A fényről tudjuk, hogy mennyivel megy vákumban, hogyan tudunk fényt csiholni, tudjuk hogyan kell lelassítani és már azt is tudjuk hogyan kell megállítani, ha akár csak egy másodpercre is, de már tudjuk. A korábbi utazós posztokban normál körülmények között vizsgáltam annak a lehetőségét, hogy egy közeli rendszerbe eljussunk. Alább adott egy “nearby” csillagtérkép itt válogathatunk kedvünkre, hogy hová szeretnénk menni, de láthatjuk, hogy amúgy minden rohadt messze van. De lehet lassan a google latitude “még ennyi km a holdig” részét átírhatjuk “még ennyi fényév az andromédáig”.

Talán a legegyszerűbb módszer a teret meggörbítve utazni. Hogyan lehet a teret meggörbíteni? Sokszor hallani, hogy a fény sem tud a feketelyukak vonzásától elszabadulni és a feketelyukak elgörbítik a fényt. Ez hibás, mert a fény nem görbül el, hanem a téridő görbül. A fény a saját téridejében egyenesen megy. Lényegében, mint amikor a főútvonalon haladunk egyenesen előre. És ha a főútvonal kanyarodik, akkor a külső szemlélő azt látja, hogy elkanyarodik az autó az úton. Mi pedig “egyenesen” megyünk a főútvonalon. Tulajdonképpen a fénnyel is ez történik, megy előre töretlenül, de a megváltozott téridő miatt, mi úgy látjuk, hogy elgörbül, eltér és közelít az objektum felé. A tér görbülhet, ezt tudjuk, látjuk és halljuk is. A folyamatos háttérzaj amit kapunk az a nyilas csillagképből jön, ott pedig a Tejút közepe van. Látni rendes optikával nem lehet, de hallani és nem látható hullámhosszon vizsgálni csodálatosan lehet az objektumot. Már több, mint tíz éve annak, hogy bebizonyították, hogy a galaxisunk közepén egy megtermett feketelyuk figyel. Az objektumot körbeeső csillagok sebessége brutális, van amelyik eléri a 16 millió km / h-s sebességet. Tehát a feketelyukak igen is léteznek. Vizsgálatuk azomban nem egyszerű, Hawking sugárzást még nem érzékeltük, és az eseményhorizontot sem sikerült megfigyelni hogy Susskindnak igaza van -e a húr elmélettel kapcsolatban. Amit nagyjából tudhatunk, hogy az eseményhorizonton áteső tárgy menthetetlenül megsemmisül a hatalmas gravitációs erő miatt. A téridő torzulása miatt az eseményhorizonton áteső akármit megfagyni látjuk, érintetlennek tűnik. Valójában már régen megsemmisült. A húr elmélet itt a hologram effektussal magyarázza tovább a rezgések alapján előkerülő újabb kivetüléseket láthatjuk az eseményhorizonton. Ami az él-nem él paradoxont oldja meg, azt tudjuk, hogy nem él az illető, ha egy emberről volt szó persze.

Az Einstein-Rosen féreglyuk vagy Podolszkij paradoxon azt bizonyítja, hogy féreglyukat márpedig lehet létrehozni. A féreglyuk két vége és maga a féreglyuk is módosítja a téridőt. Ugyanúgy kell beszélnünk eseményhorizontról és szingularitásról. A nagy kérdés az, hogy a téridő ilyen esetben hogyan torzul, egységnyi térfogat egységnyi térfogat marad -e, vagy pedig összenyomódik? Ha bármilyen torzulás lép fel, azt valószínűleg az ember nem élné túl. A fény az biztosan átmenne vagy bármilyen más tiszta energia egy féreglyukon. Rádió hullám, fény, lézer és lehetne még ragozni. Tehát még ez a technika is várat magára, a Csillagkapu rajongók legnagyobb bánatára:)