ősz: sorozat warm up
November 21st, 2012
Elvagyunk látva ismételten minden földi jóval amit csak szeretnénk magunknak magunk elé képzelni a mozgó képkeretbe a falra. Elindultak a sorozatok, úgy hírlik, hogy a fringe idén az utolsó évadjával nyugdíjba megy, kár, pedig az előző évad második fele és a mostani évad első harmada elég pörgősre és jóra sikerült, ha ezt a tempót tartanák még 5 évadon keresztül, akkor esélyes lenne a halhatatlanok adattárolójára rákerülnie. És pont most, pont most kezdjük megérteni, hogy talán miről is van szó, de ennek a kifejtését már nem akarják hogy tovább élvezzük. Gonoszok. A how i met your mother tovább döcög, pöfög, már unalmas. 8 évad és már nem tud új dolgot mutatni, szar poénok minden alkalommal, már hiába csavarják így vagy, nem igazán tud érdekes lenni a történet, nekem legalábbis úgy néz ki, hamarosan vége és elmegy a süllyesztőbe, mert máshová már nem való.
Öröm felfedezés a homeland, ami a klisés alap-alap sztori után talán az első évad csavarjaival odacsalogathatja az embert a képernyő elé, 7 rész futott le a második évadból, ezt az évadot még kivárjuk és megnézzük, hogy mikor és hogyan fog végbemenni a „homeland” ellen a támadás. Igen, kicsit leült és babérjait nyalogatja, de jó volna már valami új dolog történne végre. A tbbt szárnyal, megint nem lehet ráunni, jó helyzeteket teremtenek, geek nézők előnyben. Poénok jók most is, persze annak aki érti őket…sorry. Boardwalk empire szárnyal, mást nem tudok mondani. Kötelező nézni, jól pörög, várom már a következő évadot is nagyon. Nagyon jól össze van rakva a történet, de egy HBO sorozattól mást nem is várhatunk el.
Clone Wars tovább pörög, elnyújtott események, próbálják lokál cliffhangerekkel odaragasztani a nézőt, annyira nagy beleéléssel már nem lehet nézni, kezd valóban elrajzfilmesedni a sorozat. Walking dead folytatódhat, de nélkülem, az első évad után, azt mondom, hogy már-már kínszenvedés, sok apró hiba, képtelenségek és viszik el az életkedvet, pedig a zombis alap faszságtól leszámítva még jó kis agykikapcsolós 45 perc lehetne belőle részenként. Scifi visszatérés terén, battlestar galactica, króm és vér. Kétkedéssel fogadja az ember, 4 rész után még nem nyilatkozok, érdekes mini sorozat. Lehet az egészet előröl végigrágom majd, bár a caprica spin off annyira nem jött be, nyújtották a rétest, nálam meg elszakadt.
Még pár sori talonban, mert azokat majd az ínségesebb időkre tartogatja az ember. Az idei év nem egy nagy durranás eddig. Nem olvastam, láttam olyan új sorozatról amit tényleg érdemes lenne nézni. Ha valaki tud valami jót akkor jelezze, kezdenek a mostaniak kifulladni és hol van még a californication 6. évada? Rohadt messze.