mozgalmas hétvége
June 2nd, 2008
Péntek délután sikerült kiszabadulni egy wellness hétvégére. Konkértan egy óra volt átszenvedni a városon, de az M1 már jól járható volt. A célállomás Bük volt. Csóri Tomtom nem tudom mi alapján számolja végig a legrövidebb/leggyorsabb utat, de tényleg gyorsan ott voltunk, Győrtől alig 50 perc volt az út. Konkrétan nem a fő utakon, hanem gyenge minőségű mellékutakra terelt rá és toronyirányt verzióban közelítettük meg az ovjektumot. Átvizsgálva a jobb utakat, valóban rövidebb volt így az út cca 16 km-mel, ami azért már szép spórolás, igaz 100 helyett néhol csak 70-80 közt lehetett haladni, persze a futómű ezt nem köszönte meg. A wellness jegyében belső, külső, termal, élményfürdős medencék közül tudtunk választani, a külső medencében fél óra után szét égett a hátam, még mindig fáj. Minden szép volt, jó volt. Vasárnap reggel 1 órára visszaértünk és akkor jött a borzalom…
Füvet kell nyírni. Mióta van locsoló rendszer csodaszép sötétzöld a fű. Sűrű és gyorsan nő, cca 10-12 centit hetente. Egy 3,6 LE benzines nem önjáró fűnyíróval szépen lehetett vágni, viszont csóri nyíró kerekei már keresztbe áltak, a zsák kiképzése nem a legjobb, cca 50 liter fér bele, de a vizes füvet nem tudja apróra vágni, így nagyon hamar betelik és a nedves fű rohadt nehéz, utána már mozgatni is kínszenvedés a fűnyírót. Vasárnap délután így arra az elhatározásra jutottam, hogy most már végre veszek egy önjáró, nagy zsákos, mulcsolós, hyperszuper gépecskét.
Csodálatos napsütésben örömmel indultunk el először a bricoba, ahol közölték, hogy a lejárat nélküli vásárlási utalványt nem tudják elfogadni, mert a rendszer már kifizetettnek tekinti és ezek amúgyis fél évig érvényesek, namost erre nem volt ráírva, hogy mi az érvényességi idő vége, pár perc balhézás után közölték, hogy hát most nem tudnak mit mondani, jó, ezer forintos utalvány, dugják fel. A fűnyírót kiválasztottuk, de nézzük még meg máshol is, háthat olcsóbb. Kiállva a parkolóból a hondás néni szépen tolatott ki, majdnem nekünk jött, hiába dudáltam, nem akart megállni, nézett mindenhova, csak maga mögé nem. A Corában lófasz volt csak normális fűnyíró nem, így az Obi felhívása után a bricostorenál döntöttünk, úgyis kell még locsolókocsit venni meg ilyen apróságokat. A Cora parkolóban kitolattam a parkolóból, már szedném el jobbra és indulnék el, mikor a suzuki belémrongyol háttal. A jobb hátsó sárvédő ív kicsit horpadt, de pont az ív, szépen glettelve lesz gondolom. Ennyit a sérülés mentességről. Ha már törik az autó, szeretem én törni Szal úgy néz ki a csávó kötelezője rendben, így gyorsan megoldódik a dolog, de ugye kárfelmérés, javítás, ezzel is rohangálni kell és a drága időt rabolják el az embertől.
A parkolós incidens után a bricoban megvettük a nyírót, majd boldogan vittük haza mikor szakadni kezdett az eső. Az m3 bevezetőről újpalota fölött konkrétan egy szürke függöny volt, kb úgy nézett ki mint egy gombafelhő szára. A nyírót összeállítottuk, ami 3 percet vett igénybe, majd még két csavart betekertünk. Első ránézésre a 6 lapos csavarok 10mm-snek tűntek, de nem. Mivel a partner márka az jó usa cucc, ezért persze, hogy valami egyharmad collnál kicsit nagyobb, így a 10-s kulcs lefordult róla, dugókulcs nem fért oda, még jó, hogy a kemping készlet otthon volt és nem a garázsban, így azzal sikerült meghúzni. Elsőre beröffent a masina és már élveztem is a nyírást. Vizes fű? Már nem számít, boldogan kaszálok már mindent:) Szóval öröm és bódottá. A kert háromnegyedét 20 perc alatt legyalúltam, korábban még szar volt a fű kb 45 perc volt a szintidő a régi nyíróval.
Este nem bírtunk magunkkal és Saimonsaissal megnéztük az In Bruge-t. A story nem lett volna rossz, de többet is ki lehetett volna hozni. A trailerben látható az összes lövöldözés, de a film nem a pörgős akcióra épít. Nem, hanem a dumákra. Baszod olyan szövegek vannak benne, hogy beszarsz. Persze a szövegek nem éppen az irodalmi angolt tükrözik. Legjobb, hogy angol a film, igazi angol beszólásokat hallhatunk benne, már ezért megér akár egy jobb minőségű divx-t, vagy akár egy mozit, ha az ember szeret társaságban röhögni nagyokat.