ezüst paripa hátán II.
May 4th, 2009
Szárnyaltunk vasárnap egész nap. Telivigyorral motoroztunk. Most már jól mentek a feladatok, alig volt hiba egész nap, tudtunk kontentrálni az apróbb finomságokra, már nem volt annyira görcsös a tartásunk. Az egy hét pihi közben nem felejtettünk sokat. 2-3 kör után már belerázódtunk és gond nélkül tudtuk a feladatokat csinálni. Szépen sütött a nap végig, de megfelelő étel hiányában enyhe fejfájással küzdöttünk a nap végére. A nap fénypontja, a srácok el kéne vinni a motorokat megtankolni c. beszólás volt, aholis azonnal igent mondtunk. Az első kövérebb gázadás, az első menet 70-80 körül, az első igazi élvezet, az első igazán teli mosoly, és persze az első bogár a pofánkon
Hatalmas élmény, szabadság, kilátás és széles az út, jó érzés. Viszont a motorozás másik oldala is létezik, ez pedig a költségek. Egy jó használt motor árából már utót lehet venni. Egy baba kis 600-700 közti gép ami nem speed, hanem túra, jó állapotban 4-5 évesen, hát igen, 800k-nál kezdődik. Ha 10 éves motorokról beszélünk, akkor tartunk fél misinél és ott már nem várhatjuk el, hogy szalon állapotról beszéljünk. Azért az jó hír, hogy az új motorokra most sok helyen 4-5-600 ezer forintos akciókat adnak, ezzel talán valamennyivel lentebb mennek a használt motorok árai. És a motoron kívül még kell ruha protektorral és persze egy normális bukó. És akkor majd jönnek a bt-s headsetek bukóba és gps fantazmagóriák. Egyelőre a motorozás ez a része még nem érdekel, aztán majd fog. Mert biztos, hogy a vizsgák utána nem bírom ki, hogy ne legyen motorom. Egyelőre csütörtökön rutinvizsga, aztán jövőhét magasságában pedig forgalom.