touchdown in LAX
July 20th, 2007
Este 6ra kimentünk a reptérre, valamikor 9 kor indult a gép, semmi dolgunk nem volt csak besétálni a gatehez, mert már a checkin is lezajlott tegnap délelőtt. Kicsit vásárolgattunk ezt azt, de semmi komolyat, már inkább azt vártuk, hogy végre érjünk oda. Beszálltunk a gépbe cca. fél órás késéssel. Már itt idegrohamot kaptam. A gép aztán még várt a gatenél egy órát és utána indult a kifutóra. Ekkor elvesztettem a fonalat és elaludtam. Arra ébredtem, hogy meleg van, mert lekapcsolták a légkondit, már a kifutón álltunk egy órája. Hát ez kurva jó. Legalább aludtam. Asszony persze nem és már idegrohamot kapott, hogy mikor indulunk már végre el, aztán elindultunk. Reggel 2kor pedig leszálltunk. Csodák csodájára a csomagunk ott volt a többi csomag között, bár gondolom már egy napja ott várt minket. Ezzel nem volt gond.
Irány az autóbérlés, rutinosan a buszmegállóban vártunk, majd jött a busz ami elvitt minket az autóbérlő telephelyre. Az autó meg is volt, a foglalás érvényes volt, az, hogy egy nappal később vettük át az autót nem volt gond, megkaptuk ettől függetlenül ugyanazzal a kedvezményes napi tarifával. De ekkor jött a nyűg, hiába mutogatom a szép jogosítványomat, mert a néni nem akarja elfogadni. Nincs benne a könyvben a régi magyar jogsi. Még jó, hogy asszony hozott jogsit, mert azzal odaadták az autót. Fél óra hajnali vezetgetés után megérkeztünk a belvárosba, rutin, úgy bementek az egyirányú utcába, hogy öröm volt nézni:) De nem volt közeg a helyszínen. Elfoglaltuk a szállást, még volt egy apró keveredés, de megoldottuk.
Reggel 10-11 körül sikerült felkelni, na irány a part, Santa Monica. Rutintalanul sikerült a valahogy feljutni a freewayre, amit nem kellett volna, de némi dugózás után megérkeztünk, autó lerak, 8 USD parkolás??? Hát ezt hogy gondoltátok? Igen, megemelték pár éve, mert egyre többen jönnek. Ez van, séta a parton, venice, oda-vissza, majd 3rd street, kis 2nd street mall látogatás, öblítés egy jó burger kinggel, aztán irány az autóhoz visszapakolni, majd séta tovább. Kaja a mólón a mexikóiban. Jó nap volt, eltelt, holnap megyünk disney landbe (ez már nem reloaded, hanem revolution…) Talán kibírom mégegyszer.