dömping..
September 16th, 2012
Vége a nyárnak, megkérkeztek a mozikba az értelmesebb filmek is. Az értelmesebb alatt inkább azt értem, nézhető, egyszer, talán kétszer, vagy egy vasárnap délutáni retek klubos alváshoz is majd évekkel később jók lesznek. Várva várt filmem talán az expendables 2 és a sötét lovag felemelkedés. Sok érdekes kritikát olvastam mindkettőről. Az expendablest tényleg nem a mai 20 éven aluli srácoknak javasolják, nem fogják érteni a poénokat és nem fogják értékelni a hihetetlen tetteket amiket mindenki túlél. Nekem tetszett. Mindenki jó volt, így volt kerek a történet. Lesz harmadik rész? Azt is megnézem, sajnos már nem divat az ilyen akció film készítése és tényleg egy űrt be tud tölteni. Sajnálom hogy jcvd a végén meghal és a következő részben már így nem tud szerepelni, de van még sok lehetőség a palettán akiket meg lehet győzni, hogy szerepeljenek a filmben. Norris haláli volt, a szokásos laza egy db géppisztollyal leírtottam mindenkit és a frissen leszoptak mosoly is bejátszott a film közepén, sajnos keveset szerepelt. De a mozi visított mikor megjelent a képen. Talán őt várta mindenki vissza a vászonra. A kormányzó úrnak most lesz sok filmje, így ő annyira nem volt érdekes, hozta ő is a szar poénokat és a mindent túlélünk és nem kell újratárazni stílust, de már nem olyan mint a kommandó, mindenki látványosan kevesebbet mozog, tényleg nyugdíjas klub lesz lassan.
A sötét lovag ütős volt, az első gyenge kezdés után a második rész brutális alakításai után a harmadik rész még rá tudott tenni egy lapáttal a történetre. Kicsit klissés volt az alaptörténet és a bunyók nagyon mortal kombat vs dc universesre sikerültek, de azért a látványban ott volt rendesen. Sőt, előrevetíti a következő részt is. Tehát a beharangozón elmondott sosem jön vissza többé szöveg az valahogy nem játszik. Mert bruce persze ezt is túléli, csak elmegy nyaralni olaszba az új csajával. Kifejezetten látványos, néha túl pörgős volt. Leülni talán csak pár percre ül le a film, néha kell beszélni is. Nekem ez is tetszett:)
Emlékmás újra. Nagyon tetszett, hogy a régi érzést akarták hozni, beton szobák, beton közterek, futurisztikus nagy épületek, az autók kicsit innen is és onnan is lopva voltak, dehát senki nem tudja milyen lesz a jövő. Az alaptörténet itt nem a mars felszabadítása és levegővel való ellátása, hanem a déli munkások (ausztrália) független államának megalapítása, talán, mert pontosan én sem jöttem rá, hogy mit akar mondani a film. Aki nem látta az eredetit, valszeg űrt fog érezni a kerettörténet hiányosságán. Itt volt egy nagy vegyi háború, csak anglia és nyugat eu egy része és ausztrália maradt élhető. Egy szuper vonat viszi a melósokat a föld középpontján keresztül egyik helyről a másikra. Valami futurisztikus földalatti “marsi” élmény így megmaradt, de más nem. A CGI az kibaszott profi, a városok kinézete, összetétele, hibátlan. Én már nem lennék meglepődve, ha a színészeknek mozogniuk sem kellene csak az arcukat adják a filmhez és a hangjukat. Maga a szál az ugyanaz, emlékezet átírással beépíteni, majd mikor kiderül a végén, hogy ő rohadék volt, akkor segít a csóróknak, talán egy friss nézőnek ez így kicsit zagyva lesz, de nekem tetszett így is, a látvány elvitte az egészet gond nélkül, a kerettörténet pedig kevésbé érdekelt.
Ted.. meg kell nézni, ha geek vagy akkor látni kell. A szövegek, poénok jók. A történet klissés az egész, az nem érdekes. Jók a szituációk és jól vannak a poénok megalkotva a szitukra. Erre tényleg nem kedvest kell elvinni, mert nem egy romantikus macis film, hanem egy kőkemény szexista drogos mackó mindennapi agymenésével fogunk találkozni, nekem ez az év vígjátéka:)
És van még fékezhetetlen, bourne legacy kisfaszom és resident evil huszonhatodjára. Ebből a fékezhetetlen nézős mindenképpen mert a boardwalk empire hiányát valamennyire tudja pótolni bennem. A bourne lehet divx lesz a végén. A resident evilnek lehet adunk egy sanszot 3dben, vagy majd az is divx és megvárjuk. Jöhet a 007, swarci filmek és az új die hard. Most ezekre vagyok rákattanva, de aztán menetközben jönnek filmek úgyis amikre nem számítottam és akkor lehet kellemesen csalódni:)