edge of darkness
March 19th, 2010
Gibsonos filmet régen láttunk már moziban, most itt volt a lehetőség és megnéztük. A trailert nem láttam, csak úgy találomra beültünk. A történet az első tíz perc után rákoncentrálódik a lényegre, Gibson lányát megölik. És itt veszi elő Gibson a klisés alakításait és kezd neki a nyomozásba, hogy bosszút álljon a lányán. Klasszikusan a magányos szótlan megingathatatlan hős figuráját nyomja. De nem hoz semmi extrát. Nincs kiemelkedő alakítás, nincs semmi olyan ami miatt Gibsonra vagy magára a filmre úgy fogok gondolni, hogy igen, ez milyen ütős volt és milyen jó lenne még egyszer megnézni a filmet. Ez el fog maradni.
A filmben a szereposztások már ránézésre látszanak, lehet látni ki a jó és a rossz fiú és lehet tudni, hogy kb ki mikor fog meghalni. A csendes igazságtevő Winstone hozza a várt figurát, de itt is, semmi extra. A történetben alig van pörgés, de mégis kapkodós az egész, nem kapunk elég háttérinformációt. Nem látszik, hogy most pontosan az illetővel mi történt, így bármit odaképzelhetünk. Igazából a végén még az sem derül ki, hogy most akkor mi is történt, a nagy leleplezésből is csak morzsákat kapunk. A sztory iszonyat gyenge, bosszú a lányomért és megyek előre hentelni. De még a hentelés is gyenge kifejezés. Az akció részek vérszegények, semmi adrenalin, vagy ülésberagasztó jelenetek. Vártam volna egy Taken jellegű hentet, vagy akár egy Nico-t. Itt a gyenge akciót egy szövevényes sztorival akarták megspékelni ami viszont szerintem nem sikerült. Egynek tényleg elment. Szerintem a közepest sem érdemli meg.