bazárról szól, hanem a méregdrága üzletekről és drágább éttermekről. A kajával is ez a helyzet, a bejárat közelében sok a szeletes pizza, gyros, kebab és egyéb streetfood, aztán megyünk át a normálisabb és persze hatványozottan drágább éttermekig. Nem mesze a San Marco tértől még 2 helyi egységért mérték a kávét a 8 pénzű pizza után, aztán a San Marco téren ez a kávé a tengerparttal szemben már 5 EUR ért indult a turisták után.

IMAG8517

A tömeg a központig elviselhető, utána jön az, hogy emberhányinger, iszonyatos mennyiségű ember, a fő teret nagyon sok helyről lehet megközelíteni és mindenki ott akar fotózni, templomba menni, gondolázni és mindent amit ott lehet csinálni, a fő téren kívül már nincs nagy tömeg, csak a vékony kis utcákban van néha kis tumultus, ahol egymás mellett csak 2-3 ember fér el. De még mindig ott tartok, hogy nagyon sok az ember, azt mondják, hogy december vagy január az a hónap mikor kevesen vannak, lehet akkor tényleg érdemes lenne visszamenni pár napra és úgy rendesen körülnézni, mert ez alatt az 5-6 óra alatt annyi mindent nem látott az ember és csak 3-4 kötelező elemet sikerült megnézni. Tetszeni tetszik, de aki nem bírja a tömeget, annak biztosan ott van a wiki, google és megannyi natgeo vagy discovery film amik Velencéről szólnak.

IMAG8521

Nem kötelező családi programként valószínűleg nem mennék újra, aztán ki tudja….

No Comments

No comments yet.

RSS feed for comments on this post. TrackBack URI

Sorry, the comment form is closed at this time.

ruldrurd
Dadaamazon bike seat
© AndrewBoy's Blog , Desinged by Stealth Settings
Entries (RSS) and Comments (RSS)