Mindenki ismeri a hegylakó történetet így vagy úgy. A tét az örök lét, de csak egy maradhat. Vonatkoztassunk el attól, hogy az orvostudomány jelenlegi álláspontja szerint mindenki halálra van ítélve. Tulajdonképpen az élet egy nemi úton terjedő halálos betegség. Tegyük fel, hogy életünk legszebb éveiben megmaradunk örökké egészségesnek és halhatatlannak.

Ha úgy nézem, csak egy dologtól félek, az pedig a halál. Kerek perec nem hiszek istenben, istenekben és egyéb bálványokban és kész. Nem ragozom miért, ez van. Pont. Mindig is érdekelt a csillagászat, a tudomány, a fizika és a matematika. Persze nem úgy, hogy a relativitás elméletet én most meg is tudom cáfolni, de (szerintem) értem, hogy mi és miért van. Bámulatos az univerzum, a léte, a mérete és a végtelen lehetőség amit előlünk még elrejt. Szeretném látni, hogy a következő 50-100-1000 évben hova fejlődünk tovább. Tudunk -e vajon proton ágyús űrhajót készíteni és fénysebesség közelével a gamma hullámokon lovagolva eljutni más naprendszerekig. A relativitás szerint az út nem is tartana sokáig, csak a földről nézve. Vagyis mire visszatérünk élő általunk addig ismert rokon már nem lesz. Nekünk pedig az út csak pár hónapig/évig tartana.

Az univerzum léptéke nem mérhető emberöltőkben. A legtávolabbi kvazároktól, az általunk látható univerzum pereme 10⁵³ méter, a fény 10²⁶ métert tesz meg, ami fényévben kifejezve azt jelenti, hogy 10¹⁰ ideig utazik a fény. Normál emberi léptékben ez felfoghatatlan. Akkor a végtelenre mit is lehetne mondani?

Fogjunk egy hyper kockát, képzeljük el 4 dimenzióban. Minden dimenzióban az összes él egymáshoz képest 90 fokot zár be. (a 3D-s vetületnél persze más a helyzet, de képzeljük el ezt 4D-ben). Ha sikerült elképzelni, mint alap esetet, akkor ugye látjuk, hogy mindenhonnan 90 fok a kocka, bárhonnan is nézzük. Feltételezhetjük, hogy az univerzum 4 dimenziós, az elméleti tágulás miatt viszont mindenhonnan az látszik, hogy minden galaxis mindegyiktől távolodik.

Képzeljük el azt a vörösóriás csillagot amelynek átmérője nagyobb mint a jupiter pályája. Mi történik, mikor egy ilyen csillag a hatalmas tömegével összeomlik? A millió erősségű G erő mikor összerántja az egészet egy gombostű fejbe, már milliárd erősségű lesz és hajlítja a fényt. Olyan dolgok ezek amiket látni nem nagyon fogunk rövid életünkben, ezért is megérné örökké élni. A tanulás folyamatos lehetősége, a felfedezés öröme. Lehetséges, hogy féreglyukakkal tudunk majd utazni, teret görbíteni, bármit csinálni. Csak nekem a bajom, hogy ez a következő 50 évben biztosan nem valósul meg, és akkor magamnak még sokat is adtam.

Szóval az örök élet sok lehetőséget rejt magában, nyugodt és biztos folyamatos tanulással kecsegtetve. Persze életfogytiglanra ne ítéljenek minket, mert az már kellemetlen lenne

Az éremnek meg van a másik oldala is. Mindenkit túlélni? 500 év alatt elveszíteni 100-200 közeli embert? Szerintem ezt nem lehetne elviselni. Egyedül remeteként visszahúzódva élni, magányosan pedig nincs értelme. Az élet nevű játékot csak multiban érdemes nyomni…

A játszótársam, mondd, akarsz-e lenni,
akarsz-e mindig, mindig játszani,
akarsz-e együtt a sötétbe menni,
gyerekszívvel fontosanak látszani,
nagykomolyan az asztalfőre ülni,
borból-vízből mértékkel tölteni,
gyöngyöt dobálni, semminek örülni,
sóhajtva rossz ruhákat ölteni?
Akarsz-e játszani mindent, mi élet,
havas telet és hosszú-hosszú őszt,
lehet-e némán teát inni véled,
rubin-teát és sárga páragőzt?
Akarsz-e teljes, tiszta szívvel élni,
hallgatni hosszan, néha-néha félni,
hogy a körúton járkál a november,
ez utcaseprő, szegény, beteg ember,
ki fütyürész az ablakunk alatt?
Akarsz játszani kígyót, madarat,
hosszú utazást, vonatot, hajót,
karácsonyt, álmot, mindenféle jót?
Akarsz játszani boldog szeretőt,
színlelni sírást, cifra temetőt?
Akarsz-e élni, élni mindörökkön,
játékban élni, mely valóra vált?
Virágok közt feküdni lenn a földön,
s akarsz, akarsz-e játszani halált?

Kosztolányi Dezső: Akarsz -e játszani