https://cubik.com.tw/vpn/
rulururu

post dragonball evolution

March 20th, 2009

Filed under: Mozi — AndrewBoy @ 11:26 pm

Március 12 óta játszát ázsiában (japán, hong kong, kína, thaiföld, stb) a dragonball evolutionst. Eddig a foxnak 10 millio USD-t hozott. Az észak amerikai premier április 8. Szóval nem kell sokat várni, hogy megtekintsük a remekművet. Nem akarok semmit elolvasni a filmről, úgy akarom a filmet megnézni, hogy ez egy mesefilm, songoku létezik és songoku szuperharcos aki mindenkit lenyom. Gyerek fejjel akarom megnézni. Akarom a kamehamet és levegőben harcolást és mindent ami ezzel jár. Már van filmzene is, iTunesról, Amazonról jó pénzért természetesen, már le lehet szedni.

post moszkva tér

March 20th, 2009

Filed under: Mozi,Oldies,Sunk (in) thoughts — AndrewBoy @ 11:07 pm

A Rózsadomb és a Várhegy közötti völgyben, a Margit körút, a Krisztina körút és a Szilágyi Erzsébet fasor találkozásánál fekszik, az I., a II. és a XII. kerület határán; a tér maga a II. kerülethez tartozik. Dél-Buda, illetve egyes budai zöldövezetek – Rózsadomb, Pasarét, Pesthidegkút, Zugliget, Hűvösvölgy –, továbbá néhány környező település – Nagykovácsi, Budakeszi – és a kedvelt budai kirándulóhelyek felé közlekedő villamos- és autóbuszjáratok átszállóhelye, végállomása. Itt van a 2-es metróvonal egyik forgalmas állomása, melyet 1972-ben adtak át a forgalomnak és 2006 nyarán teljesen felújítottak. A téren van a 4-es, a 6-os, a 41-es, és az 59A villamosok végállomása, de a téren áthalad a 18-as, az 59-es és a 61-es villamos is. 1990-ig megkerülték hurokvágányokon a villamosok a teret. Akkor alakult ki a jelenlegi elrendezés. Forrás: Wikipédia.

Régen láttam, de megint megnéztem. És tényleg, nekem tetszik, jó hangulatos film. Aki még nem látta sűrgősen pótolja! A történet egyszerű. Vannak a negyedikes gimnazisták, akik ballagás előtt állnak, a történet innen indul el. Egy hétvégi este, ahol mindenki vadászni indul. Buli címekért. Két csalamádés hamburger közt indulnak a suhancok bulizni, ingyen piára és kajára, no meg a csajokra hajtani. Főhősünk Petya egy átlagos felhasználó aki nagymamájával él együtt. Közeledik a rendszerváltás, már nincs akkora szigor, alakulnak a pártok és ő meg a hülye haverjai szarnak bele az életbe, a pillanatnyi örömöt kergetik. (Ez valahogy ismerős) Házról házra járnak bulizni, aztán hírtelen ballagás, érettségi, első autó, szerelem, ami ilyenkor lenni szokott, indul a nagybetűs élet. Egy kellemes visszaemlékezés egy olyan időszakára az embernek amit szerintem sokan újra és újra élnének, változtatások nélkül.

A film nekem nagyon bejött. Hozta rendesen a régi érzést. A színészi tehetség persze nem nyer rögtön academy awardot, de a hangulat király. Ajánlom mindenkinek, fiatalnak és kevésbé fiatalnak. Bár mindenki annyi amennyi érzi magát. Lehet megint az óra alatt kéne találkozni a haverokkal. Mondjuk akkor viszont bmv.

post az üdvözülés május 21-én kezdődik

March 10th, 2009

Filed under: Mozi,News — AndrewBoy @ 7:42 pm

A must see…

Ez alapján nagyon fincsi lesz a filmecske. Azt hiszem a bemutató előtt majd mind a 3 részt meg kell nézni, csak a feeling miatt. Felkszülten kell megnézni. Kiváncsi vagyok a gépeknek lesz -e német akcentusuk, lol.

post dragonball – evolution

February 24th, 2009

Filed under: Mozi,News — AndrewBoy @ 6:31 pm

Filmbuzin most találtam meg a trailert. Én annó néztem a dragonballt és még most is szeretem. Nagyon sok rész meg van. Persze a sima dragonball még elég gyerekes mikor a kis gokunak megy a képzése, de a Z közepétől felpörögnek az események, mikor goku elutazik és edz, hogy freezerrel leszámoljon, majd később a faterjával. Ugye ekkor válik szuperharcossá és trunks is itt kerül a képbe, majd jönnek a robotok, etc. A GT is bejött, itt már pörgős igazi anime verekedés van végig. Ami rohadtul zavaró volt mindig, hogy 42 percből másfél perc a főcím és 5-6 percig ment, hogy mi történt az előző részekben. És húzták – vonták a verekedéseket, sokszor percek teltek el mire egymásnak estek. Persze annó ezen szétizgultuk magunkat :)

A trailer alapján egy kicsit mortal kombatos a beütés, ami nem baj, mert szeressük azt a világot. Ha lesz benne igen pörgős verekedés a levegőben kamehameval, akkor már baj nem lehet. A trailer alapján egyelőre nekem nagyon feelinges a film, én várom. Kérdés, hogy lesz -e itthon moziban, vagy csak feketén lehet majd megnézni, mert public reklámját én még nem láttam konkrétan. És akkor egy kis trailer:

A kőkemény fanatikusok pedig tudnak maguknak fillérekért dragonballos action figurákat rendelni a dealextreme.com-ról. Szóval akár ezzel is meg lehet engem lepni, katt ide. Valamelyik nagyobbacsak Goku vagy Gogeta jó is lesz :) Köszönöm előre is.

post you’ve got to ask yourself one question:

February 22nd, 2009

Filed under: Mozi,Napi fájdalom — AndrewBoy @ 6:13 am

‘Do I feel lucky?’ Well, do ya, punk?

Hatalmas…

post operation valkyr

February 22nd, 2009

Filed under: Mozi — AndrewBoy @ 4:04 am

Nehéz most hírtelen bármit is mondani a filmről. Alapjában nem szeretem tom cruiset annyira, de azért itt is eljátszotta a szokásos arcokat. Ugye tudjuk a film miről szól, nem sikerül az akció, kivégeznek mindenkit. Azért érdemes megnézni, elgondolkodtató, hogy eljátszunk a gondolattal, hogy mi lett volna, ha…. Sztori az adott. A forgatókönyv teljesen lineáris, mindenkiről azonnal kiderül minden, nincs titkolózás, nem is lenne értelme. Összességében nézhető volt és egy darabka történelem. Azért az félelmetes, hogy göbelst most is egy aszott fejű játszotta el, oda mindig sikerül megtalálni a leggecibb fejű embert :)

post beugró

February 19th, 2009

Filed under: Mozi,News,Vicces — AndrewBoy @ 4:56 am

Nem nézed? Hiba! Kéne majd belőle dvdrip, igaz arra várhatunk még az m1 ebből dvd-t fog faragni, akinek meg van az összes rész legyen szíves jelentkezni, kell. Igényes kikapcsolódás :) Miről szól? Szituációk. Rögtönözve.

post race to death

February 4th, 2009

Filed under: IT,Mozi — AndrewBoy @ 8:53 pm

Tegnap megtekintettem a death race c. remekművet. Jason Statham a főszereplő. A történet lényege, hogy a nem túl távoli jövőben az USA gazdasága összeomlik. Rohamosan nő a munkanélküliség, bűnözés. Az állami börtönök már nem bírják a rabokat megtartani, ezért a büntetővégrehajtás átkerült a privát szektorba. A börtönökben halálos futamokat rendeznek. Vegyél egy autót, heggeszd körbe kazánlemezzel, rakjál rá két minigunt majd 3 körös versenybe zavard be másik 8-10 ilyen autóval.

A 3 futamos versenyeken az első futamból csak elég a túlélés a tovább jutáshoz. A fegyvereket, védelmet a második körtől lehet “felvenni”. Világító csatornadeklin áthaladva a védelmi vagy támadó rendszer aktiválódik. A támadó fegyver lehet bazooka, minigun, .50-s, bármi amit el tudunk képzelni, felszerelhető egy autóra. Védelem gyanánt egy 15 centis acéltömb van a kocsik hátulján és persze napalmot, olajat, szögeket tudnak kidobni hátul. Az autók szét vannak tuningolva, persze konkrétumok annyira nem hangzonak el, de azt lehet tudni, hogy 800-900 LE egy kocsi.

Aki 5 futamot megnyer az kiszabadul a börtönből. Egy-egy versenynek 40-50 milliós nézőszáma van, tehát ez tisztán profitot termelő történet. Az utolsó versenyen a favorit 4x győztes ipse csúnyán felrobban a célvonalon. Ekkor csöppenünk bele a történetbe. Jason barátunkat és csapatát elbocsátják a gyárból, felveszik végkielégítésüket. Otthon vacsora előtt elemgy fürdeni, majd utána feleségét leszúrva találja a konyhában. A feltételezett gyilkos egy gázsprével lefújja őt. Persze elájul és a rendőrök találják meg a véres késsel a kezében, ő a gyilkos. Bekerül a börtönbe. Mivel autóversenyző volt korábban, ezért felkérik, hogy induljon a következő futamon.

Lényegében innentől pörög a film. A cél, hogy kijusson a börtönből, megtalálja felesége gyilkosát és végezzen vele. Pár apróbb csavar be van építve azért a filmbe, de nem kell megijedni, egyszerűen a követhető a film. Maga a karakter a szokásos kegyetlen, mindent túlélő faszagyerek. (Kb mint transporter 3) A film amiért megfogott az a felvehető fegyverek, a realisztikusan roncsolódó autók, a hangulat miatt.

A film ötvözi a Hi-Octaine (Bullforg 1995), Quarantine (Imagexcel 1994), Distruction Derby (Psygnosis 1995), Carmageddon (Interplay 1997) feelinget. A Hi-Octain volt az első olyan versenyzős játék ahol rakétát, pajzsot, golyószórót lehetett felvenni és a pár körös versenyben elsőként kellett beérni. Menetközben, ha hátrakerült az ember nem jelentett gondot, hiszen az előttünk lévőket némi küzdelem árán ki lehetett lőni. Persze itt nem autókkal, hanem repülő cuccokkal kellett versenyezni, kb mint az F-Zero-ban. (Azt hiszem előszedem az SNES-t a hétvégén).

A quarantineben pedig taxizni kellett. A közeljövő taxisa egy romos éjszakai városban kezdi szállítani az utasokat és beszélgetés közben próbálja kideríteni a következő pájára a kód mondatot. Az 5 pályán a taxinkat felszerelhettük golyószóróval amivel a gyalogosokat és más autókat tudtuk leszedni. Ha jól rémlik 5 pálya volt amin keresztül kellett vergődni.


A distruction derby és a carmageddon önmagáért beszél. Az egyik roncsderbi a másikban autókat és gyalogosokat kell elcsapni. Járókeretes öreg néni dupla pont, mert az utolsó pillanatban mindig elugrik. Azt hiszem a doom 2 után a második olyan játék volt a carmageddon amit betiltottak sok országban. Ez csak 4 siker játék a régi nagyok közül. Dosbox alatt hibátlanul megy mindegyik. Azt hiszem játszom velük egy kicsit, kiélem magam. Utána pedig nyomok egy Eye of Beholdert, vagy Ishart, de csak, hogy picit megnyugodjak.

post film pótlás

February 1st, 2009

Filed under: Mozi,Napi fájdalom — AndrewBoy @ 9:59 pm

Az elmúlt egy hét alatt bepótoltam az összes heroest, unitot, sarah connor terminatort, jerichot és 24-t. Szóval most megint nullán vagyok sorozatok terén. Jöhet pár szabad hét / hónap, hogy összegyűljön megint pár rész és akkor egyben több részt végignézve lehet élvezni a sorozatot. Sajnos az atlantisnak is vége, így júliusig várni kell a stargate universre.

Meglepő módon mostanság havonta egyszer elmentünk moziba. De még így is nagyon sok filmről maradtunk le. Nyáron és ősszel a felújjítás miatt nem sikerült úgy a filmnézés mint régebben, mikor majdnem minden hétre jutott egy film. A sorozatokkal egyszerűbb, mert ott tudja az ember mire kell keresni, de persze így is van pár sorozat amit a közeljövőben elkezdünk megnézni. Felhasználva a filmbuzi.hu -t elkezdtem visszafelé keresgetni azokat a filmeket amiket nem láttunk, sem moziban, sem itthon. Persze amit láttunk és megér még egy misét az is begyűjtésre fog kerülni.

A teljesség igénye nélkül az alábbi filmeket fogjuk a közeljövőben megtekinteni:

- Yes Man
Synechoche New York
Eagle Eye
I’m Not There
The Fall
The Proposition
Babylon A.D.
Bangkok Dangerous
Pride and Glory
Burn After Reading
Body of Lies
Slumdog Millionaire
Transsiberian
Revolutionary Road
What Just Happened
RocknRolla
Transporter 3
The Curious Case of Benjamin Button
Seven Pounds
Marley & Me
Zack and Miri Make a Porno
Valkyrie

Szóval lesz pár film amit monstanság megtekintünk. Igazából nem is tudom melyikkel kezdjük ;)

post intim részek

January 29th, 2009

Filed under: Mozi,Vicces,Zene — AndrewBoy @ 12:20 am

Ma sikerült odáig eljutni, hogy végre ismét meg tudtam nézni. Még van jópár film a listámon, de most sikerült megint belecsöppenni az állat Howard Stern filmjébe. A film lényegében az embert mutatja be az igazi szereplőkkel. Howard barátunk egy elbaszott életből indul és a csúcsra ér a New Yorki rádióban. A film magyar szinkronnal is nézhető, sőt kötelező úgy is megnézni. A szinkronizálások fantasztikusak, ismerős hangokat hall az ember a filmben végig. Ezenkívül pedig rájöhetünk, hogy a többszázezer forintos hifi cuccal mekkora orgazmust lehet okozni.

Ennek fényében mára egy kis AC-DC jutott, szóljon hát a High Way to Hell.

 

Highway To Hell

Living easy, living free
Season ticket on a one-way ride
Asking nothing, leave me be
Taking everything in my stride
Don’t need reason, don’t need rhyme
Ain’t nothing I would rather do
Going down, party time
My friends are gonna be there too

I’m on the highway to hell

No stop signs, speed limit
Nobody’s gonna slow me down
Like a wheel, gonna spin it
Nobody’s gonna mess me round
Hey Satan, payin’ my dues
Playing in a rocking band
Hey Momma, look at me
I’m on my way to the promised land

I’m on the highway to hell
(Don’t stop me)

And I’m going down, all the way down
I’m on the highway to hell

post greed, for lack of a better world, is good.

December 15th, 2008

Filed under: Mozi,Sunk (in) thoughts — AndrewBoy @ 4:31 pm

így van. PONT.

post ne szórakozz, most már húzd fel!

December 8th, 2008

Filed under: Mozi,Napi fájdalom — AndrewBoy @ 1:32 pm

Péntek este Saimonsaishez. Elég gyorsan átértem a városon, így a parkolóban úgy döntöttem hunyok egy órácskát. Saimon hív 4:50 kor, hogy hát mi az, hogy most keltem fel, azonnal menjek matracozni vele. Megnyugodott mikor megtudta, hogy a kecója előtt alszom. Namost a kókuszos matrac nem összehajtható. A csomagtartó így esélyestelen volt, hiába kombi. Feldobtuk a kocsi tetejére és úgy hoztuk el. Liftbe esélytelen. Gyalog a nyolcadikra jól esett felvinni.

Este elmentünk Madagaszkár kettőt nézni. A pingvinek ütősek. A legjobbak, ajánlom mindenkinek a filmet. Bejövős volt. Tipikusan jó péntek esti lazítás.

post mozi hétvége

November 17th, 2008

Filed under: Mozi — AndrewBoy @ 8:29 pm

Megnéztük első körben az új James Bond filmet. Lehet fáradt voltam és nekem ezért nem jött be. De valahogy nekem nem volt az igazi. James Bond most nekem nem tűnt elegánsnak, nem tűnt kimértnek, inkább egy ahogy Saimonsais is mondja, Bourne féle figurára hasonlít. Azrért régen nem volt ilyen James Bond.

Sikerült megnézni még az El Orfanato, vagyis az Árvaházat. Asszony nyaggatott minket, hogy menjünk el megnézni. Ekkor már éreztük, hogy valami horror jellegű dolog lesz aminek annyira nem fogok örülni, de legyen karácsony, élvezze ő is a mozi filmeket, ne csak azt nézzük amit én szeretek:P A film? Őőő. Látni kell. Ha a Faun labirintusa bejött (ua. rendezte), akkor ezt imádni fogod. Nagyon jó a film. Nincs értelme bármit is mondani róla, mert akkor nincs izgulás. Én szerintem ezt mégegyszer meg fogom nézni, persze nem moziban, hanem otthon egy jó ser mellett. A James Bond? Hőőő… bekaphatja!

post crank

November 9th, 2008

Filed under: IT,Mozi,Napi fájdalom,Sunk (in) thoughts — AndrewBoy @ 9:27 pm

Szombaton ugye hazaértünk a Saimonsais telkéről. Atillllával elmentek valamerre tőlem élték életüket. Este fele összecsörrentünk, hogy meg kéne nézni valami filmet. Atilllla sztárolta a kegyenc fegyencet, így befizettünk rá. Csak a westendben volt negyed 12-kor, mert ugye már régi film és este tízkor sikerült mindezt kitalálni.

Azért valjuk be, ez a film elég egy divxnek is egy sörrel. Nem mozi film. Jó-jó. Elmegy kategória, van benne pár komolyabb poén, de nem az év vígjátéka az biztos. (Konkrétan azért egy db vígjátékot se tudnék az évből felsorolni most).

A film után a qnappal szoptam még itthon. Belefagyott a rohadék a bootba és piros/zölden villogott a status led még miután hazaértem akkor is. Előszőr azt hittem szarul kapcsoltam le és rebuildeli a raidet, de nem. Force shut down és utána elindítva már patent volt fél perc alatt. Tetszik a kütyü egyre jobban. Bittorent kliens rulla. Sikerült alig aludni. Gondolkoztam elég sokat az éjjel mindenféle élet értelme stb dolgokon. Kb fél 6kor estem ágyba és 9kor már keltem is. Aztán ma pakolás, kis lanparty oldschoolban nálunk. De azért a RA3-t megnéztük. Jó-jó, csak lanban még nem megy valamiért… ;)

Szal én most valszeg megyek alunni lassan…. Blog / e-mail kedd estig. Próbálunk valami backupot keresni addig is.

post hair…

November 8th, 2008

Filed under: Mozi — AndrewBoy @ 8:44 pm

Tudod, a film. Ma este 10:30 m1. Bonts egy sört helyettem is.

post húúúha

October 22nd, 2008

Filed under: Mozi,Napi fájdalom — AndrewBoy @ 9:13 am

Múlt hét eléggé érdektelenül zajlott, nem tudok fontos pillanatot felidézni, ja de mégis, nade ezt nem írhatom le, mert érdekeket sért. Majd, ha eljutunk odáig, akkor leírom, öröm és boldogság a téma, de meglepetés ereje van, szóval nem pofázom el. :P Csütörtökön visszakaptam kedvenc kombimat, megjavult, müxik, hibátlan. Kicsit furcsa volt újra vezetni, de azonnal összeszoktunk, jó emlékek kötnek a kocsihoz.

Asszonynak péntek du kivették két bölcsesség fogát, szegény végig szenvedte az éjszakát, láz, fájdalom és a szokásos nyüszítés. Mivel én a fogorvoshoz max szájnyitásra megyek/mentem és remélem nem fogok is menni. Az én fogaim rozsdamentesből vannak:P

Szombaton nem tudom mi volt, totál kiesik az egész nap, valami móka biztos volt. Vasárnap viszont megint csikerült 700 kg csempét pakolni, több csempe nem lesz. Szal úgy indult, hogy Saimonnal (beosztott) elmentünk a bricostoreba és megtaláltam egy egyszerű tojásfehér csempét. Volt 9 doboz belőle, na mondom ezt rendelem is, viszem is haza boldogan. Otthon lerámoltuk a csempét, majd asszony rögtön verte a palávert, hogy ez nem tetszik, koszolódik, stb. Persze vihettük vissza a csempét.

Na, találunk másik csempét ami tetszik neki is, majd irány a kassza. Nő már röhög rajtunk, hogy hozzuk-visszük a csempét, a foglalót és az előző vásárlást KP visszaadták, pedig kártyával fizettem (ingyen kp felvét!). A nőnek persze most sem tudtam a brico törzsvásárlói kártyám számát megmondani, megint kikereste és megint megmondta, de megint nem jegyeztem meg. Sikerült az első kört hazavinni, majd a második körnél ugyan így előadtuk, hogy nem tudjuk a számot. Nő már kész volt tőlünk.

Otthon rutinosan kirámoltuk a csempét. Majd utána átmentünk hozzánk és a gyepet lenyírtuk. 6 zsák jött le, atom vizes volt a fű, mert persze a locsoló megy mint az állat, de a fű már nem nő annyira, így is 4 hete nem volt vágva. Este mentünk moziba.

Tükröm tükröm. Beszarás a film. Vagyis annyira nem. Sztori jó. Kicsit túl véres, nézhető. Közepétől pedig már a történet is kezd domináns lenni, nem csak a vérfröcskölés. Mivel ez a horror kategória nem az én szívem csücske, nem is ragozom. Többet nem nézem meg. Elég volt egyszer.

post dragonball

October 8th, 2008

Filed under: Mozi,News — AndrewBoy @ 12:48 pm

Hő, igen. Kijött az első trailer. Ez már nem tűnik kamunak. 2009-ben tényleg lesz dragonball film. Lesznek kamehamék és nagy aprítások remélem. De várom már mikor kék szemekkel szőke hajjal vibráló aurával zúzzák szét egymást. Másfél órába elég necces belepréselni több perces brutális verekedéseket.

A sztori úgy indul, hogy jön egy alien, gondolom csillagharcos, a földre akinek a földet le kéne gyaknia. Persze megváltozik a véleménye és a föld mellett harcol a gonosz piccolo ellen. Azért freezert és a C robotokat megnézném egy komoly verekedésben a filmen, de gondolom idáig nem fogunk eljutni.

Azt hiszem elő is kotrom a gt részeit és megint elkezdem őket nézni. Angol felirattal, japánul! Ütős!

post sasszem

October 6th, 2008

Filed under: Mozi — AndrewBoy @ 12:54 pm

Na ilyet még nem és többet nem is. Féltem tőle mint a tűztől. Bejött, vagyis igazából nem jött be. Mármint a történet volt ritka fájdalmas, többet is ki lehetett volna belőle hozni, érzésem szerint. A mindent látó sasszem egy gép, ami még béta verziós állapotban van, tehát nem éles. Rá van kötve mindenre, telefonvonalakra, internetre, kamerákra. Mindent loggol, mindenkit tud követni. A gép mint olyan segít felderíteni a terroristákat és “javaslatot” tesz, hogy legyen vagy ne legyen akció.

Volt egyszer, hogy egy terroristának hitt csókát kiiktattak, mikor a gép mondta, hogy a valószínűség 51%, hogy az illető a terrorista. Szóval a csókát leszedték. Ezután a gép öntudatra ébredt és elég komoly akciót tervelt ki. Annyi történt, hogy egy top secret fedősztoris katona pont kezelte a gépet, mikor a gép kitalálta, hogy a kormány tagokat likvidálni kell, mert az alkotmány értelmében ők a népre veszélyesek vagy mi. A katona persze telefonjával felvette, hogy a gép miket mondott, eldugta az sd kártyát. Namost a csóka meghalt. És persze csak ennek a katonának volt a hangja alkalmas arra, hogy szabadjára engedje a gépet, vagyis a nagy likvidálós akciót beindítsa. Mivel meghalt, ezért csak az ikertestvérét kényszerítve lehet a hang lockot feloldani. Ekkor őt cseszteti a gép és kényszeríti, hogy segítsen neki. Közben egy nőt is rávesz ilyen-olyan dolgokra, speciális bombához, az ékszer a bomba, a gyerek trombitájába pedig beépítik a detonátort ami egy hangnál felrobban. Persze ez a hang pont a himnusz majdnem végén van, hogy mégjobban izguljunk.

Csak azt nem értem, hogy ha volt ez a hang lockolás, akkor a gép hogy tudta intézni a detonátor, a bomba összeszerelését és eljuttatását a célhoz. Természetesen ezek közvetett dolgok, de neki akkor is kellett még az utolsó pillanatban a hang kioldás, hogy engedélyezzék a tervét így, ami amúgy már a kezdetektől elindult. Érthetetlen.

Lényeg, hogy a kikapcsolt mobilon keresztül is hallanak minket, minden IM, e-mail leolvasható, és minden áruházi kamerával meg tudnak minket figyelni, sőt, a porcelán pohár rezgéseiből lehet következtetni, hogy mit beszélünk.

A gép legyőzése pedig a hűtés kikapcsolásán felül egy pajszer a közepébe történet.

Színészi tehetség, forgatókönyv zéró, pongyola amerikát éltető és az embert mégbutábbá degradáló tipikus film.

És mindent a VIP moziban sikerült elkövetni.

post The Unit, 4. évad

September 29th, 2008

Filed under: Airsoft,Mozi — AndrewBoy @ 6:10 pm

No mi a manó. A harmadik évad a forgatókönyvírói sztrájknál abba maradt a 13. résznél. Aztán most hírtelen 4. évad első rész. Kötelezően kell nézni. No persze nem kell komolyan venni, de legalább a szerelést lehet cikizni ;D

És ha már film. Dirty Sanchez The Movie. Nem kell félni, csak az MTV-s állatság mozi változata ;)

post vasárnap reggel

August 24th, 2008

Filed under: IT,Mozi,Napi fájdalom,Party,USA — AndrewBoy @ 8:42 pm

Reggel csörög a telefon 9kor, még alvásban vagyok a tegnap esti sütögetés miatt, ami egy hajnalig nyúlt baráti beszélgetésbe ment át. Bárki bármit mondhat a húst és a pácolást én csináltam (Saimonsais :P), a többi az asszony érdeme, a tűz hibátlan volt. A vodka és a sör nomeg a többi csajos pia nem volt akkora fűtés, így mikor már hideg volt kint akkor behúzódtunk.

Bent még egy üveg pezsgő elment meg pár sör, a nagy beszélgetés mellett elkezdtünk pokerezni, csak úgy, pénz nélkül. No persze ilyenkor minden all in és megy az ingyen rebuy, de azért elég jól elszórakoztunk, persze, mert komolytalan volt az egész. De a pokeren kívül több komolyabb témánk is volt, mikor a csajok különvonultak és elindult náluk a pletyi. Megtudtuk mit jelent a bábozás, és, hogy a prosztata masszázs mennyire jó lehet. Gergő rögtön témába vágóan megkérdezte, hogy miként lehet rávennünk életünk párját arra, hogy megujjazon minket. De szóba került Gábor által a terhesszex is.

Gergő barátnőjétől orcátlanul kérdeztem meg, hogy megujjazná -e a Gergőt, ha ő kérné. Persze erre egyből nem volt a válasz, hogy ez undorító. Dilemma elé állítottam, hogy a mellreszarás és utána vietnámi strandpapuccsal szétcsapkodás, vagy az előbbi az undorító. Hithű katolikus lévén természetesen az utóbbi volt számára az undorító(bb), de az ujjazást még így is elvetette. (Azért hajrá Gergő.)

Gábor mikrofonozás helyett a kisszáj történetet adta elő, Kingának ez nem jött be, majd közölte, hogy Gábor mennyire undorító és perverz. Persze ez nekünk nem volt új. Sajnos Atilllláék elég korán leléptek, így ő a beszélgetésből nem tudta a részét kivenni, pedig biztosan kaptunk volna hasznos tanácsokat, pl hogyan kell disznózsírt használni vazelin helyett.

Aztán kb 4kor már alvás is volt és csörgött a telefon. Ez jó is volt, mert a 8:30ra beállított telefonra nem keltem fel, így örömmel vettem észre, hogy a vizilabda döntőt meg tudom élőben nézni. Az első két negyedben sztrókot kaptam majdnem, de utána már élmény volt nézni a patent játékot. Sajnos nem volt olyan szép mint Sidney, de azért az utolsó negyed már elég rendes oktatás volt. Az amcsi gyerekek fizikuma és tapasztalata messze nem olyan mint a mi csapatunknak, nem is értettem, hogy a Szerbek miért voltak ennyire bénák. De ez mind nem téma, meg van az arany, a triplázás, természetesen best of mérkőzés, mint az Oroszok ellen, jó lesz majd 5-10 év múlva megint visszanézni.

Sikerült a villanyszerelővel átbeszélni a munkát, csak most már rendet kéne tenni, félig el van mosogatva, meg a szemét is ki van dobva. Holnap pedig megyünk csempét venni, lámpákat. Közelednek a határidők, hogy eldöntsük milyen bútor legyen, hogy nézzen ki a fürdőszoba, hát nem egyszerű…. Jövőhét szombat pedig Saimonsaisnél kecófelmérés és felújjítás.

post A hard days night

August 15th, 2008

Filed under: Kirándulás,Mozi,Napi fájdalom — AndrewBoy @ 10:07 am

Tegnap reggel már szarul keltem fel. Reggeli utazásom során 2x felbaszták az agyam és sík ideg voltam mire beértem. Aztán úgy nagyjából meg is nyugodtam. Tudtam, hogy délután megyünk kirándulni jól. Hát délután mentünk is, budakeszi mellé, valami romokhoz, valami juhász, na kb ez rémlik, mert agyilag nagyon nem voltam ott. Kb 2-3 km-s séta a munkatársakkal, pont tutin elég is volt. Kényelmesen a természetben egy órát sétálni, már-már megnyugodtam, és az odaérkezés dugós fájdalmát el is felejtettem. Hazafele kollégákat kiraktam, majd mentem haza, boldogan, teljesen nyugodtan…

Szól sasszemű cseresznyétől a mentsd meg az estét, lángzám harmadikban gurulok a pólus előtt, majd egy nő úgy dönt, hogy a jobb sávból visszafordul 3 sávon keresztül és záróvonalon. De ezt úgy adta elő, hogy kirakta az indexét, villantottam hogy gyere, és keresztbe berakta elém a kocsit, na éppenhogy nem mentem neki a kocsi oldalának, persze még neki állt fentebb.

Haza érve a családi council megbeszélte, hogy este mozi lesz a vipben. Úgyis éhesek voltunk, így nem volt probléma, hogy degeszre zabáljuk magunkat. Saimonsais viszont megint jön 3 ropival:) Illetve hattal, mert a múltkorit sem fizette ki. A film elment kategória, ja igen, will smith bunkó szuperhőst játszik. Röhögni lehetett rajta, de a story az more or less felejtős. Egyszer jó volt megnézni aztán annyi.

11 után értünk haza, nem volt nehéz elaludni….

post frissen kipihenten a hétvége előtt

July 18th, 2008

Filed under: Auto-motor,Mozi,Napi fájdalom,USA — AndrewBoy @ 9:36 am

Na ilyen sem volt az elmúlt pár évben. Tegnap előtt sikerült este 7kor elaludni és reggel 6 kor kelni. Szétaludtam magam. Egyetlen egy gond volt, hogy már másfél órája aludhattam mikor megszólalt a telefon, izzadva levegő után kapkodva vettem fel, valami gázóráról volt szó meg elzárásról, hogy majd valamikor. Ezután persze aludni nagyon nehéz, kellett kb 10 perc, hogy visszaaludjak. Valamikor tíz óra körül asszony keltett fel, hogy hozott kaját. Félálomban ettem valamit aztán aludtam tovább. Tegnap szintén sikerült kialudni magam, stabilan 10től aludtam reggel 6ig. Úgyhogy a hétvégén jöhet bármi, széjjel leszek pihenve. Atillllával tervezünk egy USA autó találkozót Egerben. Vasárnap pedig balcsizás muteréknál. De majd meglátjuk. Egyelőre szakad az eső, viszont péntek van, nemsokára tipli lesz haza :)

Közben még egykét szót a happeningről. Most mit lehet erről mondani? Fájt. 3 perc után össze lehetett kötni, hogy miről van szó. Nem kell hozzá sorozatgyilkos logika. Színészi alakítás? Zéró. Akció? Zéró. Még jó, hogy nem moziban néztem meg. Amekkora hudegizda volt a bemutató annyival kevésbé hozott új dolgot a film, naja virágok… a rendező sírjára max.

post Tuti recept vasárnapra

June 16th, 2008

Filed under: Mozi,Napi fájdalom,Party — AndrewBoy @ 7:00 pm

Bejött;) Hétvégén volt sütős falás. Mézesmustáros csirke saslik, kolbásszal és szalonnával. Szal jó volt. Az idő is jó volt. A vendégek is jók voltak. Ki is volt takarítva, patent hangulat. Szóval nyugtával dícsértem volna a napot, de még este bekapcsoltam a TV-t. Nézem, hogy majmok bolygója. Gondoltam magamban milyen király lesz megnézni megint, nem láttam vagy tíz éve. Nana! Ez valami remake volt. Annyira nem volt rossz. Sőt, megkockáztatom, hogy nézhető volt. De nekem a nagysebességgel való utazással létrejövő jövőbe menéssel elkövetett történet valahogy jobban kézzelfoghatóbb volt. Ez a verzió annyira nem állt meg. No mind1, ma meccset nézek, németország – ausztria. De szerintem ebből alvás lesz…

post lófasz;] Blade Runner rlz

June 13th, 2008

Filed under: Mozi,Oldies,Vicces — AndrewBoy @ 2:41 pm

Ezer éve nem láttam, de itt figyel divxben, szal nézős lesz újra, kicsit sötét világot tár elénk, de úgyis szar idő van, belefér. Ja igen, a lófasz:

post snatch

June 7th, 2008

Filed under: Mozi,Napi fájdalom — AndrewBoy @ 12:36 pm

Csütörtök este Saimonsaissel megtekintettük a blöfföt, már nem is tudom hanyadszor néztem végig. Ma pedig szar idő van, mint Londonban szokott, no meg végre befejeztem a bank jobot, szóval az is nagyon nézős film. De rossz időnek még mindig rossz idő van.

Tegnap este meg volt egy lájtos snapszer party, a piros király örökre emlékezetes marad.

post stargate

June 5th, 2008

Filed under: Mozi,Napi fájdalom — AndrewBoy @ 8:26 am

Tegnap este megvizualizáltuk a sztárgét original dvd-t. Ez valami rendezői extra változat, én nem fedeztem fel a film elején benne semmi változást, kb egy óra után sikerült elaludni. Nagy sztárgét fanok vagyunk és végig van jól nézve a 10 évad meg az atlantisz 4 évadja is. Konkrétan kicsit nevetésre adott okot egy-két megoldás az origi filmben, dehát mit akarunk, több mint tíz éves film. A mostani sztárgét részek pedig már sokkal profibb cgi technikát használnak és jóval egyszerűbb is a díszlet a sok belső tér miatt. Ma valszeg végig nézés lesz, kiváncsi leszek, hogy a rendezői változat miben más mint az originál.

A korongon lévő extrák közt Erich von Däniken beszél arról, hogy a csillagkapu nem lehetetlenség. Neki full extrás az a bizonyíték, hogy a nagy piramis belsejében nincs semmiféle vésés, így névjegy nélküli piramist biztos nem ember építette, mert az hagyott volna valami névjegyet a piramison belül. Ez már Sci-Fi erősen, végülis lehet, hogy idegenek építették a piramisokat, meg egy csomó minden mást, de akkor miért mentek el? miért nem maradtak itt? Ja és persze, ők hova valósiak? Van -e nekik valami jármű, vagy térgörbítéssel utaznak? Én szeretném, ha lennének földön kívüliek, vétek lenne az univerzumot ránk elpazarolni. No meg, a földszerű bolygók esélye elég ‘magas’, ha azt nézzük, hogy az univerzum végtelen. A végtelen 0,00005%-ka is elég valószínű, ha úgy nézzük…

Észrevettétek, hogy a stargate szót csak bal kézzel is le lehet írni? Kéne keresesni ilyen szavakat amiket csak bal vagy jobb kézzel le lehet írni, persze a szó legalább 6-8 betűs legyen, mert az úgy lenne érdekes. Jó tudom, ez nekem is fájt most.

post mozgalmas hétvége

June 2nd, 2008

Filed under: Auto-motor,Kirándulás,Mozi,Napi fájdalom,Party — AndrewBoy @ 11:25 am

Péntek délután sikerült kiszabadulni egy wellness hétvégére. Konkértan egy óra volt átszenvedni a városon, de az M1 már jól járható volt. A célállomás Bük volt. Csóri Tomtom nem tudom mi alapján számolja végig a legrövidebb/leggyorsabb utat, de tényleg gyorsan ott voltunk, Győrtől alig 50 perc volt az út. Konkrétan nem a fő utakon, hanem gyenge minőségű mellékutakra terelt rá és toronyirányt verzióban közelítettük meg az ovjektumot. Átvizsgálva a jobb utakat, valóban rövidebb volt így az út cca 16 km-mel, ami azért már szép spórolás, igaz 100 helyett néhol csak 70-80 közt lehetett haladni, persze a futómű ezt nem köszönte meg. A wellness jegyében belső, külső, termal, élményfürdős medencék közül tudtunk választani, a külső medencében fél óra után szét égett a hátam, még mindig fáj. Minden szép volt, jó volt. Vasárnap reggel 1 órára visszaértünk és akkor jött a borzalom…

Füvet kell nyírni. Mióta van locsoló rendszer csodaszép sötétzöld a fű. Sűrű és gyorsan nő, cca 10-12 centit hetente. Egy 3,6 LE benzines nem önjáró fűnyíróval szépen lehetett vágni, viszont csóri nyíró kerekei már keresztbe áltak, a zsák kiképzése nem a legjobb, cca 50 liter fér bele, de a vizes füvet nem tudja apróra vágni, így nagyon hamar betelik és a nedves fű rohadt nehéz, utána már mozgatni is kínszenvedés a fűnyírót. Vasárnap délután így arra az elhatározásra jutottam, hogy most már végre veszek egy önjáró, nagy zsákos, mulcsolós, hyperszuper gépecskét.

Csodálatos napsütésben örömmel indultunk el először a bricoba, ahol közölték, hogy a lejárat nélküli vásárlási utalványt nem tudják elfogadni, mert a rendszer már kifizetettnek tekinti és ezek amúgyis fél évig érvényesek, namost erre nem volt ráírva, hogy mi az érvényességi idő vége, pár perc balhézás után közölték, hogy hát most nem tudnak mit mondani, jó, ezer forintos utalvány, dugják fel. A fűnyírót kiválasztottuk, de nézzük még meg máshol is, háthat olcsóbb. Kiállva a parkolóból a hondás néni szépen tolatott ki, majdnem nekünk jött, hiába dudáltam, nem akart megállni, nézett mindenhova, csak maga mögé nem. A Corában lófasz volt csak normális fűnyíró nem, így az Obi felhívása után a bricostorenál döntöttünk, úgyis kell még locsolókocsit venni meg ilyen apróságokat. A Cora parkolóban kitolattam a parkolóból, már szedném el jobbra és indulnék el, mikor a suzuki belémrongyol háttal. A jobb hátsó sárvédő ív kicsit horpadt, de pont az ív, szépen glettelve lesz gondolom. Ennyit a sérülés mentességről. Ha már törik az autó, szeretem én törni :) Szal úgy néz ki a csávó kötelezője rendben, így gyorsan megoldódik a dolog, de ugye kárfelmérés, javítás, ezzel is rohangálni kell és a drága időt rabolják el az embertől.

A parkolós incidens után a bricoban megvettük a nyírót, majd boldogan vittük haza mikor szakadni kezdett az eső. Az m3 bevezetőről újpalota fölött konkrétan egy szürke függöny volt, kb úgy nézett ki mint egy gombafelhő szára. A nyírót összeállítottuk, ami 3 percet vett igénybe, majd még két csavart betekertünk. Első ránézésre a 6 lapos csavarok 10mm-snek tűntek, de nem. Mivel a partner márka az jó usa cucc, ezért persze, hogy valami egyharmad collnál kicsit nagyobb, így a 10-s kulcs lefordult róla, dugókulcs nem fért oda, még jó, hogy a kemping készlet otthon volt és nem a garázsban, így azzal sikerült meghúzni. Elsőre beröffent a masina és már élveztem is a nyírást. Vizes fű? Már nem számít, boldogan kaszálok már mindent:) Szóval öröm és bódottá. A kert háromnegyedét 20 perc alatt legyalúltam, korábban még szar volt a fű kb 45 perc volt a szintidő a régi nyíróval.

Este nem bírtunk magunkkal és Saimonsaissal megnéztük az In Bruge-t. A story nem lett volna rossz, de többet is ki lehetett volna hozni. A trailerben látható az összes lövöldözés, de a film nem a pörgős akcióra épít. Nem, hanem a dumákra. Baszod olyan szövegek vannak benne, hogy beszarsz. Persze a szövegek nem éppen az irodalmi angolt tükrözik. Legjobb, hogy angol a film, igazi angol beszólásokat hallhatunk benne, már ezért megér akár egy jobb minőségű divx-t, vagy akár egy mozit, ha az ember szeret társaságban röhögni nagyokat.

post Mozimozimozi indy4

May 28th, 2008

Filed under: Mozi — AndrewBoy @ 9:33 pm

Hogy miért menjek mostanság moziba? Indy4! Meg még biztos lesz pár olyan film, de ezt most megnéztük a hétvégén. Azótan mégegyszer megnéztem és most így már tudok véleményt alkotni. Nem egyszerű a film az tény. Mondjuk úgy, hogy 70% pörgés, 15% duma és 15% ‘vetítés’. Kezdjük a pörgéssel, ott nem volt hiba, autón, motoron, kétéltűn, menekült itt mindenki mindenfelé. Volt verekedés, lövöldözés, kardozás. Duma az more or less jó volt, de néhány párbeszéd elég gyatrára sikerült és itt jön a vetítés is, kicsit túl volt magyarázva a dolog, már annyira, hogy hétköznapi ember közel nem tudott a témába beleszagolni. Ennyivel jobb is volt a frigyláda és a keresztes lovag, ilyen témáról legalább tanul az ember iskolában, akár a mindennapi életben is találkoznak vele a bizonyos hitet képviselő vallásos emberek.

Na itt túl volt misztifikálva az egész. A trailerek és a poszterek alapján a film lényege nem derül ki. Mondjuk én direkt nem néztem meg egy trailernél többet, de még ott sem volt benne semmi a film utolsó háromnegyed órájáról. Már megszokhattuk a csapdák megfejtését, ajtók kinyitását a korábbi indy filmekből, de itt valahogy túl lőttek a célon. Miért? Hááát, mert. És most a következő bekezdést ne olvasd el, ha még nem láttad a filmet.

Alapjában véve ez a koponya egy e.t. feje. A maya (nem gold) kultúra túl fejlett volt és hát mint kiderült et-k segítettek nekik. Namost ezek az alien csávók persze már rég csontvázak voltak és az egyiknek eltűnt a feje, na ezt kellett visszavinni és akkor lehetett persze csak a legenda szerint a kincset megszerezni, ami mint a végén okosan ki is derült, az a tudás és nem az arany, mert mayául az arany tudást is jelent vagy mi volt.

Szóval a fenti egyszerű történetre, ami nem az a közelálló szokásos indy sztori ráhúzták azt, hogy a mocskos bolsevik szovjet kgb-s kémek beszivárogtak az usaba és egy kísérleti atombomba robbantás előtt (btw 1957-ben már hidrogént kellett volna robbantani) az 51-s areaban indynek meg kellett keresni egy et-vel töltött koporsót. Persze Indy elfutott elmenekült és utána egy lépéssel mindig a másik előtt járt, majd valahogy mégis lekapcsolták és szokás szerint ilyenkor már közös akció volt, majd a legvégén megint elmenekülés.

Az orosz, bocs, szovjet nő kb mint a redalert yuri’s revengeből a nő. A szovjetek célja a tudat befolyásolás volt, tehát ez is redalert yuri’s revenge. Valahogy már az elején ezt így levettem és hát a nőn lévő szürke ruha is ezt igazolta. Tiszt létére viszont nem tiszti öv volt rajta és a tokarev pisztolytáska sem volt a lábára fűzve rendesen. Ezenfelül volt egykét apróság a szovjet haderők részéről ami nem éppen a realitást tükrözte, de hát ez van, ez egy amcsi film.

Maga a film? Hát a fenti váratlan Sci-fi alapján mit mondjak, ez már kevésbé adventure volt, erről az oldalról kicsit csalódtam, de amúgy nézhető volt. Megnézni legközelebb? Esetleg, ha RTL/TV2 majd egy vasárnap estén leadja.

post swarci nélküli T4?

May 9th, 2008

Filed under: Mozi,News — AndrewBoy @ 10:34 am

Cinematrixon most jelent meg a hír, hogy swarci nélküli lesz a T4. Furcsa lenne a német akcentus nélküli terminátor, már megszoktuk, hogy az angol nyelvvel problémái vannak :) Remélhetőleg a még nem ismert színészek igényesebbek lesznek mint az SCC sorozatban. 185 mio USD a film budget és ugye nem Magyarországon fogják forgatni, mert drága a stábot idehurcibálni és nem kapnak akkora kedvezményeket itt, hogy “etyekwoodot” használják. Pedig gizda jelent lett volna megnézni ahogy a völgyhídon megy a pusztítás háttérben a balcsival.

post За Родину, За Ст…. vagyis előre IronMan!

May 5th, 2008

Filed under: Airsoft,Kirándulás,Mozi,Napi fájdalom — AndrewBoy @ 8:56 am

Hétvégén volt airsoft. Tudjátok, az a játék ahol nem festékgolyóval kell ölni az ellent, hanem kis műanyag golyóbisokkal. Szal a lényeg az, hogy élethű fegyverek, súlyra, méretre, kinézetre és légpuska elven működnek nagyrészt, megspékelve azzal, hogy elektromosak és sorozatlövésre alkalmasak. Ja és persze nem leszel festékes mikor eltalálnak, de a lényeg, hogy bevallod, ha eltaláltak, ha nem vallod be, akkor meg utána nagyon fog fájni :) Részleteket találtok a SoftAir.hu fórumán.

Nagyon jó volt a játék a hétvégén; СССР vs США, Red Alert II. Több mint százan voltunk, vagy mégtöbben. A játék Érd mellett volt, csak javasolni tudom mindenkinek aki szereti a paintball-t, hogy ezt is próbálja ki. Fegyvert 20 ezer környékén lehet venni használtan, új fegyver 30 tól a csillagos égig. A védő szemüveg az 800 Ft-től a csillagos égig tart. Lehet jönni bármilyen ruhában, nem kell védőruha, persze ideális a terepmintás öltözet. A lőszer pedig 0,9-1,1 Ft / darab, tehát jóval olcsóbb mint a paintball.

Sütögetés jó volt tegnap, volt kis tornázás is, a kézenállásom nem sikerült és átlendültem – ferde volt a fa – és így a pihepuha hátsó felemre érkeztem. És végre tegnap este Indiana Jones III. rész a TV2-n! Láttuk az első trailerért az Indy IV.-nek a moziban. Félek, ha nagyon várom a filmet csalódás lesz, bár remélem, hogy nagyon ütős igazi adventure mozi lesz. És ezt a filmet mindenképpen moziban nézzük meg méghozzá a VIP aréna moziban szerintem.

Polus moziban az Iron Man megtekintésre került. A film nekem rövid volt, bár 126 perces filmként ez nem hangzik mostanság átlagos filmnek. A film első órája azzal telt el, hogy barátunkat elrabolják és kiszabadul az Iron Man ruha ver. 1-ben. A következő 30 percben megtervezi a ver. 2-t és kipróbálja, majd az utolsó fél órában megy a harc egy koppintott ruházat ellen. Nekem nagyon kevés volt az igazi harc, alig volt valami komoly csépelés, sokkal több figurát ki lehetett volna hozni a harcokból. A színészi alakítást persze itt nincs értelme figyelni, mert a CGI pótol minket mindenért. Vagyis nagyon jól volt megrajzolva minden. Én mindenestre azt mondom, hogy 10ből 7-t kap a film, a story nem volt a legjobb, az akciókból még többet ki lehetett volna hozni. Ezt is láttuk, pipa.

« Previous PageNext Page »
ruldrurd
Dadaamazon bike seat
© AndrewBoy's Blog , Desinged by Stealth Settings
Entries (RSS) and Comments (RSS)