ASUS 7700 vs. ELSA GLADIAC
October 3rd, 2001
Most már talán mindkét kártya olcsón elérhető a nagyközönség számára, sarccal együtt kb 45-50 ezer forintot kérnek el tőlünk. Mivel az ELSA Gladiacokból elég sok van az országban, (érdekes mód;-]), ezeket adják el a legtöbben használtan. Most, hogy az ELSAhoz már ViVO is kapható néhol helyen, igaz elég borsos az ára, 12 ezret is meg kell adnunk érte, talán már gondolkozik az ember, hogy vajon melyiket is érdemes venni.
Most már talán mindkét kártya olcsón elérhető a nagyközönség számára, sarccal együtt kb 45-50 ezer forintot kérnek el tőlünk. Mivel az ELSA Gladiacokból elég sok van az országban, (érdekes mód;-]), ezeket adják el a legtöbben használtan. Most, hogy az ELSAhoz már ViVO is kapható néhol helyen, igaz elég borsos az ára, 12 ezret is meg kell adnunk érte, talán már gondolkozik az ember, hogy nem lenne -e érdemes egy teljesen másik kártyát venni, amiben ez már benne van alapból.
Hangsúlyoznám, hogy itt a Geforce 2 GTS alap technikai adatait nem fogom részletezni, mindkét kártya ebből a szempontból teljesen egyforma.
Először is maguk a kártyák, az ASUS a szokásos igényességével dolgozta ki GTS kártyáját, rajtuk SGRAM Infenion ram chipek találhatóak. Egy igényes ugyan, ténylegesen sokat nem érő bordával és coolerrel látta el a kártyát. A v7700 tartalmaz egy video out-ot, ez svhs, és kompozit kimeneteket kapott. A dobozban megtaláljuk az eredeti ASUS drivert, a szokásos csicsás kis taskbar programjával. DVD lejátszót, és egy játék CD-t (SOF) még plussz egy használhatatlan 3D tool CD-t is, ami a képminőség javítására hivatott. Ezenkívül a kompozit és az SVHS kábeleket és átalakítókat. A képen a PURE változat látható.
Az ELSA kártyája egy kicsit szegényesebb kivitelű, alapbol nincs rajta semmi, de a ViVo kit megvásárlásával teljessé tehető. A ramok ugyanazok, Infenion SGRAM, mint amik az ASUSon vannak. Itt a chipen egy enyhén igénytelen borda és egy ventillátor kapott helyet. A kártyra ránézésre elég jó minőségűnek néz ki, bizalom gerjesztőbb látvány mint egy Aristo. Az ELSA-hoz gyakorlatilag csak a driverek járnak, és azon egy DVD player kapott még helyet. Az eredeti ELSA driver, és a taskbar program hasonlít az ASUSéra.
Talán akkor a teljesítmény. Mindkét kártya alapbül 200Mhz core és 333Mhz ram sebességet kapott. Mindkét kártyát teszteltem az eredeti hozzájuk kapott driverekkel, mondanom se kell, mindkettő azonnal felment és működött, bár az ASUSnál, csak egy jó idő után jött elő a New Hardware Found c. felirat, hogy megtalálta végre a monitorom. Az ELSA-nál ez azonnal megtörtént. A második tesztben az új nVidia XP Detonátorja kapott helyet. A tesztgép egy AMD Athlon 1,5 Ghz-n. Abit kt7-s alaplap, 4X AGP, Write Read Cache on AGP Enlabed. Az első tesztek utáni eredmény, 3D mark 2000 ben.
Teszteredmények | |||
VGA | ASUS | ELSA | |
Eredeti driver | 7850 | 7711 | |
nVidia XP Detonator | 8290 | 8080 |
Az első tesztek alapján állíthatjuk, hogy az ASUS kártyája sokkal jobb. De mivan akkor ha húzni kezdjük ezeket a kártyákat? Ki mit saccol melyiket meddig lehet húzni? Érdekes, hogy az ASUS kártya valamivel inteligensebb, vagy jobb a minősége, nemtudom, de amikor már nem volt hajlandó tovább működni lefagyasztotta a rendszert, még az ELSA iszonyatos módon szemetelt és haldoklott. Amit végül elértem velük: ASUS max: 278/410Mhz (itt már picit szemetelt a VGA, a ram volt a ludas, így 274/400 ban kiegyeztem, még az ELSA gladiac már 265/381nél is iszonyatosan szemetelt, elindult ugyan 275/400on de az már az igénytelenség felső foka volt, mondanom se kell, pár perc után merevre fagyott az egész gép, még az ASUS 278/412őn else probált már indulni. 278/411 és 277/412őn még elindult, de már kezdett az egész egy hóviharral átitatott orkán szerű festék plecsnire emlékeztetni. Ebben a végső megmérettetésekben, ezek az eredmények születtek, mindegyik nVidia XP Detonátor mellett és Windows Me-vel értetendőek.
Teszteredmények | |||
VGA | ASUS 275/410 | ELSA 264/380 | |
nVidia XP Detonator | 9629 | 9390 |
Nos a tesztek nem hoztak meglepetést, ez volt az ahol még a képminőség kifogástalan volt. Mindkét kártya bordáját felpolíroztam és szilikonpasztáztam. As ASUSnál a rögzítést a lefogóval megoldottam, még az ELSA-t ragasztani kellett, röhej szerintem.
Mivel az ELSA ViVoján van bemenet is, ezért arról csak annyit, hogy kulturált minőséget hoz, ez alatt azt értem, hogy twainként lehet használni, de rendes digizésre kiváltkép alkalmatlan;-[. Az ASUS TV-outja ugyanazon a PHILIPS chipen alapszik ami az ELSA ViVojában van TV-outként, képminőségben mindkettő ugyanazt produkálja. 800*600 as felbontas, trickle-filterezéssel, színekben gazdagan. DVD lejátszáshoz almalmas, játékra már kevésbé, véleményem szerint akkor már ne 800*600ban nézzünk egy játékot. Az ASUS kártyánál a kompozit kimenetnél nem sikerült csak PAL B nél színes képet varázsolnom, még SVSH kábellal és az ELSA-val szinte bármelyik megefelelő európai standardal képes voltam, kivéve SECAM, de a panasonic videomon keresztül még az is, sőt az NTSC is penge élesen bejött. Igaz a PAL felbontása jobb, de az NTSC élesebbnek és egyenesebbnek tűnt.
A játékra visszatérve, amiket teszteltem: Soldier Of Fortune, Unreal Tournament, Midtown Maddness 2. Mindegyik játék egy kicsit console beütésű volt. Lehet mert régen volt Nintendom ezért mondom ezt, de a játékgépekhez mérhető volt a grafika, értem alatta, hogy éles szegletek nem voltak, ugyanakkor az FSAA szerűség volt fellelhető, és a távolabbi objektumok elmosódtak. Ez bizonyára a TV hibájából adódik. Lehetőségem a közeljövőben talán meglesz rá, hogy egy SONY 1,5M Pixeles projectorral kipróbáljam. Ez a projector képes VGA-PIN15 befogadására és SVHSre is. Ezekről majd később.
Szumma-szummárum
Végsősoron, ha azt nézzük, hogy egy ELSA gladiac, használtan, egy ViVoval kerül 40e Ft-be mostanság (itthon boltokban ritkán fellelhető termék), és azt, hogy az ASUS kártyája 39e Ft+sarc, igaz csak TV-Out, akkor is a teljesítmény / ár / garancia alapján az ASUSt választanám. Az ASUSnak a Deluxe verziója potom 10e Ft vel drágább + sarc persze, de ahoz már 3d Szemüveg és teljesen integrált ViVo jár. Talán az árak változnak és mégtöbben vesznek ilyen kártyákat, most, hogy a Geforce3 már elég elterjedt, és ezért a régi kártyáknak esik az áruk. Egy MX kártya viszont nyomába se ér egy teljes értékű Geforce2 nek. A Geforce 2 Pro / Ultra sebességét viszont Overclockolva behozza hozza a Geforce2 GTS. Köszönet Petőfi Zoltánnak (McZozo) az ASUS7700-ért.