https://cubik.com.tw/vpn/
rulururu

post chernobyl

June 4th, 2019

Filed under: Kirándulás,Mozi — AndrewBoy @ 5:12 am

Hát van már több, mint tíz éve mikor volt egy Csernobilos felfutásunk a fiúkkal, hogy milyen lenne kimenni megnézni. Már utána is jártunk a dolgoknak, vonat, repülő, autó, kijevi szállás, túravezetés és árban sem volt vészes. Sajna az egyéb elfoglaltságok közbe szóltak és ugye ahogy lenni szokott a család akkoriban nem támogatta, na nem mintha most támogatná. A témában olvastam már sokat, játszottam már sok játékkal, így mindig is érdekelt mindenféle megvilágítása a történetnek. Mikor beharangozták az HBO sorozatát akkor az orosz műsorszolgáltatók rögtön megkontrázták egy sokkal komolyabb és igazabb film készítésével. Hát kíváncsi leszek, hogy mi lesz azzal a filmmel, de szerintem majd szépen lassan a feledés homályába fog merülni. De most koncentráljunk erre a mini-sorozatra. Nehéz lenne, most minden momentumon végig menni, hogy az igazából nem is így, de nem is úgy volt, hanem így volt. Sosem fogjuk megtudni, hogy pontosan hogyan volt, aki érti a dolgok ok okozati összefüggését és tisztában van ezekkel, na ő, ki tudja következtetni, hogy valójában hogyan történhetett. Nyilván a bécsi jelentést követő “vallomásokból” sem derülhet ki minden, ahogy valójában tényleg évekig nem ismerték el, hogy ki és hogyan is hibázott.

Egyetlen egy tárgyi, személyi tévedés van a filmben, de erre a végén magyarázatot kapunk, Ulana Khomyuk szerepe kitalált, nem létező szereplő. Ő reprezentálja azokat a tudósokat akik dolgoztak a probléma megoldásán, csak ugye a sorozatba berakni 20 egyetem 400 professzorát egészen nehéz lett volna. A szereplőgárda zseniális, mindenkinek hiteles a szerepe. Következtetést a sorozat levon, de nagyon óvatosan, de persze mindenképpen az derül ki, hogy a nagy CCCP tudott már előre a hiba lehetőségről és mégis eltusolták az egésszet, nehogy bárki azt mondja, hogy ők töketetlenek a témában. Az ott dolgozók viselkedése és hozzáállása a témához így eggyel hátrébb sorolódik és már őket is áldozatnak látjuk. A sorozat nagyon jól épül fel, szépen megyünk végig a történetben. A helyek, járművek és minden ami oda tartozik tényleg nagyjából stimmel az akkori viszonyokhoz. Most mindenféle politikai és egyéb nyilatkozatoktól mentesen a sorozat megvalósítása remekül sikerült és tényleg bárki megértheti, hogy nagyjából mi is történhetett és van -e értelme félni a jövőben egy hasonló katasztrófától (nincs). Nekem nagyon tetszett, mondhatnám, hogy várom a folytatást, de ugye a történetnek vége van. (Szerencsére).

No Comments

No comments yet.

RSS feed for comments on this post. TrackBack URI

Sorry, the comment form is closed at this time.

ruldrurd
Dadaamazon bike seat
© AndrewBoy's Blog , Desinged by Stealth Settings
Entries (RSS) and Comments (RSS)