Nem olyan régen az archive.org elérhetővé tett több ezer klasszikus PC játékot, még a DOS hőskorából. Jó volt nézni a klasszikusokat, órányi böngészés után sem találkoztam teljesen ismeretlen címekkel. Felvetődik a kérdés, hogy tényleg fiatalon az ember lassabban érzi az idő múlását és jobbak így a reakciói, vagy pedig egyszerűen annyira egyszerűek és nagyszerűek voltak korábban a játékok, hogy szinte mindegyikkel lehetett játszani? Nem kell a kérdésre válaszolni, nyilvánvaló a válasz az időtöltésről. No, lényeg, hogy előkotortam a 20 évnél idősebb adathordozóimat és kipróbáltam mi az ami működik és mi az ami nem.

Elsőnek a CD jutott eszembe, hiszen az asztali gépemben még mindig van korongolvasó berendezés. Kis/Nagy floppy meghajtóm van, ugyanakkor a kérdés az volt, hogy van -e a mostani alaplapokon csati, amivel ezt meg lehet játszani. Jelentem nincs. A témán felbuzdulva gyorsan összeraktam egy ktx-333 configot, csak annyi elég volt, hogy valamiről tudjak bootolni, szerencsére találtam bootlemezt cd-n, kis és nagy floppyn is. Az asztali gépen a CD tartalmakat tudtam ellenőrizni, második de még meglévő legidősebb CD-m ami megmaradt ’95-ben készült. Kodak InfoGuard, hirdeti a felület, azt hiszem 3500 ft környékén járt egy ilyen akkoriban.

Emlékeimben dereng mikor a CD írás lehetőségéről először olvastam a PC worldben, aztán a barátokkal vitattuk meg ennek a lehetőségét, Atilllla szentül megvolt győződve arról, hogy a CD készítéséhez (nem írás!) csíramentes környezetre van szükség és az otthon teljesen kivitelezhetetlen, még akkor is hajthatatlan volt, mikor a Ready Computer árlistáján láttuk, hogy alig 240 ezer forintért (persze SCSI kártya nélkül) már 2x HP írót lehetett kapni. A dolog pikantériája volt, hogy a 32 Mb ram javasolt volt a rendszerhez, bár SCSI mivoltaként okosan egyéb erőforrások terhelése nélkül végezte a dolgát, ha jól rémlik ekkoriban 16 Mb ram ára valahol 20-30 ezer forint körül járhatott.

Magán a CD-n persze nagyon sok karcolás van, mert volt szegénykém használva nem keveset, viszont 100%-ban sikerült beolvasni. Egy fél évvel későbbi Philips CD-t is sikerült visszaolvasnom teljesen. A 10-15 éves verbatimokkal szintén nem volt problémám. Fénytől és párától védve tartva úgy látszik 20 évet kibírnak a CD-k gond nélkül. Én még gombás CD-vel nem találkoztam, azok valószínű, hogy teljesen tönkremennek, ahogy a lencsék felületéről is a gomba lezabálja a rétegeket.

Floppy tekintetében már nem volt ennyi sikerem, pedig úgy gondoltam, hogy por/fény/hő mentes helyen azok száz évet is kibírnak. 20 ból 4 kis floppyn badsector jelentkezett, hogy ez már korábban ott volt -e, azt nem tudom, mindenesetre a 3M lemezek jobban vizsgáztak, mint a Sony lemezek. Nagyfloppy terén a gyári PC World mellékletek fele halott volt, a Parrot, Sony lemezek viszont úgy néz ki elnyűhetetlenek ebben a kategóriában.

Még a 40 Mb-s Maxtor és 171 Mb-s IBM (made in Hungary!:) HDD-ket is kipróbáltam. Az IBM teljesen halott, bár lehet már korábban sem lehetett vele mit kezdeni, felpörög, de se particionálni, se formázni nem lehet. A Maxtor winyónak brutál hangja van, viszont legalább visszaolvasható maradt. A DVD írás varázsából én már kimaradtam, a DVD hőskorszaka után elég olcsó lett a HDD amivel úgy volt az ember, hogy megéri venni a HDD-ket DVD-vel való szenvedés helyett. Most pedig, mikor pár ezer forint egy 32 Gb-s stick, nem is kérdés, hogy mire másol az ember, kérdés ezek a memóriák meddig bírják tárolni az információt.