rulururu

post posta vs e-bay vs kína

September 22nd, 2014

Filed under: Napi fájdalom — AndrewBoy @ 7:11 am

Több száz rendelésen vagyok túl külföldről melynek túlnyomó többségét e-bayen keresztül rendeltem meg. Eddig két csomaggal volt összesen problémám, az egyik Ukrajnából jött volna, de ott a kedves feladó próbált átbaszarintani a második csomag esetében és egy brazil pillangószelep tűnt el az óceánban valahol Afrika partjai előtt. Az elmúlt évek kínai rendelései mind időre befutottak, ám azonban most nyáron lassulni látszódik a helyzet, méghozzá eléggé komolyan. Az eddigi 7-15 nap helyett a csomagok 20-35 nap közt érkeznek és a legbosszantóbb történet, hogy nem a magyar posta ül rajta. Igen, ritka, de már a Kínából jövő olcsó húsnak is adnak tracking numbert, mert úgy néz ki, hogy amit tracking nélkül rendel az ember az sosem jön meg. 3ból 3 termék nem érkezett meg, és kénytelen voltam az e-bay resolution centerét igénybe venni a visszatérítés miatt.

Két dolog lehet, az egyik az, hogy a tracking nélkül feladott cuccokat egyszerűen a magyar posta lenyúlja, ez kizárható, mert eddig sem tettek ilyet és máshonnan tracking nélkül érkező cuccok szépen befutnak. Ami még elképzelhető, hogy a lenyúlás Kínában, közvetlen még a postára adás előtt történik meg. E-bayen sokszor fordul elő, hogy azonnal postázottnak mutatják a terméket kifizetés után, mikor tudjuk, hogy kamu, vasárnap ottani idő szerint hajnal 3 kor ott sincs posta szolgáltatás. Ha van hozzá tracking number, akkor pedig csak annyit tudunk, hogy az útja ki van bérelve előre a csomagnak és nyomon tudjuk majd követni. A nyomon követett csomagok útjából és időpecsétjeiből az látszik, hogy bizony a feladótól a posta 4-5 nap alatt veszi csak át, és onnan még 4-5 nap is lehet, mire elküldik külföldre és átesik mindenféle vizsgálaton. Lehet, hogy a vizsgálgatások közepette tűnnek a cuccok a nyomon követés hiánya miatt?

Mindenesetre az a javaslat, hogy 1-2 USD-t ne spóroljunk és próbáljunk trackinget kérni az eladótól. Persze, csak akkor, ha tényleg akarjuk a kütyüt és nincs gondunk azzal, ha csak a pénzt kapjuk vissza másfél hónap után. Mondjuk, ha rohamosan gyengül a forint, akkor nem rossz deviza spekuláció egy 225-s dollárt 238-n visszakapni:) Ami nem érkezett meg: USB kábel, wifi repeater, RJ45 kültéri doboz. Össz érték nincs 20 USD…

No Comments

No comments yet.

RSS feed for comments on this post. TrackBack URI

Sorry, the comment form is closed at this time.

ruldrurd
© AndrewBoy's Blog , Desinged by Stealth Settings
Entries (RSS) and Comments (RSS)