Első dolgunk, hogy letöltünk egy Commodore 64 emulátort. Ebből nagyon sok kering a neten. Sokkal az a baj, hogy a default joystic funkciót nem lehet átírni és klaviról nem mennek a játékok. Azonban a VICE emulátor ezt is megoldja. Töltsük le gyorsan a legutolsó 2.1-s verziót. Kicsomagolás után indítsuk is el az x64.exe-t.

A látvány önmagáért beszél. Options menü alatt rakjuk fel rögtön dupla méretűre. Ezután állítsuk be a vezérlést. A settings, joystick settings alatt válasszuk be az első és második játékosnak a keymap A-t és a második játékosnak a keymap B-t. Alul bal és jobb oldalt konfiguráljuk fel az A és B beállításokat. Csak az irányt kell beállítani és a tűzgombot. Ideje letölteni játékokat, googlebe írjuk bele, hogy c64 games és dőlnek a találatok. Amit letöltünk általában 180k méretű lesz kicsomagolás után (5″25-s floppy egy oldala). A file menüben az autostart disk/tape image pedig a letöltött játékot azonnal letölti. Mókás újra játszani a gémekkel. Nekem most pár óra nosztalgia bőven elég volt. De tudom, hogy 3-4 hónap múlva megint el fogok pazarolni az életemből pár órát, hogy újra játszam a 20 évvel ezelőtti klasszikus játékokat. De lehet még egy C64-re is benevezek, de amennyiért árulják őket a vaterán az azért elég vicces.

Na de most nézzünk is akkor valami játékot. Pár perc töprengés után úgy döntöttem, hogy az Aztec Challenget választom. 20 év után még néha eszembe jutott a játék zenéje és dúdoltam magamban, szerintem sokszor nem is tudtam, hogy mit dúdolok. De most magától kezdtem el dúdolni. Töltsük be a játékot és induljunk el. A játék semmi mást nem igényel, mint némi csendet, ügyességet és koncentrációt. Egyedül lehet játszani, vagy felváltva, persze, ha barátunk be tudja fogni a pofáját még rajtam a sor. A játékot sosem tudtam végigjátszani. A 4. nehézségi fok első pályáján mindig meghaltam. 7 level van.

Az első levelben csak fel-le kell mozogni, ugrani vagy hajolni, a karakterünk fut magától. Bal és jobb oldalt végig lándzsás aztékok állnak és doblálják felénk jobbról vagy balról a lándzsát. A lándzsa jöhet fent vagy lent. Le kell hajolni, vagy át kell ugrani a lándzsát. Nincs rá módszer, hogy mi alapján jönnek a lándzsák, teljesen random. Jó ütemben kell átugrani őket és akkor nincs baj. A piramis a háttérben egyre jobban közeledik, mikor már elég nagy, a levelnek vége.

Level 2 a lépcső, a játékos magától rohan fel a lépcsőn és a legördülő sziklák elől kell elmenekülni, balra és jobbra lehet mozogni, ez általában nem okoz problémát. Azonban pár alkalommal előfordul, hogy a pálya széléhez beragadunk és akkor jön a vég, összezúznak minket a kövek. Itt sincs semmi logika, simán jó időben kell észrevenni, hogy mikor jönnek a kövek és elmenni előlük.

A harmadik szint mókás. Itt szobáról szobára kell futni, meg is tudunk állni. Tudunk még ugrani is. 3 veszély forrás van, megnyílik a lábunk alatt a föld vagy köveket dobálnak ránk és a személyes kedvencem a lenyilazás, amit az ember alig vesz észre. Persze unalmas lenne ezen csapdák váltogatása, így a koncentrációt még inkább zavarja az, hogy a szobák színe, a keret menet közben változik, néha élénk, néha sötétebb színű lesz, na ez már zavaró tud lenni, egy világosabb szobában a kijáratnál ledobott fehér nyilat észrevenni. Ez a leghosszabb szint. Amúgy bárhol halunk meg, csak az adott szintet kell újra kezdeni.

A negyedik szint lehetne egy pince is akár. Pókok, kígyók és krokodilok találhatóak a földön, vagy éppen esnek le a levegőből, itt is lényegében csak ugrani kell. Át kell ugrani a pont leérkező csúnyaságot vagy már a földön ránk váró egyedeket. Semmi extra, csak ugrani és ugrani és ugrani. Persze az sem mindegy, hogy mekkorát ugrik az ember, 3 egységnyit tudunk ugrani, így ha sűrűn vannak egymás mellett az egyedek valamelyikre pont rá tudunk ugrani, ki kell mindig találni, hogy hol mennyit tudunk átugrani kényelmesen.

Az ötös csak egy szoba, aholis, ha rossz kőre lépünk kapjuk fejünkbe a nyilat kétoldalról, olyan indiana johnes stílusban. Pár próbálkozás után kitalálható, hogy merre tudunk kijutni a kijárat felé. Nem egy idegesítő, inkább nyugis, relaxálós pálya, persze csak annak, aki mostanra még nem zúzta szét a gépet.

Level 6 csak jobbra-balra úszásról szól, a piranjákat kell kikerülni, semmi más. A hetedik pedig át kell ugrani a lyukakat amiket alánk letesznek, jó ritmus érzékkel mindkét pálya seperc alatt végigvihető. Ha vége a játéknak, akkor kezdődik előről. Miért? Csak bazdmeg, méghozzá 4szer játszhatjuk végig. Minden szint egyre gyorsabb és gyorsabb. Állítólag a legvégén nincs semmi gratuláció, csak annyi, hogy vége a játéknak. A 4. nehézségen én már az első pályán elakadtam. Több óra játék után némi pihenés helyett kikapcsoltam mérgemben a gépet, ezt nem kellett volna, hiszen itt nincs load lehetőség. Szóval így jártam. Lehet nem bántam meg és a békésebb utat választottam