A terv egyszerű. Mai napot kidolgozzuk szépen. Este teljes pihi. A tegnapi plázázás után nekem ma este már semmi kedvem sehova sem menni. Amúgy babán néz ki a tefal pároló, de majd persze azért élesben is tesztelni kell. Asszonka remélhetőleg a mai vacsihoz már beüzemeli. Szóval este nyugi. Holnap reggel kutyasétáltatás a határban, ruházat főpróbával aztán du kis haveri összeröffenés, este pedig alvás okosan. Hajnal 4:30 kor indulás ki a reptérre. Miből áll a program?
első nap
-1300 érkezés az osloi repétrre
1400 – 1700 busz transfer a parkolóba, M3-s BMW átvétele, Anttiláig vezetés
1700 – 1800 check in
1800 – 1900 elméleti oktatás
1900 – 2200 vacsi
ötödik nap
– 0830 reggeli
0830 – 1215 vezetés
1215 – 1315 ebéd
1315 – 1530 vezetés
1530 – 1900 Z4 M bmw rally co-driverként
2000 – 2200 vacsora
hatodik nap
itt reggeli után pedig már megyünk haza és vége a történetnek.
Mint kiderült a szállóban csak a központi épületben van net. Ez szarul hangzik, majd megpróbálok azért videokat a tecsőre kirakni, de félek, hogy a több gigás fileokat nem lesz egyszerű feltölteni. De bízok azért a svéd internet szolgáltatókban.
Itt az avatar őrület, jönnek a toystoryk újra és még ki tudja mennyi film készül el háromdébe, hogy a nagyérdemű egy színes vagy polarizált szemüvegben hokizza végig a filmet a moziban. A fujinak már van háromdés fényképezője amivel lehet kamerázni, így már otthonra is elérhető a technológia alap pillérei. Természetesen ezek szemüveg nélküli háromdék és méregdrága megjelenítő panel is kell hozzá. Teljesen merőlegesen nézve látjuk háromdében a dolgokat, de egy idő után az ember feje megfájdul. A klasszikus háromdés képalkotás élmény a külön jobb és bal kép összebandzsításával érhető el. Az alábbi videon is ezt látjuk:
A fenti videon a bandzsítással jól kijön a lány és tényleg háromdés érzetet ad a kép. Érzékeljük a mélységet és ez a lényeg. A hagyományos szemüveges filmeknél/képeknél nincs szükség bandzsítani, ott a bal és a jobb szemre külön megszűrt képet kapjuk meg, a bal szem a balhoz valót a jobb szem a jobbhoz valót. A vertikálisan és horizontálisan szemenként polarizált szemüveg is ugyanez, csak nem színnel szűr, kb ugyanazt az élményt adja vissza. Emlékezzünk még az Asus 3d-s szemüvegeire a 90es évek végéről, a descentet ugyanígy tudtuk játszani. Hatalmas ötlet volt! Bár kényelmetlen volt, de mégis a mélység érzetünk csodálatosan előjött, így a descentet ezzel überfaszán lehetett tolni.
A bal és a jobb szemre a legolcsóbb verzió a színszűréses technológia, ez is megadja azt amire szükségünk van és nem kerül annyiba. Két kamerával már otthon is játszhatunk ezzel. De egyszerűbb a Fujifinepix W1-t beüzemelni és boldogan lehet kamerázgatni, a fényképezőnek két kamerája van, így készít háromdés alkotásokat.
Mostanában a háromdé szét van hypolva, de mintha nem történne semmi az otthoni technológiák terén. Ugye a szemüveget el akarják kerülni, hiszen kényelmetlen, a jelenlegi panelektől fáj az ember feje. A többréteges panelek gyártói nagy böszme böhöm cuccokkal állnak elő. Azért ne felejtsük el, hogy ezek csak háromdé érzetet adnak, mert hiába megyünk el fél métert a jelenlegi helyünkről, ugyanazt fogjuk látni fél méterrel is odébb, nem igazi háromdé, csak a klasszikus két szem közti átlagos távolságot használják fel a két kép közti szög differenciának. És ugye itt számít, hogy mire is fókuszálunk, mert amire fókuszálunk abból nem kell kettő, minden másból kell kettő ami a fókuszon kívül esik. A háromdés filmeknél fókuszálnak helyettünk. Szóval nem egyszerű. De azért egy ilyen fujival elszórakoznék. Háromdés szemüveget már 99 centért rendelhetünk bárhonnan.
Jó hír, elindultak a kedvenc sorozatok ismételten. Lehet How I meet your mothert, Big bang theoryt nézni már. Hamarosan indul a Smallville, Trueblood, SGU. Sajnos a Californication ugye befejeződött, esetleg majd szeptembertől lesz folytatás. A TBBT és a HIMYM új részei nagyon komolyak:)
Sheldon: Oh yes, I’ve just discovered I don’t have enough room on my hard drive for a Linux partition, so you and I are going to perform a full backup, re-initialize and then re-install all my operating systems.
Name: Dr. Sheldon Cooper MSc, PhD. Occupation: Theoretical physicist. From: Texas. IQ: 187.
Sheldon is the uber geek, he possesses a Master’s degree and 2 PhDs, and conducts string theory research at Caltech. He shares an apartment with Leonard.
Unashamedly geeky, he has no qualms about speaking Klingon, he doesn’t mind sharing details of his life that others might find embarrassing, such as a common activity being Klingon Boggle until the wee hours. He wears vintage t-shirts sporting superhero logos.
As a child prodigy, Sheldon was involved in numerous experiments as a child, such as his plan to provide free electricity for his town by building a nuclear reactor. A plan stopped only by government pen pushers claiming it’s illegal to store yellow cake uranium in a garden shed! Sheldon started college at the age of 11, receiving his first PhD at 16.
While he might claim to be the perfect human specimen, Sheldon does have his faults – although he’d never admit it! He lacks empathy, is unable to discern sarcasm, doesn’t like change, and has an inflated ego. He does not understand social norms, and makes little attempt to do so.
A The Big Bang Theory az a sorozat amit tilos kihagyni. Sajnos a magyar hangok és a magyar szöveg közel nem adja vissza azt a néha már fájdalmas humort amit kapunk. A How I Meet Your Mother igazából elmegy magyarul is, de a “szak” kifejezések miatt a TBBT-t mindenképpen angolul érdemes nézni!
Emlékszünk még ugye, hogy augusztus 7-én lecrashelték a mocit? Hát a hét elején jutott eszembe, hogy ideje lenne a biztosítást intézni. Felhívtam a vétkes fél biztosítóját, bejelentettem az ügyet. Még aznap este felhívtak, hogy másnap jönnének kárszemlére és elkérték a részletes adatokat. A baleset dátuma hallatán a kárfelmérő csak hümmögött, kérdezte, hogy de miért most? A válasz egyszerű, rendberaktam a 2009 év számláit és a kupac legalján volt a kéksárga, akkor jutott eszembe, hogy kellene már az új sárvédő idom. Kárszakértő reggel kijött, fényképezés, okmányok fényképezése, pár aláírás, és közölte, hogy rendeljem meg és majd a számlát küldhetem nekik. Még aznap délután megrendeltem. Tippelj bazdmeg, 37 ezer Ft fényezve ez a darab PUR műanyagból kiöntött fos, további munkadíj a felszerelés ami megkezdett óránként nettó 8 ezer Ft. Azt már tudni sem akarom, hogy egy fejidom, ha véletlen letöröm, mennyibe kerül. Százezrekbe már biztos lehetne mérni. Jövőhétre megjön az elem, de majd itthon szerelem fel, gány időben nem fogok rohangálni. A töröttet majd kirakom e-bayra, hátha kell valakinek:D
Motorzni a busz sávban és 3. sávban is legális:
„(3) A párhuzamos közlekedésre alkalmas olyan úttesten, amelyen az azonos irányú forgalom számára kettõnél több
forgalmi sáv van útburkolati jelekkel kijelölve, a (2) bekezdésben foglalt rendelkezéseket kell értelemszerûen
alkalmazni. Az ilyen úttesten azonban a második forgalmi sávban – a (2) bekezdésben foglalt rendelkezések
megtartásával – bármely gépjármûvel szabad közlekedni; a harmadik és további (belsõ) forgalmi sávokra – a balra
bekanyarodás esetét kivéve – ráhajtani csak személygépkocsival és motorkerékpárral szabad.”
(2) Az R. 36. § (8) bekezdése helyébe a következõ rendelkezés lép:
„(8) Az autóbusz forgalmi sávban
a) a menetrend szerint közlekedõ autóbusz és trolibusz, a villamos, továbbá 20 és 6 óra között a kommunális szemét
szállítására szolgáló jármû;
b) az autóbusz- és trolibuszforgalom zavarása nélkül
ba) ha az autóbusz forgalmi sávot az úttest menetirány szerinti jobb szélén jelölték ki, erre utaló jelzés esetében
(117/c. ábra) a kerékpáros,
bb) külön jogszabály alapján rögzített üzemmódú megkülönböztetõ jelzést adó készülékkel felszerelt
bba) sürgõsségi betegellátásra rendszeresített gépjármû,
bbb) hivatásos katasztrófavédelmi szervek, a tûzoltóság és a tûzoltó egyesületek közvetlen helyszíni beavatkozására
rendszeresített gépjármûve,
bbc) a rendõrség közrendvédelmi és közlekedésrendészeti szolgálati ágának közvetlen helyszíni beavatkozásra
rendszeresített gépjármûve,
bc) a betegszállító gépjármû,
bd) a személytaxi,
be) a kétkerekû motorkerékpár és a kétkerekû segédmotoros kerékpár
közlekedhet. Más jármû erre a forgalmi sávra – a sáv keresztezését és a bekanyarodásra felkészülést kivéve – nem
hajthat rá. Ahol autóbusz forgalmi sáv van, a menetrend szerint közlekedõ autóbusz és trolibusz – a bekanyarodás és
kikerülés esetét kivéve – csak ebben a forgalmi sávban haladhat.”
Lámpánál előrecsorgás autók közt, mellett:
(4) Az R. 36. §-a a következõ (12) bekezdéssel egészül ki:
„(12) Ha a jármûveknek útkeresztezõdésben, útszûkületekben, szintbeni vasúti átjárónál vagy egyéb forgalmi okból
meg kell állnia, – elõre sorolás céljából – kétkerekû motorkerékpárral, illetve kétkerekû segédmotoros kerékpárral
az álló jármûvek mellett, vagy azok között, kétkerekû kerékpárral az úttest szélén, az álló jármûvek mellett jobbról
szabad elõrehaladni, ha
a) az elõrehaladáshoz elegendõ hely áll rendelkezésre, és
b) az irányváltoztatási szándékot jelzõ jármûveket az irányváltoztatásban nem akadályozzák.”
És a régi fáma, motorral a járdán parkolni:
(2) Az R. 40. § (9) bekezdése helyébe a következõ rendelkezés lép:
„(9) A járdán a mozgáskorlátozott személy (illetõleg az õt szállító jármû vezetõje) jármûvével, a betegszállító gépjármû,
a kerékpár, a kétkerekû segédmotoros kerékpár és a kétkerekû motorkerékpár a (8) bekezdésben említett egyéb
feltételek fennállása esetén akkor is megállhat, ha a megállást jelzõtábla vagy útburkolati jel nem engedi meg.”
A teljes változtatás itt található meg: http://www.magyarkozlony.hu/pdf/1966
Megérkezett a múlt héten a túraplexim a mocihoz. Sötétített, kicsit magasabb és egy állítható légterelő is van rajta. A gyári plexivel 130 km/h már nem volt annyira kényelmes, külföldi elvtársak tesztjei során a normálisan beállított légterelő egy 190 cm-s ember bukóját is védi 160 km/h sebességnél. Persze csak a németeknél megyünk ennyivel:) Ára kedvezménnyel 26 ezer Ft. Hát meglátjuk, nekem egyelőre tetszetős, ha jó idő lesz végre, ki tudom majd próbálni és beállítgatni a plexit. Állítólag fél literrel növeli százon a fogyasztást autópályán. Szerintem a kényelem megér ennyit:)
Már nagyon szerettem volna egy új fényképezőt. A kodak dx-szel nem volt semmi gond, 5mp, 10optikai zoom, de fényes nappal terepen is olyan zajos képet csinált, hogy szinte rosszul voltam tőle. A fókuszálás nagyon lassú volt, másodpercig kellett várni, hogy egy képet meg tudjon az ember csinálni. Manuális beállításoknál sok mindenre nem volt lehetőség. Egy hatalmas előnye volt a gépnek, 6 ezer kép alatt csupán 8szor kellett az akkut feltölteni. A gép 5 éves technológiája már 5 éve sem volt a legjobb, viszont ár-érték arányban megfelelő volt. Annyiba került, mint annó a Samsung Digimaxom viszont annál mérföldekkel többet tudott. Nem, nem fogok most annyira részletes értékeslést írni az új gépről, mint azt 8 éve tettem.
Lényegében az alábbi oldalon minden részletezve van:
– Fototrend.hu
– Hwsw.hu
Szóval a gép nagyon bejövős. Holnap megpróbálok vele egy kerti panorámát nyomni. Aztán lesz nekem is szép panoráma fotóm a falon egyszer:) De már várom, hogy a motorral járva a vidéket bárhol szép képeket tudjak csinálni. Persze előbb a túra plexit felszerelem:) A karácsony nélkül ez a bejegyzés nem jöhetett volna létre:)
Van a t-mobile téli reklámja. Nagyon jóra sikerült, tényleg le a kalappal előttük, nagyon jó hangulata van. Mivel ez a szám kifejezetten a reklámhoz írdódott nincs teljes verziója, vagyis nem volt, még a T felnem kérte a szerzőt, hogy fejezze be a számot. Most a T nagy arc és kirakta for free a cuccot. Respect. http://www.t-mobile.hu/t-mobile/reklamok/reklamok
Valahogy így indulhatott régebben a klasszikus bolhapiaci vagy garázs boltok tulajainak első gondolata, mikor arra gondolt, hogy ideje kidobni a sok szemetet. Piacra már nincs idő járni, hogy eladjuk a dolgokat, bizományiba berakni pedig nem kifizetődő, illetve ott sincs akkora látogatottság mint az e-bayen. Vatera is létezik persze, de a vatera az ebayhez képest pattanás a bálna hátán. Persze az éremnek két oldala van, lehet ott venni is cuccokat és eladni is. Nézzük az egyszerű esetet, ha csak venni szeretnénk. Legfontosabb dolog talán a fizetés. Ugye átutalni külföldre nagyon drága, kártyával nem merünk fizetni interneten keresztül, westernunionba nem szeretünk télvíz idején sétálgatni, kell egy gyors lehetőség. Már régóta van rá lehetőség újra magyarországról fizetni (és már pénzt kapni) paypallel. Ez egy virtuális bankszámla ahonnan fizethetünk és fogadhatunk fizetéseket is.
www.paypal.com oldalon regisztráljunk be, kell egy egyszerű bankszámlához tartozó hitel vagy debit kártya aminek az adatait csak egyszer adjuk meg, így, ha vásárolni szeretnénk, akkor a kártyánkról a pénz a virtuális számlára kerül, majd onnan megy az eladóhoz. Ez a lépés nekünk ingyen van. Teljesen biztonságos a rendszer, több millió ember használja, az elmúlt 6 évben nem volt még semmiféle visszaélés a rendszerrel kapcsolatban. Miért kell nekünk a paypal? Az ebayen lévő eladók nagyon nagy része csak ezt a féle fizetési módot fogadja el. Eltekintve pár német és osztrák, illetve francia konzervatívtól akik még mindig a csekket és az átutalást részesítik előnyben. De ne aggódjunk, szinte tényleg mindent tudunk paypallel fizetni. A számla létrehozása ingyenes és nincs semmiféle díj a jövőben amennyiben csak kifizetésre használjuk a számlánkat.
Ha beregisztrálunk a www.ebay.com -n akkor rögtön a paypal számlánkkal össze is tudjuk vonatni, hogy egyszerűbb legyen a kifizetések és a pénz érkezések követése, illetve rögtön az áruhoz legyen kötve a számla és a pénzmozgás is, könnyebb és egyszerűbb nyomonkövetés. Az ebay nagy és szép, szoktam mondani amit ott nem lehet megvenni, nem létezik, nem gyártották. Koncentráljunk arra, hogy magyarok vagyunk, így a bal oldali menüben ha keresünk, mindig legyen bekapcsolva a world wide opció a postázáshoz. Hogy biztosan jó árakat lássunk, kapcsuljuk be a szűrőt az árak felett, hogy lowest + p & p first, vagyis legolcsóbb + posta és csomagolási költség, meg fogja kérdezni, hogy melyik országból vagyunk, válasszuk ki Hungaryt, ekkor már látni fogjuk mindenhol a garantált postaköltséget. Ahol nincs postaköltség, ott nem kell fizetni! Benne van a termék árában.
Licit vagy azonnal megvenni? Két féle lehetőség van, licitálunk vagy megvesszük a terméket buy it now opcióval. Ha az eladó a buy it now opciót is kirakta, vagy csak az van kint, akkor licitálás nélkül az adott áron, mint egy boltban, megvásárolhatjuk az árut. Licitnél más a helyzet, kell licitálni, megyünk fel a licitlépcsővel és a végén, ha miénk a legmagasabb licit, mi kapjuk meg az árut. A licitálás pszichológiai hadviseléséről nem kívánok nyilatkozni, óvatosan csináljuk. Tudjuk, hogy hol a határ és tényleg mennyiért vennénk meg max a terméket. Ne kezdjük magunknak megmagyarázni, hogy bizony az tényleg megért annyit nekem.
Fieztés, miután megnyertünk/vettünk egy terméket, ki kell fizetni. Kifizetjük. Utána az eladó ahogy vállalta a hírdetésében feladja az árut. Postától függően kapunk hozzá tracking numbert, vagy csak sima küldemény számot. Az áru megjön, örülünk. És szépen hagyunk egy feedbacket. Pár szóban leírjuk, hogy milyen volt a termék és az eladó hozzáállása. Értékeljük a sebességet, a postázást, a terméket, etc. Ez a visszacsatolás nagyon fontos, mint a vevő mint az eladó a visszacsatolások alapján van besorolva, egy 99%-ban pozitív visszacsatolásokat kapó eladótól szívesebben veszek valamit 2 usd-vel drágábban, mint egy 60%-ban pozitívtól. A vevő is ugyanúgy megkapja a visszacsatolást, ha gyorsan kifizette a terméket, akkor plusszos lesz.
Mi van, ha az eladó nem adja fel a terméket? Nem érkezik meg? Rossz termék jön? Ezek is benne vannak a pakliban, de 200ból egy alkalommal van valami galiba. Ekkor lehetőségünk van elállni, vagy követelni a terméket, az ebay szabályzata rendelkezik mindenről, ha nem jött, meg már megjött. Az fontos, hogy a postai feladást, ha érdemben tudja bizonyítani az eladó, onnantól nekünk kell a postán sorban állni, ha ajánlottan van feladva persze, ha csak sima küldemény, akkor nem tudja bizonyítani, vagyis újra kell küldenie a terméket. Ez majd az eladásnál is fontos lesz. Lényeg a lényeg, nem kell parázni, nem szokott gubanc lenni.
Vám és áfa. Ezekről sok vita kering a forumokon, hogy honnantól kell áfát / vámot fizetni. Mindenesetre próbáljuk az eladót rávenni arra, hogy számla ne legyen a termékben és gift/sample legyen a megjelelölés és a valós érték minél alacsonyabb legyen. Persze, ha értékbiztosítást is szeretnénk a valós értékhez, hát akkor bukta van és lehet az Orczy térre besétálni áfát és vámot fizetni. A tapasztalat azt mutatja, hogy 50 USD fölött ma már szeretnek kötekedni a vámosok és várják a számlát boldogan. Persze ilyenkor lehet számlát hamisítani, meg ami jól esik az embernek. Csak vigyázzunk, mert ők látják a csomagot, látják mi van ráírva, ha a csomagra a valós 150 USD van ráírva, mi küldünk egy számlát 55 USDről, biztos nem fognak nekünk örülni.
Eladás. Az eladás már a költséges része a dolognak, innen szed pénzt az ebay és a paypal is. Tessék a szabályokat elolvasni és mindenki látni fogja mennyi az annyi. Egy termék eladásánál 1-2 USD+ 5-10% és kifizetésnél akár 1-3% is lehet a sarc amit levonnak, ezt mindig bele kell kalkulálni az eladásnál/meghírdetésnél. A postázási költséget a posta.hu alapján ki tudjuk deríteni, ott azért próbáljunk meg másfélszer annyival kalkulálni, biztos ami biztos, hogy tényleg mindent fedezzen, mivel nincs otthon patika mérlegünk. 240 grammot mértem itthon, postán 258 gramm volt, kapásból 850 Ft helyett 1500 Ft a csomag és persze 500 grammig kerül ennyibe, persze, hogy a guta üti meg az embert. Ne aggódjunk, a hírdetésünkben meg tudunk adni minden negyed kontinensre vonatkozó postaköltséget! Minél több helyre postázunk, annál nagyobb a valószínűsége, hogy valaki megveszi!
Eladásnál lehetőség van ajánlatok fogadására is. Ha van egy buy it now árunk amiért szeretnék eladni attól még várhatunk ajánlatokat. Ezek zárt licitek, tehát ilyenkor csak mi látjuk, hogy ki mennyit ajánlott. A potenciális vevő tesz egy érvényes ajánlatot amit visszaigazolhatunk az általa megadott időn belül. A vevő adhat más feltételt, pl gyorspostával kéri, etc. Tehát lehetőség van “tárgyalni” az ügyről. Ne zárkózzunk el sosem a vevők kérdéseitől, próbáljunk alkalmazkodni és akkor egy win-win üzlet lesz a vége. És az ebay már nem csak a számítástechnikai eszközökről szól, százalékban keveset is tesznek már ki, ruha, autó, ékszer, és bármi ami létezik a világon, a kínai gagyin keresztül a több tíz ezer dolláros ruhákon és ékszereken át mindent lehet adni-venni.
Mielőtt akarsz venni valamit, érdemes megnézni, nem -e olcsóbb az e-bayen. Ha pedig meguntad, rakd fel, lehet pont valaki szeretne venni egy olyat.
Tudom lerágott csont, de nekem most volt úgy lehetőségem a PS3 és XBOX360 szimultán tesztelésében. Az ár háborút szerintem hanyagolhatjuk is, PS3 egy kicsit mindig drágább, az XBOX 360 viszont már 60 ezer Ft-tól elvihető, egy jól felszerelt XBOX 360 egy játékkal 90 ezer Ft körül van. Ennyiért szintén kapunk PS3-t, de mik is a difik?
PS3 esetén alapból kapjuk az akkus (usbről tölthető) vezérlőket, ami az XBOX verziónál pedig elemes és külön tudunk akkupakkot venni hozzá, hogy tölteni tudjuk. Korábban még nem volt merevlemez az XBOX-ban alapból, most már legalább egy 60 gigásat sikerült belevarázsolni, viszont wifi még mindig nincs alapból, PS3-ban van.
Nem akarok részletes tesztekbe belemenni, csak a felhasználhatóság tekintetében a PS menürendszere sokkal egyszerűbb, mint az XBOX átláthatatlan csillivilli színes szagos rendszere. Kommunikáció terén persze az XBOXszal lehet az MSN accountot használni és lehet chatelni. PSnél ez pedig tisztán csak a PS közösségre korlátozódik. Mindkét konzolhoz számos kiegészítő kapható és rakható össze. Ami engem viszont nagyon zavart, az pedig az XBOX hangja, valami iszonyatosan hangos és elviselhetetlen. További negatívum, hogy filmet nézni csak dedikált PCről, vagy media centerről lehet, nincs media szerver lehetőség UPNP-n keresztül, csak a windowsos megodásokat támogatja. Persze a PS3 is limitáltan tudja a dolgokat előadni. Feliratot nem szeret lejátszani (SRT,SUB), de visz minden ac3-t, mp3 hangzással rendelkező divx, xvidet. MKV esetén viszont feladja a harcot sé nem akarja. A gyári sony kamerák által rögzítet mt2-t viszont persze hibátlanul full HDben elő is adja. Ja igen, és persze blueray lejátszó is van benne, még xboxunkban ilyen nem létezik. Tehát ez is egy plusz extra dolog a PS javára. Média centerként és játék gépként is tökéletesen használható, zene hallgatás rogyásig egy media server segítségével. Egy hibája van a PSnek, de az hatalmas, nincs HALO…. Az XBOXot viszont a warezolós emberkék biztosan szeretik, mert sokkal egyszerűbb történet, mint a PS3….
Pénteken délután bevetődtem egy Samsonite boltba a westendben. Igazából elképzelésem még nem volt, de valami kicsi táskát kerestem amiben elférne a kis wind és persze a telefon és a pénztárca és még egy-két apróság. Kb fél perc random nézelődés után megakadt a szemem egy csodálatos darabon. Egyszerű, de mégis nagyszerű. Lehajthatós rész, nem túl széles, de kérdés elég mély -e, benne mobil- és tolltartók, kis zseb, etc. Szép kidolgozás. Barna és fekete színben. Textil – bőr, vagy teljes bőr kiszerelésben. 4 lehetőség. Árban leértékelve a textil-bőr 18 ezer, a teljes bőr 32 ezer. Jó persze nem olcsó mulatság, de mégis Samsonite. Szombaton hidegzuhanyként ért, nem fér bele a wind, bármit csinálok, feszül és nem minősül megfelelő használatnak.
Végigjártuk a westendet, kikötéseim: fekete, lehajtós zárás (esetleg extra zippzárral), keskeny és mobil-, tolltartóval egyberakva. És persze üresen is legyen valamennyire tartása. Több órán keresztül történt a vadászat. Már-már elcsábultam egy komoly összeget felemésztő félmegoldás felé, aztán jött a lehetőség. A legváratlanabb helyen, Zarában találtam megfelelőt. Nem akartam retro puma/adidas vagy koptatott bőr camelt, így a Zarát is megnéztük. Az egyik polc tetején szinte elérhetetlen magasságban ott tündökölt a kiválasztottam. Szerelem volt első látásra. Felhajtós, extra zsebek, mobil, toll, etc. Már-már 100%-ban kezdte kimeríteni ránézésre az elvárásokat. Jött a próba, wind be, patentul befér. 20 perces tanácskozás után már asszony nem bírt róla lebeszélni, megvettük. Komoly 8900 Ft kicsengetése után már együtt voltunk;-) Azért azt el lehet képzelni mikor egy laptoppal a kezemben robogok mindenfelé, hogy táskát keresek, váltáskát, picit és mondják, hogy laptoptáskánk nincs, én meg kontrázom, hogy nem LAPTOP táskát keresek, (vazze). De hiába is magyaráztam sok helyen, érteni sem akarták, hogy mit akarok.
MTI jelenti: “Elfogadta a kormány a KRESZ módosítását, s ezzel több mint hatvan ponton változtatja meg a rendeletet. A közúti közlekedés szabályainak módosítása január 1-jétől lép hatályba. Az eredeti tervekhez képest több hónapot csúszik a KRESZ módosítása: eredetileg szeptembertől szerették volna elfogadni az új szabályelemeket. Az MTI birtokába került dokumentum szerint a változások elsősorban a védtelen közlekedők – a gyalogosok és a kerékpárosok – biztonságát javítja.
A közúti közlekedés szabályainak módosítása rögzíti, hogy a gyalogos átkelőhelyeknél a jelenleginél sokkal körültekintőbben kell közlekedni, és ha szükséges, táblával kell elérni, hogy a zebra felé tartó autósok csak olyan tempóban haladhassanak, hogy még előtte képesek legyenek megállni.
A KRESZ módosítása a biciklis közlekedésben bevezet négy sebességhatárt, meghatározza a “nyitott kerékpársáv” fogalmát, lehetővé teszi például, hogy a kerékpárok egyirányú utcába is behajtsanak a forgalommal szemben, vagy előre menjenek a piros lámpánál. A változások eredményeként mentesülnek a jobbra tartási kötelezettség alól is, vagyis akár az út közepén is mehetnek majd.
Növelheti a kerékpárosok és a gyalogosok biztonságát, hogy a kanyarodó járművek vezetői számára elsőbbségadást ír elő a módosítás. A dokumentum lehetővé teszi a kerékpárutakon várakozó járművek elszállítását is.
Az MTI úgy tudja, a változások a motorosokat és az autósokat is érintik. Januártól a motorosok is használhatják majd a buszsávot, és ők is előremehetnek a piros lámpánál.“
A piros lámpa eddig sem volt gond, viszont a csekk nélküli busz sávozás nagyon pozitív lépés. Ezzel pl egy rákóczi út péntek délutánban nem lesz kínszenvedés normális motorral az autók közt, hanem szépen a busz sávban lehet haladni. De várjuk meg mikor ezt már tényleg bejelentik frankóra.
Az idő mindenkit rávesz, hogy haladjon a korral. Már nem elég az USB hosszabbítós klaviatúra és az állandóan rövid pórázon lévő egerek. Ha nem játékról van szó, hanem házimozi rendszerről, vagy csak a laptop a tvre van kötve és az ágyból akarjuk nézni vagy internetezgetni, akkor érdemes valami wireless cuccot beszerezni. A fő gond a távolság. A sima wireless cuccokhoz adnak egy USB vevőt és ki tudja, hány méterre lesz jó. Vittem már sajnos vissza pár ilyen eszközt, mert hiába a 15 méter és az olmon áthatoló felirat, bizony 2 méter után már használhatatlan volt a cucc. Ebbe az árkategóriába amúgy 20-25 ezer Ft közt nagyon baba desktopokat lehet venni, egérrel, klavival. De jön a másik kérdés, mindig akkor merül le, mikor elemet már nem lehet venni. Megoldás a charger station. Általában csak az egérhez van, ha egyáltalán van töltő állomás.
És lehet még cifrázni az extrákat, éjszaka világítson, gyors gombok, etc. A távolság problémára a bluetooth ad megoldást ami viszont rögtön 30%-kal drágít, mert a bt cuccok drágák, viszont garantáltan tudják a 20 métert gond nélkül. És a kompatibilitással sincs gond, ha van laptopban bluetooth, megy bizony gond nélkül a történet. Újratölthetőség a klaviatúrán? Dokkoló állomással? Ez további 20%-t jelent. Az egyéb extrák tekintetében már verdeshetjük az 50 ezer Ft-t, gondolná az ember. Mivel bill és egér terén nem szoktam spórolni, gondoltam, hogy veszek valami jót, de 50 ezer Ft az tényleg kizárva, 25ből meg kéne úszni a történetet. Már a harmadik MS Keyboard Promat nyúzom folyamatosan és hibátlanul megy, a tört felépítés nagyon bejön. Egérben is egy egyszerű 5 gombos optimouse van, hibátlan. Dzsuvás-dzsuvás, de működik. Mivel nem az asztalhoz keresek billentyűzetet, ezért a törés most nem érdekel annyira, de a minőség akkor is fontos. Nálam egy MS billentyűzet leaglább 5 évig van üzemben, aztán ha látok szép cserelehetőséget akkor cserélünk.
Nézelődtem az MS weboldalán, aztán találtam valami érdekeset: Wireless Entertainment Desktop 8000. Hú, csöpög az ember nyála, ez tud mindent amit csak akarok. Javasolt kisker ár 300 USD. Ez nagyjából mai árfolyamon 56 ezer Ft. Itthon kisker bruttó ára 65 ezer Ft körül mozog. Beszarás. Na ennyit biztos nem adok egy ilyen kombóért. Elolvastam pár tesztet és leírást, a nyálam mégjobban csöpögött, végignéztem az összes boltot itthon és a leglegleg okosítottabb verzió is 55 körül áll meg. Nem maradt mást hátra, mint e-bay. 100 USD + posta 54 USD. 28 ezer Ft. Ez 3 ezerrel több mint szántam rá, viszont áll a cerka konkrétan. Megvásárolva, szóval most várjuk a nagytestvért, hogy küldjön egy szép darabot nekünk is. Az eladó elmondása szerint teljesen új a cucc és garanciális és az MS küldi ki egyenesen őket. Ezt kevésbé értem, de mivel elég jó feedbackekkel rendelkezett, ezért gondolom nem lesz átbaszás a dologban, leigazolta, hogy tényleg az MS oldalán lévő cuccról van szó, gyári MS termék, “new in the box”.
Még van pár eladó darab, gyorsan lehet lecsapni rá, a hírdetés így néz ki:
Dec elején küldik őtet. Szerintem karácsony körül itt lesz. Hát majd beszámolok róla yól:P
Szerdától péntekig ugye olaszban voltam üzleti úton. Semmi extra dolog nem történt, autópálya oda, autópálya vissza. 7 óra kényelmes vezetés persze néha megállás, nézelődés, vásárolgatás. Sikerült több féle sajtot és szalámit bezsákolni, egy darabig talán elég is lesz. Péntek este derült ki számomra, hogy szombaton CSI-re megyünk. Önmagában egy kiállítás ugye arró szól, hogy ki vannak állítva dolgok és van hozzá magyarázat. Részben ez itt is meg volt. Annyival volt extra, hogy interaktív volt, 3 különböző bűnügyet lehetett megoldani. Nem ragozom, nekem nem “jött” át. A megvalósítás valahogy nagyon gyermetegre sikerült. Nem lehetett igazán azt látni, hogy milyen labor és egyéb más munkák is vannak, nem volt ott semmi olyan amit a filmekből nem lehetett volna látni eddig is. És ugye úgy volt beharangozva, hogy magyar rendőrség is ott lesz és nagyon érdekes lesz az egész. A bűnesetek megoldásánál sokat nem kellett gondolkodni, nem volt olyan, hogy ó bazdmeg, tényleg, ez így és így kell, hogy legyen, helyette next-next finish kategóriát kaptunk. Egynek jó volt. Nem tudom, hogy milyen kiállítás kellett volna, de ez tényleg gyermeteg volt. Na inkább töltök egy friss TBBT-t, hogy jól induljon a nap;P
Hamarosan teszteljük. Wolfenstein hangulat után megint egy “realty” játék. A COD4 nagyon bejött. Nincs coop mód, csak specopsban lehet ketten menni. Hát majd meglátjuk. 11 giga a játék, erőm nincs most telepíteni. Hétvégén végigjátszás.
Csütörtökön felhívtam a t-homet, hogy az adslt szeretném leszereltetni és kérek kábelnetet helyette. Mivel más technológia, ezért előbb kábelnet szerelés és utána fax +8napra lehet felmondani az adslt és az átmeneti időben átrakják az emileket és a tárhelyeket a másik előfizura. Tehát ez így megoldható. Kértem szépen a csomagot, 50mbit, mert és csak. Egyelőre 25mbitest rendeltünk, ha a helyszínen tesztelésnél megy az 50mbit akkor tudok telefonon keresztül 20 perc alatt eggyel nagyobb csomagra menni.
Csütörtökön azzal a tudattal tettem le a telefon, hogy majd elő kell kotorjak egy fax számot a felmondáshoz valamikor november végén. Dec 10-ig van hűség az adslen, gondoltam november, 30 nap a kötés, nov végén kötik, 10 nap a felmondás, kis csúszás, rendben is lesz így. Ma délután telefon, hétfőn megyünk 12re. Kifaggatott az úr rendesen, hogy merre és hogyan kell a madzagot helyezni, mire kell figyelni, hogyan készüljenek.
Beszarsz, és ha még működni is fog rendesen, na akkor azt mondom, hogy more or less elégedett ügyfél leszek.
Alapvetően emberiszonyom van, már vagy 12 éve. Nem szeretem a zsúfolt helyeket, plázákat, discokat vagy bármit ahol tolongani kell a tovább jutásért. Nincs bezártság érzetem, csak egyszerűen nem szeretem, ha sok ember vesz körül. Ennek a tudatnak hiányában vágtam neki ma délben a FAO önkéntes élelmiszergyűjtő akciójának. Tartós élelmiszereket gyűjtöttünk a rászorulók részére egész délután az újpesti tescoban. Osztottuk a szórólapot és marketingeltük az akciót. A profi megoldásunkat gyönyörűen tükrözi a kiemelkedő gyűjtött mennyiség. 16 doboz kaja, még a másik csapat a reggeli csúcsban csak 14 dobozt szedett össze a másik bejáratnál. A két másik csapat pedig 8-8 dobozt gyűjtött.
És ismét ilyenkor jövök rá, hogy mennyi féle ember van a világon. Mondhatni azt, hogy kifejezetten nagy az állatkert, néha már veszélyesen. Alapvetően akik adakoztak fiatal párok voltak, gyerekkel, vagy idősebbek akik szintén nem engedhették volna meg maguknak, hogy nagy mennyiséget adakozzanak, de párszáz forintnyi tésztával, konzervvel hozzájárultak. Volt aki fél zsugor lisztet adott, mert pont ott jutott eszébe, hogy van ilyen akció. Voltak módosabbak is, akik tényleg nem sajnálták és a kommersz helyett minőségi babaételt és egyéb kiegészítőket vettek több ezer forint értékben. Személyesen mi is hozzájárultunk, mi is bevásároltunk.
A szórólapozás és a dobozolás elvtársias hangulatban telt, köszönhető a két kollégának. A 8 óra állást némi ökörséggel lehetett csak elütni, persze alkoholt fogyasztani tilos volt. A folyamatos egyre színesedő párbeszédektől már néha fetrengett a másik, illetve a századszorra elmondott szövegekbe már csúsztak teljesen értelmetlen kifejezések is, szókapcsolatok. Mondtunk már élelmiszersegélyezésügyivilágnaptól kezdve világjegyet és élelmiszervilágbankot is. Aztán rájöttünk, hogy nem segélyt kell mondani, hanem adakozást. Ez kb félidőtől megint váltotta a szöveg környezetet. Míg egyikünk képtelen volt értelmesen elmondani a betanult mondatot, addig a többiek fetrengtek a röhögéstől.
De a lényeg, az atom-picsák, atom-ladyk és egyéb agyonszoláriumozott ragyás bőrű húszas, harmincas kikent hidrogénezett iq fighter picsákkal történt beszélgetés. A gyűjtség a kúrva anyádnak válaszok mellett megtalálható volt a én nem kérek most segélyten keresztül szinte minden. A hölgyeményünkön rajta lévő önkéntes csík miatt egyeseknek önkéntes magánnyugdíj pénztár is beugrott, mások az élelmiszer maffiát kezdték emlegetni. Hatalmas kikerülő szövegek közt a most sietek, nincs nálam pénz, csak kártya van nálam szövegek kerültek elő, mikor világosan azzal kezdtük, hogy amit vesz (kosárral ment a bejárat felé) abból adhat, vegyen nekünk is.
Összességében jól éreztük magunkat és örültünk, hogy tudtunk így másoknak segíteni.
Hírek röppentek fel nem olyan régen, lesz Asimov alapítványából film, Stargateből további 2 film (trillógiának szánva) amik nem a sorozatra épülnek (sorozat közben jött két nagyobb film is ami viszont sorozatra épült) és ugye várjuk a Neuromancer filmet is. A stargate annyira nem klasszikus, de lassan már annak mondható, a másik kettő világa teljesen más és ugye nem hiába több könvy kell, hogy megértsük miről van szó. Én viszont már nagyon várom őket. Gondolom én, hogy 2011 előtt ezekből nem lesz semmi. De sok filmet megvártunk már és ezeket is meg fogjuk várni.
Szombat reggel pánik hangulatban keltem fel. Már megszoktam, hogy a P990i-m 3-4 naponta egyszer lefagy hívás fogadáskor vagy indításkor. Aksi ki-be és utána minden megy a maga rendjén. A kijelző is elkezdett erőteljesen vibrálni / foltokban látszani néha, ekkor a világításon emeltem egy kicsit. Alapból én mindig nulla háttérfénnyel használtam, így 3 éve még 3-4 napot is tudott a telefon, ma 1 nap, ha nem telefonálok, ha megy a telefon akkor tölteni kell napközben. Szombat reggel már a világítást 25%-ra kellett húzni, hogy ne vibráljon / foltosodjon a kép. Továbbá néha random módon újra indította magát mikor felraktam tölteni. Gondoltam itt az idő, kéne egy másik, de előbb nézelődjünk p990i után, hiszen mennyire egyszerű lenne a dolog.
Fórumokat felfedezve a telefont már 3 éve nem gyártják. Támogatás azt már tudtam, 3 éve nincs hozzá, pont akkor jött ki az utolsó firmware mikor megvettem az enyémet. Első dolgom az is volt, hogy használtan keresek egy ugyanilyen gépet. Kerestem, kerestem, de mindegyik 3 éves volt. Hiába volt szalonképes a fényképen, a tulaj is bevallotta, hogy igen, ez is fagy néha hívás érkezéskor / indításkor és a kijelzője is vibrál. Amelyik jó lett volna az adott volna hozzá minden szart amire nincs szükségem és 50 fölött áltunk volna meg. Normálisan ez a teló 100 USD használtan. De már csak 3 éves darabok vannak belőle. És, ha nem is biztos, de valószínű, hogy fél éven belül ugyanezekkel a hibákkal fogok találkozni.
Fáj és nagyon fáj, de éreztem, ki kell már szegényt kapcsolnom, örökre. Elkezdtem nézelődni, hogy mit vegyek. S60 már azért kiesett, mert nem szeretem, az uiq3 még okés volt, de az s60 az katasztrofális, a wm6hoz irgalmatlan mennyiségű program elérhető, nagyon jó a támogatottsága. Gondolkoztam iPhonon is, de a multitouchon – ami zoomolásnál zsírkirály – kívül mást nem tudott felmutatni, navi program, file transfer bluetoothon keresztül, egyszerű program telepítés apple store nélkül és persze az ár. Na ezek a kérdések után erről letettem. Maradt a HTC. De nem az android, mert annyira még nem kiforrott és nekem azonnal kellenek a programok, nem érek rá fejleszteni mostanában. És amúgyis, ha egyszer olyat akarok, majd felrakom, a wms telókon a linux el szokott indulni, minden HTCre lehet debiant húzni és ez normális is.
Jójó, de melyik HTC? Kihajtogatható klavi nem kell, mert tudom, hiába über cucc fél év után lötyögni fog. Nekem pedig legalább 3 évre kell a telefon. Olyan kell amivel mindent tudok amit szeretek. Navi programok, ssh, filmnézés, wifi, bluetooth, rendes file kezelés, im cuccok, rendes szinkronizálás irodai géppel és persze az elmaradhatatlan szép nagy kijelző és tényleg annyi program amit nem szégyelünk. Elkezdtem HTC teszteket olvasni és a HD nagyon megfogott. És hát körbenéztem, megnéztem, elmentem, átvettem, ennyi. Első este már megfelelő mennyiségű naviprogramot próbáltam ki. Tomtom7, IGO8, Garmin Mobile XT és a gyári Google Maps.
Melyik a legjobb? Ez általában egy szubjektív kérdés és a forumokon töménytelen mennyiségű flamelést vált ki. Ez kb olyan mint annó ati vagy nvidia, intel vagy amd. Én ugye tomtom felhasználó voltam az elmúlt három évben, de próbálgattam a garmint inkább kevesebb mint több sikerrel. Annó akkor arra fogtam, hogy lassú a telefonom és azért szenvedős a garmin. De mi a helyzet most? A gyári google mapsot azért hagyjuk, mert permanens net kapcsolat kell hozzá, a cacheben lévő térképet pedig baszik normálisan használni, vagyis nem használja, pedig a leírás azt mondta, hogy minden megmarad cacheben még ki nem töröljük. Végig néztem nagy és kisfelbontásban budapestet, majd kipróbáltam, hát szürkeségen és erroron kívül más nem volt, ha nincs netkapcsolat.
Számomra a fontos funkciók: előre tervezés adott helytől adott helyig. IGO tudja, TomTom tudja, Garmin nem tudja, mivel beépített GPS van ezért errorozik és nem tudunk kezdési helyet megadni, ha nem lenne belső GPS akkor is csak koordináták alapján tudjuk megadni. Kezelhetőség, IGO jó, kellemesen lehet beütni a címeket, nincs gond, TomTom is szuper, teljesen normális, lehet irányítószám alapján is címet beütni, ekkor a várossal és a kerülettel már nem kell játszani. Garmin: hát én nem tudom, rontásnál visszadob az elejére, nagyon lassan jelennek meg az utcák miközben pötyögjük be a betűket, néha még a betű sem jelenik meg, mivel érintőképernyő ezért jó volna azonnal látni, mint pozitív visszacsatolás.
Magasság, irány és egyéb dolgokat mindegyik program tudja. A tomtomnál viszont korlátlanul mindent ki tudunk pakoltatni a navigálás közben. IGOnál és Garminnál fix/limitálás van. Bekapcsolás után a TomTom találja meg leggyorsabban a műholdakat, IGO kicsit lassabb, Garmin szokás szerint a leglassabb. Peidg itt elméletileg nem szabadna, hogy különbség legyen. IGO és TomTom szépen mutatja, hogy merre vannak a műholdak, Garminnál csak a Holdat és a Napot látni, mást nem. Navigálásnál a sebesség, Garmin a leglassabb és a TomTom a leggyorsabb. IGO valahol félúton, mindig késve navigál, mond, újratervez, TomTom viszont mintha előre is gondolkodna valamennyit. Az Igo és a Garmin tud loggolni, TomTom nem, kb ennyi hibája van a TomTomnak, de ez igazából feledhető, mert tényleg gyorsan indul, gyorsan számol, egyszerű és nagyszerű. Szép az IGO, de maradok a TomTomnál. A Garmin egyetlen pozitívuma, hogy van gyalogos térkép hozzá, kirándulós, túrista út gyűjtemény. Mivel egybe van építve a GPS a telóval, ezért ez hasznos, és hiába lassú, gyalog az ember kényelmesen tudja követni.
Maga a GPS pontos, kb 2-3 méteres tévedése van szerintem, google mapson a kertben való sétálásnál (igen, van wifi) tökéletesen nyomon tudtam követni, hogy merre sétálok. Viszont, autóban, ha nincs az összes műhold fullon, tud meglepetéseket okozni. Bár lehet ez már csak a programok hibája. Teszteléskor nem tervezett úton mentem, csak úgy mentem és néztem merre vagyok.
Egyéb programok terén pedig határ a csillagos ég. Nagyon sok custom firmware elérhető hozzá, de simán frontnak is több ezer programból lehet választani. A lehetőségek tényleg határtalanok. Szóval egyelőre nagyon pozitív a telefon. Egyetlen egy dolog nem bejövős, hogy hálózati megosztásokat nem tudok vele nézni. De ezen próbálok még javítani, biztos van erre megfelelő program. Az opera bőven elég böngészésre, kényelmesen lehet zoomolni, de az index főoldala alapból is olvasható, igaz kicsit fárasztja a szemet, érdemes zoomolni. Köszönhető a jó láthatóság a jelenleg kapható legnagyobb kijelzőnek. Felbontása és színhűsége nekem bőven elég, nyilván nem fogok képeket editálni rajta. Pedig van hackelt photoshop ppcre és wmre. A filmek lejátszása terén sincs gond. A divx gond nélkül megy, egyedül a “2cds” ac3 hanggal rendelkező filmekkel van néha probléma. A sorozatrészekkel ahol sima mp3 a hang bőven elboldogul. Vannak különböző programok amik filmek felbontását a telefonra optimalizálják, így kevesebb helyet foglalnak és kevésbé terhelik a procit.
Tartozéknak kapunk egy töltőt amibe USB kábelt lehet dugni, a telefon szabvány USB mini – B-vel tölthető bármiről aminek USB kimenete van, van még pót stylus, 8GB SDHC kártya, igen, a belső memória az csak az oprendszerre és egykét dologra van, másra nem elég, de amennyibe kerülnek ma az SD kártyák ez nem probléma, de én sem értem a HTC-t. Egy szép kis plüss béléses szütyő jár még a telóhoz amiben lehet hordozgatni. Leírás, telepítő CD (activsync és trial outlook). Van egy gombnyomós headset, ezzel fel és le rakhatjuk a hívásokat. Minősége alap zenehallgatáshoz, rádiózáshoz megfelelő. Nagyobb és jobb fülessel persze jobban szól, szabvány 3,5mm-s jack jó hozzá.
Nem enyhén király a telefon, hanem zsírkirály:)
PS: ugyanitt eladó p990i SE telefon, 3 és fél évesen, megkímélt jó állapotban:D
Felraktam. Végre van benne rendesen helyesírás ellenőrző. Igaz egyelőre még csak angol nyelven, mert még nem találtam meg hol állítom át. De talán úgy néz ki, hogy egyelőre magyar nyelv még nincs. Azt hiszem a rókában talán akad. Nem vagyok benne biztos. Nem vagyok bajnok helyesírásban, szóval néha tényleg jól jönne. Viszont az angol az patentul müxik. Azonkívül, hogy csillivilli érezhetően jobban pörögnek a weboldalak és talán optimalizálva is van a megjelenítés és nem fog fagyni. Kásztomájzingban gondolom nem változott semmi, minden ugyanúgy hákolható. Én egy normális bt klienst hiányolok belőle, mikor a hetesbe belekerült nagyon örültem, aztán rájöttem, hogy kb szart sem ér. Ugyanúgy müxik mint egy egyszerű letöltést, mást nagyon beállítani nem lehetett. És persze most sem, sajnos. A házi scriptek ugyanúgy futnak/müxenek, ezzel semmi nem változott. Szóval előre, Opera 10.
Aki tudja, aki nem, lesz neuromancer film és várhatóan ez is trillógiának fog indulni a másik két résszel, visszaszámlálás nullára és mona lisa overdrive további részekkel. Mi a neuromancer? Ez egy nagyon jó kérdés amire nagyon jó választ nehéz adni. Röviden és tömören nehéz lenne megfogalmazni, hosszabban pedig érdemes elolvasni a könyvet. A közel/távoli jövőben gigászi monopol cégek irányítanak mindent, a főbb központok kína, japán, usa keleti part és nagyon pici részben európa. Virágzik a kábítószer, protézisek, szervek kereskedelme. Ebben a világban játszódik a történet ahol hőseink próbálnak túlélni. Aki látta már a Johnny Mnemonicot az tudja miről van szó.
A lényeg viszont a mátrix. A gigászi cégeket hálózat köti össze. Minden fent van a hálózaton, ezt hívják mátrixnak. Becsatlakozni deckeken keresztül lehet, na nem úgy mint a mátrix c. filmben, hanem simán csak tapaszokkal, fejre tehető cuccokkal. Az persze itt áll, hogy aki a mátrixban meghal, az igazából is meghal. Viszont a teljes tudatot le lehet menteni memóriára, így flatlineként is tovább élhetünk. (flatline = lapos vonal (EKG) A mátrix c. filmet felejtsük el. Teljesen másról szól a történet, ott egy gépek uralta világban az embert elemeknek használtak. Itt a mátrixból ki-be lehet lépkedni. Azt ne felejtsük el megemlíteni, hogy a mátrix neuromancer verziója kb 25 évvel ezelőtt már létezett a mátrix c. film előtt.
És most ebből is lesz film. 2011-re ígérik. Valami joseph kahn fogja rendezni, ha minden igaz, aki eddig britney és egyéb videoklippeket forgatott és a fantasztikus torque c. filmet is rendezte. Szóval a fószer előélete egy ilyen filmhez szinte zéró. Nem is értem, hogy lehetett őt választani. Vagy ez a világ annyira nem fizetős a nézők részéről? Nem tudnának a könyvből mit kihozni? Hát igen, nem egy gyűrűk ura az tény, ahol cgi segítségével csinálok ent hadsereget egy adott tájra. Itt bizony kőkeményen kell agyalni még a háttéren és a helyszíneken is, mert bizony sok helyen még a képzeletben sem tud összeállni rendesen.
Sajnos sokat nem tudok a filmtől várni. Kult film lehetne ahogy a johny is volt. Amúgy johny a neuromancerből van, adatfutár volt. Ja igen, a könyvben meghal, de teljesen más miatt. Azért a tükörszemű lányra kiváncsi leszek hogy oldják meg, ő lesz talán liv tyler? hmm. bejövős lenne! A könyv viszont önmagáért beszél, megteremtette a cyberpunk világot, a mátrixot és a sci-fi díjak szentháromságát is megnyerte, Hugo Award, Nebula Award és a Philip K. Dick Award
William Gibson is a Sci-Fi stud. He’s great. There, I got that off my chest. He has had some terrible luck with movie adaptations of his work. Johnny Mnemonic was troublesome to say the least. He has had his great novel “Neuromancer” in development since the dawn of time and so far, people have been chickening out of making it. Now however, we seem to have a cast. Liv Tyler is the latest to join Hayden Christiansen in the Joseph Kahn directed story of an Artificial Intelligence that yearns to be free and of the cyber jockey that is paid to free it. Can’t say much for the cast. This story deserves better. Can you reboot a movie before the original is released?
Tehát egyelőre ennyi. Várjuk a további híreket. Sajnos Gibson blogján az utolsó bejegyzés áprilisi, jó tudni, hogy ők is csipázták Barcelonát:)
Mikor megyünk moziba akkor általában plázás, sőt szinte mindig plázás moziba járunk. Ennek oka egyszerű, a lurdyban annó ingyen volt a parkolás, jeggyel sem kellett szarakodni, az arénában most van teljesen ingyen a parkolás. A westendben pedig minden vasárnap ingyen van a parkolás. Tudjátok, lusta geci vagyok, tehát, ha még érvényesíteni kell a jegyet, de ingyen van a parkolás, akkor is kifogást keresek, hogy ne oda menjünk. Persze a 2 és fél órás filmeknél pedig az ajándék 3 óra rohadtul nem elég, a 9 órára kiírt filmet is jó, ha negyed tíz után kezdik el.
És ez az egyik hatalmas problémám. Sokszor gondoltam már rá, hogy fogyasztóvédelemhez fordulok, de, mint tudjuk, lusta geci vagyok. Szóval a film mondjuk 9-re van kiírva, foglalsz jegyet, vedd át fél 9kor, utána sorbanállás zabáért és kb 8:45re bent is vagyuk. OKOK. De még csont sötét a vászon, vetítés csak majd 9 körül kezdődik aholis nem ritka, hogy 15-20 perc előzetes, reklám lemegy. A két és fél órás film így vastagon 3 órásra nyúlik. Ezt nem értem miért kell így. Csak nálunk van ez a helyjegyes faszság??? A pólusban a legelején még ment az USA jegy eladás verzió, oda ültél ahová akartál, a film pontosan 9kor kezdődik, ha jó helyet akartál bementél fél órával előtte ahol nézted az előzeteseket és a reklámokat, ha nem akartál reklámot akkor szar helyen ültél. De legalább a film pontosan kezdődik el! Szóval gondolkodom ezen, ha 9re van kiírva egy film akkor 9kor kezdődjön is a főcím, ne pedig 9:20 kor, a film leírásában sincs benne, hogy fél óra reklám előtte. Szóval fasz kivan.
Parkolás, ingyen van, ha moziba mész. Motorral begurulunk a westendbe tegnap, jön a tag, hogy ne vegyek jegyet az autómatából, hanem motoros napijegyet vegyek egy másik bejáratnál és a motoros helyen álljak meg a kijárat mellett. Mondom neki, hogy arra is van mozis kedvezmény ugye, mondja, hogy nincs mert a napijegy 300 ft a motoroknak. És a 750 Ft-s mozi kedvezmény így a parkolásra nem érvényesíthető, mert ők nem fognak még 400 Ft-t így visszafizetni. A kurva anyádnak fizessél vissza 400 Ft-t, úgy van meghírdetve, hogy mozi = ingyen parkolás. Mondtam, hogy akkor veszek normál jegyet a sorompónál és akkor majd érvényesítem fent. Azt viszont nem lehet képzeljétek! Hogy miért, azt nem tudom. Mindenesetre mivel a vasárnapi kedvezmény 21:40 től él (ignyen parkolás) így beengedtek minket ingyen. Na azt nem értem, hogy ha én normál parkoló jegyet akartam motorral venni (ami ugye alapból drágább normál esetben mint a napi 300 Ft) akkor azzal a faszinak mi baja van? És ott állok meg ahol akarok. Az meg végkép pofátlan, hogy este 8kor le akar rántani 300 Ft-tal, hiába megyünk moziba. Egyrészt, ha én autós árat akarok fizetni miért nem akarják engedni, kettő miért tesznek kivételt a motorral? Ezt kérdezem mint autós. Egy kocsibeálló helyen max 2 motor fér el. Motornak egy napra 300, kocsinak 2 óra 300. Hogy van ez? Itt is meg kéne nézni a fogyasztóvédelemmel egy kicsit a dolgokat. Már csak az a kérdés mi van akor, ha bringával akarok lemenni a mélygarázsba? Gondolom be sem engednek, de azt még megérteném.
Június másodikán adtam hírt az új wolf eljöveteléről. Itt van, köztünk van. De mit is jelent most ez nekünk? 1992 után újra kellene történelmet írni? Az rtcw csak a multi résszel tudott történelmet írni (et). Első ránézésre a grafika nem valami hűde nagyon was ist das, de én ezt nem is várom el. Két éves a gépem, nem is hiszem, hogy jobb grafikával játszható is lenne bármilyen játék. Még csak pont hogy beletekintettem a játékba, mert ugye holnap munka van, biztos ami biztos. Egyelőre tetszetős.
A történet itt is a paranormális náci tevékenységek ellen irányul. BJ haverunk ismételten mint egyszemélyes hadsereg megy neki a náciknak, persze a fegyvertárba már a paranormális aktivitásokat is besorolhatjuk, lesz itt elméletileg személyes pajzs, bullet time, etc. A héten majd áldozunk egy kis időt és megpróbáljuk végig hentelni a játékot. Azt mondják a forumokon az okosok, hogy 5-6 óra alatt könnyedén abszolválható. Ez mindenesetre jobban hangzik mint a COD Modern Warfare 4 órája. Meglátjuk. Az hozzátartozik a dologhoz, hogy tíz éve kb leszartam, ha másnap tripla szigorlat van, öregszünk vazze…
WordPresst is néha kell upgradelni. Még 2.7-s verziót használtam, de nagyon bökte már a csőrőm, hogy mivel tud többet a 2.8as. A legrissebb a 2.8.4-s verzió. Mindig szoktam mondani mindenkinek, ha valami jól működik nem szabad belepiszkálni, így felesleges az upgrade. Na persze én vagyok az aki ezt nem bírja ki. Felraktam egy teszt verziót, kipróbáltam a plugineket, a custom témát, ment minden. Hát akkor próbáljuk meg. Semmi extra, minden backup, mysql, wp export, folder kimásolás. Ezután a frissebb binárist kitömörítettem a cél könytárba. Admin belépéskor adatbázis frissítést írt elő. Ez is megtörtént és lám, minden úgy tűnik működik.
Az admin menürendszere változott meg, oldalsó elrendezést kapott a menü a felső helyett. Picit más a design, de a postolás, feltöltés minden ugyanúgy müxik. A közeljövőben majd kiderül, hogy miket tud még, most próbálok valami galéria plugint keríteni, a coppermine galériától a f… ki van. Ja igen, justify gomb még mindig nincs, csak left, center és right…
Tegnap este megjöttek a képek postán, pufi zacsiban dvdn, gusztusosan. Soksok szép-szép kép, egyelőre csak magamat emelem ki, szóval így kell bátortalanul, befosfa nyomni friss jogsival a hungaroringen:)))
Meló után tankoltam a nyírpalotai shell kútnál. Kis kínai kiszállt az ötös bömbölőből majd rohan be a shopba. Bemegyek én is fizetni, fószer szép akcentussal: 4 kárton fém málboró lécivesz. Mi van? Fém marlboro? Igen, fém dobozos, mint egy cigitárca, 660 Ft / doboz. Valami limitált széria, van light és normál. Állítólag kevés boltban van, nagyon ritka. Gondolom a kínai azért sprintelt be rögtön több kartont is venni. Ízre? Hát mit mondjak. Nincs olyan mint az amcsi puha dobozos marbi. Poénnak jó, fém doboz amit tudsz sokáig használni, lapos és tényleg mint egy cigitárca. Szóval szeritnem megéri pár dobozzal beruházni, holnap veszek én is párat. A zsebemben mindig szarrá nyomom a cigit, a motor csomagtartóban kitrancsírozza a 8 kilós láncc, a kocsiban mindig összenyomom. Ránézésre nem egy kunszt, meg ugye ott virít a megdöglesz, ha dohányzol logo is. Talán fel lehetne csiszolni és szépen lefényezni Metálfeketére az egészet és matt pirosra az M logot.
Akartam picike szép, okos gépet. Nézelődtem nagyon és csak az MSI Wind maradt egyedül. A választásnál nagy szerepe volt persze az árnak is. De teljesítményben sem akartam nagyon gyengét, viszont a jelszó, az a kicsi volt. 10 colos kijelzővel és gépelhető billentyűzettel felturbózott gépet akartam. Wind U123 lett belőle. Bruttó százért már autós töltőt is találunk hozzá. Valjuk be hasznos.
Most úgyis nyaralni megyünk, tehát sorozatokat tudjuk folyamatosan nézni az autóban + bluetooth és már külső GPS egységgel az IGO PC vagy a Garmin PC is gond nélkül robog. OK, nincs touchscreen, de van egér. Illetve tapipad. Ami persze zavaró, mert gépelésnél meg kell szokni, hogy a kezet kicsit fentebb kell tartani, de nem vészes. Már a második bekezdésnél nem volt vele gondom.
Wifi. Van benne. Normálnak mondanám, a céges Dell jobban veszi az adást. A kertben még működik és itt van pár wifi a családban, szóval nincs olyan, hogy nincs net. Hálózati másolásban 2mega a wifi, a 10/100as hálóval kb 6 mega amivel stabilan lehet húzni. Nem egy zúzás, de nem vártam mást. Gigabit ide minek. Winyója közepes, 160 gigás 5400as sima slim hdd. Egyelőre bőven elég.
Grafika jó kérdés, nem 3dre lett véve a gép, a passziánsz biztos jól elfut rajta, valami integrált egyszerűség van rajta. 1920 x 1080-t viszont kitolja ami jó, mert vga kábellel rá lehet rakni nagytvre is. Mert a divx még akadozás nélkül elmegy. A 720p HD tökéletesen elmegy AC3 hanggal. Az 1080p már röccen, de inkább az AC3 esik szét mint a kép. A kép stabil 18fps, a hang az viszont késik, szakadozik. FULLHDn kívül minden szép és jó.
Van bluetooth, wifi, sd kártyaolvasó, sdhcs! És kijelző meg touchpad. Kb ennyi a gép. Kapunk hozzá előretelepített home xpt. Magyar, szerb, szlovén és kínai nyelvből lehet az elején választani. Jár még hozzá NAVos tűzfal és Office Pro 60 napos próbaverzió. Egyelőre a legfontosabbakat tettem fel meg pár sorozatot, filmet. Minden szép és jó. Akku levett fényerővel talán 4-5 órát kibír, gondolom egy filmet 2 óra alatt kell végignézni merülésig. Szóval tetszik. Estére jó lesz, pici, kezes és azt teszek rá amit akarok (céges gép suxx). TVre köthető. Más egyelőre nem kell. Még kap debiant, de pár óra és indulunk, azzal most nem játszom.
Next time a francia riviéráról leszek, persze, ha van valahol free net:) És a szép fényes kijelzővel akár háttal a napnak is csodálatosan lehet dolgozni!