Reggel 4:50 – ébreszt a mobil, valami fürdés féle után Saimonsaiszel sikerül elindulni kb 5:20kor. Találkozunk még pár cimborával a FordFocus klubból, majd irány a szolnoki Cora parkoló. Nyitás 8:00kor, megtámadjuk az energiaitalos pultot. Az egész héten tartó napi pár órás alvás már látszik az emberen – tíz éve még a 72 óra alvás nélkül is röhögve volt meg – így némi bomba készhezvétel után sikerült felébredni.

Megérkezve a helikopterbázisra egy régi Ikarusz buszra tereltek minket, onnan pedig bementünk a bázisra, majd pedig bevezényeltek minket egy előadó terembe. Itt megtudtuk, hogy mivel foglalkozik a bázis. Lényegében – mivel béke idő van – gyakorlatozás és speciális mentésekben vesznek részt, 24 órás készültségben 2 csapatszálító Mi-17-s helikopterrel. A Mi-24-s helikopter is használatban van, ezzel gyakorlatozás zajlik, persze mást nem tudnak vele csinálni, unalomból sem lehet a 12,7mm-s vagy éppen a bivajbaszó 30mm-s golyószórót cibálni. A bázison van meterológiai állomás, itt ledöbbentem, szedett vedett PC-k, régi DTK-k és egy frissebb HP gép volt, CRT monitorokkal és pár TFT-vel, Windows oprendszerrel és valami saját sw-vel. Őszintén? Valami komolyabbra számítottam.

A reptéren persze megnézhettük a csapatszállítót és a gyilkos Mi-24-t. Ez volt igazán a lényeg, brutális monstrumok, 20-25 éves darabok, de tökéletes állapotban. A Mi-24 gázturbinája egyenként 2250 LE, ebből kettő van neki, finom használat mellett percenként 35 liter kerozint zabál meg. Nem kívánom felsorolni, hogy milyen rakéták szerelhetőek fel és miket bír pontosan a helikopter, google segít ebben bárkinek.

A gépek persze amikbe bemászhattunk már leszerelt darabok voltak. Kívülről elég szűk kis kabinnak tűnt a pilóta fülke, de bemászva és leülve már kényelmesen el lehetett férni. Kicsit jó érzés volt látni mindent ciril betűvel, a főbb gombokat rögtön meg lehetett találni, mint pl a bombák és fegyverek kibiztosítása és a tűzgombok. Gondolnánk, hogy az orosz technika mennyire szegényes lehet, és hogyan állna meg egy ilyen gép egy Apache-csal szemben, de rögtön rá kellett jönni, hogy ezek a jószágok nagyon komoly gépezetek voltak és még most is azok. A golyószóró kezelésére kialakított célzó rendszer és a rakétakilövő és célzórendszer finomsága lenyűgöző és iszonyatosan egyszerű, nincs túlbonyolítva. A rakéta rendszerbe az ember belepillant, megnézi magának a célt, kilövi a rakétát és a folyamatosan célratartja a célzót, a rakéta pedig a radar segítségével célba talál. Semmilyen számítógépes vagy GPS vagy célmegfestéses módszer nélkül egyszerűen kezelve lehetett a távolból osztani. A normál nem irányított rakéták kilövésénél pedig a gravitáció és a célzó segítségével lehetett célbajuttatni az ajándékcsomagokat. Ilyen gépeket használtak Afganisztánban és láthattunk a Ramboban is, persze Sly minden gond nélkül futkározott a percenként 600 lőszert lőni képes forgócsöves 12,7-mm-s golyószóró elől, amivel szerintem párszáz méterre elég konkrétan lehet osztani (szó szerint) az ellent.

A napot pedig a múzeumban zártuk, ahol régebbi gépcsodákat tekinhettünk meg. Egy IL-18-s Malév gép is ki volt állítva. Az utastér a mai gépekhez képest brutálisan tágas. A folyosó több mint egy méter széles! Az ülések előtt van legalább 80 centi hely! Továbbá találtunk egy Gatling rendszerű (forgócsöves), !!!30!!! mm-s golyószórót is (MiG-29).

Lényeg, hogy nagyon jól éreztük magunkat és nagyon színvonalas volt az előadás és az összes program!

A kaja pedig kiváló volt! Köszönet a szép napért.

Saimonsais jóvoltából a saját képek itt. A további képeket pedig itt találjátok meg.