https://cubik.com.tw/vpn/
rulururu

post terminator – genisys

July 21st, 2015

Filed under: Mozi — AndrewBoy @ 3:38 pm

Valamikor még a ’90-s évek közepén ment a pletykálgatás, hogy milyen lehet majd vajon az új Terminátor film, a jövőben fog -e játszódni, vagy a jelenben fog -e játszódni, milyen poénok és beszólások lesznek benne, no és persze milyen lesz a történet, hogy alakul az emberiség sorsa, elkerülhetjük -e a végzetünket? Az öntudatra ébredésből a második rész volt az überalles, az első rész ugye szenzációs lett, de a második tényleg etalon, a harmadikat megnéztük, mert azt mondtuk, hogy swarci benne lesz és biztos jópofa a történet és elértük az elmegy kategóriát. Utána jött a negyedik rész, na ez volt az ú bazdmeg, persze, technikailag, zeneileg, képvilágilag egy gagyi CGI Swarcival olyan felemás világot teremtettek amit nem nevezhetnénk igazán egy méltó folytatásnak. Jó tudjuk, Swarci kormányzó volt és nem vállalhatta a szerepet, a studió pedig kaszálni akart. Közben volt még 2 évad sorozatunk ami, hogy is mondjam, hát elment, rágcsálni jó volt, de semmi komoly.

swarc

Namost megjöttünk az új részhez, Swarci keményen nyomja az ipart. A történetről tényleg nem érdemes beszélni, játszódunk a jövőben, aztán a jelenben aztán a közeljövőben. Lényeg, hogy Swarci mindent visz, nem szabad a történet részletein lerágódni. Az emberiség győzelmet arat a jövőben, Connor visszaküldi Reeset a múltba, hogy anyját meghágja az első Terminátor elleni küzdelmek közepette. Valahol itt csatlakozunk be, megy a csihipuhi, az időkimozdítót pedig pont birtokba veszik. No persze a Skynet nem annyira gyenge fickó, hogy ezt csak úgy engedje, így Reese időutazása közben történik valami Connorral. Visszaérkezik Reese a jövőből, de előtte még Swarci jött ugye vissza akit még a Skynet küldött a Hollywood Observatoryhoz ahol az első nyitókocka, hogy a punkokat lerendezi ellenséges gép barátunk. Itt már valami bűzlött, a fiatal Swarci gépet megtámadja egy kicsit idősebb Swarci gép és a bunyóból az idősebbik kerül ki, egy olyan terminátor aki már korábban ott volt. Aztán Reese is megjelenik és Connor néni felveszi őt mikor találkozik egy T1000 típusú terminátorral a sikátorban az eredeti rendőrségi menekülős jelenet helyett.

A történet elején már van rögtön 3 terminátorunk akiket persze lerendez Reese, Connor és az öregebb Swarci barátunk. Aztán hirtelen előreugrunk egy picit az időben és Swarcink már a mostanság ismert korunk béli nagypapa akit Connor csak papinak szólít. És igen, vannak szövegek és vannak helyzetet és olyan váratlan események ami alapján az egész film egy jól nézhető, nulla állással rendelkező kemény akció vígjáték lesz. Swarci viszi ez az egész filmet és ebben nagyon nagy szerepet kap az, hogy az első két részre nagyon alaposan építkeznek, talán teljesen szándékosan nem említik a harmadik és negyedik rész eseményeit, mondjuk idővonalban azok ki sem jönnének, de ezzel így nincs hiba. Fontos, hogy látványban, hangban a film nagyon odaver, nem spóroltak a CGI-al és nem spóroltak a kaszkadőrökkel sem. Frappánsan és keményen van minden jelenet megrendezve. Ez a film tipikusan az amit a főszereplő visz el 50%-ban. Igen, a mai fiatalságnak Swarci nem mond sokat, nekik már nem ő a VHS hős, nem ő a Conan, vagy Matrix, vagy akár Dutch. Az előző filmet még, ha látták is és azt tartják etalonnak, hát ezt akkor nem fogják élvezni. Ugye nem értik a visszatekintéseket és a poénok nagy részét sem. És azt sem értik, hogy egy nagypapa korabeli pocakosodó megereszkedett bicepszű harcos miként lehetne tényleg a terminátor.

A másik oldalt pedig ott van egy teljesen új terminátor forma, valami humán – gép ötvözet meg valami nem is tudom elbaszott nanotechnikás szar, no persze őt kell legyőzni, mert ő lesz maga a Skynet. De erről többet nem, mert akkor már tényleg kiderül minden. Mondanom sem kell, hogy hőseink nagy önfeláldozások árán, de megállították a Skynetet, nekem van egy következő rész szag a történetben, remélem lesz és remélem Swarci vállalja. A film nekem nagyon tetszett, csak azért nem 10 pont, mert a mellékszereplők pocsékok voltak és nem volt benne annyi retró amennyit én elvártam volna. Legyen 8 pont. Tetszett, újra fogom nézni:)

No Comments

No comments yet.

RSS feed for comments on this post. TrackBack URI

Sorry, the comment form is closed at this time.

ruldrurd
Dadaamazon bike seat
© AndrewBoy's Blog , Desinged by Stealth Settings
Entries (RSS) and Comments (RSS)