https://cubik.com.tw/vpn/
rulururu

post filmtúra

August 15th, 2011

Filed under: IT,Mozi,News,Oldies — AndrewBoy @ 2:34 pm

Vége a sorozatoknak, lementek az évadok, tényleg itt a nyár. Persze lehet ennek örülni is és nem is. Augusztusra mondtak sok jó filmet és van pár nézhető sorozat is, illetve lehet ismételni. Mozi terén mostanában túl nagy esemény nem történt, nemrég megnéztük a karibtengerkalózos filmet és a harry potter befejező részét. A karibtenger kalózos nekem már sok volt, igazán székvakaró, szép volt, jó volt, pár humor, de hosszútávon nem tudott lekötni és pár hét távlatából már a sztorira sem tudok visszaemlékezni.

Ennél inkább sokkal érdekesebb volt a harry potter befejező része. Hasonlítanám ezt a film sorozatot valamilyen szinten egy smallvillehez. Mindkét filmben megtalálható a generáció felnövése, a HP végig iskolában játszódik, a smallvillenek csak az eleje. Mindkét esetben ott van a szuperhős aki tudását lassan fedezi fel, a jó fiú, aki a légynek sem tudna ártani és csak a világ megmentésére koncentrál és tudja, hogy valami nagy feladata van a világon, lehet még önmagát is fel kell áldoznia (a HPben és a smallvilleben is csak a legvégén van ezzel szembesülés). Nekem a HP a filmsorozat legelején nem tűnt egy pörgős akció dús műnek, tényleg kisiskolások köré írt történet, az ő korosztályuknak is szól és most az a korosztály felnőtt annyira, hogy már egy ilyen HP-t is tudjon ugyanúgy értékelni. A smallville eleje – vége végigkíséri nagyjából az én korosztályomat, pár évvel fiatalabb csak a smallville csapata a képernyőn (valójában idősebb a banda 4-5 évvel, mint amit eljátszottak) és így a smallvilleben azok a hétköznapi dolgok jöttek elő ami nekem érdekes, a HP problémái már nem az én korosztályommal foglalkozott, így az első részek nem tudtak lekötni, számomra tényleg gyermeteg mese. Viszont az utolsó 2 rész gondolatvilága már közelebb állt hozzám és számomra érthetőbb problémákat mutatott be. Tény, hogy a színészi gárda is nagyon sokat fejlődött, de maga a történet már több embert, a felnőtteket is normálisabban meg tudja szólítani. Nagyobb durranás lett volna a részemről, ha az egész sztori mondjuk 17-18 éves korban kezdődik, akkor biztosan végig izgultam volna az összes részt.

Megtekintést érdemelt még amerika kapitány is. Aki nem olvasta a képregényt annak sokat nem mond. De aki imádta a Wolfeinstein 3D-t, a Speart, az RTCW-t és az új Wolfeinsteint, annak ez kötelező darab. Ugyanaz a feeling, kibaszott jó mozi. Kicsit több humort nyomtam volna bele, de itt minden olyan aminek lennie kell. Szóval lehet, hogy a hétvégén egy új Wolfeinstein végigjátszás lesz, persze brutál módba. A folytatás viszont már feledteti velünk ezt a világot, mert a százados úr a jelenben ébred fel sajnos. De így is rejt hatalmas lehetőségeket és ötleteket, tényleg várom.

No Comments

No comments yet.

RSS feed for comments on this post. TrackBack URI

Sorry, the comment form is closed at this time.

ruldrurd
Dadaamazon bike seat
© AndrewBoy's Blog , Desinged by Stealth Settings
Entries (RSS) and Comments (RSS)