a skystalker jelenti
February 22nd, 2012
Napnyugta után fokozatosan megfigyelhető lesz mától a merkúr. A nap után nyugszik picivel, a nyugati égen lehet a nyugvó holdtól délre megtalálni. Fentebb a vénusz a legfényesebb az égbolton, ő sokáig megfigyelhető. Talán érdemes egy finom szűrőt használni, mert nagyon vakító. A jupiter a nyári fényességéből jelentősen veszített, így kényelmesebb megfigyelni már. A vénusztól fentebb található. Kb éjfélig látszik. Este tízkor lapozhatunk egy nagyot és a keleti égbolton a mars ragyogását figyelhetjük meg, eltéveszthetetlenül fényes. Távcső nélkül is látszik, hogy vörös a vörös bolygó. Erős nagyításnál több felhszíni képet látunk, mint a vénuszról (fényes és felhős). A szaturnusz sokkal később kell, valamikor hajnal előtt. Talán még nem éri megvárni, nyár közepéig gyönyörködhetünk majd benne. Az uránuszt már lekéstük, nagyon gyorsan nyugszik napnyugta után. A neptunusz pedig pedig a nap mögött van. De sebaj, hamar utolérjük, úgyis lassan mozog, mindkét külső gázbolygót hamarosan ismét csodálhatjuk. Viszont nagyon jó alkalom nyílik arra, hogy a 3 kőzet bolgyót egy este vizsgáljuk meg. Azt azért ne felejtsük el, hogy a merkúr és a mars méretben bőven elmarad a föld és a vénusz mögött. Lentebb két kép, az első a messenger képe, ahogy a merkúr pályájáról fényképezi a föld – hold rendszert (a kép ne tévesszen meg senkit, a hold már nagyjából a föld előtt van, nem mellette) és a második pedig a szaturnusz mellől készült amit a cassini küldött haza. (jobb felül a halovány kis pötty a föld) A harmadik kép pedig a valós arányokat tükrözi méretben és távolságban, a teljes képen egy pixel 500km-nek felel meg. A kép a wikipédiáról van.